Nekünk Mohács kell

Ezek az utolsó fordulók lassan legendássá lesznek, illetve kérni fogjuk a szervezőknél, hogy a bajnokságot utolsó fordulók nélkül szervezzék meg.
A keretösszeállítás és a mentális felkészülés úgy tűnt, jól sikerült, persze jól is néznénk ki, ha a bajnoki döntőre bajok lennének a csapat mentális állapotával. Szokott keretünk harcra készen, Paholiccsal ebben a szezonban először kiegészülve várta a találkozót. A helyszínen az is kiderült, hogy majdnem mindenki nekünk szurkol, az ellenfél nyilván nem, de az elvben semleges csapatok sorban járultak hozzánk jóindulatukról biztosítani.
Terveink szerint pedig fegyelmezett védekezésre kellett építenünk, nem elrohanni, és nem alkalmat adni az ellenfélnek arra, hogy lekontrázhasson, tudván, hogy ha egyszer előnybe kerülnek, akkor borzasztó nehéz lesz magunk javára fordítani az állást. Hiszen márciusban már tapasztaltuk.

Itt épp mögénk kerültek

A gyakorlati megvalósítás? Eleinte kicsit köhögni látszott, az első tíz percben éppenséggel nem sokat birtokoltuk a labdát, ez még összeférhető lett volna terveinkkel, ha kontrázhatunk, de erre nem nyílt mód, ráadásul a visszahúzódás vagy letámadás között sem tudtunk határozott választást tenni. Fehér kétszer nagyot védett, aztán amikor a félidő közepén már éppen úgy tűnt, hogy átvesszük a játék irányítását, akkor egy középtávoli lövés kikötött a kapunkban.
Erre megráztuk magunkat, és egy szépen kijátszott akció végén Palágyi hatalmas kapufát lőtt. Azonban az magyarázatra szorulna, hogy miért kellett egy bő fél félidőt várni arra egy bajnoki döntőben, hogy a csapat felpörögjön a meccsritmusra. Utólag az sem biztos, hogy szerencsésen sült el, hogy három cserével álltunk ki, hiszen utoljára szeptemberben, a Túlerő ellen volt három cserénk, azóta pedig nagyon is megszoktuk az egy- vagy kétcserés felállást, és most így néha szanaszét cserélgettük a mezőnybeli csapatot. Továbbá ha már a mi csapatunk átlagéletkora húsz évvel alacsonyabb az ellenfélnél, akkor legalább kísérletet tehettünk volna a futómennyiség növelésére, hátha legalább abban föléjük tudunk nőni.

Tóth operál

Persze lehetne azt írni, hogy voltak helyzeteink, mert valóban voltak, de azt is megszoktuk már, hogy a mi helyzetkihasználásunk sosem jó, ezért annyi, hogy voltak helyzeteink, még semmit nem jelent, a "voltak helyzeteink" körülbelül a "voltak passzaink"-kal egyenértékű. Utólag nagy vita tárgyát képezte, hogy mennyire játszottunk rosszul ezen a meccsen. Nyilván egy alsóházi csapatot a mai teljesítményünkkel is magabiztosan vertünk volna, tehát nem játszottunk kifejezetten rosszul, de egy bajnoki döntőre ennél egyértelműen és a meccs közben is érezhetően több kellett volna. Egy vékony közepes teljesítmény pedig a bajnokság legjobban védekező csapata ellen bajosan lehet elég.
A második félidő közepén minden gyengeségünk ellenére sikerült egyenlítenünk, Hlavacska A. baloldali beadását Paholics lőtte a hálóba, és felcsillant a remény, hogy fordítani tudunk, vagy ha nem, legalább a büntetőpárbajig eljutunk.
A kulcsmomentum a meccs vége előtt öt perccel érkezett el: Hlavacska András főzte be még a mi térfelünkön az addig előremerészkedő utolsó védőt, és csak a kapus által őrzött kapu felé iramodott volna. Azonban ekkor a labda nyomában felbukkant Tinkó, és két játékosunk egymást zavarta meg, a tiszta ziccer helyett így végül egy gyenge távoli lövést tudtunk végül kihozni. Az ellenakcióból pedig, bár mindenki visszaért, a csatár mégis le tudott fordulni, és éles szögből leadott lövésével pont megtalálta azt az ezredmilliméteres rést, ahol elfér a labda védőnk lába, a kapusunk keze, és a kapufa belső éle között.

