Három pont...

 Az őszi első kör utolsó fordulójában a Kofolát fogadtuk, ilyenkor szokásos kék mezünkben, ideális két cserével, és a három pont emgszerzésére irányuló szándékkal. A forduló előtt már vezettük a tabellát, és nem akartunk volna pontokat hullajtani. 

Az első félidőről tényleg nem sokat mondatuk. Késve kezdtünk, és a mi második cserénk is késve csatlakozott. A labdabirtkolásunk rendben volt, de a betömörülő védelem ellenében az elvártnál kevesebbszer jutottunk el gólhelyzetig, gólig meg a sípszóig egyáltalán nem. A legközelebb Palágyi átlövése járt a gólhoz, ami a kapufa külső élét súrolva hagyta el a játékteret.

A második félidő első akciójából Kántor iszonyatos erejű kapufát lőtt, a visszapattanó labda az ellenfél éppen beállt játékosát találta telibe, majd testéről a hálóba pattant. Nem mindennapi góllal tehát megszereztük a vezetést. Nem sokkal később Kántor távoli lövésével növeltük az előnyt. Megnyugodhattunk volna, de igazából ekkor sem állt össze a játékunk. Megoszlanak a vélemények, hogy mennyire játszottunk rosszul, egyesek szerint nagyon, mások szerint közepesen, csak a gólok nem jöttek össze. Elképzelhető, hogy a játékosok a saját teljesítményük értékelését terjesztik ki az egész csapatra. Mivel jelen sorok írója, másképpen szólva jómagam nem játszott annyira rosszul, hajlamosak vagyunk a csapat teljesítményét is elfogadhatónak értékelni. Tény azonban, hogy a letámadás/visszahúzódás közti váltás és az emberfogás, és a felállt védelemmel szembeni támadásépítés terén mutattunk hiányosságokat.

Voltak meleg pillanatok, egy szöglet után gólt is kaptunk, illetve Görög rövid időn belül kétszer mentett az üres kapu előtt. A kedélyeket Kozma nyugtatta meg, aki szép labdavezetés után kilőtte a jobb alsó sarkot. Néhány perccel a vége előtt már tényleg megnyugodhattunk a három pont sorsa felől, és már a győzelem tudatában vezethettünk kontrákat. Kántor elfutása és beadása után azonban Görög nem tudta gólra váltani a helyzetet, így az eredmény már nem változott. 

A három pontot bezsebeltük, és továbbra is vezetjük a tabellát, ezek kétségtelen pozitívumok, a többit meg majd novemberben.

 Kozelito Tél - Kofola 3-1
   kapu: Belányi
   mezőny: Görög, Kántor, Kozma, Mati, Palágyi, Tinkó
   gól: Kántor, Kozma, öngól

Közeleg a tél

Végy egy jó kapust – tartja a mondás. A csapat erejét mutatja, hogy a szezon negyedik fordulójában már a harmadik kiváló hálóőr foglalta el a helyét a gólvonalon a kezdő sípszóra. Ugyan számos hiányzónk mellett a csapat esze és szíve, azaz Görög és Tinkó sem voltak jelen, Fehér, a Kozelito lelke (aki eleddig és ezután is főként lélekben vesz részt a mérkőzéseinken) már ott lebegett az ásványvizek fölött, amikor útjára indult a labda. Ikonunk a mérkőzést megelőző interjújában elmondta, hogy a legutóbbi karantén idején megszabadult az évek során a számtalan hárítástól foszladozó, minden verítékcseppet makacsul őrző, legendás kapuskesztyűjétől, ezért most kénytelen volt puszta kézzel állni a napfényes, de csípős reggelen a még csípősebbnek ígérkező lövések elébe. A közönség ovációjától övezve az idényben ugyancsak először felbukkant a pálya szélén Porkoláb is – igaz, feltűnését a hölgy rajongók már visszafogottabban fogadták, aminek hátterében az állhat, hogy bulvárhírek szerint a csapattagok között járványszerűen terjedő kötelékbe tervez lépni...

 Az ellenfél a hozzánk hasonlóan nagymúltú Lafayette együttese volt, amelyet nem temetett maga alá a Covid legutóbbi hulláma – ez az előző bajnokság csapatainak viszonylatában önmagában komoly teljesítmény. Mi viszont a fennmaradásért sikeresen megvívott harc után a három pontot is szerettük volna kitenni a negyedik forduló végére, ami talán a legelőkelőbb bajnoki helyezésről is elgondolkodtathat minket...

