Téli pihenő átmeneti focikálással

Mielőtt bárki azzal vádolna minket a Téli Bajnokságban való el nem indulásunk után, hogy zsoldoscsapat vagyunk, és nem is a játék szeretetéért játszunk, igyekezzük kijelenteni, hogy nem így van, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy egy héttel az őszi idény lezárulása után egy szombat estén máris megkergettük a lasztit. Az alibi egy edzőmeccs volt a Hajcsatok ellen, amely a későbbiekben arra is alibit szolgáltatott, hogy a két csapat tagjai közösen menjenek a "könyvtárba".
Nem érezzük szükségesnek, hogy beszámoljunk az eredményről, hiszen felkészülési találkozóról van szó, a mi csapatunk eredményességét illetően legyen elég annyi, hogy Hlavacska Tamás megtalálta a góllövő cipőjét, és legszebb napjait idézően termelte a gólokat, de betalálta "a Bölcsész Bajnokság Rudolf Gergelye" is.
Új játékost nem avattunk, így a létszám inkább elégséges volt mint bőséges, de így is mintha hiba lett volna az összeszokottsággal, mindenesetre a csapatjátékunk akadozott egy kissé. De inkább a barátságos meccseken jöjjenek ki a hibák, amiket talán még lehet orvosolni anélkül, hogy tétmeccsen ütnének vissza. A labda nélküli mozgások kívánatos mennyisége, és a védekezés rendszere (területvédekezés / emberfogás, utóbbi egészpályás letámadássá való átalakítása) sok megbeszélnivalót adtak és még adnak is.
Egyébiránt csapatkapitányunk titkon reménykedett, hogy az esti időpontra mindenkinek sikerül kiheverni az előző éjjeli hosszas "tanulás" következményeit; és lehet hogy az előző estét addigra sikerült, de egyik, itt megnevezni nem kívánt játékosunk már napközben elérte azt a boldogságszintet, ami hangulatának lehet hogy jót tett, de a pályán nyújtott teljesítményének egyáltalán nem. Az új etikai kódex jelenleg kidolgozás alatt áll.
De hagyjuk most a világmegváltó ötleteket, a lényeg az, hogy a bajnoki szünet ellenére is aktívkodtunk egy kicsit, és erős a gyanúnk, hogy még fogunk is a télen.

"S díszei hullanak"

Lehet hogy rossz ötlet volt a sajtós szerepét a csapat első számú főinkvizítorának adni, de ha már így adódott, viseljük a következményeket, és el kell fogadnunk, hogy a blogon folyamatosan jelennek meg az erkölcsi fertőtől, hanyatlásról és pusztulásba tartásról szóló cikkek. Sajnos azonban nem tehetünk úgy, mintha nem lenne valóságalapjuk.
A legutóbbi cikkben pedzegetett válság azóta továbbgyűrűzött, és mára nyíltan kimodottá lett, hogy Petykó, ez a kiváló játékos, a kilépést fontolgatja, olyannyira, hogy a mostani meccsre már el sem jött. Talán az olvasók is átérzik ezen szavak drámaiságát, hiszen olyan játékosról van szó, aki alapítástól kezdve, azaz négy éve a csapat tagja, eddig százhúsz meccsen lépett pályára (és reméljük még legalább ennyin fog), amelyeken számlálatlanul rugdosta a gólokat.
Itt érdemes leülni egy kicsit, és a lelkébe nézni mindenkinek, aki megfordult a csapat háza táján, hogy ugyan milyen okok vezetnek addig, hogy egy ilyen játékos, akit ezer és ezer szál kapcsol a csapathoz, egyáltalán gondoljon a kilépésre. Maga Petykó azzal indokolta szándékát, hogy a pályán nyújtott teljesítmény tekintetében elégedetlen önmagával, a csapat kerékkötőjének érzi magát, emiatt méltatlannak érzi magát a tagságra és semmi öröme nincs már a játékban. Mi a magunk részéről inkább magunkat érezzük méltatlannak arra hogy egy ekkora focistával és ilyen nagyszerű emberrel játsszunk egy csapatban, és megtiszteltetés volt minden alkalom, amikor eljött közénk. Bár az a tény, hogy Petykó a meccseknek szurkolóként való látogatásától is elzárkózik, megerősíti azt a szörnyű és bizonyságot még nem nyert gyanút, hogy a kilépési szándék valós oka az, hogy a doktori hallgató Petykó lenézi csupán MA-n vagy egyenesen BA-n pallérozódó csapattársait.
Másodszor azon érdemes alaposan elgondolkodnunk, hogy ha Petykó kilépése ténylegesen és véglegesen megtörténik, akkor képesek leszünk-e még kiállni; és ha ugyan képesek leszünk is, vajon érdemes-e, nem lenne az megcsúfolása minden olyan erénynek amiért a Csapat annak idején létrejött? Létszámra eddig is kevesen voltunk, még egy alaptag távozása esetén pedig a megszűnés és az új tagok felvétele közül választhatunk. De vajon találhatunk-e olyan tagjelöltet, aki a sokrétű követelményrendszereinknek megfelel, és hogyan magyarázzuk el az ősi hagyományainkra büszke szurkolóknak, hogy a "Hajrá Petykó, áléáléóóó!" helyett mostantól a "Hajrá Gipsz Jakab!" skandálás az elvárás?
Bárhogy is lesz, nagy arculcsapás ez a csapatnak, és amikor majd a távoli jövőben, a csapat feloszlása után azon tanakodunk, hogy mi vezetett odáig, azt fogjuk látni, hogy Petykó kiválása volt az első szeg a csapat koporsójából.
A praktikus dolgokat illetően úgy döntött a csapat, hogy ha már elkezdtük, azért befejezzük ezt az idényt, és bárhogy is vagyunk, kiállunk a Fekete Sereg elleni meccsre. Nem először találkoztunk beesett, karikás szemekkel és kóválygó tekintetekkel amint összegyűltünk, erről azonban most nem az alkohol, hanem a válságos idők érzelmi viharai tehetnek. Kevesen is voltunk, és alig mertük remélni, hogy nem vész oda bajnoki veretlenségünk.
Szerencsére sikerült elég jól elkapnunk a kezdést, brillírozásról ugyan nem ejthetünk szót, de nagyjából uraltuk a játékot, a félidő közepén pedig kétgólos előnyre tettünk szert. előbb Palágyi ugratta ki a szélen Hlavacska Andrást, aki két védő között befelé húzott, majd visszalőtte a labdát a mozgásával ellentétes sarokba, majd ugyanő lőtt távolról, a kapus által oldalra ütött labdára pedig Palágyi érkezett, és lőtt a hálóba. Az előnyt gyorsan megfejeltük egy kapufával, meg egy beszedett góllal, de félidőben még így is előnyben voltunk.
Hát a játékunkkal nem lehetünk minden ízében elégedettek, feltűnő volt, hogy más csapatokhoz képest mennyire kevés nálunk a labda nélküli mozgás, amivel a legegyszerűbb labdakihozatalt is nehézzé tettük magunk számára. A második félidő elején zsinórban 4-5 labdát eladtunk még a saját térfélen, és csak utolsó pillanatban beérkező szereléseinknek, és Porkoláb ihletett formájának köszönhettük, hogy nem lett egál az állás. Összességében azért nekünk volt több helyzetünk, sokszor lőttünk mellé nagy helyzetből, illetve néhányszor az ellenfél kapusa védett akkorát, amekkorát igazán nem vártunk volna.
A meccs végére maradt némi fűszerezés, mert az ellenfél kapusa a térfél közepén elkaszálta az abszolút gólhelyzetben kiugró Palágyit, amiért megkapta a maga kétperces kiállítását. A szabadrúgásból nem lett semmi, meg amúgy az emberelőnyös helyzetből sem, amit megint gyakorolni kell majd az edzéseken. De legalább addig nem forgott veszélyben a kapu, és zsebre tehettük a három pontot.
Az állandó károgás ellenére az eredmények elég jók, az egész őszi bajnoki idényt veretlenül és mindössze egy döntetlennel játszottuk végig, sokadszorra is bizonyítva, hogy a liga élcsapatai között van helyünk. A telet a második helyen töltjük, de továbbra is saját kezünkben a sorsunk, ha mindent behúzunk, akár elsők is lehetünk.
A Téli Bajnokságban való nevezésről a vezetőség nem tudta meggyőzni a tagok mindegyikét, így az kimarad, alkalmi kupák és félbarátságos meccsek várhatóak. Na persze a blog olvasóinak amúgy sem kell unalomra számítaniuk, mert van egy két vicces vagy tanulságos cikktervezet a tarsolyban.
Kozelito Tél - Fekete Sereg 2-1
   kapu: Porkoláb
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi, Tinkó
   gól: Hlavacska A., Palágyi

