Nem kicsit: nagyon!

Csapatunk nevének és jellegének következtében, tudniillik, hogy téliek vagyunk és kupacsapat vagyunk, beneveztünk a téli bajnokságba. Bő keretünk ebből az alkalomból Fösser, Hajdú és Sánta szerződtetésével bővült. Az élet kegyetlenségéből adódóan azonban sikerült bajnoki formánkat átmenteni és éppenhogy összeálló hat emberrel azaz egy cserével kiállni a szezonnyitóra.
Ahogy ilyenkor lenni szokott fogadkoztunk, hogy most aztán apait-anyait beleadunk, nagyjából úgy is történt, és voltak is egész szellemes megmozdulásaink, legalább az első néhány percben.
Az első félidő közepén aztán bekövetkezett a nagy összeomlás, egy körülbelül hat-nyolc perces periódus alatt négy gólt kaptunk, és nincs kedvünk részleteiben felidézni az összeset, de ilyen böszmeségeket csapat még nem csinált. Aki a pályán volt elvileg mind játszik legalább sok éve, akkor talán nem kellene elmondani, hogy egy ellenfelet egy ember fogjon. Az első félidő ezen szakaszából vett kevés pozitívum egyike, hogy a szépítő gólt legalább megszereztünk, egy szögletre Tinkó érkezett, és pontosan kilőtte a hosszú alsót.
Amikor a negyedik gólt is bekaptuk, akkor valami megmozdult, és egy kicsit összeszedtük magunkat, onnantól kezdve ismét képesek voltunk megtartani a labdát, és vezetni szép akciókat. Lehet hogy az is kellett, hogy észrevettük, ellenfelünk letámadással kísérletezik, aminek ellenszere ha egyből a csatárokra rúgjuk fel a labdát. Az eredményen is sikerült faragni, miután Makai éles szögből beverte második gólunkat a hosszúba. Félidőre így a 2-4-es eredménnyel vonulhattunk, ami sok lehetőséget rejtett magába, sajnos legreálisabban azt hogy el fogunk fáradni, és a végén a különbség tovább fog nőni.
Na de összeszedett játékunkat sikerült átmenteni a második félidő elejére is, stabilan játszottunk, ekkor nem hagytunk annyi üres embert, mint rosszabb perceinkben, és az eredményt is sikerült közelíteni miután szép akció végén Palágyi kihagyhatatlan helyzetbe hozta Görögöt. Ekkor még az is elképzelhetőnek tűnt, hogy további gólokat lőjünk és ponttal-pontokkal távozzunk. Létszámhiányos állapotunkban a kvázi sorcserével felvonuló ellenfél ellen azonban az is eredménynek tűnt, ha tartani tudjuk a 3-4-es állást, és valóban, ha nem is látványosan, de sokáig hősiesen küzdöttünk. Az utolsó percekre aztán elfogyott az erő, szöglet után kaptunk egy gólt, és utána már nem csak fáradtak hanem kissé hitetlenek is voltunk, és az utolsó percekben sorozatosan szedtük be a gólokat. A vége egy nyolcas lett.De ez egyszeri alkalom, él a remény, hogy a bő kerettel a többi meccseken több embert tudunk pályára küldeni és az ilyen összezuhanások kiküszöbölhetők lesznek.

Kozelito Tél - Hajcsatok 3-8
    kapu: Fehér
   mezőny: Görög, Makai, Palágyi, Sánta, Tinkó
   gól: Tinkó, Makai, Görög

