Téli pihenő átmeneti focikálással

Mielőtt bárki azzal vádolna minket a Téli Bajnokságban való el nem indulásunk után, hogy zsoldoscsapat vagyunk, és nem is a játék szeretetéért játszunk, igyekezzük kijelenteni, hogy nem így van, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy egy héttel az őszi idény lezárulása után egy szombat estén máris megkergettük a lasztit. Az alibi egy edzőmeccs volt a Hajcsatok ellen, amely a későbbiekben arra is alibit szolgáltatott, hogy a két csapat tagjai közösen menjenek a "könyvtárba".
Nem érezzük szükségesnek, hogy beszámoljunk az eredményről, hiszen felkészülési találkozóról van szó, a mi csapatunk eredményességét illetően legyen elég annyi, hogy Hlavacska Tamás megtalálta a góllövő cipőjét, és legszebb napjait idézően termelte a gólokat, de betalálta "a Bölcsész Bajnokság Rudolf Gergelye" is.
Új játékost nem avattunk, így a létszám inkább elégséges volt mint bőséges, de így is mintha hiba lett volna az összeszokottsággal, mindenesetre a csapatjátékunk akadozott egy kissé. De inkább a barátságos meccseken jöjjenek ki a hibák, amiket talán még lehet orvosolni anélkül, hogy tétmeccsen ütnének vissza. A labda nélküli mozgások kívánatos mennyisége, és a védekezés rendszere (területvédekezés / emberfogás, utóbbi egészpályás letámadássá való átalakítása) sok megbeszélnivalót adtak és még adnak is.
Egyébiránt csapatkapitányunk titkon reménykedett, hogy az esti időpontra mindenkinek sikerül kiheverni az előző éjjeli hosszas "tanulás" következményeit; és lehet hogy az előző estét addigra sikerült, de egyik, itt megnevezni nem kívánt játékosunk már napközben elérte azt a boldogságszintet, ami hangulatának lehet hogy jót tett, de a pályán nyújtott teljesítményének egyáltalán nem. Az új etikai kódex jelenleg kidolgozás alatt áll.
De hagyjuk most a világmegváltó ötleteket, a lényeg az, hogy a bajnoki szünet ellenére is aktívkodtunk egy kicsit, és erős a gyanúnk, hogy még fogunk is a télen.

"S díszei hullanak"