A nyolc elég, a három egy kicsit sok

Sajtósunk az elmúlt hetekben megkapta néhányszor, hogy milyen elégedetlen és nem tud úgy örülni a győzelmeknek, ahogy egy amatőr csapat tagjaként illene. Ezt a hagyományt folytatva már a címben szerettem volna már a címben leszögezni, hogy a győzelem és a lőtt gólok száma örvendetes, de a bekapott gólok száma még mindig magasabb az ideálisnál. Persze az is igaz, hogy hét közben egyáltalán nem tűnt biztosnak, hogy győzni fog a csapat. Az alaptagok közül többen nem tudtak eljönni, és kezdésre igen szerencsésen összeállt egy hét főből álló csapat, de ehhez az kellett, hogy Tóth félig sérülten is vállalja a játékot, illetve Szemest behívtuk a tartalékok közül.
Ahogy megbeszéltük, jól nekimentünk az ellenfélnek, Szemes egy perc alatt kétszer került nagy helyzetbe, de mindkétszer tévedett egy-két centit. Annak ellenére, hogy mi irányítottunk, néhány perc játék után hátrányba kerültünk, amit két perccel később sikerült megdupláznunk. 0-2-nél egy kicsit megijedtünk, bár a játék képe alapján nem tűnt elképzelhetőnek, hogy nem mi nyerjünk, zúgott az "ébresztő!" és a "kutya gyenge!", aminek hatására összekaptuk magunkat, Hlavacska András és Szemes vezetésével kigurigáztuk az ellenfelet, néhány perc alatt négyet rúgtunk, Andrástól volt egy felsősarkos bomba is, de a szurkolók emlékezetében mégis az fog megmaradni, hogy Szemes bármikor bárki ellen jó volt egy cselre.
Ekkor már majdnem elhittük, hogy tarolhatunk, ámde újabb gólt kaptunk, és félidő is lett, ami eszünkbe juttatta, hogy itt bizony még bármi lehet. Meg hát a bekapott gól mindig bosszantó, és mindig elkerülhető, de úgy tűnt, hogy mindhárom gólt csúnya egyéni hibákból kaptuk, ami még bosszantóbb. A kétséges meccsállástól csapatszinten is összezavarodtunk, de Petykó különösen, annyira, hogy a második félidőről megfeledkezve hazament.
A második félidőben aztán egyre inkább kijött technikás játékosaink biztosította fölényünk, ha nem is alázósan, de szépen lassan csordogáltak a gólok. Szemes ebben a játékrészben is beköszönt kétszer, aztán Görög rúgott két kapufát, amiről egyszer befelé pattant, egyszer kifelé, majd Tóth is beköszönt, elmondhatjuk tehát, hogy góllal tért vissza a kényszerű kihagyás után.
Nem mindig a legegyszerűbb megoldást választottuk, voltak olyan akciók, amikor úgymond, meghaltunk a szépségben, illetve az is előfordult, hogy mind a négy mezőnyjátékosunk elrohant, és lekontráztak minket, de vagy kapusunk vagy valamelyik visszasprintelő mezőnyjátékos mindig menteni tudott.
Ha nagyon a negatívumokra koncentrálnánk, ki lehetne emelni a nem éppen közösségépítő hangulatot, vagy a taktikai elemek begyakorlatlanságát, de ha már nyolcat rúgtunk, akkor úgy néz ki, mintha igazából jók lennénk, és van egy olyan vastag szőnyeg, ami alá be lehet söpörni a problémákat.
Kozelito Tél - Dinamo Gőzgombóc 8-3
   kapu: Fehér
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Petykó, Szemes, Tóth
   gól: Szemes 4, Hlavacska A. 2, Görög, Tóth

Újabb győzelem, de annyira, hogy már szinte unalmas

Félve írunk le bármilyen állítást is a meccsről, hiszen az egyik videomegosztón igen a meccs nagy részét le lehet követni. A videózás nem kevés konfliktust szült, kezdve ott, hogy némelyik baráti csapat tagjai feltétlenül kommentálni akarták a látottakat, általában csapatunkra nézve kritikus hangnemben, aztán hogy megállapításaik jogosak, vagy arra nézve kínosak, aki mondta őket, azt mindenki eldöntheti maga. A másik utólag inkább vicces jelenet az volt, amikor a kamerát éppen kezelő csapattárs cserélte be magát, és a kamerát felvétel közben, a pályán adta át a lecserélt csapattársnak. elvileg baj is lehetett volna belőle, mert eközben az ellenfél támadott, de megúsztuk.

A meccs lényegi dolgairól való mesélést kezdjük ott, hogy a héten való kavarások ellenére nagyjából a megszokott keret jött össze, az ősszel fel-felbukkanó Tóth kivételével, és úgy éreztük, hogy itt bizony nem foroghat kétségben a győzelmünk.

Alig egy perc telt el a meccsből, amikor Tinkó kiugratását Palágyi a rövid sarokba lőtte, ezzel máris vezettünk. Hengerelés mégsem következett be, mert ellenfél is volt a pályán, de azért sem mert egy kicsit kényelmesen és pontatlanul játszottunk, a labdát csak rövid időre tartottuk meg, kiugratási kísérleteink pedig kis arányban sikerültek. Azért Palágyi letámadásból és egyéni akcióból megszerezte második gólunkat, és félidő táján egyre inkább érezhettük, hogy miénk lesz a három pont.

Ha némelyik korábbi meccsen említést nyert a két csapat közötti feszültség, most illő azt említeni, hogy sportszerűség terén példamutató meccs volt, kevés szabálytalansággal, és fair play szellemében fogant gesztusokkal. Tinkó egyszer azért átesett egy pályára tévedt biciklin, de erről nem a Lafayette tehetett.

A második félidőben voltak olyan szakaszok, amikor védelmünk egy kissé gyengének bizonyult, az emberfogás sokszor hiányzott, illetve talán nem voltak elosztva a posztok, és rendszertelenné lett a csapat mozgása. Persze sikereink domináltak, Hlavacska Tamás mindjárt az első akcióból kapufát rúgott, majd azonos vezetéknevű András vette be a hálót távolról. A félidő második felében pedig a két Hlavacska kényszerítőzött az ellenfél hatosán belül, szép labda nélküli mozgással kombinálva, aminek eredményeként Tamás lőhetett a kapuba.

Közben, ha már ennyiszer rosszul helyezkedtünk, illetve lekontráztak minket, egy gólt mi is kaptunk, illetve egyszer a keresztlécünkön csattant a labda. Egy kicsit izgultunk, hogy több gólt ne kapjunk, egy kicsit bánkódtunk, hogy nem sikerült nullára hoznunk ezt a meccset sem, de azért a győzelem nem forgott kétségben.

Az utólagos taktikai értekezleten változatos értékelések születtek, amelyeket most nem foglalnánk össze. A győzelem mindenképpen örvendetes, de a rajtunk kívüli legjobb csapatok ellen ennél több fog kelleni.

Még a csapathoz kapcsolódó hír, hogy a közgyűlés szavazása értelmében nem indulunk el az idei Téli Bajnokságban.

Kozelito Tél - Lafayette 4-1

   kapu: Fehér

   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi, Petykó, Tinkó

   gól: Palágyi 2, Hlavacska A., Hlavacska T.