Mily kegyetlenül elbánt velünk Allah

A mai napon az idei év első meccse koincidált a bölcsész alapszakasz utolsó meccsével, ahol a Black Ramet fogadhattuk. Allah ismét nem állt mellénk, mert az utolsó pillanatban két játékosunk megbetegedett, kapus és csere nélkül várhattuk volna a mérkőzést. Azért a reakcióidőnk dicsérhető, hiszen a betegség híre 95 perccel a kezdőrúgás előtt érkezett, és ennyi idő elég volt, hogy beugrót szerezzünk Sánta személyében.
Ahogy ilyen létszámhiányos helyzetben lenni szokott, egész jól helyt álltunk, jól játszottunk és a vezetést is megszereztük: a kétszázadik meccsét most ünneplő Palágyi húzott befelé a szélről, a labdaátvétellel átverte a védőjét, majd kilőtte a rövid alsót. Nem sokkal később Sánta forgolódott a büntetőterület előterében, majd letette a labdát jobbra Makai elé, aki újabb gólt szerzett. Innen akár kiütés is lehetett volna, vagy játszhattuk volna a kényelmes kontrázós játékot, de előbbit egyáltalán nem, utóbbit pedig csak kevéssé sikerült megvalósítanunk. Sajnos még a félidőben kaptunk két gólt, és bár minden gól elkerülhető, hát sajnos ezek is azok voltak.
Itt jegyezzük fel hogy szerkesztőségünk a meccs első góljáról lemaradt, és nem úgy, hogy elszámolta magát, vagy elfelejtette, hanem nem vette észre, és félidőben is az 1-2-es állásnak megfelelő buzdító beszédet tartott, holott 2-2 volt az állás. Tévedéséről pedig csak a lefújás után világosították fel.
Nem sokkal kezdés után sikerült zavart keltenünk az ellenfél térfelén, amit Palágyi kihasznált azzal hogy szép mozdulattal átemelte a labdát a kapus fölött. A változatosság kedvéért a második félidőben szabadrúgásból kaptunk gólt, azóta is vitatjuk, hogy ez elkerülhető lett-e volna. Az biztos, hogy elkövettünk néhány elkésett belépőt, meg aztán az utolsó percben egy páros lábú becsúszást is, mindkét csapat szerencséjére utóbbi mellett az ellenfél csatára ellépett egy csellel.
Sajnos az utolsó tíz percre elfáradtunk, futómennyiségünk és koncentrációnk leesett, és a záró periódusban még két gólt kaptunk, amivel a három pont is elveszett. Nagy kár érte, mert amíg bírtuk erővel, harminc percig legalább egyenrangúak voltunk.
Úgy tűnik kupacsapat vagyunk, amit az idén újra meghódítani szándékozott Téli bajnokságban a jövő héttől bizonyíthatunk.
Kozelito Tél - Black Ram 3-5
    kapu: Benedek
   mezőny: Görög, Makai, Palágyi, Sánta, Tinkó
   gól: Palágyi 2, Makai

A Mikulás puttonya

Egy hét után úri jó kedvünkben úgy határoztunk, rakunk még egy meccset a karácsonyi bankett elé. A korai időpont miatt ismét figyelmeztettüke gymást a sportemberhez méltó életmód fontosságára, sajnos az óra használatának rejtelmeire nem, hogy ez miért súlyos hiányosság az hamarosan kiderül. Addig házi feladat az olvasóknak utánanézni, hogy általános iskola hanyadik osztályában feladat megtanulni órát olvasni. A Tao elleni ki-ki meccsen sokat nyerhettünk és sokat veszthettünk, elvégre pontszámban és eredményekben közel voltunk egymáshoz. A levelek alapján számítottnál kettővel kevesebben kezdtük a meccset és vészkapussal kezdtük a meccset.
Mindezek nem árnyékolták be küzdeni akarásunkat, és az első percekben úgy játszottunk, hogy abból még bármi lehetett volna. Csapatunk ingadozó formáját ismerve nem lett volna meglepetés, ha akkor játszunk a legjobban, amikor kezdőcsapatunk leginkább fel van forgatva. Sajnos most nem így történt, és a félidő közepén elkezdtük sorozatban kapni a gólokat. Különösen bosszantó az első kettő, amiket pontrúgások után kaptunk, jobb kommunikációval és szorosabb emberfogással könnyen elkerülhető hibák után. A második-harmadik gól után pedig elkezdtünk úgy játszani, mint akiknek teljesen mindegy. A ki-ki meccs így hamarosan mészárlássá fajult, 6-0-val zártuk a félidőt, így neház lett volna azt mondani, hogy majd megfordítjuk az állást, de kozmetikázni még lehetett volna.
Sajnos nagy vonalakban a második félidő is az elsőre hasonlított, szakszerű megfogalmazásban "impotensek" voltunk, se labdával, se nélküle nem igazán tudtunk mit csinálni, és nagyon sokszor engedtük az ellenfélnek létszámfölényes helyzeteket, amiben mindig benne volt a gól lehetősége, sajnos néha a gól is. Szétesettségünk mellett megállapíthattuk, hogy ellenfelünk gyors, képzett, jól passzoló és tervszerűen együttműködő játékosokból áll. Valamikor a második félidő első felében megjött az a kulcsjátékosunk, aki elnézte a meccs kezdésének időpontját, és onnantól kezdve kevésbé unortodox felállásban küzdhettünk. Ha a világot megváltani nem is sikerült, de azért volt néhány szépen felépített támadásunk és egy gólunk: egy lecsorgó labdát Hlavacska vert be nagy erővel a kapuba. Ekkor a hollandos 8-1 állt az eredményjelző táblán, azért még kaptunk még kettőt, csak mert Salvador szimpatikusabb.
Valószínűleg a liga idei legsúlyosabb vereségét szenvedtük el. A kevés pozitívum egyike hogy ezt most elviseltük egymás felmenőinek besározása nélkül.
Kozelito Tél - Tao te Kings 1-10
   kapu: Fehér, Tinkó
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Kovács, Makai, Palágyi, Tinkó
   gól: Hlavacska A.

