2013. június 10., hétfő

Az úgynevezett közgyűlés

Blogunk munkatársa már hetek óta ígérgeti magának, hogy ír majd egy cikket a csapat pályán kívül viselt dolgairól, és erre a tanáraink elleni meccs utáni értekezlet tűnt megfelelő apropónak. Az a baj, hogy a legfontosabb kérdésekben nem sikerült végleges döntést hoznunk, talán azért sem, mert mintha a tagoknak már csömöre lenne a nagy világmegváltó értekezésekből.
Annyi már mindenesetre eldőlt, hogy Görög sok hónapos és a hosszú időhöz mérhetően gyomorforgató, Zs-kategóriás filmeket idéző aknamunkával lemondásra kényszerítette szeretett, és legitim csapatkapitányunkat, Hlavacska Andrást, és a jövő idénytől ismét ő fogja intézni a csapat ügyes-bajos dolgait.
A tagokat ennél jobban lekötötte az esetleges feljutás kérdése, ami sok hosszas, időnként heves vitára adott okot. Abban sikerült megállapodnunk, hogy nem szavazással és erőfölénnyel kívánjuk eldönteni, hogy jövőre melyik ligára adjuk le a nevezésünket. Attól megkíméljük az olvasókat, hogy az összes érvet, és az egyének állásfoglalását részletezzük. Mindenesetre szám szerint körülbelül ugyanannyian törtek lándzsát az A és a B liga mellett. A vita azért látszik eldőlni, mert az A-liga hívei sokkal erősebb akarattal tették le voksukat, így a B-liga hívei, ha meggyőződésüket nem is adják, de csapattársaik eltökéltségét látva hajlanak arra, hogy elfogadják az A-s indulást. Hogy ezzel most le van-e zárva a vita, az nem egyértelmű. Illetve az sem egyértelmű, hogy egyáltalán lehetséges-e a feljutás, hiszen a második hely nem jelent automatikus feljutást, és legjobb értesüléseink szerint eddig még egy A-s csapat sem jelentette be visszavonulását.
További holtidénybeli téma a jövő évi keret összeállítása. Az idény végével lejárt Kapitány és Tyukász szerződése, és úgy tűnik, hogy Erdei a jövő évet külföldön tölti. Fehér visszatérése örvendetes, de ezzel együtt is úgy tűnik, hogy a keretünk erősítésre, illetve leginkább létszámbeli tágításra szorul. Hogy ez az idén velünk játszó kölcsönjátékosok szerződésének meghosszabbítását, vagy az alsóbbéves magyarosok csapatba építését jelenti-e arról valószínűleg megint az összes törzstag véleményét figyelembe véve kell majd egyeztetni.



