Közelítő távolító

A sorsolás szeszélyeinek köszönhetően csapatunk ezen a szombaton is presztízsmeccsre készülhetett, hiszen ellenfelünk az a Kopa Kőbánya volt, akik ellen számos nagy csatát vívtunk már. Nem csupán a korábbi összecsapások eredményei, hanem az is bizakodásra adott okot, hogy ezúttal létszámproblémák sem akadályozták a Kozelitó Tél gépezetének működését, hiszen két cserével vághattunk neki az előttünk álló küzdelelemnek. Ugyanakkor ultráink számára szokatlan, bár nem példátlan módon Hlavacska András vállalta a hálóőr szerepkörét.

            A mérkőzés eleje kifejezetten jó iramú játékot hozott, az első tíz percben több helyzetet is sikerült kialakítanunk, azonban a sikeres befejezés egy-egy pontatlan megoldás miatt elmaradt. Ellenfeleink sem gyógytornázni jöttek, kulcsjátékusuk, Ernő vezérletével gyakran veszélyeztették a kapunkat, azonban a gólt a többé-kevésbé fegyelmezett védekezésnek és vészkapusunk stabil teljesítményének köszönhetően sikerült elkerülnünk. A félidő közepe táján Hlavacska Tamás törte meg a gólcsendet egy jellegzetes hlavacskás góllal (1-0). Nem sokkal később testvére indításából némi szerencsével kettőre növelte saját és csapatunk góljainak számát.  A kétgólos vezetés minket ugyan megnyugtatott, de ellenfelünk semmit sem veszített a játékkedvéből. A kelleténél jóval többet járatták a labdát a térfelünkön és egy jól eltalált lövés után sikerült is lefaragni a hátrányukból (2-1).  A góltól vérszemet kapva a félidő végén komoly nyomás alá helyezték védelmünket, de szerencsére sikerült átmentenünk az egygólos előnyt a második félidőre.

            A térfélcsere közben lezajlott magvas játékelméleti konzultációk során arra a következtetésre jutottunk, hogy még legalább egy gólt kellene lőni. Ennek megfelelően támadó szellemben folytattuk a játékot a második félidőben is. Elképzelhető, hogy egy az eredmény tartására koncentráló taktika kifizetődőbb lett volna, de nem tudtunk határt szabni saját ambícióinknak. Sikerült is helyzeteket kialakítanunk: mezőnyjátékosaink, sőt még kapusunk is több alkalommal közel állt a gólhoz. A lehetőségeinkkel azonban nem tudtunk élni, a védekezésünk pedig egyre esetlegesebbé vált, amit ellenfelünk fürgeléptű játékosai ki is használtak (2-2). A második játékrészben a szerencse is elpártolt mellőlünk, amikor egy felívelés után ellenfelünk egyik játékosa saját bevallása szerint is teljesen véletlenül a kapunkba sarkazta a labdát (2-3). Hátrányba kerülve már szinte csak a támadásra koncentráltunk és bár mindent megpróbáltunk, Tinkó kapufájánál többet nem tudtunk felmutatni. Ellenfelünk viszont egy létszámfölényes szituációt kihasználva még növelni is tudta előnyét (2-4). Az utolsó pillanatokban egy kis mezrángatás és némi szájkarate után szabadrúgáshoz jutottunk, de már nem sikerült szépíteni.

            Az eredménnyel természetesen nem lehetünk elégedettek, ugyanakkor azt sem szabad elfelejtünk, hogy a tavalyi szezont is két vereséggel kezdtük, utána azonban győzelmek sorozata következett.