készül

Az élet kegyetlensége folytán ma a Zsugával, egy régi-régi versenytárs csapattal kellett megmérkőznünk a három pontért. A keretkialakítás meglehetősen sikeres volt, két cserével elvben tök jók voltunk.
Az első percek után lassan be is melegedtünk, és amikor ez a fázis lezárult, a vezetést is megszereztük: Kovács igazi klasszikus centeralakítást bemutatva lefordult védőjéről majd a kapus eszén is túljárt. Néhány perc múlva újabb gólt lőttünk, ezúttal Tinkóé az érdem, bár az egész csapaté, mert szép, okos akcióval széthúztuk ellenfelünk védelmét, Tinkó pedig egy pillanatra üresen maradt a hatoson, és Hlavacska asszisztja után a bal alsó sarokba lőtt. Örömünk mégsem lehetett felhőtlen, mert mindkét rúgott gól után kaptunk is egyet-egyet (a beszámoló időrendisége itt megborul). Ráadásul mindkétszer mi jegyezhettük a gólpasszt: először a kaputól három méterre szerelhettek minket, olyan helyzetben amit kicsivel több határozottságggal simán meg kellett volna oldani; másodszor meg a félpályától sikerült pontosan kiugratni a hatosunkon ólálkodó csatárt, aki ha már így tettünk, értékesítette a ziccert.
Természetesen nem adtuk fel, és tovább támadtunk, volt néhány szép akciónk és veszélyes helyzetünk, sajnos a gólt nem mi rúgtuk, hanem mi kaptuk. Félidőben így egy gólos hátrányban voltunk, viszont a játék képe alapján benne volt, hogy megfordíthatjuk.
Egyenlíteni sikerült is. Hlavacska András gondolt egyet, és huzogatott egy kicsit az ellenfél hatosának előterében, végül talált akkora rést amin el tudta lőni a labdát, ami a kapufát érintve a hálóba jutott. Követőinknek itt eszébe juthat, hogy egy évvel ezelőtt ugyanú ugyanígy hosszú kihagyás után a Zsuga ellen tért vissza, győztes góllal. De mielőtt a győztes gólra rátérnénk, Hlavacska még a saját kapunk előtt is alakított, mert a kezét érte a labda a hatosunkon belül. A bíró biztos úgy látta, hogy játékosunk cipőfűzőjének vége még érte a vonalat, talán ezért megúsztuk egy szabadrúgással, amit rendje és módja szerint blokkoltunk.
Aztán pár perc alatt összeomlott a csapat, nem tudtuk megtartni a labdákat, és nem értünk vissza, ellenfelünk pedig percenként vezethette a veszélyes, emberelőnyös kontrákat. Némely csapattársunk számolta is, hányszor védett ziccert kapusunk, vagy hány üres kapus helyzetet hagytak ki ellenfeleink. Sajnos kevesebbet, mint kellett volna, mert egyet bekaptunk. Illetve először egyet.