Lehet hogy rossz ötlet volt a sajtós szerepét a csapat első számú főinkvizítorának adni, de ha már így adódott, viseljük a következményeket, és el kell fogadnunk, hogy a blogon folyamatosan jelennek meg az erkölcsi fertőtől, hanyatlásról és pusztulásba tartásról szóló cikkek. Sajnos azonban nem tehetünk úgy, mintha nem lenne valóságalapjuk.
A legutóbbi cikkben pedzegetett válság azóta továbbgyűrűzött, és mára nyíltan kimodottá lett, hogy Petykó, ez a kiváló játékos, a kilépést fontolgatja, olyannyira, hogy a mostani meccsre már el sem jött. Talán az olvasók is átérzik ezen szavak drámaiságát, hiszen olyan játékosról van szó, aki alapítástól kezdve, azaz négy éve a csapat tagja, eddig százhúsz meccsen lépett pályára (és reméljük még legalább ennyin fog), amelyeken számlálatlanul rugdosta a gólokat.
Itt érdemes leülni egy kicsit, és a lelkébe nézni mindenkinek, aki megfordult a csapat háza táján, hogy ugyan milyen okok vezetnek addig, hogy egy ilyen játékos, akit ezer és ezer szál kapcsol a csapathoz, egyáltalán gondoljon a kilépésre. Maga Petykó azzal indokolta szándékát, hogy a pályán nyújtott teljesítmény tekintetében elégedetlen önmagával, a csapat kerékkötőjének érzi magát, emiatt méltatlannak érzi magát a tagságra és semmi öröme nincs már a játékban. Mi a magunk részéről inkább magunkat érezzük méltatlannak arra hogy egy ekkora focistával és ilyen nagyszerű emberrel játsszunk egy csapatban, és megtiszteltetés volt minden alkalom, amikor eljött közénk. Bár az a tény, hogy Petykó a meccseknek szurkolóként való látogatásától is elzárkózik, megerősíti azt a szörnyű és bizonyságot még nem nyert gyanút, hogy a kilépési szándék valós oka az, hogy a doktori hallgató Petykó lenézi csupán MA-n vagy egyenesen BA-n pallérozódó csapattársait.
Másodszor azon érdemes alaposan elgondolkodnunk, hogy ha Petykó kilépése ténylegesen és véglegesen megtörténik, akkor képesek leszünk-e még kiállni; és ha ugyan képesek leszünk is, vajon érdemes-e, nem lenne az megcsúfolása minden olyan erénynek amiért a Csapat annak idején létrejött? Létszámra eddig is kevesen voltunk, még egy alaptag távozása esetén pedig a megszűnés és az új tagok felvétele közül választhatunk. De vajon találhatunk-e olyan tagjelöltet, aki a sokrétű követelményrendszereinknek megfelel, és hogyan magyarázzuk el az ősi hagyományainkra büszke szurkolóknak, hogy a "Hajrá Petykó, áléáléóóó!" helyett mostantól a "Hajrá Gipsz Jakab!" skandálás az elvárás?
Bárhogy is lesz, nagy arculcsapás ez a csapatnak, és amikor majd a távoli jövőben, a csapat feloszlása után azon tanakodunk, hogy mi vezetett odáig, azt fogjuk látni, hogy Petykó kiválása volt az első szeg a csapat koporsójából.
A praktikus dolgokat illetően úgy döntött a csapat, hogy ha már elkezdtük, azért befejezzük ezt az idényt, és bárhogy is vagyunk, kiállunk a Fekete Sereg elleni meccsre. Nem először találkoztunk beesett, karikás szemekkel és kóválygó tekintetekkel amint összegyűltünk, erről azonban most nem az alkohol, hanem a válságos idők érzelmi viharai tehetnek. Kevesen is voltunk, és alig mertük remélni, hogy nem vész oda bajnoki veretlenségünk.
Szerencsére sikerült elég jól elkapnunk a kezdést, brillírozásról ugyan nem ejthetünk szót, de nagyjából uraltuk a játékot, a félidő közepén pedig kétgólos előnyre tettünk szert. előbb Palágyi ugratta ki a szélen Hlavacska Andrást, aki két védő között befelé húzott, majd visszalőtte a labdát a mozgásával ellentétes sarokba, majd ugyanő lőtt távolról, a kapus által oldalra ütött labdára pedig Palágyi érkezett, és lőtt a hálóba. Az előnyt gyorsan megfejeltük egy kapufával, meg egy beszedett góllal, de félidőben még így is előnyben voltunk.
Hát a játékunkkal nem lehetünk minden ízében elégedettek, feltűnő volt, hogy más csapatokhoz képest mennyire kevés nálunk a labda nélküli mozgás, amivel a legegyszerűbb labdakihozatalt is nehézzé tettük magunk számára. A második félidő elején zsinórban 4-5 labdát eladtunk még a saját térfélen, és csak utolsó pillanatban beérkező szereléseinknek, és Porkoláb ihletett formájának köszönhettük, hogy nem lett egál az állás. Összességében azért nekünk volt több helyzetünk, sokszor lőttünk mellé nagy helyzetből, illetve néhányszor az ellenfél kapusa védett akkorát, amekkorát igazán nem vártunk volna.
A meccs végére maradt némi fűszerezés, mert az ellenfél kapusa a térfél közepén elkaszálta az abszolút gólhelyzetben kiugró Palágyit, amiért megkapta a maga kétperces kiállítását. A szabadrúgásból nem lett semmi, meg amúgy az emberelőnyös helyzetből sem, amit megint gyakorolni kell majd az edzéseken. De legalább addig nem forgott veszélyben a kapu, és zsebre tehettük a három pontot.
Az állandó károgás ellenére az eredmények elég jók, az egész őszi bajnoki idényt veretlenül és mindössze egy döntetlennel játszottuk végig, sokadszorra is bizonyítva, hogy a liga élcsapatai között van helyünk. A telet a második helyen töltjük, de továbbra is saját kezünkben a sorsunk, ha mindent behúzunk, akár elsők is lehetünk.
A Téli Bajnokságban való nevezésről a vezetőség nem tudta meggyőzni a tagok mindegyikét, így az kimarad, alkalmi kupák és félbarátságos meccsek várhatóak. Na persze a blog olvasóinak amúgy sem kell unalomra számítaniuk, mert van egy két vicces vagy tanulságos cikktervezet a tarsolyban.
Kozelito Tél - Fekete Sereg 2-1
   kapu: Porkoláb
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi, Tinkó
   gól: Hlavacska A., Palágyi

