Csak a gól hiányzott

Igen elszántan és győzelmi esélyünk teljes tudatában léptünk pályára a Lafayette ellen, ráadásul sikerült igen erős, labdabiztos, és minden személyében gólerős kezdőcsapatot küldeni a pályára, a papírforma tehát egyértelműen a mi győzelmünket ígérte.

Pozíciós játék felállt védelem ellen

A csapatot folyamatosan magával kísérő taktikai értekezlet most épp oda jutott, hogy nem kell mindig azonnal lerohanni az ellenfelet, inkább megpróbálhatjuk a labdabirtoklásra alapozni támadásainkat, és sok passzal keresni a hibát ellenfelünk védekezésében. Hihetetlen de az elméletben kidolgozott taktika betartását nem csak megígértük, hanem legalább részben be is tartott, bár egy-egy alkalommal a nem-fejetlenül-rohanni mottót mintha úgy értelmeztük volna, hogy tilos előrefelé játszani.

A kényelmes tempó és a kockázatot kerülő felállás ellenére fölényünk időnként helyzetekben is megmutatkozott, lövéseinket viszont ellenfelünk újonnan igazolt kapusa hárítani tudta.

A második félidő elején cseréink is játéklehetőséget kaptak, amitől a játék valamivel kaotikusabb lett, de ez sem vezetett gólhoz egyik kapunál sem, bár ekkor már a mi kapusunknak is akadt dolga.

A védekezéssel nem volt gond

Az idő előrehaladtával egyre égetőbb szükség lett volna a vezető gól megszerzésére, de ellenfeleink hatalmas erőket mozgósítottak a védekezésre, általában mind a négy mezőnyjátékosuk a kilencesen belül tartózkodott, az így tömörülő védelmet pedig igen nehéz volt feltörni, hiszen ha egy embert sikerült is kicselezni, rögtön ott termett a következő. Egyre támadóbb szellemben történő játékunk lehetőséget adott ellenfelünknek a kontrázásra, amit néhányszor meg is tettek, de hátsó alakzatunk általában jól zárt vissza.

Tömörülés a Lafayette kapuja előtt

Ellenfelünknél egyértelműen a kapus nyújtotta a legjobb produkciót, nem egyszer védett nagyot, legyen bár közeli szemfüles vagy távoli erős a kapuja felé érkező lövés. Sajnos az idő előrehaladtával inkább távolról próbálkoztunk, amiket legjobb esetben is kiütött a kapus, az ismétléseket pedig vagy fogta, vagy néhány centivel a kapu mellé mentek – akárcsak három perccel a lefújás előtt egy megpattanó lövés, aminél a kapus már elmozdult a másik irányba.

Végül egyetlen próbálkozásunkat sem kísérte szerencse, azaz maradt a rendkívül ritkaságnak számító gólnélküli döntetlen, amivel pontot vesztettünk egy nálunk kevesebbre tartott csapat ellen.

Kozelito Tél - Lafayette o-o

  kezdő: Fehér - Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi, Tinkó

  csere: Görög, Petykó

  gól: -

Két ellentétes félidő

Mindennapinak éppenséggel nem mondható készülődés előzte meg a tavaszi szezon első meccsét; hiszen a csapaton belül tetőpontra hágott a kancigányok kontra szép lányok vita a kívánatos szurkolók tekintetében. A mély érzelmeket megmozgató vita eredményeként különböző médiumokon körülbelül hetven ismerősünket invitáltuk meg a meccsre, ebből három el is jött, beleszámolva persze a még nem hadrafogható Nyékit is.

Feladatunk nemes volt, ám egyszerűnek nem mondható: a Zsuga Bonito megszorongatására, és ha lehet, pontszerzésre törekedtünk összeszokottnak viszonylag összeszokott, de a legerősebbtől valamivel elmaradó kerettel.

A készülődés mélységére jellemző, hogy csapatkapitányunk kész táblázattal jelentkezett arról, hogy ki milyen poszton mikor mennyit fog játszani, ami valóban hatékony felállást és csere-rendszert sejtetett, de Nyéki kiválása borított. Így egyszerűen csak a jelenlevőkből kinyerhető legerősebb ötöst küldtük pályára.