 Kozelitó Tél – Kopa Kőbánya 2–4

kezdő: Hlavacska A. – Petykó, Szántai, Tinkó, Hlavacska T.

csere: Nyitrai, Vaderna

gól: Hlavacska T. 2

Idény eleji forma

Hiába mozgattunk meg minden követ azért, hogy ebben a szezonban a mérkőzések nagy részére erős kezdővel és két cserével érkezzünk, hiába szegtük meg egyik íratlan szabályunkat, miszerint csak magyar szakosokat nevezünk a Kozelitó Télbe, a nyitómeccsre mégis csak kevesen jöttünk össze. Nyitrai sérülés, Vaderna, Kapitány és Petykó családi teendők, Paholics pedig meccsütközés miatt volt kénytelen kihagyni a szezon első mérkőzését. Így aztán a Tyukász – Tinkó, Hlavacska A., – Palágyi, Hlavacska T. kezdőt egy beugróval, Szántai Tamással erősítettük meg – aki csapatunk történelmében nem először öltötte magára a sárga mezt.

Bizony jól jött volna legalább még egy csere, ugyanis ellenfelünk, ősi riválisunk, a HajCsatok volt, akikről nem csak azt tudtuk, hogy igen összeszokottak és nevükhöz híven nagy küzdök, hanem azt is, hogy komolyan vették a nyári alapozást – ami rólunk sajnos nem mondható el.

Ennek ellenére a mérkőzés első perceiben mutatott játékunkon a fent leírt apró kellemetlenségek nem hagytak nyomot, jól támadtunk, jól védekeztünk, ellenfelünket sikerült a kapujukhoz szögezni, melynek hamar meg is lett az eredménye: Palágyinak sikerült lefülelnie egy passzt a HajCsatok hatosánál, kiugratta a mellette érkező Hlavacska Tamást, aki a kivetődő kapus mellett a hálóba gurította a labdát (1-0). A következő percekben előnyünket kettőre is növelhettük volna, Hlavacska András keresztpasszából Palágyi került helyzetbe, akinek sajnos ezt nem sikerült gólra váltania, lövése a kapufán csattant. Ezek után ellenfelünk is kezdett magára találni, jól járatták a labdát, néhány akciót is kidolgoztak, a gólt azonban nem ebből, hanem bedobásból szerezték, ami csak azért bosszantó, mert sem az éppen védekező Szántai Tamás, sem kapusunk nem volt tisztában vele, hogy az oldalvonalon távozó labdát így is játékba lehet hozni (1-1). A bekapott gól kicsit visszafogta csapatunkat, melyet Szongoth fiai ki is használtak és előnyüket 2-1-re növelték. Bár a nyári kihagyás ekkor már meglátszani rajtunk, úgy látszik azonban hátrányban mindig magunkhoz térünk kicsit, megint sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, aminek meg is lett az eredménye, Hlavacska T. kiszorított helyzetből a léc alá vágta második gólunkat (2-2). A döntetlennel meg is elégedtünk volna a félidőre, ám az igeik nem voltak kegyesek hozzánk. Ellenfelünk egyik kiugratásánál az egész meccsen nagyot küzdő Tinkónak ugyan sikerült belekapni a labdába, ám irányítani már nem tudta, így az a mellette futó csatár mellé pattant, aki büntetett (2-3). A szünetben szusszantunk egy kicsit, és a második játékrészt nem is kezdtük rosszul, sokat járattuk a labdát, több jó egyéni próbálkozás is volt, beszorítottuk ellenfelünket, de végül valahol mindig porszem került a gépezetbe, egy rossz passzon, túl hosszúra sikeredett kiugratáson, pontatlan lövésen elcsúsztak próbálkozásaink. Nem úgy a HajCsatoké, akik leginkább kontrákkal operáltak, mely meg is hozta gyümölcsét, és egy emberelőnyös helyzetben kettőre növelték a különbséget (2-4). Dicséretünkre legyen mondva, hogy ettől sem zuhantunk össze, és először egy Szántai Tamás – Hlavacska András kényszerítőből szerzett gólt az előbbi játékos (3-4), majd rögtön utána egy Tinkó beadásból meglőtte harmadik – s csapata negyedik – gólját Hlavacska Tamás is (4-4).