A nyolc elég, a három egy kicsit sok

Sajtósunk az elmúlt hetekben megkapta néhányszor, hogy milyen elégedetlen és nem tud úgy örülni a győzelmeknek, ahogy egy amatőr csapat tagjaként illene. Ezt a hagyományt folytatva már a címben szerettem volna már a címben leszögezni, hogy a győzelem és a lőtt gólok száma örvendetes, de a bekapott gólok száma még mindig magasabb az ideálisnál. Persze az is igaz, hogy hét közben egyáltalán nem tűnt biztosnak, hogy győzni fog a csapat. Az alaptagok közül többen nem tudtak eljönni, és kezdésre igen szerencsésen összeállt egy hét főből álló csapat, de ehhez az kellett, hogy Tóth félig sérülten is vállalja a játékot, illetve Szemest behívtuk a tartalékok közül.
Ahogy megbeszéltük, jól nekimentünk az ellenfélnek, Szemes egy perc alatt kétszer került nagy helyzetbe, de mindkétszer tévedett egy-két centit. Annak ellenére, hogy mi irányítottunk, néhány perc játék után hátrányba kerültünk, amit két perccel később sikerült megdupláznunk. 0-2-nél egy kicsit megijedtünk, bár a játék képe alapján nem tűnt elképzelhetőnek, hogy nem mi nyerjünk, zúgott az "ébresztő!" és a "kutya gyenge!", aminek hatására összekaptuk magunkat, Hlavacska András és Szemes vezetésével kigurigáztuk az ellenfelet, néhány perc alatt négyet rúgtunk, Andrástól volt egy felsősarkos bomba is, de a szurkolók emlékezetében mégis az fog megmaradni, hogy Szemes bármikor bárki ellen jó volt egy cselre.
Ekkor már majdnem elhittük, hogy tarolhatunk, ámde újabb gólt kaptunk, és félidő is lett, ami eszünkbe juttatta, hogy itt bizony még bármi lehet. Meg hát a bekapott gól mindig bosszantó, és mindig elkerülhető, de úgy tűnt, hogy mindhárom gólt csúnya egyéni hibákból kaptuk, ami még bosszantóbb. A kétséges meccsállástól csapatszinten is összezavarodtunk, de Petykó különösen, annyira, hogy a második félidőről megfeledkezve hazament.
A második félidőben aztán egyre inkább kijött technikás játékosaink biztosította fölényünk, ha nem is alázósan, de szépen lassan csordogáltak a gólok. Szemes ebben a játékrészben is beköszönt kétszer, aztán Görög rúgott két kapufát, amiről egyszer befelé pattant, egyszer kifelé, majd Tóth is beköszönt, elmondhatjuk tehát, hogy góllal tért vissza a kényszerű kihagyás után.
Nem mindig a legegyszerűbb megoldást választottuk, voltak olyan akciók, amikor úgymond, meghaltunk a szépségben, illetve az is előfordult, hogy mind a négy mezőnyjátékosunk elrohant, és lekontráztak minket, de vagy kapusunk vagy valamelyik visszasprintelő mezőnyjátékos mindig menteni tudott.
Ha nagyon a negatívumokra koncentrálnánk, ki lehetne emelni a nem éppen közösségépítő hangulatot, vagy a taktikai elemek begyakorlatlanságát, de ha már nyolcat rúgtunk, akkor úgy néz ki, mintha igazából jók lennénk, és van egy olyan vastag szőnyeg, ami alá be lehet söpörni a problémákat.
Kozelito Tél - Dinamo Gőzgombóc 8-3
   kapu: Fehér
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Petykó, Szemes, Tóth
   gól: Szemes 4, Hlavacska A. 2, Görög, Tóth

