Az úgynevezett közgyűlés

Blogunk munkatársa már hetek óta ígérgeti magának, hogy ír majd egy cikket a csapat pályán kívül viselt dolgairól, és erre a tanáraink elleni meccs utáni értekezlet tűnt megfelelő apropónak. Az a baj, hogy a legfontosabb kérdésekben nem sikerült végleges döntést hoznunk, talán azért sem, mert mintha a tagoknak már csömöre lenne a nagy világmegváltó értekezésekből.
Annyi már mindenesetre eldőlt, hogy Görög sok hónapos és a hosszú időhöz mérhetően gyomorforgató, Zs-kategóriás filmeket idéző aknamunkával lemondásra kényszerítette szeretett, és legitim csapatkapitányunkat, Hlavacska Andrást, és a jövő idénytől ismét ő fogja intézni a csapat ügyes-bajos dolgait.
A tagokat ennél jobban lekötötte az esetleges feljutás kérdése, ami sok hosszas, időnként heves vitára adott okot. Abban sikerült megállapodnunk, hogy nem szavazással és erőfölénnyel kívánjuk eldönteni, hogy jövőre melyik ligára adjuk le a nevezésünket. Attól megkíméljük az olvasókat, hogy az összes érvet, és az egyének állásfoglalását részletezzük. Mindenesetre szám szerint körülbelül ugyanannyian törtek lándzsát az A és a B liga mellett. A vita azért látszik eldőlni, mert az A-liga hívei sokkal erősebb akarattal tették le voksukat, így a B-liga hívei, ha meggyőződésüket nem is adják, de csapattársaik eltökéltségét látva hajlanak arra, hogy elfogadják az A-s indulást. Hogy ezzel most le van-e zárva a vita, az nem egyértelmű. Illetve az sem egyértelmű, hogy egyáltalán lehetséges-e a feljutás, hiszen a második hely nem jelent automatikus feljutást, és legjobb értesüléseink szerint eddig még egy A-s csapat sem jelentette be visszavonulását.
További holtidénybeli téma a jövő évi keret összeállítása. Az idény végével lejárt Kapitány és Tyukász szerződése, és úgy tűnik, hogy Erdei a jövő évet külföldön tölti. Fehér visszatérése örvendetes, de ezzel együtt is úgy tűnik, hogy a keretünk erősítésre, illetve leginkább létszámbeli tágításra szorul. Hogy ez az idén velünk játszó kölcsönjátékosok szerződésének meghosszabbítását, vagy az alsóbbéves magyarosok csapatba építését jelenti-e arról valószínűleg megint az összes törzstag véleményét figyelembe véve kell majd egyeztetni.

A címeres mez varázsa

Közismert, hogy kis csapatunk amatőr játékosai az utolérhetetlen tehetségen kívül is sok közös vonást mutatnak mennyei bajnokságok labdarúgóival. Ennek egy újonnan felfedezett eleme, hogy a klubmeccsek mellett időnként a mi legjobbjainknak is megméretik magukat a válogatott címeres mezében. Mivel mi nem esünk a túlzó nacionalizmus csapdájába, ez a válogatott a mi esetünkben a szak válogatottját jelenti. Ennek sárga-fekete színeiben pedig tanáraink ellen mérhetjük össze tudásunkat. Annyiban sántít a párhuzam, hogy sajnos még nem kapunk pénzt a klubcsapatban nyújtott teljesítményünkért, de a válogatott találkozók kiemelt presztízse, a bevethető játékosok futballon és üzleten kívül szempontok alapján való körülhatárolása, és a szurkolók fanatikus rajongása mindenképpen tanár-diák meccsek "válogatott" mivoltát jelzi.

