Egy kicsit visszább

Jót tett a csapat önbizalmának a múlt heti fölényes győzelem, talán túlságosan is, mert nem biztos, hogy mindenki realizálta azt a szintlépést, amin keresztülmentünk tavalyhoz képest. Márpedig idén már csak nehéz meccsekre lehet számítani, amikor csak legjobb formánkat nyújtva nyerhetünk, ingyen semmit adja a bőrét.
Létszámra éppen megvoltunk, kezdésre beesett az egyetlen cserénk is, harci kedvünk az egeket verdeste. A ránk jellemző kreatív játékkal próbálkoztunk helyzeteket teremteni, tulajdonképpen nem is voltunk rosszak, csak hát egy igen jól védekező ellenfél állt a pálya másik térfelén, mégis viszonylag ritkán jutottunk el helyzetig, illetve elég sokszor esett meg, hogy egy picit hosszú volt a kiugratás, vagy kései a beindulás, és odalett a lehetőség.
A félidő második felében aztán egy helyezkedési hiba után hátrányba kerültünk. Szerencsére nem sokáig voltunk hátrányban, mert Porkoláb elfutása és nagyszerű beadása után a hosszú oldalon érkező Hlavacska Tamás a hálóba lőtte egyenlítő gólunkat.
A meccs előrehaladtával kezdett paprikásodni a hangulat a mi-ők-spori háromszögben repkedett egy-két odamondogatás, de hát a nagy tét és a legfelsőbb osztály saját stressze már csak ilyen.
Nagyobb baj, hogy a védelmünk még egyszer kihagyott, elengedett egy totál elhárítható kiugratási kísérletet, amelyet aztán a csatár befutott és értékesített.
Innentől kezdve minden energiánkat mozgósítottuk az egyenlítés érdekében, elég sok alkalommal el is jutottunk lövőhelyzetig, a mezőnybeli játékunkat nem igazán érheti kritika, sajnos a befejezések nem voltak sikeresek, egy védő, vagy a kapus mindig közbe tudott vetődni. A végén még volt három veszélyes szabadrúgás a kapunk közelében, azokat túléltük, sajnos a gólszerzésben az utolsó percekben sem tudtunk eredményt felmutatni.
Maradt tehát az 1-2, jó gólkülönbségünknek köszönhetően még mindig elég jó helyet foglalunk el a tabellán, és még mindig korainak éreznénk szálazgatni, hogy hol lehetünk a végén.
Kozelito Tél - Bozsik Program 1-2
   kapu: Tinkó
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi, Porkoláb M.
   gól: Hlavacska T.