Újabb győzelem, de annyira, hogy már szinte unalmas

Félve írunk le bármilyen állítást is a meccsről, hiszen az egyik videomegosztón igen a meccs nagy részét le lehet követni. A videózás nem kevés konfliktust szült, kezdve ott, hogy némelyik baráti csapat tagjai feltétlenül kommentálni akarták a látottakat, általában csapatunkra nézve kritikus hangnemben, aztán hogy megállapításaik jogosak, vagy arra nézve kínosak, aki mondta őket, azt mindenki eldöntheti maga. A másik utólag inkább vicces jelenet az volt, amikor a kamerát éppen kezelő csapattárs cserélte be magát, és a kamerát felvétel közben, a pályán adta át a lecserélt csapattársnak. elvileg baj is lehetett volna belőle, mert eközben az ellenfél támadott, de megúsztuk.

A meccs lényegi dolgairól való mesélést kezdjük ott, hogy a héten való kavarások ellenére nagyjából a megszokott keret jött össze, az ősszel fel-felbukkanó Tóth kivételével, és úgy éreztük, hogy itt bizony nem foroghat kétségben a győzelmünk.

Alig egy perc telt el a meccsből, amikor Tinkó kiugratását Palágyi a rövid sarokba lőtte, ezzel máris vezettünk. Hengerelés mégsem következett be, mert ellenfél is volt a pályán, de azért sem mert egy kicsit kényelmesen és pontatlanul játszottunk, a labdát csak rövid időre tartottuk meg, kiugratási kísérleteink pedig kis arányban sikerültek. Azért Palágyi letámadásból és egyéni akcióból megszerezte második gólunkat, és félidő táján egyre inkább érezhettük, hogy miénk lesz a három pont.

Ha némelyik korábbi meccsen említést nyert a két csapat közötti feszültség, most illő azt említeni, hogy sportszerűség terén példamutató meccs volt, kevés szabálytalansággal, és fair play szellemében fogant gesztusokkal. Tinkó egyszer azért átesett egy pályára tévedt biciklin, de erről nem a Lafayette tehetett.

A második félidőben voltak olyan szakaszok, amikor védelmünk egy kissé gyengének bizonyult, az emberfogás sokszor hiányzott, illetve talán nem voltak elosztva a posztok, és rendszertelenné lett a csapat mozgása. Persze sikereink domináltak, Hlavacska Tamás mindjárt az első akcióból kapufát rúgott, majd azonos vezetéknevű András vette be a hálót távolról. A félidő második felében pedig a két Hlavacska kényszerítőzött az ellenfél hatosán belül, szép labda nélküli mozgással kombinálva, aminek eredményeként Tamás lőhetett a kapuba.

Közben, ha már ennyiszer rosszul helyezkedtünk, illetve lekontráztak minket, egy gólt mi is kaptunk, illetve egyszer a keresztlécünkön csattant a labda. Egy kicsit izgultunk, hogy több gólt ne kapjunk, egy kicsit bánkódtunk, hogy nem sikerült nullára hoznunk ezt a meccset sem, de azért a győzelem nem forgott kétségben.

Az utólagos taktikai értekezleten változatos értékelések születtek, amelyeket most nem foglalnánk össze. A győzelem mindenképpen örvendetes, de a rajtunk kívüli legjobb csapatok ellen ennél több fog kelleni.

Még a csapathoz kapcsolódó hír, hogy a közgyűlés szavazása értelmében nem indulunk el az idei Téli Bajnokságban.

Kozelito Tél - Lafayette 4-1

   kapu: Fehér

   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi, Petykó, Tinkó

   gól: Palágyi 2, Hlavacska A., Hlavacska T.