Egy lövés, ezúttal fölé

Egy perccel később Tóth látványosan visszahúzta az ellenfél csatárát, amiért kétperces kiállításban részesült. Ezt sikerült kibekkelnünk újabb gól nélkül, sőt lövésig is eljutottunk, de akkor is értékes percek fogytak el. A legvégére pedig még a kapusunkat is lehoztuk, hogy egy ötödik mezőnyjátékos játszhasson a helyén, és hogy hátha sikerül egyenlíteni. Közel jártunk hozzá, Hlavacska Tamásnak is volt egy veszélyes lövése, Palágyi pedig az utolsó akcióból éles szögből lőtt a rövid kapufára, de sajnos onnan kifelé pattant.
A vége tehát 1-2 lett, ezzel az ezüstérmet szereztük meg, a csapatkapitányi kommüniké szerint sokat ettünk azért, hogy érmet szerezzünk, és sokat tettünk azért is, hogy ne legyen fényesebb az a bizonyos érem. Rendkívül bosszantó, hogy negyedik éve szenvedünk egygólos vereséget a bajnokság utolsó fordulójában. Kétszer bronzról, kétszer aranyról maradunk le miatta, valószínűleg mentális okok lehetnek a háttérben, amin túl kellene lépnünk.
Állítólag majd lesz olyan pillanat is, amikor örülni fogunk az ezüstnek is.
Jövőre pedig az A ligában próbálunk szerencsét. Hátha ott bajnokok leszünk...


Kozelito Tél - Kedd Este 1-2
   kapu: Fehér
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi, Paholics, Tinkó, Tóth
   gól: Paholics

A dolgok rendeződnek

A bajnokság végének közeledtével egyre nő a tét, fiaink most például az elődöntőben vehettek részt, és előzetesen elárulhatjuk, hogy a következő héten még nagyobb meccsük lesz, túl azon persze hogy a múlt heti negyeddöntő sem volt semmi.
A keretösszeállítás során kiderült, hogy az egy napon elintézendő két meccs közül az elsőn rendes keretünkkel leszünk, ám a másodikon felborul a rend, ezért célszerű lenne az elsőt rendesen meghajtani, és lehetőleg előnybe kerülni, hogy a visszavágón egy iksz körüli eredménnyek bebiztosíthassuk a továbbjutást.