A beállt eredménynek köszönhetően az utolsó percekben igazi nyílt sisakos játék alakult ki, mind a két csapat többet kockáztatott, egy-egy akció érdekében feladta szervezett védelmét. Mi talán egy kicsit jobban akartuk a győzelmet, több rizikót vállaltunk, ám ahogy az lenni szokott ez végül visszafelé sült el. Egy, a hatosunk előtt megszerzett labdával Hlavacska András indult meg nagy lendülettel, mellyel talán a kapuig mehetett volna, a félpályán azonban elhagyta a labdát, s az ellentámadásból ismét gólt kaptunk (4-5), majd nem sokkal később kinyílt védelmünket megint átjátszotta az ellenfél (4-6). Bár ekkor már tényleg csak egy-két perc lehetett hátra a mérkőzésből, fiaink mozgósították utolsó tartalékaikat, melyből Szántai Tamás egyéni akciója után újabb gól született (5-6). A hosszabbítás másodperceiben még az egyenlítésre is megadatott a lehetőség, Tinkó Máté betett labdáját a csapatkapitány készítette le testvérének, aki hét méterről szabadon lőhetett, de sajnos nem tudta becsapni a kapust.

A szezonkezdés tehát nem úgy sült el, ahogy terveztük, a szezon eleji forma meglátszott a társaságon. Ugyanakkor ez a meccs remélhetőleg elég volt ahhoz, hogy lerázzuk a nyári rozsdát – sőt szükséges is, hogy így legyen, mivel jövő héten a Kopa az ellenfelünk.

Kozelitó Tél – HajCsatok 5-6

kezdő: Tyukász – Tinkó, Hlavacska A., Palágyi, Hlavacska T.

csere: Szántai

gól: Hlavacska T. 3, Szántai 2

Nyárutó

Akik figyelemmel kísérték kis csapatunk sorsát az utóbbi időben azok tudják, hogy bizony komoly változások történtek a Kozelitó háza táján. Játékosállományunk megcsappant: két alapító tagunk, Fehér Renátó és Görög Dániel játékáról külföldi tartózkodásuk miatt a szezon első felében mindenképpen le kell mondanunk. Az előbbi személyében rövid időre egy biztos kezű hálóőrnek mondtunk búcsút, kinek nem csak Grosicst idéző bravúrjai, hanem kifogyhatatlan buzdításai is hiányozni fognak; az utóbbi távolléte pedig nem csak azért sajnálatos, mert egy legendás technikájú, játékintelligenciájáról messze földön híres támadót kell nélkülöznünk, hanem azért is, mert az ő hiányával magyarázható az oldalvonal mellett epekedő széplányok számának csökkenése. S ha ez még nem volna elég, Görög egy másik kitölthetetlen űrt is maga után hagyott: nevezetesen a csapatkapitány szerepkörét.

Bőven akadt hát teendője a vezetőségnek a nyári felkészülési időszakban. A csapatkapitányi problémában végül kényszermegoldás született, jobb híján Hlavacska András köteles betölteni ezt a szerepkört, kinek első intézkedései a létszámprobléma orvoslását vették célba. Ennek eredményeként az átigazolási szezonban két új játékossal bővült a csapatlétszám: Tyukász Péterrel, egy kiváló és rutinos kapussal, ill. Kapitány Gáborral, a SoHó nevű tiszavirág életű rock banda volt frontemberével.

Aktuális pénzügyek

A nyári szünet kacsa-gyanús átigazolási pletykáktól szokott hangos lenni, jobb esetben azt találgatják a szurkolók, hogy megkezdte-e már az alapozást a csapat, ugyanakkor, és a mi esetünkben ez fog történni, a holtidény arra is jó, hogy bepillanthassunk a csapat költségvetésének részleteibe.