 Noha csere nélkül vágtunk neki a találkozónak (prof. Kántor akadémiai késéssel érkezett), és akadt a pályán, akinek nem telt unalmasan az előző éjszakája, a személyi állomány minőségére nem lehetett panasz, joggal tartottunk igényt a győzelemre. Szándékaink komolyságát jelezve akár már az első támadást is befejezhettük volna góllal, a szép és magától értetődő labdajáratás után Osvald lövését védte a kapus. A vezetésre mégsem kellett sokáig várni, Osvald ragyogó passzal találta meg a védőjétől elmozgó Porkolábot az ötösön, aki épp annyira ért a labdába, hogy az elosonjon a kapus mellett. Megvan a korai vezetés, megnyugodhatnak a kedélyek – bizakodtak a játékosok. Az előnyt ráadásul sikerült hamar megduplázni: Palágyi kapott remek kiugratást, a kirohanó kapus mellett sikerült elpöckölnie a labdát, a felszabadítani igyekvő védő pedig éppen a támadónk lábába lőtte a játékszert, ami akadálytalanul gurult a gazdátlanul hagyott kapuba.

 Bár csúsztak hibák az utolsó, sőt, olykor még az utolsó előtti passzokba is, összességében játékosaink nagy kedvvel vetették magukat a játékba. Az egyik ambiciózus támadás során Palágyi vállalkozott átlövésre, a labda pedig utat is talált a kapuba: 3-0. A továbbiakban is számolatlanul dolgoztuk ki a helyzeteket, többször ordító ziccert hibáztunk, Kántor pedig a megérkezése után privát kapufás játékában halmozta a pontokat. A kimaradt lehetőségeket Hajtós elégelte meg, jobbról jobbal a hosszú alsóba lőtt, négy gólos előnnyel vonulhattunk a szünetre. „Hajtós, mint a csapatunk” – mutatkozott be a nevét feljegyző játékvezetőnek a gólszerző. És valóban, alázatosan, sok mozgással, a védekezésre is ügyelve, de erőnket jól beosztva sikerült viszonylag egyenletes teljesítményt nyújtanunk. 

 Kiemelendő, hogy a mérkőzés végig roppant sportszerű keretek között zajlott, voltak ugyan kemény párharcok, egy-két elkésett belépő is előfordult, de jelen sorok írója nem is emlékszik arra, hogy a játékvezetőnek bármikor is közbe kellett volna avatkoznia, ami, maradjunk annyiban, sajnos korántsem nevezhető általánosnak az amatőr kispályás bajnokságokban (sem).

 A második félidőben már itt-ott lankadt a figyelem, miközben ellenfelünk sem adta fel a gólszerzést. Utóbbi ekkor is nekünk sikerült először, ismét Porkolábot kínálták meg egy okos átadással a hatos vonalában, s ha már így alakult, felfutó védőnk meg is szerezte a második gólját. Nem sokkal később Kántor viharzott el a szélen egy oldalvonali berúgás után, majd higgadtan a kapuba helyezett. Fehérnek már az első félidőben is többször komolyan közbe kellett avatkoznia, a másodikban megérdemelten szépített is a Lafayette, amikor portásunk kiszolgáltatott helyzetbe került egy lefordulás után. Erre is volt azonban válaszunk: ismét Kántor próbálkozott, erős lövése után a kapus kezéről pattant a gólvonal mögé a pettyes.

 Mesebeli számok: az első igazi őszi mérkőzésünkön hétszer zörgettük meg a hálót, sima győzelemmel szereztük meg azt a bizonyos három pontot, amivel némi pontelőnyre tettünk szert a bajnokságban. Elbizakodottságra nincs okunk, de ezen a mérkőzésen is jó volt látni a tetszhalotti állapotából megerősödve kikerült csapatunkat. „Amikor leesik a hó és fehér szelek fújnak, a magányos farkas elpusztul, de a falka életben marad.” – mondhatná a posztmodern Berzsenyi.

Kozelito Tél - Lafayette 7-1

   Kapus: Fehér

   Mezőny: Hajtós, Kántor, Osvald, Palágyi, Porkoláb

   Gól: Porkoláb 2, Palágyi 2, Kántor 2, Hajtós

 

(PL)

S13E03

 Sorozatnyelven szólva tizenharmadik évadunk harmadik epizódjához érkeztünk.  A Martin és mókusok került az ellenfél szerepébe, sok nagy derbivel közös múltunkban. Személyi állományunk elég erősre sikeredett, igazából mint ezen az őszön mindig, így tudtuk, hogy ha nagy hülyeségeket nem csinálunk, három ponttal gazdagodtunk.