Íme a küzdelem

A mezőnyjáték sem nélkülözte a látványos elemeket

A fogadkozás és mentális készülés a korábbiakat idézte, de akadtak jelei annak is, hogy a bajnokikon látható csapat kezd eltávolodni a magyarszakosságtól, és egyre több a különbség a bajnokikon, és a válogatott meccseken látható csapat között. A különbség oka nyilvánvalóan az, hogy a tanár-diák meccseken szigorúbban kell vennünk a magyarszakosság kritériumait, így itt a törzstagokon kívül az alsóbbévesek közül igazolunk játékosokat. Ez most Rédey és Szemes bevetését jelentette, illetve utóbbi játékos elhozta köreinkbe az első Matus Rajmundot, így egymás utáni harmadik tanár-diák meccsen avathattunk újoncot. Matust a törzstagok közül még senki nem látta korábban játszani, de olyan jó ajánlólevelei voltak, hogy azonnal a kezdőcsapatban találta magát.

Egy átfogó kép a játékról

A kezdőnk amúgyis magyarázatra szorul. Fehér külön erre a meccsre hazautazott Prágából, Erdei viszont a bajnoki kudarc felett érzett bánatában visszaigazolt a Bundesligába, Tinkó pedig túl komolyan vette a csapat belső emailjén terjedő fél hatos kezdésre való felszólítást, és lekéste az öt óra utáni kezdőrúgást, amiért a történet szereplői még sokáig vádolgatták egymást. A kezdőnk tehát így nézett ki: kapuban Fehér, a védelemben Hlavacska A. és Matus, a középpályán Szemes és Palágyi, az ék Hlavacska Tamás, a cserepadon pedig Görög, Petykó, Rédey és két perc után Tinkó foglaltak helyet.
A tanári csapat a beígért nehézségek ellenére össze tudta szedni magát, Vaderna ugyan csak szurkolóként jelent meg, de Gintli felépült sérüléséből, és három cserével úgy tűnt, hogy a személyi állományt tekintve a tanári csapat is képes lehet megszerezni a győzelmet. A legnagyobb gondot talán Tátrai hiánya okozta, illetve az a kérdés, hogy akkor ki rúg majd gólt.
Ami az első félidőt illeti, elég röviden össze lehetne foglalni, most talán mégis kifejtjük. Az időjárás nem állt mellénk, a meccs nagy részében esett az eső, a labda és a játékosok csúszkáltak, a levegő fülledt volt. Az 5+1-es felállás mindig kissé szokatlan, és talán túl zsúfolt egy ekkora pályához. A szurkolóink pedig tök jó arcok, hogy  a vizsgaidőszak és az eső ellenére eljöttek megnézni minket és kiszurkolni a kedvező eredményt.
A fentebb soroltak között mégis az 5+1-es felállás jelentette a legfontosabb befolyásoló tényezőt, ennyi játékos ugyanis egyszerűen túl sok egy ekkora pályára, így hiába alkottak bármilyen zseniális támadást fiaink, mindig volt egy-egy láb vagy széles test ami megálljt parancsolt a lövéseinknek. A technikai fölényünk egyértelmű volt, ezen a téren a két elsőéves is sokat tudott hozzátenni, a labdabirtoklásban többnyire szintén mi vezettünk.

Fehér (félig takarásban) nagy védésekkel tért haza

Helyzetek terén is mi voltunk fölényben, nem is biztos, hogy a tanári csapatnak volt kaput eltaláló lövése az első félidőben, talán Schein előtt adódott a legnagyobb helyzet, de védelmünk menteni tudott. A baj az, hogy olyan sok nekünk sem, mert a hatos elé betömörült erős testfelépítésű védők között ha el is jutottunk lövésig, abba garantáltan belelépett valaki. Utóbb a tanári csapat részéről az az értelmezés született, hogy az első húsz percben csak fárasztani igyekeztünk ellenfelünket, hogy aztán később bevihessük a döntő csapást, a fárasztás azonban nem elsődleges célunk volt, hiszen a gólszerzésre törekedtünk, de az ellenfél szervezettsége ezt rendre megakadályozta.
Aztán két perccel a félidő előtt megtört a jég, Hlavacska András visszaverte ellenfelünk egy támadását, ami után négy a kettő ellen támadhattunk, Hlavacska Tamás passzát pedig Palágyi a bal alsó sarokba lőtte.