Egy tipikus jelenet az első félidőből

Pár perc játék után mégis úgy tűnt, hogy ennél erősebb kezdőt kellett volna produkálnunk, ugyanis egyetlen íveléssel sikerült ellenfeleinknek elalvó védelmünk mögé kerülniük, két támadó nézet szembe egy védővel, és nem is cicóztak sokáig, a labdát hozó játékos különösebb finomkodás nélkül a pipába lőtt. A továbbiakban is kaphattunk egy-két alapos leckét a szép játékból, együttmozgásban, csapatjátékban messze felülmúltak minket ellenfeleink. Előszeretettel vitték le a labdát az alapvonalig, onnan leadott beadásaikat a közeli ziccerekhez hasonlóan Fehér megnyugtató arányban fogta meg, addig a mezőnybeli társak ráértek egymás lelkét ápolgatni vagy gorombítani. Mindezen teljesítmény nem volt elég arra hogy ne kapjunk újabb gólt, azaz kevesebb, mint tíz perc alatt sikerült kétgólos hátrányba kerülnünk, átmenetileg meg is jelente az arcokon a „Nesze neked pontszerzés, csak fújják már le”-érzés, de néhány jó megoldással és lövéssel – Palágyi ziccerből, Tinkó távolról próbálkozott – legalább magunkkal sikerült elhitetnünk, hogy van keresnivalónk.

A második félidőben valamivel aktívabban kezdtünk, főleg a támadásokban, ami azonban megint azt jelentette, hogy sokan voltunk elöl, hátul pedig szokás szerint Hlavacska egyedül maradt két támadóval szemben, és ezúttal már sem ő, sem kapusunk nem tudott menteni.

Ezt csak azért, hogy róla is legyen már kép

Háromgólos hátrányban furcsamód nem zuhantunk össze, hanem kezdtük átvenni a meccs irányítását. Ez eleinte csak a labdabirtoklásban és a támadó térfélen való tartózkodásban nyilvánult meg, nem lehet állítani, hogy lemostuk az ellenfelet, hiszen Fehérnek a meccs minden szakaszában készenlétben kellett tartania legjobb reflexét.

Idővel aztán a helyzetek lövések is lekezdtek jönni, előbb Tinkó kapufája révén, majd egy elképesztő szöglet-sorozat révén, amikor zsinórban ötször sikerült a visszatett labdákat távolról is jól kapura lőnünk, amiket a kapus csak újabb szögletekre tudott ütni. Gól azonban ebből nem lett, csak öt-hat perccel a vége előtt találtunk be, amikor Hlavacska egy gyors előretörés után helyzetbe hozta Palágyit, aki nagy erővel a hálóba lőtt.

Érezvén a hangulat fokozódását, az addig csöpörésző eső is magasabb fokozatra kapcsolt, el is érte, hogy a nedves-csúszós talajon sok jónak ígérkező passzunk húzzon el felgyorsulva kilépésre készülő csatáraink előtt, egy olyan jó csapat ellen pedig, mint a Zsuga, háromgólos hátrányból felállni még a legjobbaknak is csúcsteljesítmény lenne, nem csoda, hogy nekünk sem sikerült.

Kozelito Tél - Zsuga Bonito 1-3

  kezdő: Fehér - Erdei, Hlavacska, Palágyi, Tinkó

  csere: Görög, Petykó

  gól: Palágyi

Barbi és Panki videója a meccs második félidejéből:
Youtubén: http://www.youtube.com/user/kozelitotel?feature=mhum
nagyfelbontásban: http://www.novamov.com/video/6umskhfdidcex

Új szurkolói politika

Hosszas egyeztetések és nem kevés vita után a Kozelito Tél vezetősége elfogadta a klub új szurkolói politikájával kapcsolatban benyújtott felállított terveket.

Mint ismeretes a klub eddig szebbnél szebb lányok felsorakoztatásával, és az ő buzdításuk révén próbált jobb eredményeket elérni, azonban a szépségkirálynő jelöltek nem mindig értek rá, amellett, hogy szándékukon kívül nem egy alkalommal elvonták a pályán levő labdarúgóink figyelmét.