És íme a videók:

http://www.youtube.com/watch?v=fRSeN8FCt1Y&feature=youtu.be
http://www.youtube.com/watch?v=eZbseDcVxQY
http://www.youtube.com/watch?v=ScK_IIwhj7A&feature=youtu.be
http://www.youtube.com/watch?v=v_0mJVFiIwU
http://www.youtube.com/watch?v=yg9eVlq4GQM

Egy hangzatos cím

Most az egyszer épp bejött az ellenfél csele

A lelkes csapattársak krónikásunk lelkére kötötték, hogy valami hangzatos címet adjon a mai fantasztikus meccsről szóló beszámolónak, el is hangzott pár javaslat mint például a "Hess, hess, Ratio", a többit inkább meg se jegyeztem,és csak remélni tudom, hogy a végül megvalósulóval sikerült kielégítenem a hangzatos címre irányuló elvárásokat.
Annyit már láthat a gyanútlan olvasó, hogy egy nem mindennapi meccsről van szó, és sejtheti, hogy a tagoknak viccelődős kedvük volt a meccs után.
A keretről sokat nem kell mesélni, elvégre az egyik leghagyományosabb összeállításunk volt, a statisztikák alapján a fennállásunk óta hét legtöbb meccset játszó játékos jelent meg, az ellenfél pedig a pontszámban nem remeklő, de technikás játékosok alkotta SS Ratio volt.
A kilences kezdés nem a legbarátibb, ilyenkor a fiúk még aludni szoktak, a kezdésre éppen megérkező Petykó szabadkozott, hogy ő úgyis csere lesz, Fehér pedig akkor még erősen nyögte a hajnali pálinkák hatását, szerencséje, hogy (1) ezt a vérben forgó szemű csk nem vette észre, és (2) ettől csak még ihletettebb formába került. A kezdő iram is egy kissé álmoskás volt, Zombori azt mondta volna, hogy kóstolgatják egymást a csapatok. Aztán kijöttek a hibák, védelmünk nem mindig úgy zárt, ahogy kellett volna, és hátrányba kerültünk. A támadásépítésről elmondhatunk pár jó dolgot, hiszen a múlt hetinél sokkal összeszedettebben építkeztünk, de a befejezések sokáig nem sikerültek. Az egyenlítésre erős szerencséhez is szükség volt, mert Palágyi távoli lövését egy igazi kapusnak (=nem mezőnyjátékosból kényszerrel kapussá lett) védenie kellett volna.

Petykó és Hlava helyezik biztonságba a labdát

Az idő előrehaladtával felpörgött a hangulat, vele együtt az iram is. Illetve megjelentek a faltok is, jó sok dolga akadt Herbály sporttársnak, a felek sem magukat sem egymást nem kímélve lépkedtek oda, persze a végén azért békével váltak el egymástól a felek.
Ami azonban az eredmény alakulását illeti, abban a meccs közepén sok jó nem termett nekünk. Előbb egy szögletnél hagytuk, hogy betegyék a labdát a kapu torkában ácsorgó csatárnak, aki élt is a lehetőséggel; majd a térfélcsere után mi rúgtunk szögletet ugyanott, elszállt minden mezőnyjátékosunk, a kontrából pedig gólt kaptunk.

Palágyi küzd

1-3-nál minden szem elkezdett vérben forogni, egyesek fejében megfordult a vereség eshetősége, de azért csak hajtottunk tovább, Fehér utólag úgy nyilatkozott, hogy ő aztán egy másodpercig sem hitte, hogy nem nyerünk, mindenesetre a mentális erőnket mutatja, hogy ettől csak még egyel nagyobb fokozatra kapcsoltunk.
A védekezést néha egy kicsit hanyagoltuk, de ebben a helyzetben ez már talán megbocsátható, főleg azzal az eredménnyel, hogy ellenfelünk sztárjai is ellustultak, és a fellazuló védelmen át egyre többször jutottunk el lövésig. És akkor jött a gól, Tinkó lekészítését Hlavacska A. balról vágta a hálóba.

Hlava és Palágyi szállították góljainkat

A sporttárs ekkor úgy nyilatkozott, hogy még négy perc van hátra, és nekünk legalább még egy gólt kellett volna szerezni, vagyis támadni ezerrel. Eközben persze a Ratio is eldönthette volna a meccset, Fehér fogott vagy három ziccert, és csak azért nem négyet, mert az ártatlan játékáról ismert Hlavacska T. egyszer jó érzékkel fellökte a meginduló csatárt.
És kezdett kiderülni, hogy mindezen erőfeszítések nem voltak hiába, amikor Palágyi elküzdötte magát egy lövőhelyzetig, és a hatosról be is lőtte. Már kezdtük elkönyvelni, hogy íme ez a döntetlen és az egy pont az eredménye a küzdésnek, amikor Hlavacska András távolról a kapus szeme közé lőtte a negyedik gólt. Felrobbant a stadion, ekkora fordítást a 99-es BL-döntő, akarom mondani a tavalyi Győr-Paks óta nem látott a világ, de ezzel még nem volt vége.

Az utolsó szabadrúgás

Az ellenfél utolsó akcióját ismét csak szabálytalanul tudtuk megállítani, hét méterről, a legjobb szögből járt a szabadrúgás. Fehér unortodox módon a hosszú oldalra állította a sorfalat, és maga állt a rövidre, a cserepad pulzusa 200 körül ugrált ezekben a pillanatokban, de ha már kezünkben volt a győzelem, nem engedtük ki, Fehér megérezte a lövés irányát, és oldalra ütötte azt.
A három pont tehát nem kis izgalmak után meglett, ez örvendetes. A jövőben mindig úgy kellene játszani mint most 1-3 után. Csak nem kell előtte hátrányba kerülni.




Kozelito Tél - SS Ratio 4-3
   kapu: Fehér
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi, Petykó, Tinkó
   gól: Palágyi 2, Hlavacska A. 2

Az első pontvesztés

Ennek a szomorú pillanatnak is el kellett jönnie egyszer, most egy cseppnyi szomorúság ül a lelkünkben, de az hogy a százszázalékos mérleg megtörésére a hatodik fordulóig kellett várni, az egészen mennyei. Persze az is igaz, hogy ha már ennyi kemény meccset győzedelmesen megvívtunk, akkor nem terveztük most beszennyezni makulátlan mérlegünket.

A bekapott gól

A keretkialakítás némi bökkenőkbe ütközött, két alaptag hiányzott, pótlásukat legjobb igyekezettel sikerült elfogadhatóra menteni. A reggeli kilences időpont pedig kissé álmosan talált minket, közkeletű vélekedés, hogy embertelen ilyen korán még felkelni is, nemhogy versenysportot űzni. Illetve a sportemberhez méltó életmód, mely a csapaton belül egyre inkább kezd viccek tárgyává lenni, is annál nagyobb súllyal esett latba, ámbátor most úgy tűnt, aki megjelent, az meccsre kész állapotban, józanul jelent meg. Lehet, hogy ez volt a baj.
Játékunk mindenesetre kezdettől fogva nélkülözte az átütőerőt, és utólag sokat vitatkoztunk arról, hogy vajon a lelkesedés elérte-e a kellő szintet. Bezzeg az ellenfél hajtott, és sornyi cserével, köztük több, általunk korábban nem ismert és igen ügyes játékossal állt ki, ami összességében azt eredményezte, hogy inkább mi kényszerültünk védekezni. A félidő közepe táján hátrányba kerültünk, és ami azt illeti, bennevolt a játékban, hogy többgólos legyen a hátrány, mert védelmünk nem jól zárt, néha még harmincméteres íveléseket is elnéztünk, amiből az ellenfél helyzetbe tudott kerülni.

Tóth operál

Kevés jól sikerült akciónk egyikéből aztán Tinkó elment a jobbszélen, a legjobb ütemben adott be Hlavacska Andrásnak, aki a hálóba lőtte egyenlítő gólunkat.
A hátralevő bő egy félidőnyi játékban is inkább gyürkőzés jellege volt a meccsnek, mintsem szép játék, talán annyi különbséggel, hogy nekünk is egyre több helyzetünk adódott, gólt ugyan nem lőttünk, de legalább le tudtuk baltázni egymást, ha valaki rontott. Közben a feszültség is nőtt, volt egy-két szövegelős jelenet, de igazából semmi komoly.
Az utolsó perceknek mindkét csapat úgy feszült neki, hogy beveti tartalékolt ereit a győztes gól megszerzésének érdekében, de ez aztán egyik félnek sem sikerült.
Porkolábnak és a kapufának még köszönettel tartozunk, mert mindketten megmentettek minket néhány beszedett góltól.
A táblázaton elfoglalt helyünk valószínűleg nem változik, és azon a véleményen vagyunk, hogy két pont elvesztését még jóvá lehet tenni, nos hát így legyen, zúgjon a hajrá Kozelito, és a jövő héten ismét a győzelem ízét szeretnénk érezni.

Kozelito Tél - Bandó Karesz 1-1
   kapu: Porkoláb
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Petykó, Tinkó, Tóth
   gól: Hlavacska A.