2013. június 9., vasárnap

A címeres mez varázsa


Közismert, hogy kis csapatunk amatőr játékosai az utolérhetetlen tehetségen kívül is sok közös vonást mutatnak mennyei bajnokságok labdarúgóival. Ennek egy újonnan felfedezett eleme, hogy a klubmeccsek mellett időnként a mi legjobbjainknak is megméretik magukat a válogatott címeres mezében. Mivel mi nem esünk a túlzó nacionalizmus csapdájába, ez a válogatott a mi esetünkben a szak válogatottját jelenti. Ennek sárga-fekete színeiben pedig tanáraink ellen mérhetjük össze tudásunkat. Annyiban sántít a párhuzam, hogy sajnos még nem kapunk pénzt a klubcsapatban nyújtott teljesítményünkért, de a válogatott találkozók kiemelt presztízse, a bevethető játékosok futballon és üzleten kívül szempontok alapján való körülhatárolása, és a szurkolók fanatikus rajongása mindenképpen tanár-diák meccsek "válogatott" mivoltát jelzi.
Íme a küzdelem
A mezőnyjáték sem nélkülözte a látványos elemeket
A fogadkozás és mentális készülés a korábbiakat idézte, de akadtak jelei annak is, hogy a bajnokikon látható csapat kezd eltávolodni a magyarszakosságtól, és egyre több a különbség a bajnokikon, és a válogatott meccseken látható csapat között. A különbség oka nyilvánvalóan az, hogy a tanár-diák meccseken szigorúbban kell vennünk a magyarszakosság kritériumait, így itt a törzstagokon kívül az alsóbbévesek közül igazolunk játékosokat. Ez most Rédey és Szemes bevetését jelentette, illetve utóbbi játékos elhozta köreinkbe az első Matus Rajmundot, így egymás utáni harmadik tanár-diák meccsen avathattunk újoncot. Matust a törzstagok közül még senki nem látta korábban játszani, de olyan jó ajánlólevelei voltak, hogy azonnal a kezdőcsapatban találta magát.
Egy átfogó kép a játékról
A kezdőnk amúgyis magyarázatra szorul. Fehér külön erre a meccsre hazautazott Prágából, Erdei viszont a bajnoki kudarc felett érzett bánatában visszaigazolt a Bundesligába, Tinkó pedig túl komolyan vette a csapat belső emailjén terjedő fél hatos kezdésre való felszólítást, és lekéste az öt óra utáni kezdőrúgást, amiért a történet szereplői még sokáig vádolgatták egymást. A kezdőnk tehát így nézett ki: kapuban Fehér, a védelemben Hlavacska A. és Matus, a középpályán Szemes és Palágyi, az ék Hlavacska Tamás, a cserepadon pedig Görög, Petykó, Rédey és két perc után Tinkó foglaltak helyet.
A tanári csapat a beígért nehézségek ellenére össze tudta szedni magát, Vaderna ugyan csak szurkolóként jelent meg, de Gintli felépült sérüléséből, és három cserével úgy tűnt, hogy a személyi állományt tekintve a tanári csapat is képes lehet megszerezni a győzelmet. A legnagyobb gondot talán Tátrai hiánya okozta, illetve az a kérdés, hogy akkor ki rúg majd gólt.
Ami az első félidőt illeti, elég röviden össze lehetne foglalni, most talán mégis kifejtjük. Az időjárás nem állt mellénk, a meccs nagy részében esett az eső, a labda és a játékosok csúszkáltak, a levegő fülledt volt. Az 5+1-es felállás mindig kissé szokatlan, és talán túl zsúfolt egy ekkora pályához. A szurkolóink pedig tök jó arcok, hogy  a vizsgaidőszak és az eső ellenére eljöttek megnézni minket és kiszurkolni a kedvező eredményt.
A fentebb soroltak között mégis az 5+1-es felállás jelentette a legfontosabb befolyásoló tényezőt, ennyi játékos ugyanis egyszerűen túl sok egy ekkora pályára, így hiába alkottak bármilyen zseniális támadást fiaink, mindig volt egy-egy láb vagy széles test ami megálljt parancsolt a lövéseinknek. A technikai fölényünk egyértelmű volt, ezen a téren a két elsőéves is sokat tudott hozzátenni, a labdabirtoklásban többnyire szintén mi vezettünk.
Fehér (félig takarásban) nagy védésekkel tért haza