És íme a videók:

http://www.youtube.com/watch?v=fRSeN8FCt1Y&feature=youtu.be
http://www.youtube.com/watch?v=eZbseDcVxQY
http://www.youtube.com/watch?v=ScK_IIwhj7A&feature=youtu.be
http://www.youtube.com/watch?v=v_0mJVFiIwU
http://www.youtube.com/watch?v=yg9eVlq4GQM

Egy hangzatos cím

Most az egyszer épp bejött az ellenfél csele

A lelkes csapattársak krónikásunk lelkére kötötték, hogy valami hangzatos címet adjon a mai fantasztikus meccsről szóló beszámolónak, el is hangzott pár javaslat mint például a "Hess, hess, Ratio", a többit inkább meg se jegyeztem,és csak remélni tudom, hogy a végül megvalósulóval sikerült kielégítenem a hangzatos címre irányuló elvárásokat.
Annyit már láthat a gyanútlan olvasó, hogy egy nem mindennapi meccsről van szó, és sejtheti, hogy a tagoknak viccelődős kedvük volt a meccs után.
A keretről sokat nem kell mesélni, elvégre az egyik leghagyományosabb összeállításunk volt, a statisztikák alapján a fennállásunk óta hét legtöbb meccset játszó játékos jelent meg, az ellenfél pedig a pontszámban nem remeklő, de technikás játékosok alkotta SS Ratio volt.
A kilences kezdés nem a legbarátibb, ilyenkor a fiúk még aludni szoktak, a kezdésre éppen megérkező Petykó szabadkozott, hogy ő úgyis csere lesz, Fehér pedig akkor még erősen nyögte a hajnali pálinkák hatását, szerencséje, hogy (1) ezt a vérben forgó szemű csk nem vette észre, és (2) ettől csak még ihletettebb formába került. A kezdő iram is egy kissé álmoskás volt, Zombori azt mondta volna, hogy kóstolgatják egymást a csapatok. Aztán kijöttek a hibák, védelmünk nem mindig úgy zárt, ahogy kellett volna, és hátrányba kerültünk. A támadásépítésről elmondhatunk pár jó dolgot, hiszen a múlt hetinél sokkal összeszedettebben építkeztünk, de a befejezések sokáig nem sikerültek. Az egyenlítésre erős szerencséhez is szükség volt, mert Palágyi távoli lövését egy igazi kapusnak (=nem mezőnyjátékosból kényszerrel kapussá lett) védenie kellett volna.

Petykó és Hlava helyezik biztonságba a labdát

Az idő előrehaladtával felpörgött a hangulat, vele együtt az iram is. Illetve megjelentek a faltok is, jó sok dolga akadt Herbály sporttársnak, a felek sem magukat sem egymást nem kímélve lépkedtek oda, persze a végén azért békével váltak el egymástól a felek.
Ami azonban az eredmény alakulását illeti, abban a meccs közepén sok jó nem termett nekünk. Előbb egy szögletnél hagytuk, hogy betegyék a labdát a kapu torkában ácsorgó csatárnak, aki élt is a lehetőséggel; majd a térfélcsere után mi rúgtunk szögletet ugyanott, elszállt minden mezőnyjátékosunk, a kontrából pedig gólt kaptunk.

Palágyi küzd

1-3-nál minden szem elkezdett vérben forogni, egyesek fejében megfordult a vereség eshetősége, de azért csak hajtottunk tovább, Fehér utólag úgy nyilatkozott, hogy ő aztán egy másodpercig sem hitte, hogy nem nyerünk, mindenesetre a mentális erőnket mutatja, hogy ettől csak még egyel nagyobb fokozatra kapcsoltunk.
A védekezést néha egy kicsit hanyagoltuk, de ebben a helyzetben ez már talán megbocsátható, főleg azzal az eredménnyel, hogy ellenfelünk sztárjai is ellustultak, és a fellazuló védelmen át egyre többször jutottunk el lövésig. És akkor jött a gól, Tinkó lekészítését Hlavacska A. balról vágta a hálóba.