Idén csak nevezési díjakra költöttünk, és hála szervezettségünknek a legnagyobb válság közepette is elértük, hogy a csapat mérlege nullszaldós legyen. Ehhez azonban némely tagok önfeláldozása szükségeltetett, mivel némely más tagok késlekednek a saját hozzájárulásuk befizetésével. Az itt közölt táblázatból kiderül, hogy ki hány magyar forint befizetésével késlekedik:

Erdei	0
Fehér	0
Görög	-9750
Gyüre	750
Hlavacska A.	0
Hlavacska T.	0
Nyitrai	9000
Palágyi	0
Petykó	0
Tinkó	0
Vaderna	0

A klubvezetőség élő szóban és emailben is többször jelezte a két tartozást felhalmozó labdarúgónak, hogy még nem egyenlítették ki a számlát, akik ezt tudomásul vették.

Ilyen állapotok között a gyanútlan olvasó hajlamos lenne fordított arányosságot feltételezni az egyén erkölcsi kiválósága, illetve a befizetésre váró összeg nagysága között; ettől azonban szerkesztőségünk óvva inti az olvasót, hiszen bizonyos hamarosan kifejtett körülmények befolyásolhatják a véleményalkotásban.

Gyüre részére csak az utolsó tavaszi fordulókban lett kiszabva a fizetendő összeg, azóta pedig nem találkozott személyesen a csapat vezetőivel

Némileg más a helyzete az igény tekintélyes tartozást maga előtt görgető Nyitrai Balázsnak. Az idő rövidségével nem lehet az ő esetét megmagyarázni, hiszen még a 2011 tavaszi nevezési díjhoz való hozzájárulása is függőben van. Azonban az aktuális csapatkapitánnyal való minden találkozásakor (akár tanúk előtt is) igyekszik kijelenteni, hogy pénzügyi tartozásairól nem feledkezett meg, és hamarosan törleszteni fog. Nyilvánvaló, hogy egy olyan gondos, és kitűnő etikai érzékkel megáldott fiatalember, mint amilyen Balázs, csupán saját lelkiismerete miatt sem engedheti meg magának, hogy elszabotálja tartozásai törlesztését, valamint be nem tartott ígéreteket tegyen. Így hát azt kell feltételeznünk, hogy valami rendkívül súlyos és tartós pénzügyi válsággal küzd, mely minden igyekezete ellenére már egy bő éve folyamatosan meggátolja őt abban, hogy nullázhassa a számlát.
Remélhetőleg minden probléma, beleértve mind pénzügyi problémákat, mind esetleges félreértéseket, hamarosan rendezve lesz. Igen szomorú dolog lenne, ha pénzügyi viták szigetelnének el valakit abban a csapatban, ahol különösen fontos a tagok egymás iránti bizalma és pályán kívül is szoros kapcsolata.

Száz meccsről röviden

Mint az köztudott, szeretett csapatunk a legutóbbi meccsével nem csak a 2011-12-es szezont zárta le, hanem túllépett a századik tétmeccsen is. Ezalatt sikerből és kudarcból bőven jutott, talán előbbiből inkább, hiszen nem mindennapi képességekkel megáldott csapatról van szó.
Eme jubileum kapcsán sajtós csapatunk összeszedte, hogy ki hány meccsen vett részt kis csapatunkban. A feladat nem volt egyszerű, hiszen a statisztikában a kapuban és a mezőnyben töltött meccseket külön tartjuk nyilván, ám előfordult, hogy egy játékos egy meccsen mindkét poszton szerepelt. Ezek fényében a szereplésszám szerinti rangsor eleje így alakult:

1. Görög Dániel és Tinkó Máté 90-90 szereplés
3. Petykó Márton 84 szereplés
4. Hlavacska András 81 szereplés
5. Palágyi László 79 szereplés

Míg all-time gólszerzőink között ez a rangsor adódott:

1. Palágyi László 88 találat
2. Hlavacska Tamás 68 találat
3. Tinkó Máté 62 találat
4. Hlavacska András 57 találat
5. Görög Dániel 28 találat




Az ünnepi alkalomból Görög Dániel csapatkapitányt vettük elő mint interjúalanyt, akinek helyzete az évad lezárása és tisztségéről lemondása miatt amúgyis aktuális. Személyes okok miatt nem készíthette az interjút a Kozelito Tél Blog megszokott személyzete, így tehát Hlavacska András és Palágyi László álltak a mikrofon innenső oldalára.
Az interjút szerkesztett változatban adjuk közre.