Helyzetek terén is mi voltunk fölényben, nem is biztos, hogy a tanári csapatnak volt kaput eltaláló lövése az első félidőben, talán Schein előtt adódott a legnagyobb helyzet, de védelmünk menteni tudott. A baj az, hogy olyan sok nekünk sem, mert a hatos elé betömörült erős testfelépítésű védők között ha el is jutottunk lövésig, abba garantáltan belelépett valaki. Utóbb a tanári csapat részéről az az értelmezés született, hogy az első húsz percben csak fárasztani igyekeztünk ellenfelünket, hogy aztán később bevihessük a döntő csapást, a fárasztás azonban nem elsődleges célunk volt, hiszen a gólszerzésre törekedtünk, de az ellenfél szervezettsége ezt rendre megakadályozta.
Aztán két perccel a félidő előtt megtört a jég, Hlavacska András visszaverte ellenfelünk egy támadását, ami után négy a kettő ellen támadhattunk, Hlavacska Tamás passzát pedig Palágyi a bal alsó sarokba lőtte.
Rédey gólja utáni pillanat
Rohamoznak a tanárok
A második félidőt mindkét fél részéről az egyre nyíltabb játék jellemezte, ami mindkét kapu előtt egyre több helyzetet eredményezhetett. Magunk részéről már az első félidőben is élveztük a Fehérnek az egy éve nem hallott utasításait, a "balon figyelj"-t, és a "süti"-t, de a második félidőben kapusunk hatalmas, látványos vetődéseit is egyre többször volt alkalmunk megtekinteni. Ezek különösen akkor voltak tetszetősek, amikor a lövést a kaputól még jó messze blokkolták mezőnyjátékosaink, de kapusunk a mozdulatot megkezdvén, még akkor is óriásit vetődött.
Még a félidő elején történt, hogy Hlavacska András a bal oldalról az alapvonal mellett befelé cselezett, megvert két védőt, majd középre adott, ott Petykó érkezett, és elhelyezte második gólunkat. Ugyan kapott kritikai megjegyzéseket, hogy mért nem érte lövése mindkét kapufát, ahogy azt tőle megszoktuk, de a gól a kapufa érintése nélkül is gól, és ezzel kezdett arrafelé hajlani az eredmény, hogy ezt bizony megnyerjük.
Szemes lövésre lendíti lábát, készülőben a negyedik gól
A következő időszakban Szemes, majd később Görög lőtt hatalmas kapufát, időközben a másik kapunál Seláf lövése után is a megpendült a ketrec külső íve. A meccs legcsúnyább eseménye, Bónus csúnya sérülése egy nagy ütközés után szintén ebben az időszakban esett. A legviccesebb jelenet pedig minden bizonnyal az volt, amikor a támadó térfél közepe tájáról megítélt szabadrúgásnál Tinkó már kikérte a távolságot és készítette a balost, amikor Hlavacska A belepöcizett a labdába, ezzel leküldve a szélsőnket az oldalvonal mellett. Az értelmezés szabad, de a későbbiekben ez a jelenet is vita tárgyát képezte.
Lőrincz útjára indítja a labdát...
A félidő közepe táján elkezdtek jönni a gólok. Gintli egy hazaadásánál Zahari összezavarodott, mivel nem foghatta meg a labdát, lábbal nyúlt hozzá, de nem tudott fleszabadítani, Rédey pedig ott termett, és a hálóba pöcizett. Később egy már elhalt akció során Görög szerezte vissza a labdát, amiből Szemes távolról nagy erővel kilőtte a kapu bal oldalát. A mi kapunknál is esett gólt, Lőrincz lövése szállt bele a pipába.
...ami utat talál a diákok hálójába
A hajrára Vaderna is úgy gondolta, hogy beveti magát, szurkolóból átvedlett résztvevővé, mutatott is néhány cselt, de a harmadik ember általában le tudta szerelni. Az utolsó percekre talán kiegyenlítettebb lett a játék, de ezzel együtt sem forgott veszélyben a diákok győzelme. Így aztán sikerült újból dicsőséget szereznünk a sárga-fekete meznek.
Csapatfotózás után Hlavacska András csapatkapitány a könnyekig meghatottan vette át a vándorkupát, a lelkes szurkolósereg pedig az esernyőket félrerakva ütemes tapssal kísérte fiainkat ez öltözőig.
A győztes csapat