Hlava és Palágyi szállították góljainkat

A sporttárs ekkor úgy nyilatkozott, hogy még négy perc van hátra, és nekünk legalább még egy gólt kellett volna szerezni, vagyis támadni ezerrel. Eközben persze a Ratio is eldönthette volna a meccset, Fehér fogott vagy három ziccert, és csak azért nem négyet, mert az ártatlan játékáról ismert Hlavacska T. egyszer jó érzékkel fellökte a meginduló csatárt.
És kezdett kiderülni, hogy mindezen erőfeszítések nem voltak hiába, amikor Palágyi elküzdötte magát egy lövőhelyzetig, és a hatosról be is lőtte. Már kezdtük elkönyvelni, hogy íme ez a döntetlen és az egy pont az eredménye a küzdésnek, amikor Hlavacska András távolról a kapus szeme közé lőtte a negyedik gólt. Felrobbant a stadion, ekkora fordítást a 99-es BL-döntő, akarom mondani a tavalyi Győr-Paks óta nem látott a világ, de ezzel még nem volt vége.

Az utolsó szabadrúgás

Az ellenfél utolsó akcióját ismét csak szabálytalanul tudtuk megállítani, hét méterről, a legjobb szögből járt a szabadrúgás. Fehér unortodox módon a hosszú oldalra állította a sorfalat, és maga állt a rövidre, a cserepad pulzusa 200 körül ugrált ezekben a pillanatokban, de ha már kezünkben volt a győzelem, nem engedtük ki, Fehér megérezte a lövés irányát, és oldalra ütötte azt.
A három pont tehát nem kis izgalmak után meglett, ez örvendetes. A jövőben mindig úgy kellene játszani mint most 1-3 után. Csak nem kell előtte hátrányba kerülni.




Kozelito Tél - SS Ratio 4-3
   kapu: Fehér
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi, Petykó, Tinkó
   gól: Palágyi 2, Hlavacska A. 2

Az első pontvesztés

Ennek a szomorú pillanatnak is el kellett jönnie egyszer, most egy cseppnyi szomorúság ül a lelkünkben, de az hogy a százszázalékos mérleg megtörésére a hatodik fordulóig kellett várni, az egészen mennyei. Persze az is igaz, hogy ha már ennyi kemény meccset győzedelmesen megvívtunk, akkor nem terveztük most beszennyezni makulátlan mérlegünket.

A bekapott gól

A keretkialakítás némi bökkenőkbe ütközött, két alaptag hiányzott, pótlásukat legjobb igyekezettel sikerült elfogadhatóra menteni. A reggeli kilences időpont pedig kissé álmosan talált minket, közkeletű vélekedés, hogy embertelen ilyen korán még felkelni is, nemhogy versenysportot űzni. Illetve a sportemberhez méltó életmód, mely a csapaton belül egyre inkább kezd viccek tárgyává lenni, is annál nagyobb súllyal esett latba, ámbátor most úgy tűnt, aki megjelent, az meccsre kész állapotban, józanul jelent meg. Lehet, hogy ez volt a baj.
Játékunk mindenesetre kezdettől fogva nélkülözte az átütőerőt, és utólag sokat vitatkoztunk arról, hogy vajon a lelkesedés elérte-e a kellő szintet. Bezzeg az ellenfél hajtott, és sornyi cserével, köztük több, általunk korábban nem ismert és igen ügyes játékossal állt ki, ami összességében azt eredményezte, hogy inkább mi kényszerültünk védekezni. A félidő közepe táján hátrányba kerültünk, és ami azt illeti, bennevolt a játékban, hogy többgólos legyen a hátrány, mert védelmünk nem jól zárt, néha még harmincméteres íveléseket is elnéztünk, amiből az ellenfél helyzetbe tudott kerülni.

Tóth operál

Kevés jól sikerült akciónk egyikéből aztán Tinkó elment a jobbszélen, a legjobb ütemben adott be Hlavacska Andrásnak, aki a hálóba lőtte egyenlítő gólunkat.
A hátralevő bő egy félidőnyi játékban is inkább gyürkőzés jellege volt a meccsnek, mintsem szép játék, talán annyi különbséggel, hogy nekünk is egyre több helyzetünk adódott, gólt ugyan nem lőttünk, de legalább le tudtuk baltázni egymást, ha valaki rontott. Közben a feszültség is nőtt, volt egy-két szövegelős jelenet, de igazából semmi komoly.
Az utolsó perceknek mindkét csapat úgy feszült neki, hogy beveti tartalékolt ereit a győztes gól megszerzésének érdekében, de ez aztán egyik félnek sem sikerült.
Porkolábnak és a kapufának még köszönettel tartozunk, mert mindketten megmentettek minket néhány beszedett góltól.
A táblázaton elfoglalt helyünk valószínűleg nem változik, és azon a véleményen vagyunk, hogy két pont elvesztését még jóvá lehet tenni, nos hát így legyen, zúgjon a hajrá Kozelito, és a jövő héten ismét a győzelem ízét szeretnénk érezni.