Görög Dániel, a klub elnöke szerint az ideális megoldás az lesz, ha a tavaszi szezon kezdetétől a szurkolók nem a játékosokra, hanem a játékvezetőkre próbálnak hatni. Ennek megfelelően nem fiatal leányzókra, hanem sportos férfiakra számítanak a jövőben a klubnál. Görög szerint három szurkoló már képes lenne beleszólni a meccsek végeredményébe, hiszen a kispad közelében tartózkodó játékvezetővel közvetlen érintkezésbe kerülhetnek; amennyiben pedig a sporttárs a kispaddal átellenes oldalon tartózkodnék, hárman öblös torkú kancigány surround-technikával (azaz a közeli fákról és a labdafogó rácsról kiabálva) ugyanúgy befogná hanggal a pályát.

A szurkolók által alkalmazandó szövegek egyelőre nincsenek meg, de mivel a játékosok között az egy főre eső költők-írók száma az aktív futballszurkolókéhoz hasonlóan megközelíti a bűvös 0,5-öt, a hatékony és bírócentrikus rigmusok előállításával nem lehet gond. Ezek alkalmazásával pedig, a klubtagok reményei szerint meg lehet akadályozni, hogy az elvárt meccsenkénti 3-4 büntetőnél kevesebbet ítéljenek a Kozelito Tél javára.

Mivel a klubnál nem biztosak abban, hogy önként jelentkező szurkolóból elegendő lesz, meccsenkénti 500 forintos díjazást helyeznek kilátásba a megfelelően teljesítő szurkolók részére. Három szurkolóval és szezononként tíz meccsel számolva a költségek nem lépik túl a Bölcsész Bajnokság nevezési díját, így ennyit még az anyagiakban nem dúskáló Kozelito is megengedhet magának.

Ha tehát Ön, vagy ismerőse vállalná a kalandot, lépjen kapcsolatba a klub vezetőségével! A pályázat elbírálása során követelmény a jelentkező férfi volta, legalább 180 cm testmagassága, és erős testfelépítése; továbbá előnyt jelent a kopaszság, genetikusan hátrányos származás és a büntetett előélet. A szurkolók egyenruhájáról, melybe a sál, a megafon és a baseball-ütő is beletartozik, a klub gondoskodik.

Szintén a Kozelito Télhez kapcsolódó hír, hogy a téli - egyébként is erős - keret tavaszra tovább erősödik, hiszen leigazoltuk Hlavacska Tamást és Nyéki Gábort. Természetesen mindketten magyarszakosok, így a klubnak nem kellett változtatnia játékosigazolási politikáján, és a klubhűséggel sem lesz gondja az újoncoknak, hiszen Tamás testvérként és vésztartalékként, Gábor pedig szobatársként és szurkolóként eddig is érintve volt a klub életében.

Telt lelátók előtt

Ha a csapattagok meccsrejárási aránya még mindig nem tökéletes, annyit már sikerült elérnünk, hogy telt lelátók előtt játszhassunk, ugyanis évfolyamunk tagjai közül négyen úgy döntöttek, hogy jelenlétükkel is emelik az ünnep fényét. Mivel igen szép voltak a megjelentek között, a focisták nem engedhettek meg egy másodpercnyi lazsálást sem; persze máskor sem, de most a győzelem édes ízén kívül más motiváció is adódott.

Az alsóházi negyedik helyért folytatott küzdelemben a legnagyobb riválisunk, a Zalagyöngye nem állt ki a Zsuga Bonito ellen, így pontszerzés esetén biztosan meglett volna a negyedik hely, amit a klubvezetés hatalmas sikerként értékelt volna. A tét mellett mégis némileg kísérleti jelleggel Erdeit és Tinkót jelöltük hátvédnek, hogy Hlavacska feljebb húzódhasson.

Hlavacska lövése az oldalvonal felé pattant vissza

A mezőnyjátékot elnézve úgy tűnt, sikeres a formáció, hiszen védőink sorban nyerték a párharcokat, rajtuk aztán senki túl nem jutott, elöl pedig többször eljutottunk lövésig. Mindjárt az elején Hlavacska döngette meg éles szögből a kapufát, de később Palágyi kísérlete is kapufán csattant. Sajnos amikor nem a ketrec, akkor a kapus tudott menteni támadóink, leggyakrabban Palágyi és Petykó lövései után. Hogy hiba volt bőkezűen bánni a helyzetekkel, arra az első félidő derekén döbbenhettünk rá, amikor ellenfelünk csatára áthámozta magát őrzőjén, és a rövid sarokba lőtt.