Fehér véd, amin Kapitány láthatólag nagyon meglepődik

Ami a fogadkozást illeti, nem volt alaptalan, mert látszott, hogy erős mentális állapotban van a csapat. Az elején persze kóstolgatással kezdődött az összecsapás, de amint a kötelező köröket lefutottuk, Hlavacska Tamás egy átvétel után a hálóba lőtte Kapitány passzát, és előnyben is voltunk. Alig pár perccel később a legszebb napjait idézően küzdő Palágyi ugratta ki középen Hlavacska Andrást, aki amúgy Petykó módra kétkapufás gólt szerzett. Ezket azért érdemes kiemelni, mert jubileumi találatok voltak, Tamás 150., András 100. gólját szerezte a csapat színeiben.
A gólok mellett a csapatmunkát és a rendkívül fegyelmezett védekezést kell kiemelni. Az ellenfél ragyogó támadási potenciálja ellenére alig-lig jutott el lövésig, a távoli ágyúzások pedig elkerülték a kapunkat.
Félidőben nagyon fogadkoztunk, hogy csak így tovább, poénból elhangzott az is, hogy a második félidőben is rúgunk kettőt, és akkor már jók is vagyunk. De a lényeg az, hogy folytattuk a jó játékot, és uraltuk a pályát- Szokásunk szerint a helyzetkihasználás elmaradt a maximálistól, kimaradt néhány olyan helyzet, amit bizony illett volna belőni, de ez egyben a mezőnymunka dícsérete is, hogy sikerült nagy helyzeteket kialakítanunk.
Aztán összejött az a bizonyos két gól is, a félidő második felében, mindkétszer Kapitány főszereplésével. Először saját térfelünk bal oldaláról indulva ment el mindenki mellett, és lőtte ki a hosszú alsót, majd az ellendél térfelének közepén csapott le egy elhagyott labdára, eltolta a kapus mellett, középre adása után pedig Hlavacska Tamásnak arra is volt ideje, hogy labdaátvétel után még megnézze, merre is van az üres kapu, mielőtt begurította volna.
Összességében tehát minden elvárást felülmúlva nagyon okos, nagyon összeszedett játékkal behúztuk a győzelmet, és mellé egy olyan gólarányt, ami szinte biztossá tette a továbbjutást.
A két meccs közti szünetben Fehér és Tinkó félmagasan el, helyettük Porkoláb érkezett, kicsit tartalékosabbak lettünk tehát. De bíztunk magunkban, úgy vettük észre, hogy az ellenfélnél elkezdett válságos lenni a hangulat a vereség után, arra jutottunk, tehát hogy ha a rendkívül erős kezdőcsapat tudja folytatni azt a szervezett játékot, amit az első meccsen láthatjuk, akkor tíz-tizenöt perc eredményes bekkelés, vagy esetleg ha újabb gólt szereznénk kontrából, az végleg eldöntené a két csapat közti mentális hadviselést, és akár még gálameccs is lehetne a vége. Bé variáns, ha kapunk egy-két gólt attól az ellenfél nyilván vérszemet kapna, és nagyon kemény lehetne a vége, erre azt találtuk ki, hogy akkor majd a sztratoszféra és a troposzféra határára rugdossuk a labdákat el (az hozzávetőleg tízezer méteres magasságot jelent). Nem így lett, de ettől nem lettünk férfiasabbak.
Az első tíz percre még mondhatjuk, hogy elment, mert ha nem is mi birtokoltuk a labdát, legalább sikerült úgy megszállni a saját kilencesünket, hogy ne kapjunk gólokat. Aztán negyed óra játék után kaptunk egy gólt, valami bohózatba illőt, közvetlen közelről bekotorva. Innentől kezdve a játékunk színvonala valami elképesztően leromlott, és sajnos úgy is maradt a meccs végéig.

A középpontban Palágyi és Nobilis küzdelme

Ekkora szintű teljesítmény változást még egyik hónapról a másikra is nehéz lenne elképzelni, nemhogy egyik meccsről a másikra, mindössze 45 perc szünettel. Amikor a második félidő közepén átlövésből beszedtük a második gólt, éreztük, hogy itt bizony nagyon nagy a baj, és valamit sürgősen újítani kéne. Hogy az emberfogás mitől nem sikerült, és miért szaporodtak el a pontatlan passzok és egyéb rossz döntések, azt se nem értjük, de büszkék sem vagyunk rá, illetve arra is keressük a választ, hogy mégis miért tudott az ellenfél sorozatosan létszámfölényes helyzeteket kialakítani, ha egyszer az eredmény még mindig nekünk kedvezett, ergó ha négyen beállunk a hatosra bekkelni, nekünk még az is jó lett volna.
Kevés örömünk egyike, hogy Hlavacska Tamás sok közül egy ziccert azért bevert, összetettben tehát egy ideig megint három góllal mentünk, na de nem sokáig, mert a hátralevő kevés időben is képesek voltunk még két gólt kapni. Nagyon szoros volt a vége, ha még egyet kapunk, akkor már büntetők következtek volna, de ezt valahogy el tudtuk kerülni. A végén tehét 4-1-es verséggel 5-4-es összesítettbeli győzelemmel, egyáltalán nem simán, de mégis bejutottunk a döntőbe.
Talán nem kell külön mondanunk, hogy a jövő heti, Kedd Este elleni döntő fennállásunk eddigi legnagyobb sikerét hozhatja el.