Kozelito Tél - Tanárok 4-1

A diákok részéről:
   kapu: Fehér
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Matus, Palágyi, Petykó, Rédey, Szemes, Tinkó
   gól: Palágyi, Petykó, Rédey, Szemes


A tanárok részéről:
   kapu: Zahari
A két vezér
   mezőny: Bónus, Gintli, Imre, Lénárt, Lőrincz, Molnár, Schein, Seláf, Vaderna
   gól: Lőrincz



2013. május 25., szombat

Az idényvégi átok

 
Mint már annyiszor elmondtuk, legtöbbször egymásnak, de a nyilvánosság előtt is, ezt a meccset meg kell nyernünk, ahhoz hogy bajnokok legyünk. Ugye listavezetőként a harmadik Túlerőt fogadtuk, míg riválisunk az Asztalon Villa a negyedik, de a bronzért hajtó HajCsatok ellen mérkőzött. A velünk jó viszonyban levő hajcsatosokkal beszéltük is, hogy a két csapat közül ha akár csak az egyik is megnyeri a meccsét, az már azt jelenti, hogy miénk a bajnoki cím, ők pedig elérik a kívánatos harmadik helyet. Ha erről utólag így számolunk be, az nyilvánvalóan azt jelenti, hogy nem sikerült.
A leghátsó hátvéd
A keret összeállítása is bajos volt, azt rég tudtuk, hogy Hlavacska Tamás és Tyukász most nem fognak rendelkezésre állni, ami a kapusposzt terén nehezen pótolható veszteséget jelentett. Fehér ugyebár külföldön, Ángyán hagyományosan nem ér rá, így Tinkó tűnt befutónak, ám a hétközben elkapott egy betegséget ami meggátolta a meccsre alkalmas állapotba kerülésre. Így a mezőnybe elhoztuk Paholicsot, és Hlavacska A., vagy Görög kapuba állítására gondoltunk. Végül előbbi játékos állt be, azzal a kitétellel, hogy ha ez így nem válik be, akkor csere és ő kijön mezőnybe.
Mindösszesen igen bizakodóak voltunk, hiszen tavasszal néggyel vertük ellenfelünket, most pedig egy győzelem matematikailag is a bajnoki győzelmet jelentette volna, sőt döntetlen esetén is a rivális Asztalon Villának nyolc góllal kellett volna vernie ellenfelét.
A meccs meglehetősen kényelmesen kezdődött, nem volt meg a bajnoki döntőhöz való feszültség. Az első két percben Hlavacska A. védett kétszer, de talán mégis inkább mi birtokoltunk többet a labdát, jelesül egy kapufát lőttünk. Körülbelül nyolc perc után Palágyi csípett el egy rövid passzt ellenfelünk hatosán, és lőtt a jobb alsó sarokba. Megvolt tehát a hőn áhított vezető gól, sőt Palágyi egy perccel később bődületes kapufát lőtt, jeleztük tehát, hogy tényleg meg akarjuk nyerni a meccset.
Hanem aztán egy azóta sokszor átvitatott helyzetből gólt kaptunk. A vitát az váltotta ki, hogy egy mezőnyjátékosunk "utolsó emberként" cselezésbe bonyolódott, ami után lekontráztak minket, és gól lett. Védelmére az illető azt mondta el, hogy az ellenfél térfelének közepén nem neki kellett volna a leghátsó embernek lenni.
Néhány perccel később Görögöt rúgták föl a hatos vonalán, büntetőt reklamáltunk, de a szabadrúgással is jól jártunk: a kombináció végén Hlavacska András lőtt a hálóba. Megjegyzendő, hogy eddigi történelmünknek első kapusgóljáról van szó. Talán ebből is látszik, hogy gyakorlatilag öt mezőnyjátékossal játszottunk, ennek néha volt előnye is, de erősen kérdéses, hogy 1-0-nál vagy 2-1-nél szükség van-e arra, hogy a kapus a támadó térfélig kifutva irányítson. A negatív hatás jelesül az volt, hogy egy labdavesztés után még azelőtt a kapunkba ívelték a labdát, minthogy portásunk visszaért volna.
2-2-vel fordultunk tehát, ami mindenképpen gyengébb volt az elvártnál, de még nem dőlt el, és számtalan olyan meccset játszottunk már, amikor az ellenfelet felőrölve a második félidőben léptük le az ellenfelet.