A gól láthatóan kedvünket szegte, de nem annyira, hogy feladjuk a küzdelmet, a második játékrészben is aktívan támadtunk. Palágyi előszeretettel támadta le az ellenfelet akár saját hatosánál is, és néhányszor sikerült őket zavarba hozni, amitől letámadó-szekciónk csak még bátrabb lett, annyira, hogy Erdei el is csípett egy passzt a hatos előterében és egy állítás után laposan a hálóba lőtt, 1-1!

Természetesen a győzelemre játszottunk, és meg is voltak a lehetőségeink, de nem tudtunk élni velünk, ellenfelünk pedig a fair play díj helyett inkább a három pontot választotta, és amíg mi egy nyilvánvalóan tévesen megítélt oldalrúgás után azt vártuk, hogy ellenfelünk visszaadja a labdát, ők indítottak és a szélső elalvó őrzője mellől irgalmatlan nagy gólt ragasztott a hosszú pipába. És ha ez nem lett volna elég, nem sokkal később egy másik oldalrúgásnál támadósorunk kompletten elöl maradt, ellenfelünk üresen érkező játékosa pedig távolról a kapunkba bombázott.

Ahogy csak tudtunk, úgy támadtunk, de a szorosan záró reteszt nem egykönnyen tudtuk feltörni, íveléseink többnyire célt tévesztettek, a kapufa pedig térfélcsere után is ellenünk volt. Hlavacska előbb kihagyott egy ziccert, majd egy másikat értékesített, de ezzel is csak rövid időre tudtuk szorossá tenni az állást, hiszen ellenfelünk újból betalált, sőt még egy üreskapus helyzetet is mellélőttek, de ez már nem számított, mert a hátralevő pár percben már amúgy sem tudtunk újítani.

A fájó vereség és a többi meccs számunkra kedvezőtlen alakulása azt eredményezte, hogy a bajnokságot tizennegyedik, másképpen alsóházi hatodik helyen zártuk. Számszerűleg egy hellyel előrébb a tavalyinál, de csupán az alsóházban is két ponttal kevesebbet szerezve annál.

Értékelni pozitívumként és negatívumként is lehet a hatodik helyet, de mindenképpen érdemes az itt megszokott ritmust magunkévá tennünk, hiszen jövő héttől folytatódnak a Bölcsész Bajnokság küzdelmei.

Kozelito Tél - Polszki 2-4

  kezdő: Fehér - Erdei, Tinkó - Hlavacska, Palágyi

  csere: Petykó, Görög

  gól: Erdei, Hlavacska

Pontszerzés zsinórban harmadjára

Szokás szerint vésztartalékainkat mozgósítva, szokás szerint elmaradva az ideális három cserétől, de szokás szerint a győzelem reményét kergetve gondolatainkban álltunk ki a korábban csak megfigyelőink révén ismert Rosszmájúak elleni meccsre. Úgy tűnt, nem csak mi, hanem ellenfelünk is elmarad a legerősebb összeállításától, hiszen csere nélkül érkeztek a helyszínre, igaz nekünk is csak úgy volt egy cserénk, hogy az edzésről fáradtan érkező Palágyinak semmi pihenést nem engedve a kezdőbe jelöltük őt.

A kiválasztott taktika és a győzelmi remények igazolódni látszódtak, hiszen az igencsak labdabarát kezdőcsapat szépen szövögette az akciókat, Tóth gólra is váltotta Hlavacska passzát. Gólja után nem sokkal a kanadai táblázat másik rovatába is behúzhatott egy strigulát, hiszen beadása után a mostanában igen gólveszélyessé váló Petykó az őt fogó védő lábát is igénybe véve pattintott a pipába, ezzel előnyünk kétgólossá vált, és ha lehetett is volna kezdeti idegességről beszélni, ezt látva amúgyis elmúlt volna.

Hanem ekkor befutott a helyszínre ellenfelünk cseresora, és ez igencsak sok gondot okoztak nekünk mind a fizikális frissesség, mind az emberfogásban beálló zavarok okán, ellenfelünk pedig lelkesedésében is új erőre kapott, rövid idő alatt szerzett három góllal megfordították az állást, és már ők érezhették a győzelem édes ízét.