Kozelito Tél - Hajcsatok 4-0
   kapu: Fehér
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Kapitány, Palágyi, Tinkó
   gól: Hlavacska T. 2, Hlavacska A., Kapitány

Kozelito Tél - Hajcsatok 1-4
   kapu: Porkoláb
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Kapitány, Palágyi
   gól: Hlavacska T.

A B szint helyett

Tűzött a nap aznap Budapesten. (Azok a júniusi maradéknapok) Mi meg a Bandó elleni visszavágóra készültünk. Ez a kora délutáni időpont és a gumireszelék miatt fekete pálya nem túl focistabarát, annyira meleg volt a talaj, hogy a sportcipő talpát simán átégette, és akkor már a felsőbb rétegekbe is sugározta a hőt annyira, hogy futás nélkül is seggig leizzadt mindenki aki a pályára ment. És ezen még focizni kellett volna.
A keret majdnem a szokásos volt, Tóth helyén ezúttal Kapitánnyal, aki a meccs komolyságát átérezve nedves turbánt kötött a fejére.
A kezdés éppen nem olyan volt, amilyenre terveztük, a második passzból már sikerült eladni a labdát, amit az ellenfél három másodperc múlva átívelt a mi térfelünkre. A védőnk és a kapusunk valószínűleg egymásra várt, de a labdára nem mozdult senki, a csatár meg nem várt senkire, és a hálónkba lőtt. A 3-2-es első meccs után tehát máris egálra álltunk.
Mit lehetett tenni, küzdöttünk-hajtottunk,  kidolgoztunk néhány helyzetet, amiket sorban kihagytunk. A legnagyobb az volt, amikor Hlavacska Tamás kényszerítőzött Palágyival, ziccerben is találta magát, de még egyel tovább tette, ahol Tinkó érkezett, de nem pont a lábára érkezett a labda így egy kapufát tudtunk összehozni a dologból.
Sokadik próbára aztán mégis összejött az egyenlítés: Kapitány kissé nehezen értelmezhető ívelésére Görög és Hlavacska Tamás együtt érkezett, és nem tudták egymást annyira zavarni, hogy utóbbi játékos egy átvétel és egy csel után be ne vegye a kapu rövid sarkát.
A félidőt 1-1-el fogadtuk, és szaporán fogadkoztunk, hogy jobbak leszünk, és megnyerjük. Sajnos azonban továbbra is magas, sőt egyre fokozódó hibaszázalékkal játszottunk. Támadásban ez pár helyzet, köztük egy ketten-csak-a-kapussal-szemben ziccer elpuskázásával jártak. Védekezésben pedig meg se közelítettük a múlt héten hozott szintet, nagyon csúnya csapatszintű helyezkedési hibák után öt percen belül két gólt kaptunk, és ezzel tíz perccel a vége előtt kiesésre álltunk.
Szerencsére tudtunk újítani. Hlavacska Tamás öccsével való kényszerítőzés után ugyanúgy köszönt be, mint legszebb napjaiban. Ezzel tizenegyespárbajra állt az összetett, és úgy is maradt vagy öt percig, mire a pártatlan nézők már el is kezdték kérdezgetni, hogy kik lennének a rúgó játékosaink, de inkább lerendeztük még a rendes játékidőben. Gyors kontrák után Kapitány és ismét Hlavacska Tamás is betalált, a végén 4-3-ra nyertünk.
Nem mondhatjuk tehát, hogy izgalmak nélkül, de végül teljesen megérdemelten és kettős győzelemmel jutottunk túl egy korábbi A-ligás csapaton. Ezzel egyrészt bejutottunk az elődöntőbe, másrészt ha hihetők azok a pletykák, hogy jövőre 4-6 csapat megy fel az A-ligába, akkor finoman jeleztük mindenki számára, hogy mi is méltók lennénk rá.
Kozelito Tél - Bandó Karesz 4-3
   kapu: Fehér
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Kapitány, Palágyi, Tinkó
   gól: Hlavacska T. 3, Kapitány