De itt lassítsunk, mert az okokról sokat beszéltünk még a meccs után is. Szerkesztőségünk nem akarja természetesnek elfogadni, hogy percenként támadhasson létszámfölényben az ellenfél, és nem magyarázat sem az, hogy jobbak, sem az, hogy támadtunk. Ilyen értelemben nem szembeállítandó az hogy védekezünk vagy támadunk. Természetesen, a támadásban benne van a kockázatvállalás, hogy egy jó csapat megszerezheti tőlünk a labdát. Erre viszont gyorsan kellene reagálnunk, és a mainál sokkal gyorsabban visszaérni saját térfélre és felvenni az embert. Ha labdavesztés után 3-4 hosszú másodperccel még mindig az ellenfél kapuja felé mozog egy játékos, az nem "a játék dinamikája" hanem alibi. Hasonlóképpen, ha ellenfeleink létszámfölényben támadnak miközben két játékosunk sétálgat a másik térfélen az sokminden csak nem "támadó foci". Ebben a sportágban mind a négy mezőnyjátékosra menthetetlenül szükség van a védekezésben (ahogy támadásban is). Ez sok gyors irányváltást és ily módon fáradtságot jelent, amit viszont tekintsünk a sportolás természetes velejárójának.
A lustálkodós jelenetek főleg egy olyan meccsen bosszantóak, amikor van két cserénk, amivel bármilyen meccset le kellene tudni hozni. Abban kivételesen egyetértettünk, hogy a Zsuga sokkal tudatosabban játszott nálunk. Ennek egyik tünete hogy sokkal gyakrabban cserélnek nálunk. Nekünk a teljes második félidőben talán háromszor cseréltünk, miközben játékosaink arra hivatkoztak, hogy visszafelé már nem bírtak futni... Lehet hogy ideális lenne percenként cserélni, és egy játékos egyszerre nem is töltene többet a pályán 4-5 percnél, abban viszont lehetne menni föl-le föl-le megállás nélkül. Ha ezt következetesen csináljuk, akkor az egy játékosra jutó játékpercek összege sem csökken, így talán az ego számára is elviselhető lenne. Vannak ugyan nagyon jó és kicsit kevésbé jó játékosaink, de azt azért senki ne képzelje, hogy eljön a világvége, ha pár percre éppen ő szorul kispadra.
Na, eme kis intermezzo után rátérhetünk arra, hogyan kaptuk be az ötödik gólt, természetesen kontrából, annyi különbséggel hogy a fentebbi hibákat leghangosabban szóvá tevő játékosunk bemutatta, hogyan kell az ellenfél hatosától a saját kapuig sprintelni, így ő lehetett az aki a gyilkos beadásra érkező vérszomjas csatárt megelőzve a kapunkba sodorja a labdát. A lefújás előtti percekben pedig sikerült még egy gólt kapni, azt igazából csak azért, hogy kialakuljon a magyaros 6-3. Kettő-kettő ellen támadott az ellenfél, labdás játékosuk megverte a védőnket, lövését kapusunk kiütötte, de arra a másik csatér érkezett. Más kérdés, hogy ha azért kapunk gólt, mert valakit kicseleznek, azt még mindig könnyebb elfogadni, mint ha a fél csapat a kezdőkörben smirglizi az eszcájgot.
Kozelito Tél - Zsuga Bonito 3-6
   kapu: Fehér
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Kovács, Makai, Palágyi, Tinkó
   gól: Kovács, Tinkó, Hlavacska A.

Mi lesz a cím?