A fejekben is rendet kellett raknunk, de úgy véljük sikerült, és fizikális lemaradásunkat lelkesedéssel pótolva összeomlás helyett kemények maradtunk, és visszatértünk a meccsbe. Talán az is erőt adhatott, hogy Fehér remek kivetődéssel kipecázott egy ajtó-ablak ziccert, de szerencsére a mezőnyjátékosok is egyre inkább hozni tudták azt, amit elvárhatunk tőlük – ha nem is ideálisan, de legalább az elmúlt néhány meccs alapján.

Ahogy ekkora tétnél lenni szokott, Hlavacska is előrébb húzódott, aminek megvolt a maga kockázata hátul, de Tinkó egy személyben is jól takarított, elöl pedig gól született a váltásból: Tóth ívelését Hlavacska egy légstoppal átvette majd a kimozduló kapus mellett a hálóba passzolt; ezzel kevéssel a vége előtt kiegyenlítettünk. Sőt, a meccslabda is a mienk volt, hiszen Hlavacska szép elfutás után a szélről akár maga is lőhetett volna, azonban önzetleül a középen érkező Palágyi elé tálalt, ám fájdalmunkra egy közbevetődő védő az utolsó pillanatban tisztázni tudott.

Másra már nem is maradt idő, csapatunk története során először játszott döntetlent bajnoki mérkőzésen, amit a meccs egészét látva igazságosnak is tartunk; illetve örülünk annak, hogy az alsóházban eddig háromból háromszor szereztünk pontot.

Kozelito Tél - Rosszmájúak 3-3

  kezdő: Fehér - Hlavacska, Tinkó - Tóth, Palágyi

  csere: Petykó

  gól: Tóth, Petykó, Hlavacska

Sikeres jubileum

Fontos jubileumhoz érkezett a csapat: Fennállásunk ötvenedik tétmérkőzése volt a mostani Zalagyöngye elleni meccs. Ahogy az utóbbi időben lenni szokott, innen-onnan összekapartuk azt a számú játékost, ami győzelmi esélyekre is elegendő volt. A helyszínen aztán hét ágra sütő nap, és zárt sátor fogadott bennünket, a két csapat-félig meddig meg is egyezett abban, hogy a kinti pályám játszunk, ám a játékvezető ebbe nem nyugodott bele, és kinyittatta a sátrat.

Ezúttal Ángyán röpködött

Pontszerzési reményeinket tovább növelte, hogy ellenfelünk öt emberrel, csere nélkül jelent meg, ráadásul a Görög-Hlavacska kémpáros jelentése szerint a legjobbak általában hiányoztak; míg nálunk a késést prognosztizáló Palágyi is befutott kezdésre, Ángyán pedig egy év után ismét vállalta, hogy a gólvonalon röpködjön.

A röpködésre aztán szükség is volt, hiszen némileg fáradtan kezdtünk A-ligás ellenfelünk ellen, néhányszor megkavarták védelmünket, és körülbelül öt perc után egy ügyes megmozdulás után gólt is szereztek. Nem sokáig váratott magára azonban a válaszunk: Hlavacska passza Petykót gólhelyzetben találta, aki ugyan a kapusba lőtt, és szintén a kapusba lőtte a kipattanót Görög, ám másodjára térdéről a hálóba pattant a labda.

Kifejezetten unalmas lehetett a meccs kívülről nézve, hiszen nem vezettek fergeteges rohamokat egymás ellen a csapatok. Támadásaink leginkább Palágyi képességeire épültek, akit fáradtsága mellett az is hátráltatott, hogy a mellé leggyakrabban felzárkózó Tóth-tal nem mindig találta meg az összhangot, talán ennek is tudható be, hogy a félidőben több gólt már nem szereztünk. Hátul viszont a Hlavacska-kommandó mellett szükség volt Ángyán védéseire, sőt egy szélről leadott lövéssel túljártak az eszén, így a térfélcsere adminisztratív és pszichológiai szempontból oly igen fontos pillanatában éppen hátrányban voltunk.