Csere nélkül mit érek én?

Amúgy Tomit oldalba könyökölték.

Elérkeztünk az egyenes kieséses szakaszba, és a párosítás nem mindig könnyen követhető szeszélyéből adódóan a Bandó Kareszt kaptuk ellenfélnek. Ennek nem igazán örültünk, de persze az is igaz, hogy ezen a szinten már mindegyik csapat kemény.
Magunk részéről erős kerettel készültünk volna, ám kapusaink sorban mind lemondták a meccset, végül az abszolút vésztartalék Zsidit kellett szerepeltetnünk, akinek ez volt az első meccse a Kozelito színeiben. Mezőnybeli terveinket pedig Tinkó igazolt hiányzása és Tóth váratlan meg nem jelenése miatt már elkezdtünk bajban lenni, a vészbehívóval mozgósított Vadernát pedig a helyszínen tartózkodó szereplők tiltották el a szerepléstől. Így aztán csere nélkül kellett nekivágnunk egy igen nehéznek ígérkező, és komoly téttel bíró találkozónak.
A kezdés nem sok jót ígért, mert a félidő közepéig elszórakoztunk pár nagy helyzetet, akkor pedig hagytuk magunkat kipasszolni, és hátrányba kerültünk. Ettől viszont felrázódtunk, és minden erőnket bevetve hamarosan két góét szereztünk, megfordítva az állást, előbb a két Hlavacska összjátékából született gól, most az idősebbik volt az előkészítő, és a fiatalabbik a befejező, majd András vágott ki egy legszebb napjait idéző szólót, jobbról és balról is kicselezte az egész mezőnyt, beadását pedig Palágyi kapásból a hálóba vágta. Közben Palágyi buktatásáért két percig emberelőnyben is voltunk, de azt pont nem sikerült kihasználni.
Félidőben nagyon megbeszéltük hogy mi legyen a taktika, és olyan is lett. Ha eseményekről van szó, akkor azt kell említeni, hogy saját kapunknál elvégzett szöglet után Palágyi kaparintotta meg a labdát és nem kegyelmezett, végigfutott a bal oldalon, és gólt lőtt. De inkább a csapat rendkívül taktikus és fegyelmezett játékát kell dicsérni, amivel a véges energiákat beosztva, labdabirtoklásban nem feltétlen vezetve, de a meccset mégis kézben tartva játszottunk, az egyébként remek képességű ellenfél csak kereste magát, helyzetekig alig jutottak el ellenünk. Amikor egyszer véletlen lőhettek egyet tíz méterről, akkor abból pont gól is lett, de mégis azt kell mondanunk, hogy a helyzetek alapján nagyobb különbség is lehetett volna.
Mert bizony sikerült megőrizni az egygólos előnyt, és ha vékonyan is, de legalább előnyből várhatjuk az egy hét múlva esedékes visszavágót. Akkor meg remélhetőleg személyi állományt tekintve is bőségesebben leszünk meg.
Kozelito Tél - Bandó Karesz 3-2
   kapu: Zsidi
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi
   gól: Palágyi 2, Hlavacska A.