Ez nem olyan meccs volt, amit semleges nézőknek ajánlunk, itt inkább a biztonságra alapozva keresték egymáson a fogást a csapatok. Nekünk ez is megfelelt, mert önképünk szerint ha tényleg beállunk bekkelni, nem sok csapat jön át rajtunk. A türelemjátékokat pedig, ismételt utalással korunkra, nekünk illik megnyerni. 

Az első félidő egyetlen gólját labdaszerzés és kiugrás után Palágyi szerezte. A vezetés még kényelmesebbé tett minket, nem éreztük úgy, hogy nekünk kellene összetörni magunkat a továbbiakért, ellenfelünk támadásait pedig hatástalanítottuk. A mi kapunkra sokáig még az jelentette a legnagyobb veszélyt, amikor egy szabálytalan hazaadást Belányi engedett kigurulni a kapufa mellett szögletre. Belefért, hogy sokat cseréljünk, és új játékos kombinációkat próbáljunk ki. Beleértendő, hogy Hajtós először képviselt minket; illetve hogy egy adott pillanatban három rutinos rókánk pihegett az oldalvonalon túl és öt idei igazolás küzdött a gyepen.

A második félidőben nyílt alkalmunk néhányszor kontrából előnyös helyzetet teremtetni, és egyszer Palágyi beadására Tinkó érkezett, és a hálóba kotorta a játékszert. Kaptunk is egy gólt, egy kicsit még izgalmas lett a vége. Az utolsó másodpercekben, amikor a megszerzett labdát éppen biztonságba helyezhettük volna, három játékosunk puskagolyóként lőtte ki magát az ellenfél hatosára. A kispad azért fohászkodott, hogy legyen lövés, és legyen időnk visszarendeződni, de a srácok másként gondolták, és végül Tinkó a léc alá verte a harmadik gólunkat.

Jó kedéllyel és három ponttal zárult a meccs, és felzárkóztunk az élbolyhoz.

Kozelito Tél - Martin és a mókusok 3-1
   kapu: Belányi
   mezőny: Benkő, Görög, Hajtós, Kozma, Mati, Palágyi, Tinkó
   gól: Tinkó 2, Palágyi

Ugyanott

 Ezt a cikket meg se kellene írni, elég lenne másolni és beilleszteni, mert ugyanezt a forgatókönyvet játsszuk le minden szezonban hatszor. Két cserével egész tűrhetően álltunk ki, és reménykedtünk, hogy az összhangot is kezdjük megtalálni. A kommentátori közhelyet, hogy a meccset gólok nélkül kell értékelni, nem sokáig végezhettük őszintén, mert a második percben már be is kaptuk az első gólt. Nem törtünk össze, megráztuk magunkat, első nagy helyzetünk Kozma előtt adódott, amjd Tinkó tesztelte többször a kapust. A teszteléssel megállapítottuk, hogy a kapus jó formában van. Legközelebbi alkalommal tehát Tinkó inkább a kapufát tesztelte, az is a helyén volt. Közben kitámadásunk eredményeként beszedtük a második gólt is.

Külső szemlélő valószínűleg sok örömöt talált a meccsben, mert mindkét csapat a támadásban lelte örömét, és egy B ligához képest meglehetősen magas technikai színvonalat hoztak a csapatok. A meccs hangulata sportszerű volt, de néhány taktikai falt becsúszott. Kaptunk két kapuközeli szabadrágást, amiket taktikusan a sorfalba lőttünk. Azért összességében nekünk volt több lehetőségünk, csak szokásunk szerint ezeket nem használtuk ki kellő arányban. Az ellenfél pedig, ahogy az ilyen meccseken lenni szokott, kíméletlenül büntette hibáinkat. A harmadik bekapott gól előtt látszámhátrányos helyzetbe kerültünk, és a védelmünk bal oldala felől érkező beadás a mi védőnk testéről jutott a hálóba. Megelőlegezzük, a negyedik bekapott gól is a mi játékosunkat érintette utoljára.