Ennek most nem sok nyoma volt. Talán a posztok leosztása-lebeszélése hiányzott, talán a bajnoki cím reménye ragadott el minket, vagy a hagyományos idényvégi átok ütött be, ugyebár szurkolóink tudják, hogy az utolsó meccseken hagyományosan ész nélkül játszunk. Aztán néhány perc után kapusunk ezúttal a saját gólvonalunkon kezdett el cselezni, az ellenfél játékosa belepöckölt, és máris hátrányban voltunk.
Ekkor megléptük a kapuscserét, Görög a ketrec elé, Hlavacska ki a mezőnybe, közben Petykó hallgatólagosan lemondott arról, hogy játsszon, hogy legjobbjaink annyival többet kamatoztathassák képességeit. Úgy tűnt, ez sikerre is vezet, az első akcióból Hlavacska vitte fel a labdát, majd a balszélre Paholicshoz játszott, aki a rövid felsőbe bombázott.
Kétoldalról támadva
Egy perccel később Görög kifogott egy olyan helyzetet, amikor két csatár vezette rá a labdát, ezekből a jelekből tanulságokat levonva kezdhettünk reménykedni. Hanem aztán rövid időn belül kaptunk két gólt. Egyet jobb oldalról a hosszúba, egyet bal oldalról a rövidbe. Mentális és személyi tényezők egyaránt okolhatók, hiszen mezőnyben felelőtlen hibákat - vissza nem zárás, saját térfélen ki nem kényszerített labdavesztés - vétettünk, de az is igaz, hogy ha Fehér vagy Tyukász áll a kapuban, talán egyik lövés sem éri el a hálónkat.
A kétgólos hátrány éppen nem a legelőnyösebb egy behúzandó győzelemhez, bár lehet hogy ekkor már a döntetlennek is örültünk volna, hiszen még azzal is igen valószínű lett volna a bajnoki cím. Ekkortól igen jó volt a labdabirtoklási arányunk, ellenfelünk korábban se nagyon erőltette a támadásokat, ezután meg szinte törte a hátukat a háló, igen gyakran nem is törekedtek a labda birtoklására, csak elbikázták amerre álltak. Mi próbáltunk támadni, nyilván négy, a hatosra beálló védővel szemben ez nem könnyű. Hlavacska András a maga részéről lőtt még egy gólt és két kapufát, illetve egyszer egy brilliáns esernyőcsel után a kapusba lőtt, majd az utolsó percben Palágyi lőtte fejbe közelről a kapust. De ennyi.
A közbevetődő lábakban, vagy a kapusban sorra elakadtak próbálkozásaink, több gól már nem született, egyetlen góllal vereséget szenvedtünk. Megint egy gól, két éve az utolsó fordulóban egy gól választott el minket a negyedik helytől, tavaly egy gól választott el minket a harmadik helytől, most egy gól kellett volna a bajnoki aranyhoz.
A meccs után percekig ültünk csendben, annyira hihetetlen volt, hogy saját hibáink és balszerencsénk révén elvesztettük azt a meccset, aminek megnyeréséről annyit beszéltünk. Később elkezdtek érkezni a velünk szimpatizáló más csapatok játékosai, leginkább a hajcsatosok, alig hitték el, hogy képesek voltunk kikapni, mondjuk mi sem.
Az az egy reményünk maradt, hogy a Hajcsatok pontot rabol az Asztalon Villa ellenében, voltak olyan pillanatai a meccsnek, amikor ez megvalósulni látszott, de a mi balszerencsénk fegyvertársainkra is átragadt, és végül riválisunk győzött.
Keserű mosoly: focistáink az ezüstéremmel
Tehát eldőlt, hogy a bajnokság első helyét az Asztalon Villa szerezte meg előttünk, nekünk az ezüstéremmel kellett beérnünk. És ennek nem örülünk. Persze lehet, hogy egyszer még büszkék leszünk erre az ezüstéremre, és az is tény, hogy a szezon kezdetén aláírtuk volna a második helyet, de most nem ez, hanem a félig már zsebünkben levő bajnoki cím elvesztése a domináns érzés.
Közben folyamatos egyeztetések vannak azügyben, hogy melyik ligában induljunk, de ez a téma a döntés meghozatala után lesz a nyilvánosság előtt kifejtve.
Kozelito Tél -  Túlerő 4-5
   kapu: Hlavacska A., Görög
   mezőny: Erdei, Görög, Hlavacska A., Kapitány, Paholics, Palágyi, Petykó
   gól: Hlavacska A. 2, Palágyi, Paholics