Irány a felsőház

Ezen a héten tartottuk a Taigetosz elleni kvalifikáció második körét, őszintén szólva részünkről olyan nagyon sok tétje mér nem volt a találkozónak, hiszen a múlt heti ötgólos győzelemmel gyakorlatilag továbbjutottunk, és mint utólag kiderült, a rájátszásbeli ellenfelet sem az itt elért gólkülönbség határozza meg. Keretünk a múltkorinál egy kicsit gyengébb volt, hiszen Tóth betegség, Fehér sérülés utáni lábadozás miatt maradt távol, szerencsére utóbbi játékost Porkoláb pótolni tudta.

Tamás kapufája a meccs elején

Az egész meccsre jellemző volt a kirívóan alacsony összeszedettségi szint, amire talán még a nagy meleg is rátett egy lapáttal. Bizony távol voltunk attól, hogy legalább a múlt heti teljesítményünket meg tudjuk ismételni.

Íme a küzdelem

Azért Hlavacska Tamás két perc után egy kapufával jelezte, hogy a pályán vagyunk, de az első gólt mi kaptuk és nem szereztük, miután eladtunk egy egyszer már megszerzett labdát.
Kapaszkodni kellett az eredmény után, de legalább sikerült, Palágyi mintegy öt perc alatt két gólt szerzett, egyet távolabbról, a másodikat pedig látványos ívelés után mondjuk úgy, hogy második szándékból a rövid felsőbe. Sajnos a vezetést bebiztosítani nem sikerült egy remekül eltalált átlövésből még a félidő vége előtt egyenlített az ellenfél.
Ha lehet ilyet mondani, az idő előrehaladtával még gyakoribbakká váltak a hibák, rossz helyezkedések, hosszú passzok és társaik. Ismét hagytuk, hogy az ellenfél megszerezze a vezetést, nagyon súlyos csapatszintű védekezési hiba után, két védőnk és kapusunk is állva nézte ahogy a labda lepattan, túljut védőinken, a csatár pedig köszöni és beveri.
A közönség már ébresztőt skandált, aminek legalább annyi foganatja lett, hogy tényleg felébredtünk és két perc különbséggel két gólt lőttünk, mindkettőnél Hlavacska Tamást találtuk meg a kapuval szemközt, neki pedig akkora helyzetből nem okoz gondot betalálni.
Az utolsó percekre kicsit beszorultunk, de védelmünk akkor szilárdan állt lábain, és sikerült megőrizni a vékony előnyt.
Összesítésben hatgólos győzelmünkkel magabiztosan jutottunk be a felsőházba, sejtjük hogy ott kit fogunk kapni, és nem örülünk neki, de akkor is mi vagyunk a jobbak. Sőt, a legjobbak.

Porkoláb (félig takarásban) szedi össze a labdát

Kozelito Tél - From Taigetosz Club 4-3
   kapu: Porkoláb I.
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi, Tinkó
   gól: Palágyi 2, Hlavacska 2

Szemesnek áll a világ

Féléves várakozás után elérkezett a VII. Magyarszakos Tanár-Diák Kupa napja, az a nap, amikor visszavághattunk az ősszel elszenvedett, oly igen fájú vereségért. A blogon ennek eddig nem volt nyoma, de ezúttal is nagy várakozás előzte meg az összecsapást, plakátokkal, üzengetésekkel, fogadkozásokkal.

Egy tanári szöglet

A diákok részéről egy csepp kétségbeesés is vegyült a tervezgetésbe, hiszen pár nappal a meccs előtt még létszámbeli problémák is felmerültek, főleg miután Fehér megsérült. Szerencsére aztán Fehér felépült, a BA-sok pedig az előzetesen vártnál nagyobb számban érkeztek meg, sőt tíz perc késéssel a magát korábban munka ürügyén kimentő Görög is megérkezett, így inkább a bőség zavarával küszködtünk. A nagy létszám minőségi téren is nagy erőt jelentett, hiszen szűken számolva is három ügyes, egy-az-egyben embereket megverni képes focista volt most a helyszínen, aki ősszel nem.
Ahogy lenni szokott az első percek nem annyira akciódusan, mint egymás kóstolgatásával és fárasztásával teltek, de ahogy múlt az idő, egyre inkább megmutatkozott a diákság fürgesége és technikai képzettsége, aminek révén lassan átvettük az irányítást.