A mi góljaink gyártását Kántor kezdte el és ő is folytatta. Góljai újabb lendületet adtak a csapatnak, elhittük, hogy van miért küzdeni, és a második félidő közepén Tinkó szép lövéssel kiegyenlített. Ekkor következett a már előre utalt negyedik szerencsétlen gól, de ki más, mint Kántor még ezt is kiegyenlítette. Néhány perccel a vége előtt még nekünk akadtak meccslabdáink, de Palágyi ziccerét védte a kapus, a kipattanóra az üres kapuval szemben álló Tinkó pedig olyan úriasan érkezett, hogy a védelem végül tisztázni tudott. Sajnos kettő perccel a vége előtt egyéni hibánkból újból ziccerbe került az ellenfél csatára és újabb gólt szerzett.

Idegesító a vereség, csalódottak voltunk, úgy érezzük, nem kellett volna pontszerzés nélkül zárulnia a találkozónak. És a végelszámolásban lehet, hogy az Air Xanyi elleni meccsek hatpontos rangadónak minősülnek majd.

Kozelito Tél - Air Xanyi 4-5
   kapu: Tóth M.
   mezőny: Görög, Kántor, Kozma, Osvald, Palágyi, Tinkó
   gól: Kántor 3, Tinkó

Vissza a jövőbe

 

Hát ez a nap is eljött: immár tizenharmadik (!) idényünket kezdtük el a Kozelito Tél csapatában, a Bölcsész Liga keretein belül! Nos, valahogy úgy érezhettük magunkat az arcokat fürkészve mind a verőfényes őszi napsütésben, mind az öltözőhelyiségben, mint egykor az általános iskolából elballagó diákok első középiskolai napjukon. Ugyanis minden csapattag ismert korábbról valakit, de garantált volt annak élménye, hogy újakat is látni fog. Hadd ne mondjam, friss igazolásaink közül akadt, aki fogadást kötött a csapatnév eredetére („Látod, mondtam én, hogy az alkohollal van összefüggésben!”), mások különös mendemondákat terjesztettek a távollevő kapitányunk kalandjairól („Egy katolikus liezonjai a kálvinista Rómában”), mindebből pedig egy új érzés az ős-csapattagoknak is jutott: az a szokatlan jókedv, a szorongás nélküli, fecserésző bemelegítés derűje, ami az utóbbi időben, sajnálatos módon, egyáltalán nem volt jellemző a meccs előtti, létszámhiányos perceinkre. Megállapíthattuk, hogy kapusunkkal, az ezért a meccsért egyenesen Tata városából útra kelő Belányi Öcsivel összesen 9 (!), bizony, kilenc futballra éhes ember sorakozott az oldalvonal mellett. Már csak egyetlen kérdés maradt: a pályára lépő külön egyéniségekből, két-három-négy baráti társaságból, vajon ugyanúgy, vagy mindinkább egy közös csapatként jövünk-e majd le a pályáról. Elöljáróban örömmel konstatálhatjuk, hogy mindenki hozzátette a magáét, hogy ez utóbbi történjen.

Aligha mondhatjuk, hogy a KRE Főnixek elleni meccs első pár percei a tapogatózás jegyében teltek. Mire a mérkőzés krónikása csalódottan visszatért a zárt szertárajtók miatt lehetetlen küldetésnek tűnő sajátlabda-felfújásból – végül az előző meccsük után nézőként ottmaradó csapat kölcsönadta az ő lasztijukat, innen is köszönet a gesztusért –, már vezettünk is; a cserejátékosok elmondása szerint egy öngól révén. Amit kívülről aztán látni lehetett, hogy elég tudatosan próbálunk támadófutballt játszani, körbejárattuk és gyorsan előrejátszottuk több alkalommal is a labdát, noha az utolsó passzokba itt-ott olykor hiba csúszott. Szerencsénkre az ellenfél hálóőre mintha az előző napi buliban vagy az öltözőben maradt volna, ismételt bizonytalankodásának köszönhetően már 2-0-ra vezettünk, és innentől sorozatban olyan gólok jöttek, amelyet kombinatív, sokpasszos játék után a friss igazolások szereztek: a régiek közül Kántor és Palágyi, az újaktól Mati kiváló előkészítéseiben Varga, illetve Kozma és Osvald (mindkét Rolandunk) is betalált az első félidő során az ellenfél kapujába. Hozzá kell tennünk, hogy azért az ellenfél néhányszor mögénk tudott kerülni, egyénileg nem mutattak rosszul az ő játékosaik sem, ezért Belányinak is akadt bőven dolga, aki bár a mérkőzés előtt meccshiányra panaszkodott, valójában rendkívül energikusan mozgott, jól irányította hátulról a csapatot, sőt bravúrokat is be kellett mutatnia egy-egy veszélyes ellentámadásnál.