2013. május 18., szombat

Már csak egy lépés

 
Törzsolvasóink előtt nem titok, hogy amint egyre közelebb kerülünk az idény végéhez, úgy egyre jobban körvonalazódik, és egyre nyíltabban kerül kimondásra, hogy nekünk itt a bajnoki elsőség a célunk. Legfőbb riválisunk botlása miatt az előző héten már az élre kerültünk, ami azt jelentette, hogy ha a hátralevő két meccsünket nyerjük, akkor mások eredményeire tekintet nélkül miénk a bajnoki cím. Leírva egyszerű a feladat, de ehhez a dobogós helyekért utolsó leheletükért küzdő HajCsatok és Túlerő csapatait kellene elvernünk. Ebből most az a HajCsatok volt aktuális akit a széljárástól függően hol testvércsapatunkként, hol ősi riválisunkként állítunk be, mindenesetre a két csapat közös múltja már sok nagy meccsel terhelt.
Ő a Naprendszer legjobb kapusa
Kémeink jelentették, hogy ellenfelünk több oldalas taktikai értekezéssel készült a meccsre, benne egyesével leírva, hogy melyik játékosunktól mire számítsanak, és mivel lehet minket megfogni (ha lehet egyáltalán). Ehhez képest erős kontraszt, hogy nálunk taktikáról előzetesen nem sok szó esett, talán csak annyi, hogy meg kell nyerni.
Kapitány egyenlít
A kezdés éppenséggel nem a legerősebben sikerült, hiszen pár perc játék után ellenfelünk csatára, Gábriel kicselezte két védőnket, majd laposan a hálóba lőtt. Az ezt követő percekben több nagy helyzetet is kialakítottunk, elsősorban Hlavacska T. volt aktív, de ezek rendre kimaradtak. Eszünkbe jutott az "idény végi átok" hiszen az elmúlt idényekben rendre az első két és utolsó két fordulóban szerepeltünk gyengén vagy inkább balszerencsésen, ami lerontotta egészéves teljesítményünket. Hogy nem ez a forgatóköny vált valóra, abban Kapitánynak volt döntő érdemei, nyilván ő nem értesült arról, hogy idény végén nekünk rosszul kell szerepelnünk. Nevezett játékosunk egy passzt éppen elcsípett a kivetődő kapus előtt, elpörgette mellette, majd az üres kapuba gurított, ezzel egyenlített, majd két perccel később egy szép csel után lövésből is betalált, amivel máris nálunk volt az előny.
A játék képét elnézve úgy érezhettük, hogy kézben a meccs, hiszen sokkal többet birtokoltuk a labdát, és gyors passzos, most még a megszokottnál is összeszedettebb játékunkkal gyakran tudtunk ellenfelünk kapujára veszélyt gyakorolni. Ekkor Hlavacska András villogott, egyszer a teljes mezőnyön keresztülfutott, de az ellenfél kapusa kivetődve hárítani tudott, ám nem sokkal később már csékánk járt sikerrel, amikor egy távoli lövése a kapu jobb alsó sarkába vágódott.
Palágyi fejesgólja
A meccs eddig tehát a februári Emirates-kupák forgatókönyvét idézte, ám akkor a második félidőkben a HajCsatok be tudott szorítani minket. Most ez nem következett be, továbbra is mi birtokoltuk tovább a labdát, bár talán kissé kevésbé nyomasztó fölényben, mint korábban. A következő gólunkat gyors megindulásból szereztük, ellenfelünk csatárai még a szögletért reklamáltak (egyébként hiába, de úgy tűnik, alaptalanul is), amikor Tyukász hosszú kidobása Tinkót egyedül találta a kapu előtt, ő átvette a labdát, majd a kapu jobb oldalába lőtt. Nem sokkal később egy hasonló hosszú kidobást Palágyi futott be, ő azonban nem cifrázta, hanem a kimozduló kapus fölött egyből a hálóba fejelt.
Úgy tűnt, mintha a sorozatban rúgott gólok, és a szebbnél szebb támadások, melyek felépítésében talán Palágyi és Kapitány jeleskedtek leginkább, teljesen szétzilálták volna ellenfelünk hadrendjét. Ennek illusztrálására álljon itt hatodik gólunk története, amikor három játékosunk nyugodtan passzolgathatott az ellenfél hatosán belül, a kapus és a kapufa egyszer-egyszer még menteni tudtak, de a védők még ekkor sem törték össze magukat azért, hogy visszaérjenek, így Palágyi végül értékesítette ezt a helyzetet is.
Többnyire nálunk volt a labda
A végére kissé csökkent a koncentrációnk, néha kettészakadtunk, illetve helyezkedési hibákat is elkövettünk, de vagy egy jóütemű belépő, vagy a kapufa mindig megmentett minket, így az utolsó percek izgalmai ellenére már nem változott az állás.
A meccs facebook-beharangozója szerint presztízscsatáról volt szó, így a presztízsnek is örülhetünk, de annak is, hogy az utolsó előtti fordulóban rendkívül fontos három pontot gyűjtöttünk be. Ha visszafogottan akarunk fogalmazni, akkor álljon itt annyi, hogy ezzel már matematikailag is biztos, hogy dobogós helyen végzünk. Ha önbizalomtól duzzadó nyilatkozatot tennénk, az úgy hangzana, hogy az aranyérem első számú várományosai vagyunk, és tulajdonképpen csak rajtunk múlik, hogy élünk-e vele.
Kozelito Tél - HajCsatok 6-1
   kapu: Tyukász
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Kapitány, Palágyi, Petykó, Tinkó
   gól: Kapitány 2, Palágyi 2, Hlavacska A., Tinkó