Diadalmas kecske

 Nagy pátoszt éppenséggel nem csaptunk első A-ligás meccsünk előtt, egyszer ennek is el kellett jönnie. Az elmúlt egy hónapban néha focikáltunk együtt, vagy legalább páran a Kozelito nevében. A jeles meccsdátum felé haladva az is kiderült, hogy létszámgondjaink lesznek, ugyanis a fél csapat nem tud eljönni. Első fordulóban persze még él az az előny, hogy nincs leadva a nevezési lap, és fel lehet vésni rá mindazokat akik éppen segédkeznek csapatunk becsületének megmentésében, tehát most az első fordulóban is az előzeteshez képest két új névvel gazdagodott a nevezési lapunk.
A pályán kiderült, hogy az ellenfél, a régről ismerős Black Ram csapata még nálunk is súlyosabb létszámgondokkal van, és csak 3+1-ben tudnak kiállni, miközben a távollevőnek hitt Pokoláb is befutott és játékra jelentkezett. A 3+1-es felálláshoz mi is alkalmazkodtunk, ezért a Tinkó - Porkoláb M., Hlavacska T., Palágyi kezdőcsapat állat a pályán kezdéskor történetünk első A-ligás meccsén, Görög és Márialigeti addig megkapták a lehetőséget, hogy a kispadon kipletykálják magukat.
Tulajdonképpen nagyobb lelkesedésünk és abból fakadó nagyobb futómennyiségünk révén kezdettől fogva fölényben voltunk, de meg kellett várni, hogy ez realizálódhasson, mert az első percek inkább koncentrált mezőnyjátékot hoztak. A helyzetek és gólok potyogásának megkezdésével meg kellett várni azt amire elkezdtük felőrölni az ellenfél energiáit. Az első cserék megejtése után Márialigeti lőtt tőle megszokott iszonyatos bombagólt, és máris miénk a vezetés. Az ellenfél innentől kezdve végig villámkapussal, tulajdonképpen kapus nélkül, egyel több mezőnyjátékossal játszott, de mezőnybeli védelmünk egész jó arányban tudta szűrni a létszámhátrányos helyzetet, amennyiben a legelől repkedő, inkább csak zavaró funkciójú támadó az ellenfél két leghátsó emberét sakkban tudta tartani.
Előnyünk meglétében aztán hamarosan beindult az ipari gólgyártás. Az első gól után egyetlen perccel Márialigeti szerzett labdát, mindenkit kicselezett, majd kihagyhatatlan helyzetbe hozta Görögöt, és máris kettővel mentünk. Ekkor az ellenfél egy megpattanó lövéssel szépített, és a meccs során utoljára még szoros volt az állás, de nem sokáig. Márialigeti gyorsan újabb két gólt szerzett, főleg az a kapus szeme közé lőtt iszonytató bikabomba marad emlékezetes, amikor a keresztlécről lefelé vágódó labda a hálót éppen érintve végül saját erejéből kifelé csavarodott, szerencsére elég jelét adva annak, hogy már előtte túljutott a gólvonalon; majd Palágyi is meglőtte a maga szokásos meccsenkénti gólját.
A továbbiakban egyértelmű volt, hogy lépéselőnyben vagyunk, és innen már csak mi nyerhetünk, illetve a meccs jellegéből adódóan elég sok terünk és lehetőségünk nyílt arra, hogy a továbbiakban is helyzetbe tudjunk kerülni és újabb gólokat lőhessünk. A második félidő elején egyrészt befutott az ellenfél ötödik játékosa, onnantól mindkét fél 4+1-ben játszhatott, illetve Szöllősy is megérkezett, és debütált a csapat színeiben, ha már pályára lépett, szépen kijátszott akció végén lövetett is egy gólt Hlavacska Tamással. A gólhenger beindult, Hlavacska Tamás saját térfelünkről is rúgott egyet, majd a meccs végére mesterhármaig jutott, Márialigeti is beköszönt még egyszer a második félidőben, illetve rúgatott még egy gólt Göröggel. Palágyi második gólját érvénytelenített a játékvezető, mert szerinte előtte már az oldalvonalon túlra jutott a labda, de emiatt nem sokat kellett bánkódnunk. A végén Szöllősy is betalált, letette a névjegyét köztünk is. A statisztikusok nem száz százalékig biztosak, de úgy hisszük, ő csak játszott ellenünk, de nem szerzett gólt, így nem kerül be abba a díszes társaságba, akik velünk és ellenünk is betaláltak.
Közben kaptunk is néhányat, de ez annyira azért nem törte össze a lelki világunkat, mert most hogy 11-2 vagy 11-5 lesz a vége, az annyira sokat nem számít. Voltak bosszantó faktorok a bekapott gólokban, de erre azt mondjuk, hogy inkább most kapjunk balszerencsés gólt, mint egy szoros meccsen.
Az első meccset tehát fölényesen, 11-5-ös végeredménnyel nyertük meg, ehhez hasonló sikert remélünk, persze tudatában vagyunk, hogy ennél azért lesz keményebb is.
A képek annak szólnak, hogy hivatalos kabalaállatunk nincs, de a Kozel sörnek a kecske, és akkor ezt a híradást is ékesítsék kecskés képek.


Kozelito Tél - Black Ram 11-5

kapu: Tinkó
mezőny: Görög, Hlavacska T., Márialigeti, Palágyi, Porkoláb M, Szöllősy