Kozelito Tél Blog: Tervezel focizni Hollandiában?
Görög Dániel: Valami feltétlen lesz! Azt előre nem tudom megmondani, hogy találok-e csapatot, de a mezemet, cipőmet, és a biztonság kedvéért a kapuskesztyűmet is ki fogom vinni, hogy ha úgy adódik a helyzet, játékra kész legyek. Ez azért is előnyös lesz, mert kevésbé jövök ki az edzésből, és hazatérésem után gyorsabban vissza tudok rázódni a Kozelito Tél játékába. Azt hiszem, nem is bírnám sokáig foci nélkül. Ha se bajnokság, se alkalmi focikálások nem lesznek, akkor a szobában fogom kergetni a pettyest a törékeny tárgyak nagy veszedelmére.
KTB: Mit gondolsz, meddig maradhat együtt ez a csapat?
G. D.: Remélem odáig még kibírjátok, hogy visszatérjek az Erasmusról. Na de komolyan, ha jól számolom, a törzstagok legtöbbjének még van hátra két év az egyetemi tanulmányokból, azt hiszem addig semmi akadálya, hogy együtt maradjunk. Hogy utána mi lesz, az akkor válik el. De csapatkapitányként mindig legfontosabb törekvéseim egyike volt az aktuális keret megtartása, és nagyon remélem, hogy a jövőben az eddiginél kevesebb lemorzsolódás vagy sérülés fog keresztbetenni nekünk.
KTB: Mivel magyarázod a tanár-diák meccsek nézőszámának folyamatos csökkenését? Állíthatjuk-e, hogy a személyed nem elegendő ahhoz, hogy megtöltsük a lelátókat?
G. D.: Hatalmas szívfájdalom az alacsony nézőszám. Az okokat még keresem, mindenesetre mindig egyre nagyobb reklámot csaptam a tanár-diák meccseknek. Az idei tavaszon szinte csak a tanárok és kisebb részt a diákok személyes ismerősei voltak ott nézőként, vagyis a diáktársakat nem sikerült megszólítani. Ami a személyes kompetenciámat illeti, erre a kérdésre nem tudnék elfogulatlan választ adni, de megnézhetjük, hogy ősszel, amikor Hlavacska Andris lesz a csapatkapitány, akkor hány embert sikerül kivinni a zöld gyep szélére.
KTB: Hogyan látod saját szerepkörödet a csapaton belül, úgy is, mint játékos, és úgy is, mint csapatkapitány?
G. D.: Játékosként próbálom hozzátenni a magam részét a csapathoz, ami vagy sikerül vagy nem. Néha úgy érzem magam, mint egy joker-kártya, nem mintha én lennék a legértékesebb, de ha épp csatár kell, akkor csatárt játszom, ha kapus kell, akkor kapust, tavasszal meg néha én maradtam utolsó védőnek amikor mindenki felment támadni ész nélkül. Jobban örülnék, ha teljesítmény alapján is húzóember lehetnék persze. Sokat szoktam gondolkodni, hogy más tag alkalmas lenne-e csapatkapitánynak. Az biztos, és nyilván ti is észrevettétek, hogy az egész csapatalapítás csak cezaromán hajlamaim kielégítésére kellett, ezért ragaszkodom annyira a tisztségemhez, hogy vasvillával sem lehet innen elkergetni. Életem legnagyobb élvezetét jelenti, hogy megszabhatom, ki milyen mezt vegyen fel, ki mennyit ihat péntek esténként, és aztán a meccs után jól lebarmolhatom, hogy "na fiam, ma is szar voltál".
KTB: Ki volt a kedvenc ellenfeled?
G. D.: Ó jaj, én mindig a gyenge csapatok ellen szeretek játszani, akiket jól kitömhetünk gólokkal, és akikkel szemben még én is jó játékos vagyok. Ezt nevezhetjük emberi gyengeségnek részemről, de ez van. Hogy ki volt a kedvenc ellenfelem, azt ezután sejthetitek, de ne mondjuk ki a csapat nevét, mert még a végén megsértődnek.
KTB: Mi volt szerinted a Kozelito öt legjobb meccse?
G. D.: Húha. Említeném a Kukászok elleni 7-1-et, amivel annó csoportelsők lettünk, a Sör elleni 5-2-t, a tanárok elleni 8-0-t, igaz ott nem csak a mi jó játékunk kellett a győzelemhez. Aztán mondhatnám a tavaly tavaszi Hazafias Népfront elleni felállást, és a Kopa 8-3-as legyőzését. Idén télről pedig a Szigetivel való iksz és a Black Ram 7-3-as megverése emelkedik ki. Ez lehet, hogy több volt ötnél, de nem tudok mit csinálni, ilyen sok jó meccsünk volt.
KTB: Melyik volt az a meccs, ahol úgy érezted: "Ha most nem lennék itt, teljesen máshogy alakult volna a mérkőzés"?
G. D.: Filozófiai nézeteim szerint még azt a meccset is befolyásoltam, amin pályára sem léptem, hiszen gondolj csak bele, ha az oldalvonal mellett állok, rajtam múlik, hogy milyen gyorsan adom vissza a labdát. Ha lassan, akkor addigra máshogy helyezkednek a játékosok, más megoldást fog választani az oldalrúgást végző játékos, és ki tudja, nem ezen múlik-e egy gól. Meccsek után el szoktam tűnődni magamban, hogy most mit hasznosat tudtam hozzárakni a csapatjátékhoz. Sajnos van, hogy egy-két oldalpassznál nem többet, de ennek az is az oka hogy ha három perce pályán vagyok, akkor már kiabálnak egyesek, hogy menjek már le. Ha meg jól megy a játék, netalántán gólt is lövök, annak örülök. Legbüszkébb arra a meccsre vagyok, amikor annó 13-at rúgtunk a Hajcsatoknak, és öt gólt és négy gólpasszt jegyeztem. De arról a két szép gólról is mesélni fogok öregkoromban, amit tavaly télen lőttem a talán még a mostaninál is erősebb Black Ramnek, és 3-1-re vezettünk, aztán a végén kikaptunk, pedig ha még egy gólt lövök, meglett volna. A másik véglet... hát mezőnyben sokszor játszottam már gyengén, de az feltűnő és az töri össze igazán a szívem, ha kapusként fogok ki gyenge napot. Talán az első meccsünk, az a legendás 0-12 volt a legszerencsétlenebb, emlékeim szerint ott összesen egyet védtem, de a kipattanót akkor is berúgták.