2013. május 12., vasárnap

Újra az élen



Eheti ellenfelünk a bajnokság rájátszásában nem éppen életerősen játszó Bandó Karesz csapata volt. Motivációs gondjaink ennek ellenére nem voltak. Mindenki számára világos volt, hogy egyrészt mindenképpen győznünk kell, másrészt javítanunk kell a gólkülönbségünkön is.
            A kezdő sípszót követően azonnal támadásba lendültünk, és a második akcióból meg is szereztük a vezetést. Hlavacska Tamás lövését még sikerült hárítania a kapusnak, azonban a kipattanó labda a századik meccsén játszó Palágyi elé került, aki értékesítette a helyzetet. A gól után sem változott a játék képe. Egyértelmű mezőnyfölényt alakítottunk ki, számos helyzetet dolgoztunk ki, és kifejezetten szépen játszottunk. Ennek ellenére sokáig nem sikerült újabb gólt szereznünk, mivel lövéseink rendre elakadtak a Bandó bátran és jó ütemben kilépő kapusában. Végül Hlavacska András szerezte meg a második gólunkat, miután testvére passzából a jobb oldalról a kapuba lőtt.
            A fordulás után védelmünk csapatszinten kissé kaotikussá vált, de mindig akadt egy-egy játékosunk, aki éppen jó helyen állt, és sikerült megakadályoznia ellenfelünket a gólszerzésben. Tyukász is bemutatott jópár fontos védést, illetve sokszor a Bandó játékának pontatlansága segített ki minket. A támadásaink is egy kicsit lagymatagabbak lettek, ennek ellenére összesen négyszer voltunk eredményesek a második félidőben. Először Hlavacska András szerezte meg második gólját, majd Hlavacska Tamás is betalált. A félidő második felében pedig Tinkó és Kapitány is értékesített egy-egy helyzetet. Rendre azok a támadásaink zárultak góllal, amelyek során egy jóütemű passzal sikerült ellenfelünk védelme mögé kerülnünk, majd annyira kijátszottuk a helyzetet, hogy a kapus is verve volt, a befejező játékosnak pedig már csak a kaput kellett eltalálnia.
            Összességében magabiztos, 6–0 győzelmet arattunk, így elégedetten hagyhattuk el a pályát. Ugyanakkor azzal is tisztában voltunk, hogy a bajnokság szempontjából ennek a győzelemnek az értéke csak az Asztalon Villa–ADK meccs eredményének ismeretében lesz megítélhető. Később az is kiderült, hogy fő riválisunk döntetlent játszott, így két fordulóval a vége előtt kétpontos előnybe kerültünk. Így a sorsunk ismét a saját kezünkben – vagy inkább a lábainkban – van: ha megnyerjük a Hajcsatok és a Túlerő elleni meccseinket, akkor biztosan bajnokok leszünk.
Kozelito Tél – Bandó Karesz 6–0
kapu: Tyukász
mezőny: Hlavacska A., Hlavacska T., Kapitány, Palágyi, Petykó, Tinkó
gól: Hlavacska A. 2, Palágyi, Hlavacska T., Tinkó, Kapitány