Ötből öt

A régi recept: Tinkó beível, Palágyi lő

A cím nem a helyzetkihasználásunkat jelzi, azt ugyanis a harmincból hat írná le pontosan, hanem azt, hogy eddig ötből öt meccset nyertünk a Bölcsész Bajnokság idei kiírásában, ami akkor is megsüvegelendő teljesítmény, ha még ennyi sem elég ahhoz, hogy vezessük a tabellát. És hogy milyen út vezetett idáig?
Ha máskor esetleg szembesülnénk azzal a gonddal, hogy páran nem jönnek el, és létszámhiány állna fenn, ez most nem aktuális, hiszen nemcsak a szokásos gárda állt össze, hanem Hlavacska András is visszatért a légióséletből, és már a rendelkezésünkre állt; illetve Erdei is visszatért, ő azonban inkább a szurkolók között foglalt helyet. És ha már így adódott, a meccs utáni taktikai értekezleten pontosan az a nyolc labdarúgó vett részt, akik a két évvel ezelőtti álomcsapatot alkották.
A meccs papíron viszonylag nehéznek, de a múlt hetieknél talán mégis könnyebbnek, azt látva pedig, hogy az ellenfélnek nincs cseréje, nincs itt a gólkirálya, és mezőnyjátékosa áll a kapuban, fokozottan éreztük a reményt a három pont begyűjtésére.

Hlavacska Tomi fut versenyt

Alig néhány perc játék után szép összjáték után Hlavacska Tamás megszerezte a vezetést, és ha nem is legjobb, de összeszedett játékunkat nyújtva uralni tudtuk a pályát. Aztán Hlavacska András percei következtek, előbb kapufát lőtt, majd egy olyan lövést jegyezhetett, melynél a labda már túljutott a kapuson, de még a gólvonal előtt tisztáztak a védők. Soká tartott, mire sikerült megszereznünk második gólunkat, ezt Palágyi távoli lövése révén, de sokáig annak sem örülhettünk, mert a középkezdést rosszul helyezkedő védőink és elalvó kapusunk fölött egyből a kapunkba lőtték. Kicsit megilletődtünk, 2-1-ről folytattuk a játékot, szerencsére annyi azért volt bennünk, hogy még a térfélcsere előtt ismét megszerezzük a vezetést.

András és egy lendületes támadás

Azt vártuk volna, hogy ellenfelünk el fog fáradni, és egyre erősödni fog mezőnyfölényünk, ez azonban csak részlegesen következett be. Vezettünk szép akciókat, és most hátul is megvolt a kellő határozottság, illetve a labdakihozatalban való jártasság, talán támadásépítésben lehetett volna egy kicsivel több elképzelés.
Mindenesetre számos helyzetünkből néhány azért beakadt, András is letett egy duplát az asztalra ha már pályára kellett lépnie. A záró percekben kaptunk két bosszantó gólt, az elsőt szabadrúgásból, a másodikat szögletből emberelőnyös helyzetben, így összességében amúgy jó magyarosan 6-3-ra nyertünk.
A cikk írásakor a tabella még nem készült el, más csapatok eredményeiről nem tudunk, de az biztos, hogy legalább kettőt előzünk, és felértünk a dobogóra. Most szünet következik, ezúttal tényleg, két hét múlva ugyanezzel a lendülettel folytatjuk.
Kozelito Tél - ADK 6-3
   kapu: Fehér
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi, Petykó, Tinkó
   gól: Hlavacska T. 2, Palágyi 2, Hlavacska A. 2

Ez is lecsúszott

Csak kapkodjuk a fejünket, hogy micsoda rangadó-eső vár ránk, vagy a mostanra naggyá lett történelmünk teszi, hogy minden meccsnek nagy a tétje, vagy a sorsolás szeszélye, de össze se tudjuk számolni, az elmúlt fordulókban hány fontos meccsünk volt, és ehhez a sorhoz méltó zárásként illeszkedett az 1. FC Sör elleni meccs, ami klasszikus hatpontos rangadónak ígérkezett, és lelkes követőink bizonyára emlékeznek még a szezonkezdet előtti emirátesz kupán zajlott feszültségtől sem mentes meccsünkre.
Ha már így alakult, akkor menjünk tovább a feszültséggel, mert az volt most is, akár csapaton belül, akár a két csapat között voltak odamondogatások, melyek szépen színezték, avagy rontották a hangulatot. Szabadrúgásgólok, büntető, anyázás - mondhatnánk, ha egy kereskedelmi tévé híradójában szerepelnénk.
Ami a focis részt illeti, Palágyi körülbelül tizenhat másodperc játék után előnyhöz juttatott minket, és felcsillant a remény, hogy olyan nagy különbségű győzelmet arathatunk, mint augusztusban. Aztán, hogy nem így lett, az hamar kiderült, mert a félidő közepén egy perc alatt két gólt kaptunk, az első egy iszonyatos bomba miatt, a másodikat egy megpattanó szabadrúgásból. Kellett a balszerencse bőven, tarolás helyett máris 1-2.
Aztán Tóth meglőtte a maga szokásos bombagólját, ezúttal a rövidbe, és félidőre már legalább döntetlennel mentünk.
A folytatásban mezőnyfölényünk és számos helyzetünk mellett a fokozódó idegesség nyomta rá bélyegét, tarkítva olyan hihetetlen epizódokkal, hogy az ellenfél csatára ütközött a következő meccsre az oldalvonalon belül melegítő sporttársakkal, és odalett az akció.
A vezető gólt ki más, mint Tóth szerezte, szabadrúgáskombinációból, Tinkó lekészítését követően.
Az utolsó percekre kissé beszorultunk, páran bírálták a pályán levő négyes összetételét, illetve elég súlyos helyezkedési hibák is voltak, ha már odáig nem döntöttük el a meccset, könnyen pontot veszthettünk volna. Az utolsó percben egy szöglet utáni kavarodás során egyik védőnk tisztázását becsúszásként értelmezte a játékvezető, és időntúli büntetőt adott az ellenfélnek. A hatalmas tétet mind átéreztük, de az ellenfél játékosa nagy nem találta el a kaput, így megúsztuk.
Eddig tehát négyből négy a mérlegünk, ráadásul már három erős csapatot is megvertünk, és csak azért vagyunk ötödikek a tabellán, mert egyel kevesebb meccsünk volt a többieknél.
Folyt. köv. két hét múlva
Kozelito Tél - 1. FC Sör 3-2
   kapu: Fehér
   mezőny: Görög, Hlavacska T., Palágyi, Petykó, Tinkó, Tóth
   gól: Tóth 2, Palágyi

Történelmi vereség

Hát ami azt illeti, a tanár-diák meccsk presztízse mintha kopni látszana, mindenesetre a szurkolók száma fájdalmasan csökken, a meccsek előtti értekezések egyre rövidebbek, arról nem is beszélve, hogy a tagtoborzás is kezd nehézségekbe ütközni. A két csapat közötti üzengetésekben a szokásos "megverünk titeket" mellett mindkét oldalról megjelent az "olyan kevesen leszünk, simán nyertek" tónus is, illetve a méricskélés lett fontos szempont, hogy vajon melyik csapat tud kellően emberrel kiállni, és úgy tűnt, ez a kérdés fogja eldönteni a meccset. A pályán mindkét csapat hét emberrel jelent meg, ami egy cserét jelent, azonban a hét ember a tanárok esetében a kemény magot, és nagyjából azonos tudásszintű játékosokat jelentett, míg a nálunk voltak akiknek be kellett mutatkozniuk egymásnak, illetve ügyességre is megfogyatkozott a csapat, miután a korábban évekig együtt játszó csapatból két meghatározó játékos már nem elte-magyaros, kettő pedig külföldön tartózkodik, ráadásul a frissen felfedezett BA-sok közül sem jött el mindenki akire számítottunk.