Kozelito Tél - Bandó Karesz 1-1
   kapu: Porkoláb
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Petykó, Tinkó, Tóth
   gól: Hlavacska A.

Ötből öt

A régi recept: Tinkó beível, Palágyi lő

A cím nem a helyzetkihasználásunkat jelzi, azt ugyanis a harmincból hat írná le pontosan, hanem azt, hogy eddig ötből öt meccset nyertünk a Bölcsész Bajnokság idei kiírásában, ami akkor is megsüvegelendő teljesítmény, ha még ennyi sem elég ahhoz, hogy vezessük a tabellát. És hogy milyen út vezetett idáig?
Ha máskor esetleg szembesülnénk azzal a gonddal, hogy páran nem jönnek el, és létszámhiány állna fenn, ez most nem aktuális, hiszen nemcsak a szokásos gárda állt össze, hanem Hlavacska András is visszatért a légióséletből, és már a rendelkezésünkre állt; illetve Erdei is visszatért, ő azonban inkább a szurkolók között foglalt helyet. És ha már így adódott, a meccs utáni taktikai értekezleten pontosan az a nyolc labdarúgó vett részt, akik a két évvel ezelőtti álomcsapatot alkották.
A meccs papíron viszonylag nehéznek, de a múlt hetieknél talán mégis könnyebbnek, azt látva pedig, hogy az ellenfélnek nincs cseréje, nincs itt a gólkirálya, és mezőnyjátékosa áll a kapuban, fokozottan éreztük a reményt a három pont begyűjtésére.

Hlavacska Tomi fut versenyt

Alig néhány perc játék után szép összjáték után Hlavacska Tamás megszerezte a vezetést, és ha nem is legjobb, de összeszedett játékunkat nyújtva uralni tudtuk a pályát. Aztán Hlavacska András percei következtek, előbb kapufát lőtt, majd egy olyan lövést jegyezhetett, melynél a labda már túljutott a kapuson, de még a gólvonal előtt tisztáztak a védők. Soká tartott, mire sikerült megszereznünk második gólunkat, ezt Palágyi távoli lövése révén, de sokáig annak sem örülhettünk, mert a középkezdést rosszul helyezkedő védőink és elalvó kapusunk fölött egyből a kapunkba lőtték. Kicsit megilletődtünk, 2-1-ről folytattuk a játékot, szerencsére annyi azért volt bennünk, hogy még a térfélcsere előtt ismét megszerezzük a vezetést.

András és egy lendületes támadás

Azt vártuk volna, hogy ellenfelünk el fog fáradni, és egyre erősödni fog mezőnyfölényünk, ez azonban csak részlegesen következett be. Vezettünk szép akciókat, és most hátul is megvolt a kellő határozottság, illetve a labdakihozatalban való jártasság, talán támadásépítésben lehetett volna egy kicsivel több elképzelés.
Mindenesetre számos helyzetünkből néhány azért beakadt, András is letett egy duplát az asztalra ha már pályára kellett lépnie. A záró percekben kaptunk két bosszantó gólt, az elsőt szabadrúgásból, a másodikat szögletből emberelőnyös helyzetben, így összességében amúgy jó magyarosan 6-3-ra nyertünk.
A cikk írásakor a tabella még nem készült el, más csapatok eredményeiről nem tudunk, de az biztos, hogy legalább kettőt előzünk, és felértünk a dobogóra. Most szünet következik, ezúttal tényleg, két hét múlva ugyanezzel a lendülettel folytatjuk.
Kozelito Tél - ADK 6-3
   kapu: Fehér
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi, Petykó, Tinkó
   gól: Hlavacska T. 2, Palágyi 2, Hlavacska A. 2