Ez a különleges nap is eljött, a tavalyi bajnok Bozsikkal, akarjuk mondani, Homokozóval mérhettük össze tudásunkat. A keret a mát hetivel kísértetiesen sok hasonlatosságot mutatott, és az előző hetekben azt is láttuk, hogy ez a keret csodákra képes így elvárásaink most is magasak voltak.
Azt is kikísérleteztük, hogy a három Máté közül Makainak célszerű feljebb lépnie, hogy a szervezésből is ki tudja venni a részét, így három elvbeni csatár szorult a kispadra. Játékfelfogásunk ennek megfelelően a védekezésre koncentrált, annyi mentségünk lehet, hogy azt legalább hatékonyan. A védelem tengelyét alkotó kollégák magasiskolát adtak a megelőző szerelésekből, és így a teljes első félidőt sikerült mezőnyjátékkal, gól és különös esemény nélkül eltölteni.
A második félidőben fokozódott a nyomás a kapunkon. El kellett ismernünk, hogy nem véletlenül lett bajnok ellenfelünk a tavalyi szezonban, tudatosságban és a megfelelő technikai megoldások kiválasztásában eddigi ellenfeleink közül ők voltak a legjobbak. Helyzetet mégis inkább akkor tudtak kialakítani, ha mi hibáztunk, és sajnos néha megtettük, a saját kapunk előtt finom körömpasszokkal sikerült talán háromszor helyzetet teremtenünk csatáraiknak, akik viszont megtették azt a szívességet, hogy mellélődözték ezeket a helyzeteket.
A ki nem kényszerített hibák ellenére azért védelmünk mégis dícséretet érdemel, mert a liga egyik ha ugyan nem a legjobb támadósora nem tudott átjátszani minket. Az érem másik oldala, hogy mi sem tudtunk mit kezdeni az ő letámadós taktikájukkal, a második félidőben már csak rövid szakaszokra birtokoltuk a labdát, a helyzetek kialakítása pedig elég messze volt.
Ez egy jó küzdős gól nélküli döntetlent vázolna fel, egy pici eltéréssel a tervekhez. Lajos bácsit már éppen meg akartuk dícsérni, mert úgy tűnt, a nyáron kialaudta magát, és ebben a szezonban sokkal koncentráltabban követi az eseményeket, aztán novemberre beüthetett mégis valami őszi fáradtság. Sorban ítéltetettek ellenünk szabadrúgások, némelyiket nem értjük, milyen alappal, vagy a tavalyi bajnoki cím miatt leejt a nagycsapatnak a pálya, vagy a rózsaszín mez kulturális konnotációival jár együtt, hogy ha valaki sírni kezd, mert a mi játékosunk mozgása által generált légörvények összeborzolják a haját; akkor azt le kell fújni szabadrúgásnak. Mindenesetre csapatunk történetében példátlan módon eljutottunk odáig, hogy a második félidőben hat szabálytalanságot követtünk el szabadrúgást fújtak ellenünk, ami "kisbüntetővel", tízméteressel jár együtt. A kisbüntető a keresztlécről lefelé pattant, és nem is lett volna gól, ám kapusunk popsijáról visszafelé pattanva valahogy szerencsétlenül a gólvonal mögé csorgott a labda. A hálóig már nem is ért el. És okolhatnánk balszerencsénket, ami a gólban sokszorosan közrejátszott, bár akkor azt is hozzá kell tenni, hogy a játék képe alapján nem meglepő, hogy hátrányba kerültünk, és korábban mellettünk volt a szerencse abban, hogy annyi lövés kerülte el kapunkat.
Még körülbelül három perc volt hátra, amiben persze mindent megpróbáltunk, egy nagy helyzetet ki is dolgoztunk, de értékesíteni nem sikerült, így ezúttal pont nélkül kellett távoznunk. Annyi vigaszunk legaláb lehet, hogy az elmúlt hetekben játékunk, elsősorban védekezésünk elkezdett összeállni, amit ha tartani tudunk, akkor nagy baj nem lehet.
Kozelito Tél - Homokozó Club de Futbol 0-1
   kapu: Fehér
   mezőny: Ehrenberger, Görög, Kovács, Makai, Palágyi, Porkoláb M., Tinkó
   gól: -