A hátvédsor

Szemes akadályozza Vadernát

Így aztán taktikai lehetőségeink is korlátozódtak. A Fehér - Petykó, Tinkó - Szemes, Görög - Rédey kezdőcsapattal álltunk ki, amin avatott szemlélők észrevehetik, hogy személyi kérdésekben erősen alulmúlja bármelyik eddigi tanár-diák meccs kezdőjét. Utólagos emlékezések szerint az első percekben még szemet gyönyörködtető tiki-takát produkáltunk, apró szépséghiba, hogy ezt többnyire a félpálya környékén tettük, ahol nem jelentettünk túl nagy gólveszélyt. Hanem amikor épp nem mi dugtuk el a labdát, akkor már nagy baj volt. Még a játék kezdeti szakaszában Imre kapott labdát a hatosunkon teljesen üresen, lövés helyett akár a szintén üres Tátrainak is adhatta volna, de inkább elfektette kapusunkat egy csellel, majd a hálóba emelt. Alig néhány perccel később egy szögletnél sikerült valami olyan hihetetlen védekezést produkálnunk, hogy a hosszú oldalon álló Molnárhoz nemcsakhogy eljutott a labda, de még át is tudta venni, annyira üresen maradt, aztán három méterről már nem okozott gondot gólt szereznie.
Kevesebb mint tíz perc alatt tehát 0-2 volt, ami elég valószínűtlenné tette a győzelmet, de még a komoly pofon is bennevolt a képben. Össze kellett szednünk magunkat, hát nem teljes sikerrel, de legalább annyit elértünk, hogy az ennyire durva védekezési hibák elmaradtak. Támadásépítésben viszont nem sok sikerünk termett, az öt mezőnyjátékossal védekező tanárok falán nem nagyon tudtunk átmenni, hiányzott az átütő kreativitás belőlünk.
A meccsnek ez a szakasza inkább a belemenésekről marad emlékezetes, a kelleténél több tüske és odalépést jegyezhettek fel a nézők, a legtöbbet szenvedő fél a tanárok játékmestere, Vaderna volt, akit sorban az összes diákja felrúgott legalább egyszer.
A félidő végén még rúgtunk két kapufát, az elsőt Tinkó átlövésből, a másodikat Rédey egy lepattanó után, de sajnos a szerencse nem állt mellénk.
A taktikai értekezleten arra jutottunk, hogy le kell támadni, mindenki emberre megy, és ha kell öten megyünk fel a kollégák kapuja elé, csak szerezzük meg a labdát. Részsikereket sikerült elérni, hiszen többször tudtunk labdát szerezni a támadó térfélen, de odáig már nem jutottunk el, hogy kidolgozott helyzeteket alakítsunk ki. Sőt, az előzetesen beígért távoli lövések sem nagyon jöttek be, mert odáig is ritkán jutottunk el, hogy tíz méterről tisztán lőhessen valaki. Szervezéssel leginkább Tinkó próbálkozott, de nem igazán voltak hozzá társai. Kiviláglott, hogy vannak ügyes játékosaink, de egyedül két-három védő ellenében már nem sok esélyük volt, illetve mindenkinek kijött az egyéni gyengéje, ki ész nélkül futkorászott a szélen, ki belevezette a védőjébe a labdát, ki cselezni próbált annak ellenére, hogy nem tud.
A félidő másik nagy eseménye, hogy az eredetileg szurkolónak jelölt Durst Dániel önhatalmúlag úgy döntött, hogy pályára lép, ami nagyszerű dolog, bár így, hogy nem magyarszakos, de még csak nem is eltés, azért az illetékeseket megkérdezhette volna előzetesen.

Egy helyzetecske - amiből nem lett gól

A félidő közepe táján Fehér még egy hőfokkal magasabbra kapcsolt, mint amin egyébként ég, és elkezdett az ellenfél térfeléig kifutni, illetve odáig felvezetni a labdát. Saját elmondása szerint erre azért volt szükség, mert nem látta a mozgást a mezőnyjátékosok között, és úgy érezte, neki kell megoldania a szituációt. A jelenség értékelése ambivalens. Ezt látva védőink sokkal kevésbé csatlakoztak a támadásokhoz, és nem sikerült a csapat támadójátékát átalakítani. A megváltozott helyzetből adódóan a tanárok kétszer lőhettek üreskapura, azonban Seláf távoli ívelése, és Tátrai kísérlete is elkerülte a kaput. Ami a kapus-akció egyértelműen pozitív hatása, hogy Fehér egy alkalommal a félpályáról lövésre vállalkozott, és a távoli, közepesen erős, de nagyon pontos lövés a kapu bal felső sarkába szállt. Erre mondhatnánk, hogy ahol ilyet tudnak a kapusok, mit várhatunk a csatároktól...
Még volt hátra öt-hat perc a meccsből, a tanárok némi megilletődöttséggel konstatálták, hogy "ezek most vért ittak", elérhetőnek tűnt a döntetlen. Ám sajnos egy oldalrúgás után Molnár mélységből beindulva megtalálta a rést kissé hiányos védelmünkön, egyedül törhetett kapura, és egy lövőcsel után a rövid felső sarokba emelt.
Ekkor már alig volt valami hátra, az reménytelennek tűnt, hogy még kettőt lőjünk. A végén még Szemes kialakította magának az egyetlen igazi ziccerünket, de mellélőtt. Az erős kritika, hogy egy igazi ziccerre futotta ötven perc alatt, bár azt kell mondanunk, hogy olyan sok helyzete ellenfelünknek sem volt, vagyis inkább küzdelmes, mintsem akciódús mérkőzésről beszélhetünk.
Így tehát első alkalommal nyertek a tanárok a nagy meccsen, dobálózhatunk a történelmi és forradalmi jelzőkkel, illetve fogadkozhatunk, hogy tavasszal visszaszerezzük a vándorkupát. A hírek szerint addig a kupa a harmadik emeleti titkárságon lesz kiállítva.



Kozelito Tél - Tanárok 1-3

 A diákok részéről:
   kapu: Fehér
   mezőny: Durst, Görög, Rédey, Petykó, Sallai, Szemes, Tinkó
   gól: Fehér

A tanárok részéről:
   kapu: Zahari
   mezőny: Bónus, Imre, Molnár, Seláf, Tátrai, Vaderna
   gól: Molnár 2, Imre

Győztek az elárvult csibécskék

Mindjárt a harmadik fordulóban sor került a HajCsatok elleni derbire, amiről szinte biztosra vehettük, hogy hatpontos rangadóról van szó, könnyen elképzelhetőnek tartottuk, hogy a végelszámolásnál, a dobogós helyek elosztásánál is ezek a pontok dönthessenek. A presztízsről így külön nem írnék, épp csak annyi hogy ellenfeleink a bölcsész futball filozófusának és taktikusának összecsapásáról írtak, amiből előbbi lettünk volna mi.
Magunk részéről a keretösszeállítás nem a legjobban zajlott. Mint az tudott, Hlavacska András a héten eligazolt, Kapitány most nem ért rá, Tóth pedig lekéste az első perceket. Optimistán úgy lehetne leírni, hogy tudomásunkra jutott, miszerint ellenfelünk Hlava megállítása köré építi a taktikáját, amit mi jól kilőttünk azzal, hogy nevezett játékost nem játszattuk. Részünkről elég bajunk volt azzal, hogy magunk között leosszuk a posztokat, ami aztán meccs közben jól fel is borult, ezen túl annyit voltunk képesek kiszúrni, hogy ellenfelünknek nincs cseréje, és vélhetően el fognak fáradni.
A kezdeti tapogatózás után épp felvettük volna a meccs ritmusát, amikor egy nagyon csúnya helyezkedési hiba miatt ellenfelünk vezetést szerzett. Részünkról némi idegeskedés, de nem sokáig, mert Tóth lőtt egy hatalmas gólt a pipába, és máris egál volt.
Néhány helyzet itt, néhány ott, bár összességében nem sok, inkább a középpályán folyt a játék, illetve az első félidő közepétől elkezdődött a faltok és odalépések egyre idegesebb hangú számon kérése a másik csapaton. A játékvezető meg úgy néha lefújt valamit.
Ami a futball szebb oldalát illeti, részünkről Tinkó szerzett labdát ügyesen a félpályánál, majd lőtt takarásból a bal alsó sarokba, amit ellenfelünk két perccel később egy kontrából egyenlített ki.
A második félidőről sok jót nem lehetett elmondani. Folytatódott az idegeskedés, néha üzengetés a két csapat között, viszonylag kevés kidolgozott helyzettel. Ellenfelünk mondhatja, hogy csere hiányában nem bírtak sokat futni, mi pedig azt, hogy éreztük, hogy ennyi is elég, de a semleges nézők számára a sok hiba sokkal inkább közepes, mintsem élvezetes meccset jelentett. Sajnos ki kell emelni, hogy mi is sok hibával játszottunk, akár koncentrációban, akár összhangban nagyon elmaradtunk attól amit legjobb meccseinken nyújtani tudunk. Érdem talán annyi, hogy védekezésünk ekkorra összeállt, és kevés lövést engedélyeztünk. Támadásépítésünkben viszont nagyon meglátszott Hlava A. hiánya, gyakran tanácstalankodtunk, illetve többször ívelgetéssel próbálkoztunk, nyilvánvalóan eredmény nélkül.
A döntést pedig az addig tartalékoló Hlavacska Tamás hozta meg, egy szöglet után a hatos előterében elkezdett huzogatni, és amikor tisztára játszotta magát, a bal felső sarokba emelt. Ekkor még mintegy öt perc volt hátra, de abban olyan nagy esemény már nem történt, megőriztük az előnyt.
Fontos három pont, blabla, de a játékbeli hiányosságokat pótolni kell, mert ennél keményebb meccseink is lesznek, hát enyhénszólva kellett mai győzelmünkhöz az ellenfél foghíjassága is. Az viszont örvendetes, hogy három forduló után még mindig hibátlanok vagyunk, és vezetjük a bajnokságot. Most bajnokin három hét szünet, de a lantot nem tehetjük le, többek között a két hét múlva rendezendő tanár-diák meccs miatt sem.
Kozelito Tél - HajCsatok 3-2
   kapu: Fehér
   mezőny: Görög, Hlavacska T., Palágyi, Petykó, Tinkó, Tóth
   gól: Tóth, Tinkó, Hlavacska T.