Rédey gólja utáni pillanat

Rohamoznak a tanárok

A második félidőt mindkét fél részéről az egyre nyíltabb játék jellemezte, ami mindkét kapu előtt egyre több helyzetet eredményezhetett. Magunk részéről már az első félidőben is élveztük a Fehérnek az egy éve nem hallott utasításait, a "balon figyelj"-t, és a "süti"-t, de a második félidőben kapusunk hatalmas, látványos vetődéseit is egyre többször volt alkalmunk megtekinteni. Ezek különösen akkor voltak tetszetősek, amikor a lövést a kaputól még jó messze blokkolták mezőnyjátékosaink, de kapusunk a mozdulatot megkezdvén, még akkor is óriásit vetődött.
Még a félidő elején történt, hogy Hlavacska András a bal oldalról az alapvonal mellett befelé cselezett, megvert két védőt, majd középre adott, ott Petykó érkezett, és elhelyezte második gólunkat. Ugyan kapott kritikai megjegyzéseket, hogy mért nem érte lövése mindkét kapufát, ahogy azt tőle megszoktuk, de a gól a kapufa érintése nélkül is gól, és ezzel kezdett arrafelé hajlani az eredmény, hogy ezt bizony megnyerjük.

Szemes lövésre lendíti lábát, készülőben a negyedik gól

A következő időszakban Szemes, majd később Görög lőtt hatalmas kapufát, időközben a másik kapunál Seláf lövése után is a megpendült a ketrec külső íve. A meccs legcsúnyább eseménye, Bónus csúnya sérülése egy nagy ütközés után szintén ebben az időszakban esett. A legviccesebb jelenet pedig minden bizonnyal az volt, amikor a támadó térfél közepe tájáról megítélt szabadrúgásnál Tinkó már kikérte a távolságot és készítette a balost, amikor Hlavacska A belepöcizett a labdába, ezzel leküldve a szélsőnket az oldalvonal mellett. Az értelmezés szabad, de a későbbiekben ez a jelenet is vita tárgyát képezte.

Lőrincz útjára indítja a labdát...

A félidő közepe táján elkezdtek jönni a gólok. Gintli egy hazaadásánál Zahari összezavarodott, mivel nem foghatta meg a labdát, lábbal nyúlt hozzá, de nem tudott fleszabadítani, Rédey pedig ott termett, és a hálóba pöcizett. Később egy már elhalt akció során Görög szerezte vissza a labdát, amiből Szemes távolról nagy erővel kilőtte a kapu bal oldalát. A mi kapunknál is esett gólt, Lőrincz lövése szállt bele a pipába.

...ami utat talál a diákok hálójába

A hajrára Vaderna is úgy gondolta, hogy beveti magát, szurkolóból átvedlett résztvevővé, mutatott is néhány cselt, de a harmadik ember általában le tudta szerelni. Az utolsó percekre talán kiegyenlítettebb lett a játék, de ezzel együtt sem forgott veszélyben a diákok győzelme. Így aztán sikerült újból dicsőséget szereznünk a sárga-fekete meznek.
Csapatfotózás után Hlavacska András csapatkapitány a könnyekig meghatottan vette át a vándorkupát, a lelkes szurkolósereg pedig az esernyőket félrerakva ütemes tapssal kísérte fiainkat ez öltözőig.

A győztes csapat

Kozelito Tél - Tanárok 4-1

A diákok részéről:
   kapu: Fehér
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Matus, Palágyi, Petykó, Rédey, Szemes, Tinkó
   gól: Palágyi, Petykó, Rédey, Szemes


A tanárok részéről:
   kapu: Zahari

A két vezér

   mezőny: Bónus, Gintli, Imre, Lénárt, Lőrincz, Molnár, Schein, Seláf, Vaderna
   gól: Lőrincz