És ha ez nem lett volna elég, néhány perc játék után ellenfelünk legjobbja, Tölgyesi, lefordult Görögről és a hosszú sarokba lőtte önmaga és csapata harmadik gólját, 1-3! Akár azt is hihettük volna, hogy kikapunk, ám szerencsére nem így történt, bíztunk magunkban és egymásban; illetve kezdtük észrevételezni, hogy ellenfelünk fárad, és ez a labdabirtokláson is kezdett meglátszódni.

Szemben a küzdő felek

A mezőnyfölénnyel eleinte nem nagyon tudtunk mit kezdeni, ahogy a mérkőzés korábbi szakaszaiban sem fárasztottuk tudatosan az ellenfelet (lehet, ehhez túl fáradtak voltunk magunk is), és a hajrában is gyakran csak ácsorogtunk vagy sétálgattunk a sok mozgással való helyzetteremtés helyett. Persze helyzetek így is adódtak, leggyakrabban Palágyi előtt, aki a támadó térfél bármelyik pontjáról képes volt gólveszélyesen tüzelni – egyik próbálkozása be is akadt a pipába, 2-3 – de közel sem alakítottunk ki annyi helyzetet, amennyit lehetett volna.

Ha Tóth kapcsán igaz volt, hogy Palágyival nem mindig találta meg az összhangot, akkor az is figyelemre méltó, hogy Hlavacskával viszont egymás gondolatát is tudták, Hlavacska a védelemből felhozott labdákkal többször kereste – és találta – meg barátját, aki kétszer be is tudott fordulni a kilencesen belül, az így adódó helyzeteket pedig magabiztosan gólra váltotta, ezzel javunkra fordította az állást.

A hajrában úgy tűnt, mintha többen lettünk volna a pályán

Előnybe jutva talán korábbi hibáinkból is tanulva leginkább a labda tartására törekedtünk, amit sikerrel meg is valósítottunk. Az utolsó percben még egy nagy lehetőséghez nyílt előttünk, hiszen hazaadás miatt a hatosról rúghattunk szabadrúgást. A leállított labdát Görög lekészítette, a begyakorolt figura szerint érkező Hlavacska pedig tiszta helyzetből lőhetett a kapuba.

Másra már nem is maradt idő, 5-3-ra nyertünk, mindezt kétgólos hátrányból egy papíron erősebb csapat ellen. Ezzel felkapaszkodtunk az alsóház ötödik helyére, és nem elérhetetlen az „alsóház felsőháza” sem; további érdekesség pedig, hogy először szereztünk pontot Tinkó nélkül, de minden statisztikai adatnál lényegesebb, hogy a jubileumi ötvenedik mérkőzésünkről három ponttal távoztunk. Természetesen ez még jubileum nélkül is örvendetes lenne.

Kozelito Tél - Zalagyöngye 5-3

  kezdő: Ángyán - Hlavacska, Petykó - Görög, Palágyi

  csere: Erdei, Tóth

  gól: Tóth 2, Görög, Palágyi, Hlavacska

Minden jó, ha a vége jó

Bölcsész-kupa nem lévén a Zsuga Bonito által szerevezett Johanna-kupa lépett elő a Bölcsész-kupával majdnem egyenrangú eseménnyé, így nem is volt kérdéses, hogy indulunk rajta, sőt a jelentkezők névsorát megtekintve az első négybe, talán még dobogóra is várhattuk magunkat. A nevezéssel szemben az már kérdéses volt, hogy ki tudunk-e állni, mert két perccel első meccsünk kezdete előtt hárman lézengtünk a pálya mellett. Szerencsére ekkor befutott az erősítés, és cserével tudtunk kiállni.

Így futott ki tehát a csapat a Grupetto elleni első meccsre: Fehér – Petykó, Tinkó, Görög (cs.: Nyitrai) – Márialigeti. A meccsről sok jót nem őrzünk meg emlékeink között, hátrányba kerültünk, majd Márialigeti vezérletével fordítottunk, és bár védekezésünk könnyen átjárható volt (ezt fogjuk a hiányzókra), előnyünket sikerült megőriznünk (6-5).