Szomorú jubileum

Még két másodperc és hálónkba kerül az első gól

Meccs előtt a csepűrágó firkászok kiszámolták, hogy a csapat fennállásának századik meccse következik. Ennek örültünk, de nagyobb jelentőséget tulajdonítottunk annak, hogy meg is nyerjük, főleg hogy az utolsó fordulóbeli meccsről volt szó. Ki is számoltuk, hogy az elmúlt fordulókban elért nem túl fényes eredményeink ellenére, riválisaink szintén nem túl fényes eredményei miatt, ha most nyerünk, megvan a bronzérem.
Létszámra ugyan nem a legjobbak voltunk, de egyes vélemények szerint mezőnybeli kezdőcsapatunk erősebb volt, mint a korábbi kilencvenkilenc meccsen valaha, és erősen fogadkoztunk, hogy most nem 0-2-nél fogunk felébredni. A nagy fogadkozás hatására el is jutottunk odáig, hogy már 0-1-nél felébredjünk, és alig három perc játék után máris 1-1 volt az állás, részünkről Vaderna bombázott középtávolról a kapu bal oldalába. Átmenetileg reménykedtünk, hogy ezzel most meg is fordítjuk a meccset, és csere nélkül küzdő ellenfelünket messze felülmúljuk, de ahhoz több kellett volna.