Könnyes búcsú

Túlerő elleni meccsünknek legalább három nagy különlegessége volt. Egyik, hogy visszavághattunk azért a meccsért, amivel júniusban elvesztettük a bajnoki címet. A másik, hogy az újonnan igazolt Tóth Olivér először játszott legálisan a csapatban. Harmadik, talán legfontosabb, hogy Hlavacska András ezen a meccsen vett könnyes búcsút nevelőegyesületétől, mielőtt kölcsönszerződik a Dublin United Soccer Clubhoz.

Papíron erős kerettel rendelkeztünk volna, hát a meccs menetrend szerinti kezdésére még csak öten értünk ki a pályára, a többiek a következő tíz percben szállingóztak oda. A helyzetet némileg menti, hogy öt perccel a hivatalos meccskezdet után még se bíró, se ellenfél nem volt, illetve az ellenfél csapata akkor tűnt fel szép kényelmes sétában a pálya felé tartva.

A Fehér – Hlavacska A., Tóth – Hlavacska T., Tinkó csapat kezdett, és ha nem is jó játékot nyújtva, de kezdettől uraltuk a játékot, helyzeteket dolgoztunk ki, és csak a túloldali kapus bravúrjain múlt, hogy nem döntöttük el a meccset még az első percekben.

Aztán ez mehetett a végtelenségig, Hlavacska Tamás meglőtte a maga szokásos szélen elfutós gólját, amivel máris megvolt az előny. Nem sokra rá, Hlavacska András és Görög játszottak szép kényszerítőt, aminek végén utóbbi játékos a hosszú sarokba gurított. Itt elárulhatjuk, hogy Hlavacska András a búcsúmeccsén nem szerzett gólt, de saját bevallása szerint, az, hogy gólt lövethetett szeretett csapatkapitányával, három szólógólnál is nagyobb öröm számára. Aztán Hlavacska Tamás megszerezte második gólját is, amivel félidőben eldőlni látszott a három pont sorsa.

A folytatásban adódtak meleg pillantok, ellenfelünk rákapcsolt, nálunk bár többnyire jól mentek a cserék, és le volt osztva, hogy ki a védő, és ki a támadó, ebben a szakaszban mégis volt, hogy szerencsétlen összetételű sort küldtünk fel. Egy párperces szakaszra igencsak beszorultunk, és egy beadás-lövés közötti átmenet a center testéről a hálónkba jutott.

Mégsem kellett vészt kiáltani vagy a kardunkba dőlnünk, mert magunkra találtunk csapatszinten, a második félidő második felében pedig Tóth két szép gólt lőtt bal oldalról, igazságosan egyet a rövidbe, egyet a hosszúba.

Ahogy ilyenkor lenni szokott, az öltözőben megindultak a fogadkozások, hogy bajnoki cím, meg rajt-cél győzelem meg minden, sőt még a hollandokat is megverjük, és megyünk a VB-re. A meccsről ennyit, utána András tósztot mondott és órákon át tartó zokogással búcsút vett csapatától.
Kozelito Tél - Túlerő 5-1
  kapu: Fehér
  mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi, Petykó, Tinkó, Tóth
  gól: Hlavacska T. 2, Tóth 2, Görög

Az idei keret

És akkor íme a várva várt pillanat, amikor, úgy tűnik, befejeződött az ezévi keret kialakítása. Nem kevés megpróbáltatáson esett át csapatunk mire idáig elértünk. A tárgyalások apró részleteit hagyjuk is, szorítkozzunk a lényegre.
Az eddig bejelentetteken kívül még egy távozónk lesz, Hlavacska András, akit néhány hónapig az ír válogatottnak adtunk kölcsön Keane helyettesítése céljából. Hirtelen jött a transzfer, az ügylet még csak pár napja köttetett, és játékosunk a most következő bajnokin már el is búcsúzik nevelőegyesületétől. Ez a pályán és azon kívül is erős próbatétel a csapat számára, hosszas tárgyalások után Tóth Olivért szerződtettük a megüresedő helyre, aki néhányszor már szerepelt nálunk kölcsönben (értsd: feketén). Kapitány Gábor szerződtetését is megkíséreltük, most hajlik is afelé a dolog, hogy sokat fog szerepelni nálunk, így reménykedhetünk, hogy
Szemes és Matus, a két másodéves szereplése inkább alkalomszerűen, mint gyakran várható, illetve az előző cikkből már látszik, hogy szükség esetén egy újonc, Porkoláb István is bevethető, akár mezőnyben, akár kapuban. Szintén a tartalékok között számítunk Rédey és Tyukász játékára.
A bajnokságban idén szigorítások várhatóak, a hírek szerint bármelyik meccs előtt ellenőrizhetik, hogy kizárólag azok lépjenek pályára akik be vannak nevezve; illetve figyelni kellett arra, hogy a benevezettek között megfelelő legyen az aktív eltés hallgatók aránya (bár ez számunkra nem okozott gondot), és eltérő ligákban sem szerepelhetnek játékosaink. Így kétszer is meg kellett gondolni, hogy kiket szerepeltetünk a nevezési lapon, amit tizenhárom névvel adtunk le, majd végül pótlólag még két nevet küldtünk a szervezőknek.
Magunk között elrendeztük, hogy alaptagként Fehér, Görög, Hlavacska A. - akinek a helyét Kapitány fogja átvenni, Hlavacska T., Palágyi, Petykó, Tinkó és Tóth, míg benevezett tartalékként Erdei, Matus, Porkoláb, Rédey, Szemes és Tyukász játékára számíthatunk.
Akkor már ide is tegyük ki a bajnokság szép új honlapját, rajta a mi profilunkkal:
http://www.sportwavez.com/teams/kozelito-tel
Játékosokat kérném, hogy regisztráljanak, de akár a szurkolók is megtehetik.