Az ominózus pillanat

A félidő közepén Hlavacska vette észre Szemest, aki a hálóba lőtte a meccs első gólját, és nem sokat kellett várni a másodikra sem: Szemes nagyszerű ütemben ugratta ki Matust, aki laposan gurított az rövid sarokba. Ezzel szinte el is dőlt a meccs, vagy ha nem, hát valami egészen gyökeres változásnak kellett volna történnie hogy ne így legyen.

Szemes itt nem talált kaput, de kétszer megrezgette a tanárok hálóját

Jó pár olyan jelenetet láthatott a közönség ezúttal is, amilyenekre már korábban megszokhatott. Olyan jelenetekre gondolok, mint a tanári csapat bedobásai és szögletei után kialakuló zűrzavaros helyzetek, Tátrai kevergetései és majdnem-helyzetei a hatosunkon, és egy-egy keményebb belépő utáni beszélgetések. Odalépegetésben szintén a diákok vitték a prímet, volt is néhány kapuközeli szabadrúgása a tanári csapatnak, szerencsére ezek elhaltak a sorfalban, vagy a kapusban.
Még a félidőt jelző sípszó előtt Szemes még egyszer beköszönt, és úgy tűnt, akár mészárlás is lehet a vége. Azonban mégsem borult fel a pálya, sőt egyes periódusokban, talán a koncepciótlan cseréléseink miatt mintha fölényben lettek volna a tanárok.

Görög helyzete

A második félidő elején gyors gólváltással szórakoztattuk a népet. A tanárok egy gyors kontra révén kerültek mögénk, és Molnár beadását Seláf vágta közelről a hálóba. A fiataloknál ki más, mint Szemes okozott gondot, átkígyózott a védelem résein, majd lekészítette a labdát, Tinkó pedig a léc alá vágta. Ha lenne MVP választás, akkor ezen a meccsen Szemes két góljával és két gólpasszával minden vitán felül kiérdemelte volna.
A küzdelemre és az izgalmakra a továbbiakban sem lehetett panasz, mindössze gólból nem született több. A tanári csapat próbálkozásai rendre elhaltak a diákok védelmén, talán Molnár majdnem félpályáról megeresztett lövése járt legközelebb a gólhoz, de Fehér kitolta. Annyira pedig öt mezőnyjátékossal nem nyílt ki a tanári csapat, hogy le lehessen kontrázni őket.

A tanárok gólja utáni pillanat

Így aztán maradt a 4-1, egy tendenciát minden bizonnyal ki lehet olvasni abból, hogy hét meccs alatt háromszor ugyanazt az eredményt értük el, és akkor ami ehhez képest eltérés, azt rendkívüli eseményekkel magyarázhatjuk. A győzelem azt is jelenti, hogy visszaszereztük az ősszel elvesztett kupát és vele a diákság becsületét.
Kérdéses, hogy mi lesz a jövőben a tanár-diák meccsekkel. Ugye ez a mostani meccs az utolsóként volt reklámozva amiatt, hogy a tanárok mellett most már a diákokat hagyományosan képviselő gárda is öregszik. De a mai meccsen a fiatalabb diákok megmutatták hogy akár létszámukat akár teljesítményüket tekintve képesek kiállítani egy méltó csapatot, ami továbbviheti a hagyományokat. A kupákon három éve szereplő gárda, a mostani végzősök pedig vagy visszavonulnak, vagy kiegészítő emberként szerepelnek legközelebb, vagy megalakítják doktoranduszcsapatot.