Life is cruel

Csakazértsem a mai meccsen klasszikus idézetté váló beszólás lesz a cím, hanem az élet kegyetlenségét és nemzetközi nyitásunkat egyaránt kifejező jelige. Hagyományaink szerint ritka, az utóbbi hónapokban viszont örvendetesen gyakorodó helyzet szerint egész jól megvoltunk, még azt is megtehettük hogy a selejtet a kispadról a lelátóra száműzzük.
A meccs első izgalmai nem várattak magukra sokáig, mert a legelső akcióból Makai előretört, és középről védhetetlenül a jobb felső sarokba csavart.  Öt perc után azt is megtudhattuk az illetékes helyről, hogy mi egy "gyenge szar" csapat vagyunk, amit 0-10-nél sem hallanánk szívesen, ha pedig vezetünk, akkor az állítás megalapozottsága is kérdéses.
Egyszerű taktikát szándékoztunk követni,, de a megvalósítás nem mindig sikerült jól, és védekezésben a megcálzottnál többször hagytunk üres embert, ismét olyan hiba amit ezen a szintetn nem lenne szabad. A félidő közepén még el is adtuk a labdát saját térfélen, amiből gólt kaptunk. De izzott a lendület a csapatban, és képesek voltunk összeszedni magunkat. hogy mennyire azt példázza, hogy Palágyit szándékosan hátulról fellökték, amikor egyedül kiugorhatott volna, ám ő példás módon vissza tudta fogni haragját, és nem kezdett pofázásba, mint a bajnokság némely más játékosa tette volna, hanem meglégedett a szabadrúgással. És muszáj arra gondolni, hogy ennek az alázatosságnak, fegyelmezetsségnek lett meg az eredménye a szabadrúgás után, amikor Tinkó elsőszándékbeli lövését kiütötte a kapus, ám azt Makai a kilencesről elemi erővel kapásból beküldte a keresztléc alá.
A második félidőben fokozódott a nyomás a kapunkon, de mi is összeszedettebbé váltunk, ekkor már kevesebbet hibáztunk, és ezen a héten is meg kell dicsérnünk a Máték sokaságából álló védelmünket, ki-ki a maga műfajában, Porkoláb megelőzésben, Tinkó harcos szerelésben, Makai labdakihozatalban alakított nagyot. Külön kalapemelést érdemel Fehér, aki a második félidő nehezebb periódusaiban lövések tucatjait blokkolta, jó szombathelyi révén kapusiskolát alakított.
A játék áthelyeződése a mi térfelünkre azzal is együtt járt, hogy egyre több lehetőségünk nyílt kontrázni, és ezzel élni is tudtunk: Palágyi ugratta ki a balszélen Kovácsot, és úgy tűnt, hogy hosszú lesz a labda, de pont így lett jó, mert Kovács utolérte és a kapust becsapva, becsúszva a hálóba rúgta a labdát. Csatárunk az esetnél kéttenyérnyi területen lehorzsolta bőrét a lábáról, így elmondható, hogy bőrét és vérét adta a csapatért. Nem sokkal később pedig Porkoláb bolondított meg két védőt a szélen, középre adásából Palágyi szerzett gólt, ezzel gyakorlatilag el is dőlt a három pont sorsa.
Három góllal vezettünk, ellenfelünk kapus helyett mezőnyjátékost hozott fel, de védelmünk összességében jól helyt áltt. Egy szöglet utáni kavarodás végén, valahogy, mi sem értjük, milyen módon, gólt kaptunk, de ezért se egyén, se csapat nem hibáztatható, és pár perccel később az is kiderült, hogy ez már nem számított, mert több gól már nem esett, és miénk lett az oly értékes három pont.
Kozelito Tél - Torpedo 4-2
   kapu: Fehér
   mezőny: Ehrenberger, Kovács, Makai, Palágyi, Porkoláb M., Tinkó
   gól: Makai 2, Kovács, Palágyi