Talán véletlenül alakult így, talán egyénileg mi is jobban elfáradtunk, de inkább fogalmazzuk meg úgy, hogy a külön társaságok is egyre jobban bíztak egymásban, és ez volt az oka annak, hogy az első félidővel ellentétben a másodikban már gyakrabban pörgettük a cseréket, és nem teljes sorcserével operáltunk. A folytatásban viszonylag hamar Kántor is meglőtte a maga első, egyben a csapat ötödik gólját, ezután pedig érezhetően visszavettünk a tempóból. Olyannyira megnyugodtunk, hogy egyrészt gyakrabban szétszakadt a pálya, és többször fennmaradtunk az ellenfél térfelén, másrészt könnyelmű lövésekre és rizikós passzokra is vállalkoztunk, szerencsénkre Belányi tartotta a frontot a rendkívül masszívan védekező Varga segítségével. Végül mégsem az ellenfél szépített, hanem mi lőttük meg egy kontrából a kiütéses győzelmet jelentő hatodik találatot Benkő kapura fordulásából – a krónikás a sok elrontott passzkísérlete után végre pontos hosszú átadással támogatta őt –, így gyakorlatilag kijelenthető, hogy minden egyes játékos gól vagy gólpassz formájában kivette a részét a sikerből, míg újdonsült hálóőrünk végtelen magabiztosságot sugározva húzta le a rolót.

Legyen igaza a kétkedőknek, a közösségi oldalak megmondó embereinek, kommenthuszárjainak stb.: kilenc egyéniség lépett pályára. Ám igazi csapatként jöttünk le onnan, görcsösség nélkül, további sikerekre éhesen. Egyszerűen kiszorítottuk azokat a tényezőket ebből a szép őszi szombat délelőttből, amelyek bármiféle kesergésre adhatnának okot. Utólag azt érzi az ember, mintha csak ezzel a kézzelfogható, közvetlen derűvel volna szabad minden új szezonba belefogni, így, egymást támogatva a jövőbe tekinteni („csak az kerül elém, amit már elhagyok”). Az ígéretes történet a most távol maradókkal kiegészülve szeptember 25-én, reggel 9 órakor folytatódhat majd, a rajtnál beragadó AirXanyi csapata ellen.

 

Kozelito Tél – KRE Főnixek 6-0

kapu: Belányi

mezőny: Benkő, Kántor, Kozma, Mati, Osvald, Palágyi, Tinkó, Varga

gól: (ismeretlen szerző), Kozma, Osvald, Varga, Kántor, Benkő

 

                                                                                                                TM

13.

 Tíz hónap telt el az utolsó lényegi bejegyzésünk óta. Sok idő, sokminden változott a világban, mi is majdnem egy évvel öregebbek lettünk. Az alapcsapat szétszóratása folytatódott, és azon is elgondolkoztunk, nem illene-e szögre akasztanunk a stoplist, de a pettyes és a zöld gyep szeretete rábírt minket a folytatásra.

A tizenharmadik idényünket kezdjük el, tisztelere méltó múlt áll már mögöttünk. Ha valamelyikünknek az első meccsünk napján születik gyereke, már lassan játszhatna a csapatban. 

Az internet kereteit meghaladná a puszta felsorolás, hány új igazolásunk van, inkább a bemutatkozó meccseken mutatjuk majd be új játékosainkat. De a régiek kiöregedése miatt fokozottan szükség volt aktív transzfer politikára. Kántor Kisvárda színe-virágát hozta be a csapatba, Tinkó pedig gyakorlatiklag fuzionált minket az íróválogatottal. Így létszámgondjaink aligha lesznek.

Ezen a héten már tétmeccsen lépünk pályára, az elmúlt két év felfordulásai után elhet hogy kissé szokatlanul, de büszkén és bizakodva.

Halvány életjel

 Fél év után jelentkezünk újra hírrel, és most sem jóval. Idáig tartottak a korlátozások, és most már a szervezők nem vállalják a bajnokság nyárra csúsztatását. Legjobb esetben szeptemberben koptathatják Kozelito stoplik a műgyepet.