2013. május 5., vasárnap

Egyel közelebb - vagy távolabb?

Így néhány fordulóval a bajnokság vége előtt beindul a számolgatás, és egyrészt értelmezés szempontjából minden jelentéktelennek tűnő esemény alárendelődik a bajnokság végeredményének, másrészt más témát elképzelni is egyre nehezebb lesz annál, mint hogy ki milyen körülmények között érheti el a kívánt célt. A szívünk legmélyén kívánt cél nekünk a bajnoki cím, melyben továbbra is nagy versenyben vagyunk az Asztalon Villával.
Az ADK a relatíve könnyű ellenfelek közé tartozónak tűnt, és mivel tíz perc után Palágyi duplájával gyakorlatilag már el is döntöttük a meccset, de fel sem merült, hogy leálljunk, inkább a gólarányunkat kívántuk javítani, hiszen egyre valószínűbb, hogy a bajnoki cím sorsát a jobb gólarány fogja eldönteni.
Közben egy szögletnél védelmünk rossz helyezkedéssel összehozott egy gólt a bajnokság leendő gólkirályának, amivel szorosabb lett az állás, de nem ijedtünk meg, folytattuk játékunkat.
A második félidő is igen nagy részben Palágyi varázslatairól szólt, hiszen gólt szerzett, majd beadásából az ellenfél hátvédje öngólt vétett (bár a játékvezető a védőt gyötrő Görög nevére könyvelte el a találatot), majd Hlavacska Tamásnak is kidolgozott egy helyzetet, amit házi gólkirályunk annak rendje és módja szerint értékesített.
Sajnos szinte már közhely, hogy nem mi vagyunk az a csapat, aki a gyengébbeket nagyon megszórja, inkább szervezettségünk a jellemző, mint hogy agyongázoljunk valakit, és ennek most a negatív oldalát tapasztaljuk. Az Asztalon Villa 4-1-re verte  a Kopát, így a meccsnap halvány eredményeként elkönyvelhetjük, hogy egy góllal javítottuk a gólarányt riválisunkhoz képest, más kérdés, hogy a fordulónkénti egy gólnyi javítás nem lesz elég. Arra pedig, hogy milyen apró események képesek módosítani a bajnoki címért való versenyfutás állását, jellemző, hogy a Kopa vereségében egyöntetű állásfoglalások alapján közrejátszott, hogy legjobbjuk, Ernő munkahelyi elfoglaltság miatt távol kényszerült maradni.
Kozelito Tél - ADK 5-1
   kapu: Tyukász
   mezőny: Görög, Hlavacska T., Kapitány, Palágyi, Petykó, Tinkó
   gól: Palágyi 3, Hlavacska T., öngól

2013. május 2., csütörtök

Megszívlelendő

"Engem a futball megtanított győzni, és megtanított veszíteni is, és megtanított arra is, hogy az öröm úgyis felülkerekedik a bánaton, és hogy a gól maga a boldogság, a gyógyír minden addigi kihagyott helyzetre..."
F. M.