És mi pózolhattunk a kupával

Kozelito Tél - Tanárok 4-1







A diákok részéről:
   kapu: Fehér
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Matus, Mizsur, Németh, Rédey, Szemes, Tinkó
   gól: Szemes 2, Matus, Tinkó

A tanárok részéről:
   kapu: Zahari
   mezőny: Bárth, Bónus, Gintli, Molnár, Seláf, Tátrai, Vaderna, Vincze
   gól: Seláf


Az eseményen készült fényképek hamarosan nagy mennyiségben is elérhetőek lesznek.

Fél lábbal a nyolc között

 A bajnokságban elérkeztünk az egyenes kieséses szakaszba, ahol a kvalifikációs körben résztvevők között papíron legerősebb csapatként a papíron leggyengébbet kellett volna kapnunk, aztán a lebonyolítás szeszélyéből adódóan az újonc, ismeretlen, és a bajnokságot legalul befejezőknél potenciálisan erősebb Taigetosz ellen kezdtük.

Íme a küzdelem

Aggodalomra két dolog adott okot, mindkettő a délutáni tanár-diák meccsel kapcsolatban. Az első, hogy a tanárok elleni fellépésre készülő játékosok elvileg tartalékolhatták volna erejüket a kisebb téttel, de nagyobb presztízzsel bíró találkozóra, szerencsére ez nem következett be. Másrészt kedden a tanári csapat tagjaival játszva Fehér máig tisztázatlan körülmények között megsérült, és úgy tűnt, ki kell hagynia a hétvégi meccseket. Sérülés óriási szerencsénkre sokat javult és szombatra olyan állapotra jutott, hogy kapusunk vállalta a játékot.
A meccs kezdetére tudtuk, hogy ellenfelünk nem az a gyámoltalan csapat, amit ez a név takarhat, hanem egy bátran támadó, gyors és technikás labdarúgókkal is felálló együttes. Amennyiben azonban sokgólos meccsre számítottunk, tévednünk kellett. Nem csak mi nem, hanem ellenfelünk sem nyílt ki ész nélkül, szórványosan adódó lövéseinket pedig a kapus magabiztosan védte.

Hlavacska Tamás keverget

Amúgy nagy iramú lüktető meccs volt, itt is, ott is szép megmozdulásokkal, és enyhe fölényünk ellenére egyáltalán nem tűnt simának. Főleg úgy nem, hogy még félidőben is gól nélküli döntetlent mutatott az eredményjelző tábla. A második félidő közepére azonban felőröltük az ellenfél ellenálló képességét. Tóth egy felsősarkos bombával nyitotta meg a gólok sorát, egyetlen perccel később Palágyi talált közelről a hálóba, nem sokkal később pedig Hlavacska András is letette a névjegyét.

A kapus itt kifogott Andráson, de volt ez fordítva is

Az ellenfél öt mezőnyjátékosos módra váltott, de ezzel is elbírtunk, sőt Tinkó élete gólját "lőtte", amikor egy passz a félpályánál úgy pattant a térdére, hogy onnan az üresen tátongó kapuba csorgott. A lefújás előtt pedig szintén szerencsés körülmények között Görög is megszerezte a maga gólját.
Az öt rúgott gólnál még nagyobb fegyvertény, hogy egyet sem kaptunk. Egyrészt ez zsinórban a harmadik bajnoki, amelyen érintetlen marad a hálónk, másrészt védelmünk szervezettségét külön kiemeli, hogy egy ilyen jó személyi erőkkel megáldott csapatot tudtunk levenni a pályáról.
Innen már lehetetlennek látszik, hogy ne jussunk be a felsőházba, de a gólarány miatt fontos lenne jól szerepelni a visszavágón is.
Kozelito Tél - From Taigetosz Club 5-0
   kapu: Fehér
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi, Tinkó, Tóth
   gól: Tóth, Palágyi, Hlavacska A., Tinkó, Görög