Palágyi nézi ahogy fejese a kapu felé száll - védett a kapus

Előrejátékban sem voltunk a precizitás mintaképei, és keveset birtokoltuk a labdát, de védekezésünk gyakran volt dekoncentrált és létszámhiányos, kapusunk eszén pedig lapos lövésekkel kétszer is túljártak. A szokásos 0-2 helyett tehát most 1-3 után kezdhettük a kapaszkodást. Annyi sikerünk legalább volt, hogy rögvest összejött a szépítés, Palágyit találtuk meg a hatos jobb oldalán, aki először még a kapusba lőtt, de a kipattanót már a hálóba lőtte.
Az egyenlítésért küzdhettünk, és itt azért mintha kijött volna a tudáskülönbség, amit mi végig a mi oldalunkon éreztünk. Tényleg nem sokkal a szépítés után Palágyi lőtt szép gólt a rövid felsőbe, és újfent reménykedhettünk abban, hogy mostantól javunkra fordítjuk az állást, ám ez a remény sem tartott sokáig, hiszen egy indítás és egy éles szögből a hosszú alsóba guruló labda után ismét hátrányban voltunk.
Válogatott szitkokat szórtunk a sors szeszélye felé, de igazából tényleg csak magunkat okolhattuk a történtekért, na jó meg a szerencsét, de azzal nem igazán lehet termékeny vitákat folytatni. A játékvezető már jelezte, hogy másodpercek vannak csak hátra, amikor Palágyi megszerezte önmaga harmadik, csapatunk negyedik gólját, amivel legalább egálra mentettünk félidőre.
Sajnos a játék képe a második félidőre sem változott döntően. Támadgattunk, támadgattunk, de nem voltunk olyan hatalmas formában, hogy az forgácsokra verje szét az ellenfél védelmét, és mindig bennevolt a hibalehetőség abban a módban ahogy támadásainkat építettük, főleg mert a biztos siker érdekében nem a döntetlenre, hanem a győzelemre játszottunk.
Néhányszor lekontráztak minket, és egyszer a kipattanó labdát a szélen begyűjtve, létszámhiányos és tanácstalan védelmünk asszisztálása mellett üreskapuig kijátszottak minket, kezdhettük megint hátrányból a támadást és a reménykedést. Próbálkoztunk fejjel és lábbal, de mindhiába, próbálkozásaink vagy a kapus kezében haltak el, vagy a ketrecen kívül hagyták el a játékteret.
Ezzel tehát egy góllal kikaptunk, és lecsúsztunk az oly igen áhított dobogós helyről. A táblázat böngészése közben kiderült, hogy ezen az utolsó meccsen egy döntetlen is elég lett volna a bronzhoz, így viszont az ötödik helyre csúsztunk vissza. Nem vagyunk meggyőződve róla, hogy az előttünk végzők közül tényleg mindenki jobb nálunk.

Ilyen közel voltunk hozzá

A körbeverések miatt elegendő lett volna a Túlerő, a Black Ram, a Sör és a Ratio csapatai közül csak még egyet megverni ahhoz hogy mi vigyük haza a harmadik helyért járó kupát, és valószínűleg a feljutási jogot is, és a bajnokság erőviszonyainak ismerői számára nyilvánvaló, hogy nem lett volna megoldhatatlan a feladat, ha a téli formánk és a szerencse el nem pártol tőlünk. Az ötödik hely alulmúlja várakozásainkat, főleg azért, mert idén gyangébb volt az élmezőny a tavalyinál. Nem is nagyon tudunk mit kiemelni, hogy mire vagyunk büszkék a szezonból, talán a Kopa oda-vissza megverése az egyetlen nagy siker.
De nézzük a jó oldalát, az ötödik hellyel garantáltan nem leszünk feljutók, így az A-ligás nevezés kérdése többé nem fogja megosztani a társaságot.
A bajnokságot tekintve házi gólkirályunk Hlavacska Tamás lett 26 találattal.