Másodjára a Fekete Sereggel hozott össze bennünket a sors, de ellenfelünk csak papíron volt azonos a B-ligában látott Fekete Sereggel, hiszen több külsőssel és megsokszorozódott játéktudással vonultak föl ellenünk. Három perc játék után három gól hátrányban voltunk. Ebből kettőt gyorsan sikerült lefaragnunk, de ezzel se sokra mentünk, mert ellenfeleink azt csináltak a pályán amit akartak, futómennyiságben, sebességben, kreativitásban és passzok számában is messze felülmúltak bennünket. Lefújás után több játékosunk panaszkodott, hogy rá mindig két-három támadó jutott, tehát ellenfeleink nálunknál többen, számításaink szerint körülbelül kilenc-tízen lehettek egyszerre a pályán. Csapatunk legjobbja még úgy is Fehér volt, hogy tizenegy gólt kapott (4-11).

Ezután érthetően megcsappant a csapat erkölcsi tartása, mindenkinek fájt mindene, de legfőképpen a lelke. Nyitrai légzőszervi nehézségek miatt hazament, ám megérkezett Erdei és Rápolty, és szerencsére Fehér is „összedrótozta” magát annyira, hogy fájó végtagokkal bár, de vállalja a következő megmérettetést.

Márialigeti (jobbszélen) és a csapat második gólja a HÖK ellen

Ellenfelünk szerényen az „ELTE ÁJK HÖK” nevet viselte volna, de akár a jogi kar válogatottjának is beillett volna a Futó Balázzsal és Bánk Leventével felálló, a Gruppettónak 24-et lövő gárda.

Nem azonnal, és kemény küzdelemmel bár, de ellenünk is megszerezték a vezetést, ám mi ki tudtunk egyenlíteni, és bármekkora esélyesek is voltak, ez mezőnyben nem volt egyértelmű, hiszen a Tinkó-Erdei hátvédpáros hatalmasat küzdött, elöl Rápolty és főleg Márialigeti varázsoltak. Mindkét kapusnak nagyokat kellett röpködnie, hogy ne kapjon szép nagy gólokat, szerencsére Fehér akkora bátorsággal vetődött vagy ütközött, mintha csak most jött volna a gyárból, sérülésnek nyoma sem volt rajta. Az állás a második félidő közepéig az egál környékén mozgott, de Márialigeti hihetetlen bombái után Tinkó és Rápolty is beköszöntek, ezzel óriási küzdelemben 7-4-re megvertük a bajnokság egyik legfőbb esélyesét.

A védelem oszlopai

Mint kiderült, a továbbjutás szempontjából ez semmin nem változtatott, hiszen a három élcsapat körbeverte egymást, és nekünk volt leggyengébb gólkülönbségünk, tehát szusszanásnyi pihenő után, a csoportból (két győzelemmel) harmadikként továbbjutva az ötödik helyért játszhattunk a (testvércsapatunk? ősi riválisunk?) HajCSATOK ellen.

A találkozó jól indult, jól folytatódott, és végeredményben jól is zárult le. Erdei két szöglete után Rápolty két gyors gólt szerzett, és folytatásban sem állt le a gépezet, az első félidőben helyzeteket is alig engedve gyűrtük be ellenfelünket, és szebbnél szebb gólokat lőttünk. Külön említésre méltó, ahogy Erdei egy szögletet érintés nélkül becsavart a léc alá; illetve ahogy ugyancsak Erdei az ellenfél alapvonala mentén befelé mozogva osztott ki egy-egy esernyőt egy védőnek és a kapusnak, hogy aztán Petykó közvetlen közelről a hálóba lőhessen. Ekkor már a lendület és a lelkesedés elragadott bennünket, így hátul is adódtak meleg pillanatok, meg néhány beszedett gól is, de a győzelem nem forgott veszélyben (8-3).

Csapatkép a csoportkör után

Mindez összességében a kupa ötödik helyének megszerzésére volt elegendő, illetve arra, hogy a megpróbáltatások és a megalázó vereség ellenére felfelé görbülő szájjal (értsd mosollyal) arcunkon hagyhattuk el a pályát.

A Johanna-kupán megjelentek: Erdei, Fehér, Görög, Márialigeti, Nyitrai, Petykó, Rápolty, Tinkó

   gól: Márialigeti 15*, Rápolty 4, Petykó 3, Tinkó 2, Erdei

   * a bajnokság statisztikájában ebből kettő öngól