Evangélium

Újabb két hetes szünettel volt időnk rendezni a fejeket, hát a meccsrejárási szokásokat még nem teljesen sikerült, mert az előzetesen beígért kilométer cseréhez képest ketten az utolsó pillanatban lemondták a szereplést, ketten pedig le se mondták, úgyhogy a hadosztálynyi sereg helyett éppen hat férfi vonult ki megvédeni a hazát. Ez a hatos is tartogatott annyi meglepetést, hogy Benedek először került a kapuba.
Utólagos beszámolók szerint a meccs kezdettől fogva izgalmas, jó iramú volt, hát akkor biztos az volt. Mi inkább annak örülünk, hogy az első gólt mi szereztük, Porkolábnak a jobb alsó sarokba vágódó átlövése révén. Ahogy azt ilyen létszámhiányos helyzetben tenni szoktuk, igen koncentráltan és hatékonyan védekeztünk, labdaszerzés esetén pedig játszhattuk a nekünk kedvező kontrajátékot. És tényleg dicséret illeti védelmünket, név szerint a benne túltengő Máté nevű embereket, akik példás hatékonysággal szedegették le a felpasszokat, annyira, hogy az első félidőnek úgy lett vége, hogy nem igazán derült ki, Benedek kapus mire képes, hiszen lövés alig ment a kapuja felé.
A második félidőt egy bakapott góllal kezdtük, és nyilván ilyenkor lehetséges forgatókönyvek százai peregnek le lelki szemeink előtt, de aztán egy számunkra kedvező forgatókönyv valósult meg. Ehhez persze az is kellet, hogy kapusunk két parádés védéssel lehúzza a rolót, egyszer Gyergyószentkálnokról ért vissza a hosszú oldalra amikor a csatár már azt hitte, hogy üres kapura lőhet, aztán nem sokkal később egy izomból megeresztett felsősarkos lövést is kitolt szögletre.
Az így kivédett, illetve azért többnyire még mindig jól záró mezőnyjátékosaink által kivédekezett akcióknak aztán a másik kapunál is megtermett a maga gyümölcse. Történt, hogy a pálya jobb oldalán Makai cselsorozatba kezdett két védő között, ez tipikusan az a helyzet volt, amiben egy átlagos játékos elveszti a labdát, de nem ő, mert megtalálta a rést, és spiccel ellőtte a labdát ami úgy sunyi a fű alatt bevágódott a kapuba. Néhány perccel később pedig Tinkó lövése csorgott át a kapus alatt, és egyébként is gólba tartott, de Görög még reflexből belepöckölt, így a hálóba már ő juttatta a labdát. A videobíró hosszas elemzés után arra jutott, hogy csapatkapitányunk labdaérintése még a vonalon innen történt, így övé a gól. Ezzel megakadályozta, hogy a három Máté szerezzen egy-egy gólt, és címnek be lehessen írni valami olyat, mint pl. "A Máték apoteózisa". Azt azért így is elmondhatjuk, hogy mindhárom játékos első gólját szerezte ebben az idényben, sőt Makai csapatunkban először talált be.
A meccs azonban ennyivel még nem zárult le. Nem sokkal később egy pillanatnyi ritmuszavar miatt gólt kaptunk, előnyünk ezzel a hajrára a veszélyes egy gólynira csökkent. Tovább élesítette a helyzetet, hogy Palágyi ismét vérét áldozta a csapatért, ami dicséretes, de le kellett cserélni az utolsó percekre, így a kritikus időszakban nem a legerősebb összeállításunk volt a pályán.
Két perccel a vége előtt történt, hogy ellenfelünk egyik játékosánál elszakadt a cérna, törlesztéssel és szövegeléssel kiharcolt magának egy kiállítást. Egyébként volt már egy sárgája is hasonlókért, és a meccs alatt többször durvasággal vádolt minket, amiben nem volt igaza, ha volt is két-három taktikai szabálytalanság a meccsen, nem voltunk keményebbek egy átlagos bölcsész meccsnél, na meg ellenfelünknél sem. Az utolsó két percre emberelőnybe kerülve már úrias dolgunk volt, tartottuk a labdát, és gyakorlatilag megvártuk, hogy leteljen a játékidő.
Három ponttal gazdagodtunk tehát, és mondani se kell, hogy úgy kellett már ez mint egy korty víz vagy egy falat kenyér. A kiesőhelyről is elmozdultunk.
Kozelito Tél - Capitulatus 3-2
   kapu: Benedek
   mezőny: Görög, Makai, Palágyi, Porkoláb M., Tinkó
   gól: Porkoláb M., Makai, Görög