Hasítunk

Lezajlott az első forduló szeretett bajnokságunkban, erről tudunk írni, ami meg is fog történni, az a baj, hogy a kátékoskeret kialakításáról szóló, lezárt tényeket felsoroló cikk még mindig nem aktuális. Az biztos, hogy mind a távozók, mind az érkezők között lesz olyan, akiről korábban még nem adott hírt a blog. De ennek még nincs itt az ideje.
A szokottnál hamarabb indult a bajnokság, az első egyetemi héten nemcsakhogy nevezni kellett, hanem az azt követő hétvégén már jött is a meccs. Mi a Sivatagi Rohamcsigák nevű teljesen ismeretlen csapatot kaptuk, és a névadási stratégia alapján egy teljesen újonc gólyacsapatra gondoltunk, akiket jó eséllyel meg is verhetünk. A keretösszeállításnál az okozott bonyodalmat, hogy nem volt kapusunk, de létszámra elég jól, minőségre tűrhetően megvoltunk. Itt nem szabad elhallgatni azt a tényt, hogy egy MA-s társunk, Porkoláb István próbajátékon vett részt, és az első félidőre elvállalta a kaput.
A meccsre a csúnya esős idő eléggé rányomta a bélyegét, a labda sokszor megcsúszott a lábakon, gyakran okozott átvételi nehézségeket, illetve sajtósunk fényképezőgépében is rögvest lemerült az összes elem, így nem tudjuk ezt a cikket képekkel kísérni.
Eleinte nehezen tudtunk kibontakozni, inkább magunkat kerestük, ahelyett hogy a csapattársakat kerestük volna. Az ellenfél pedig fegyelmezetten védekezett, amin nehezen találtunk rést. Aztán Hlavacska András duplájával a félidő felénél gyakorlatilag eldöntöttük a meccset. hátvédünk először egy cselsorozat, majd egy szöglet után talált be, és még a félidő előtt Hlavacska Tamás is betalált. Jellemzően mi voltunk a mezőny urai, ami veszélyes helyzet adódott a kapunk előtt, az többnyire távoli lövéseket jelentett, melyeket azonban Porkoláb hárított.
Félidőben az előzetesen megbeszélteknek megfelelően Görög állt a kapuba, Porkoláb ki a mezőnybe; illetve Tinkó is befutott, akit a közönség alkalmi mezének színe miatt rögvest Pinkónak keresztelt el. A lényeg az, hogy létszámra talán többen is voltunk az ideálisnál az összeszokottság pedig elmaradt a szokásostól, ennek tudható be, hogy a második félidőben voltak olyan időszakok, amikor beszorultunk a kapunk elé, és védekezni kényszerültünk.
A gólokat szerencsére továbbra is inkább mi rúgtuk. Hlavacska Tamás indította a második félidei gólgyártást, majd azonos vezetéknevű András beadás után lőtt öngólt a menteni igyekvő védő. Ezzel teljesen szétzilálódott az ellenfél védelme, és egyre gyakrabban tudtunk emberelőnyös helyzeteket kialakítani. Ezek során Rédey, Tinkó majd Palágyi szereztek gólt.
Közben egyet mi is kaptunk, szabadrúgásból, de olyan sokat az már nem számított. Ennyi volt, szép volt, jó volt elég volt. A 8-1-es összesítéssel valószínűleg vezetjük a tabellát. Csak maradjunk is ott!
Kozelito Tél - Sivatagi rohamcsigák 8-1
  kapu: Porkoláb, Görög
  mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi, Petykó, Porkoláb, Rédey, Tinkó
  gól: Hlavacska A. 2, Hlavacska T. 2, Rédey, Tinkó, Palágyi, öngól

Idénykezdet dolgai

Újságíróink tökéletesen átérzik a felelősséget, hogy még az idény kezdete előtt megfelelően tájékoztatni kellene a szurkolókat a csapat dolgairól, de ez igen nehéz feladat, tekintve hogy pár nappal a bajnoki rajt előtt még nem állt össze a csapat.
Ami biztos az az, hogy idén is lesz Kozelito Tél, beneveztünk, mégpedig hosszas egyeztetések, és az itt megjelent hírek ellenére a B ligába (helyettünk a Bozsik jutott fel), és ezen a héten már meccset is játszunk. A törzstagok nagyrésze folytatja a játékot, Fehér valóban visszatért a Gambrinus ligából, Erdeit pedig valóban kölcsönadtuk a Bundesligába. Ezeken felül elképzelhető, hogy Hlavacska András is belekóstol a légióséletbe. Tárgyalásokat folytattunk Kapitány Gáborral, Szemes Botonddal, és Matus Rajmunddal, de minden igyekezetünk ellenére mostanáig még igencsak bizonytalan az ő szerepvállalásuk mértéke.
Ennyiből eléggé látszik, hogy keretünk létszámra nézve elég vékony, amit a vezetőség nem hagy ennyiben, és legalább még egy igazolás várható, mielőtt az átigazolási szezon lezárulna. A tárgyalásokat azonban nem akarjuk megzavarni azzal, hogy a jelenlegi stádiumban nyilvánosságot adjunk nekik.
Ha már lehetőség adódott, aranylábú fiaink múlt héten részt vettek a soros Emirátesz Kupán, és egy kicsit megolajozták a berozsdásodott izmokat.
Az első meccsen az SS Ratio ellen kétszer kerültünk előnybe, de az ellenfél kétszer egyenlített, majd fordított, a második félidő derekán mi egyenlítettünk. Idáig talán mi voltunk jobbak, mindenesetre el kell mondanunk, hogy mindkét kapu előtt sok helyzet adódott. Ez dicséret passzos játékunkra nézve, hiszen tényleg alkottunk szép akciókat, de az is tény, hogy ha nem Fehér áll a kapuban, akkor akár vesztésre is állhattunk volna. A hajrában aztán két szerencsés góllal megszereztük a győzelmet.
Az előrehozott döntőben, a régi derbin a HajCsatok ellen is megszereztük a vezetést, de koncentrációban és egymásra hangoltságban alulmaradtunk, így ellenfelünk fordított. A külsősként bevetett Márialigeti csillogatta nagyban erényeit, három gólt lőtt, de ez is kevés volt, mert négyet kaptunk.
Ezután rögvest, szünet nélkül következett az élvonaltól búcsúzó 1. FC Sör. Akár fáradtak is lehettünk volna, de jól bírtuk, és az egész meccsen mi domináltunk. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, néhányat be is lőttünk, amivel jeleztük, hogy ez a keret megfelelő létszámmal az A-ligára is alkalmas lenne. A védekezésbeli könnyelműsködésről még le kéne szokni, de egyénileg a torna legjobb csapata voltunk, és csapatként sem vallottunk szégyent. ez összességen, a Sör elleni 6-2-vel hat pontot és a kupa második helyét jelentette.
Az Emirates Kupán megjelentek: Fehér, Görög, Hlavacska A. Hlavacska T., Márialigeti, Palágyi, Tinkó
gól: Hlavacska T. 4, Márialigeti 4, Hlavacska A. 2, Palágyi 2, Görög, öngól

Az úgynevezett közgyűlés

Blogunk munkatársa már hetek óta ígérgeti magának, hogy ír majd egy cikket a csapat pályán kívül viselt dolgairól, és erre a tanáraink elleni meccs utáni értekezlet tűnt megfelelő apropónak. Az a baj, hogy a legfontosabb kérdésekben nem sikerült végleges döntést hoznunk, talán azért sem, mert mintha a tagoknak már csömöre lenne a nagy világmegváltó értekezésekből.
Annyi már mindenesetre eldőlt, hogy Görög sok hónapos és a hosszú időhöz mérhetően gyomorforgató, Zs-kategóriás filmeket idéző aknamunkával lemondásra kényszerítette szeretett, és legitim csapatkapitányunkat, Hlavacska Andrást, és a jövő idénytől ismét ő fogja intézni a csapat ügyes-bajos dolgait.
A tagokat ennél jobban lekötötte az esetleges feljutás kérdése, ami sok hosszas, időnként heves vitára adott okot. Abban sikerült megállapodnunk, hogy nem szavazással és erőfölénnyel kívánjuk eldönteni, hogy jövőre melyik ligára adjuk le a nevezésünket. Attól megkíméljük az olvasókat, hogy az összes érvet, és az egyének állásfoglalását részletezzük. Mindenesetre szám szerint körülbelül ugyanannyian törtek lándzsát az A és a B liga mellett. A vita azért látszik eldőlni, mert az A-liga hívei sokkal erősebb akarattal tették le voksukat, így a B-liga hívei, ha meggyőződésüket nem is adják, de csapattársaik eltökéltségét látva hajlanak arra, hogy elfogadják az A-s indulást. Hogy ezzel most le van-e zárva a vita, az nem egyértelmű. Illetve az sem egyértelmű, hogy egyáltalán lehetséges-e a feljutás, hiszen a második hely nem jelent automatikus feljutást, és legjobb értesüléseink szerint eddig még egy A-s csapat sem jelentette be visszavonulását.
További holtidénybeli téma a jövő évi keret összeállítása. Az idény végével lejárt Kapitány és Tyukász szerződése, és úgy tűnik, hogy Erdei a jövő évet külföldön tölti. Fehér visszatérése örvendetes, de ezzel együtt is úgy tűnik, hogy a keretünk erősítésre, illetve leginkább létszámbeli tágításra szorul. Hogy ez az idén velünk játszó kölcsönjátékosok szerződésének meghosszabbítását, vagy az alsóbbéves magyarosok csapatba építését jelenti-e arról valószínűleg megint az összes törzstag véleményét figyelembe véve kell majd egyeztetni.

A címeres mez varázsa

Közismert, hogy kis csapatunk amatőr játékosai az utolérhetetlen tehetségen kívül is sok közös vonást mutatnak mennyei bajnokságok labdarúgóival. Ennek egy újonnan felfedezett eleme, hogy a klubmeccsek mellett időnként a mi legjobbjainknak is megméretik magukat a válogatott címeres mezében. Mivel mi nem esünk a túlzó nacionalizmus csapdájába, ez a válogatott a mi esetünkben a szak válogatottját jelenti. Ennek sárga-fekete színeiben pedig tanáraink ellen mérhetjük össze tudásunkat. Annyiban sántít a párhuzam, hogy sajnos még nem kapunk pénzt a klubcsapatban nyújtott teljesítményünkért, de a válogatott találkozók kiemelt presztízse, a bevethető játékosok futballon és üzleten kívül szempontok alapján való körülhatárolása, és a szurkolók fanatikus rajongása mindenképpen tanár-diák meccsek "válogatott" mivoltát jelzi.