Kozelito Tél - SS Ratio 4-5   
   kezdő: Gyüre - Hlavacska A., Hlavacska T. Palágyi, Vaderna
   csere: Görög
   gól: Palágyi 3, Vaderna

Még egy cikk mára

Ha még ennyi megpróbáltatás nem lett volna elég fiainknak, délután az első alkalommal megrendezett, de máris gigantikus presztízsű Görög Dániel Kupa várt rájuk. Rossz nyelvek kétségesnek tartották, hogy valóban meg lesz-e tartva az esemény, de a szervezés olyannyira gondosnak bizonyult, hogy az ellenfélnél történt sorozatos meccslemondások ellenére is mindig volt olyan vésztartalék, amit, illetve akit mozgósítani lehetett, így végül minden akadály elhárult a meccsezés elől.
A pályán hamar, tulajdonképpen még kezdés előtt kiderült, hogy hatalmas fölényben vagyunk, és gyakorlatilag az az egyetlen kérdés, hogy hány gólt fogunk rúgni. Illetve eleinte az is kérdés volt, hogy mikor rúgjuk az elsőt, mert hiába fektettünk különös hangsúlyt arra, hogy gólokat lőjünk ellenfelünk kezdőkapusának, ez sokáig nem sikerült, pedig még Petykó is többször veszélyeztetett közvetlen közelről. Hanem aztán Palágyi megtörte a jeget, és innentől nem volt megállás.
Összeszokottságban, technikai tudásban és futómennyiségben is messze jobbak voltunk, összeszokottságban annak ellenére, hogy Dulik Tibor személyében újoncot avattunk, aki saját állíátsa szerint nagyon rég nem focizott, de a pályán minden megmozdulása magában hordozott pár morzsányi zsenialitást.
Fölényünk biztos tudatában mód nyílt arra is, hogy a taktikai elelmeket gyakoroljuk, forgatások, oldalváltások, egyérintőzésmvoltak a műsoron, változatos sikerrel. A kupa egetverő presztízse ellenére egyik részről sem volt akkora hajtás, mint várható lett volna, előnyünk mégis szépen gyarapodot. Gólszerzés terén leginkább Palágyi tüntette ki magát, tőleis legemlékezetesebb az a körülbelül 15 méteres felsősarkos bomba, amivel felavatta ellenfelünk cserekapusát.
A 9-1-es félidő előprevetítette, hogy itt csak mi nyerhetünk. Ez lehetőséget adott arra, hogy a mezőnybe vágyó Tinkó helyett Hlavacska A. álljon a kapuba; ezzel elértük azt, hogy az utóbbi öt tétmeccsünkön hat kapus (Fehér, Molnár, Gyüre, Görög, Tinkó, Hlavacska A.) védjen úgy, hogy senki nem védett egynél több meccsen a megjelölt időszakban.
Talán kicsit el is kényelmesedtünk, mert ellenfeleink rúgtak két gólt, de a tűző nap a fizikai képességeket is jócskán próbára tette, és ebből újfent mi jöttünk ki jobban. Labdaszerzés után gyakran csak át kellett ívelnünk a labdát az ellenfél térfelére, és bízhattunk abban, hogy Hlavacska T., vagy Palágyi gyorsasága újabb gólt fog eredményezni, és bizony gyakran így is lett.
A tét ekkor már kevésbé számított, inkább mulatságára szolgált a jelenlevőknek, amikor Petykó látványosan felrúgta az ellenfél sorait erősítő Görögöt.
Mély és sokáig tartó örömmel töltötte el fiainkat, hogy ilyen meccsen, ennyire rangos kupát nyerhettünk el, tényleg nem cserélnénk semmiféle BL-győztessel sem.

Kozelito Tél - GDFC 15-3
   kezdő: Tinkó - Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi, Petykó
   csere: Dulik
   gól: Palágyi 8, Hlavacska T. 3, 2 öngól, Hlavacska A., Dulik