Íme a küzdelem

A mezőnyjáték sem nélkülözte a látványos elemeket

A fogadkozás és mentális készülés a korábbiakat idézte, de akadtak jelei annak is, hogy a bajnokikon látható csapat kezd eltávolodni a magyarszakosságtól, és egyre több a különbség a bajnokikon, és a válogatott meccseken látható csapat között. A különbség oka nyilvánvalóan az, hogy a tanár-diák meccseken szigorúbban kell vennünk a magyarszakosság kritériumait, így itt a törzstagokon kívül az alsóbbévesek közül igazolunk játékosokat. Ez most Rédey és Szemes bevetését jelentette, illetve utóbbi játékos elhozta köreinkbe az első Matus Rajmundot, így egymás utáni harmadik tanár-diák meccsen avathattunk újoncot. Matust a törzstagok közül még senki nem látta korábban játszani, de olyan jó ajánlólevelei voltak, hogy azonnal a kezdőcsapatban találta magát.

Egy átfogó kép a játékról

A kezdőnk amúgyis magyarázatra szorul. Fehér külön erre a meccsre hazautazott Prágából, Erdei viszont a bajnoki kudarc felett érzett bánatában visszaigazolt a Bundesligába, Tinkó pedig túl komolyan vette a csapat belső emailjén terjedő fél hatos kezdésre való felszólítást, és lekéste az öt óra utáni kezdőrúgást, amiért a történet szereplői még sokáig vádolgatták egymást. A kezdőnk tehát így nézett ki: kapuban Fehér, a védelemben Hlavacska A. és Matus, a középpályán Szemes és Palágyi, az ék Hlavacska Tamás, a cserepadon pedig Görög, Petykó, Rédey és két perc után Tinkó foglaltak helyet.
A tanári csapat a beígért nehézségek ellenére össze tudta szedni magát, Vaderna ugyan csak szurkolóként jelent meg, de Gintli felépült sérüléséből, és három cserével úgy tűnt, hogy a személyi állományt tekintve a tanári csapat is képes lehet megszerezni a győzelmet. A legnagyobb gondot talán Tátrai hiánya okozta, illetve az a kérdés, hogy akkor ki rúg majd gólt.
Ami az első félidőt illeti, elég röviden össze lehetne foglalni, most talán mégis kifejtjük. Az időjárás nem állt mellénk, a meccs nagy részében esett az eső, a labda és a játékosok csúszkáltak, a levegő fülledt volt. Az 5+1-es felállás mindig kissé szokatlan, és talán túl zsúfolt egy ekkora pályához. A szurkolóink pedig tök jó arcok, hogy  a vizsgaidőszak és az eső ellenére eljöttek megnézni minket és kiszurkolni a kedvező eredményt.
A fentebb soroltak között mégis az 5+1-es felállás jelentette a legfontosabb befolyásoló tényezőt, ennyi játékos ugyanis egyszerűen túl sok egy ekkora pályára, így hiába alkottak bármilyen zseniális támadást fiaink, mindig volt egy-egy láb vagy széles test ami megálljt parancsolt a lövéseinknek. A technikai fölényünk egyértelmű volt, ezen a téren a két elsőéves is sokat tudott hozzátenni, a labdabirtoklásban többnyire szintén mi vezettünk.

Fehér (félig takarásban) nagy védésekkel tért haza

Helyzetek terén is mi voltunk fölényben, nem is biztos, hogy a tanári csapatnak volt kaput eltaláló lövése az első félidőben, talán Schein előtt adódott a legnagyobb helyzet, de védelmünk menteni tudott. A baj az, hogy olyan sok nekünk sem, mert a hatos elé betömörült erős testfelépítésű védők között ha el is jutottunk lövésig, abba garantáltan belelépett valaki. Utóbb a tanári csapat részéről az az értelmezés született, hogy az első húsz percben csak fárasztani igyekeztünk ellenfelünket, hogy aztán később bevihessük a döntő csapást, a fárasztás azonban nem elsődleges célunk volt, hiszen a gólszerzésre törekedtünk, de az ellenfél szervezettsége ezt rendre megakadályozta.
Aztán két perccel a félidő előtt megtört a jég, Hlavacska András visszaverte ellenfelünk egy támadását, ami után négy a kettő ellen támadhattunk, Hlavacska Tamás passzát pedig Palágyi a bal alsó sarokba lőtte.

Rédey gólja utáni pillanat

Rohamoznak a tanárok

A második félidőt mindkét fél részéről az egyre nyíltabb játék jellemezte, ami mindkét kapu előtt egyre több helyzetet eredményezhetett. Magunk részéről már az első félidőben is élveztük a Fehérnek az egy éve nem hallott utasításait, a "balon figyelj"-t, és a "süti"-t, de a második félidőben kapusunk hatalmas, látványos vetődéseit is egyre többször volt alkalmunk megtekinteni. Ezek különösen akkor voltak tetszetősek, amikor a lövést a kaputól még jó messze blokkolták mezőnyjátékosaink, de kapusunk a mozdulatot megkezdvén, még akkor is óriásit vetődött.
Még a félidő elején történt, hogy Hlavacska András a bal oldalról az alapvonal mellett befelé cselezett, megvert két védőt, majd középre adott, ott Petykó érkezett, és elhelyezte második gólunkat. Ugyan kapott kritikai megjegyzéseket, hogy mért nem érte lövése mindkét kapufát, ahogy azt tőle megszoktuk, de a gól a kapufa érintése nélkül is gól, és ezzel kezdett arrafelé hajlani az eredmény, hogy ezt bizony megnyerjük.

Szemes lövésre lendíti lábát, készülőben a negyedik gól

A következő időszakban Szemes, majd később Görög lőtt hatalmas kapufát, időközben a másik kapunál Seláf lövése után is a megpendült a ketrec külső íve. A meccs legcsúnyább eseménye, Bónus csúnya sérülése egy nagy ütközés után szintén ebben az időszakban esett. A legviccesebb jelenet pedig minden bizonnyal az volt, amikor a támadó térfél közepe tájáról megítélt szabadrúgásnál Tinkó már kikérte a távolságot és készítette a balost, amikor Hlavacska A belepöcizett a labdába, ezzel leküldve a szélsőnket az oldalvonal mellett. Az értelmezés szabad, de a későbbiekben ez a jelenet is vita tárgyát képezte.

Lőrincz útjára indítja a labdát...

A félidő közepe táján elkezdtek jönni a gólok. Gintli egy hazaadásánál Zahari összezavarodott, mivel nem foghatta meg a labdát, lábbal nyúlt hozzá, de nem tudott fleszabadítani, Rédey pedig ott termett, és a hálóba pöcizett. Később egy már elhalt akció során Görög szerezte vissza a labdát, amiből Szemes távolról nagy erővel kilőtte a kapu bal oldalát. A mi kapunknál is esett gólt, Lőrincz lövése szállt bele a pipába.

...ami utat talál a diákok hálójába

A hajrára Vaderna is úgy gondolta, hogy beveti magát, szurkolóból átvedlett résztvevővé, mutatott is néhány cselt, de a harmadik ember általában le tudta szerelni. Az utolsó percekre talán kiegyenlítettebb lett a játék, de ezzel együtt sem forgott veszélyben a diákok győzelme. Így aztán sikerült újból dicsőséget szereznünk a sárga-fekete meznek.
Csapatfotózás után Hlavacska András csapatkapitány a könnyekig meghatottan vette át a vándorkupát, a lelkes szurkolósereg pedig az esernyőket félrerakva ütemes tapssal kísérte fiainkat ez öltözőig.

A győztes csapat

Kozelito Tél - Tanárok 4-1

A diákok részéről:
   kapu: Fehér
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Matus, Palágyi, Petykó, Rédey, Szemes, Tinkó
   gól: Palágyi, Petykó, Rédey, Szemes


A tanárok részéről:
   kapu: Zahari

A két vezér

   mezőny: Bónus, Gintli, Imre, Lénárt, Lőrincz, Molnár, Schein, Seláf, Vaderna
   gól: Lőrincz