gól: Márialigeti 4, Hlavacska T. 3, Görög 2, Palágyi, Szöllősy

Új év, új remények

Jelentjük a nagyközönségnek, hogy elkezdődött a 2014-15-ös szezon, és ebben az évben is aktívak leszünk, reményeink pedig a feljutásra való tekintettel az egeket verdesik.
A nyár nagyrészt a regenerálódással és a mentális felkészüléssel telt. Ez nehezen számszerűsíthető, sikeréről talán az előttünk álló idény eredményeinek tükrében tudunk beszámolni. A keret kialakítása folyamatban van. Jelen állás szerint Fehér a PSG színeiben fogja terjeszteni a Bölcsész Bajnokságban megszerzett rutint, illetve verseskötetéből Ibrának tart felolvasásokat, ezen kultúrmisszió pedig megakadályozza abban hogy ezen az őszön is kapunkat óvja. Helyette Tinkó viseli majd a kesztyűt. Széleskörű tárgyalásokat folytattunk a mezőnybeli keret szélesítése érdekében, ez viszonylag közhelyesen Tóth és Kapitány minél erősebb bevonását jelenti; illetve tárgyalásban állunk Porkoláb Mátéval, korábbi tartalék kapusunk öccsével. Azt sem lehet elhallgatni, hogy bár a Hazafias Népfront jelen állás szerint indulni fog a bajnokságban, ha esetleg mégsem indulnának, az számunkra előnyös játékospiaci helyzetet teremthetne.
Pár hete volt egy magunk közti meccs, keret egyik fele a másik fele ellen, és természetesen győztünk.
Most pedig egy ilyenkor szokásos Emirates kupán vettünk részt. A keret nyomokban hasonlított a leendő bajnoki keretünkhöz, annyiban biztosan hogy Fehér nem volt jelen, egyébként Palágyi, Tóth és Kapitány sem, viszont a nagy tétre tekintettel reaktiváltuk Petykót, és az ifjabb Porkoláb is bemutatkozott.
Első meccsünkön a Hajcsatok ellen jó mezőnybeli játékkal, bár néhány kihagyással nyertünk 3-1-re, a gólokat mind a Hlavacska testvérek hozták össze. Dicséretes volt fegyelmezettségünk, illetve az hogy nem csak sablonokban, hanem rögtönzésben is tudtunk gondolkodni, és kezdeti aggodalmainkkal szemben erővel is bírtuk a találkozót, hiszen a második félidő második felében szerzett két góllal döntöttük el a három pont sorsát..
Másodjára szakadó esőben a Fekete Sereg ellen meccseltünk, szakadó esőben. Hlavacska Tamás megpattanó lövésével korán előnyhöz jutottunk. Az előnyt azonban lehetőségeink ellenére nem sikerült növelnünk. Játékunk esetlegességéhez az is hozzájárult, hogy Görög véletlenül két darab ballábas cipőt hozott el, és a másik két meccsre tudott kölcsönlábbelit kérni, ezen a meccsen jobb lábán is ballábas csálé csuka lötyögött. A mérkőzés nem igazán alakult jól számunkra, nem sokkal a vége előtt 2-3-as hátrányban voltunk. Az okokat még kielemezzük, illetve a tolódás nem ment olyan jól. Az utolsó percben aztán Porkoláb megmentett minket: egy vaktában előrevágott labdára rástartolt, és három méteres hátrányból indulva végül meg tudta verni védőjét, és gólt szerzett. Ezzel egyrészt döntetlenre mentette a találkozót, másrészt második labdarúgóként eljutott odáig, hogy már a Kozelito Tél képviseletében és ellenében is szerzett gólt.
A harmadik meccsre már elállt az eső, de addigra jól átfagytunk, elgémberedtünk a két meccsnyi pihenő alatt. Talán a nem megfelelő fizikai állapotunk okozhatta, hogy ellenfelünk csatára félpályától kiugorhatott, és abszolút gólhelyzetbe került. Tinkó kivetődött, de egy ütemmel elkésett, és elkaszálta a csatárt, a labda pedig továbbcsorgott, és az akciót kísérő csatártárs az üres kapuba gurított. Sokaknak a 2006-os BL döntő kulcsjelenete ugrott be, ott a bíró tévesen érvénytelenítette a gólt, most a gól megmaradt, az akcióról egészében lemaradó bíró jóvoltából a fegyelmezés maradt el. Nem sokáig voltunk azonban hátrányban, mert Hlavacska Tamás most is megrúgta szokásos szélen elfutós gólját. A második félidő közepén újra hátrányba kerültünk, és az utolsó percekben nekünk kellett küzdeni az eredményért, főleg úgy, hogy a többi meccs eredményének ismeretében ez volt a döntő, tudtuk, hogy győzelem esetén elsők, döntetlen esetén másodikok, nagy különbségű vereség esetén harmadikok leszünk. Hatalmas energiákat mozgósítottunk, és örömmel tapasztaltuk, hogy a harmadik meccsen is szép futómennyiséget produkáltunk. A legszebben kidolgozott akció Petykó előtt adódott, azonban elsőre a kapus, másodjára a védők menteni tudtak. A döntő pillanat két perccel a vége előtt adódott, amikor ellenfelünk védője időhúzási céllal a saját szögletzászlója felé vitte a labdát, miközben Hlavacska Tamás és Porkoláb Máté két oldalról próbálták szerelni. A labdatartás maga sikeres volt az ellenfél számára, ám közben kivezette a labdát az oldalvonalon túlra. A játékvezető tévesen az ellenfél javára ítélt oldalrúgást, amit ők el is végeztek. A rúgó játékos azonban az üres területekre őrizetlenül beinduló csatárok helyett a saját hatosukon álló Hlavacska Andráshoz passzolt, aki köszönte szépen, és gyorsan beverte az egyenlítő gólt - miközben az összes többi mezőnyjátékos azon reklamált, hogy kié lett volna az oldalrúgás joga. A hátralevő mintegy fél percben még a győzelmet is megszerezhettük volna, hiszen egy erőből belőtt labdára a kapu torkában hatalmas lendülettel érkezett Porkoláb, ám sajnos bevetődve a kapu mellé sodorta a labdát.
Így összességében tehát az utolsó meccs döntetlennel zárult, és veretlenségünk megőrzése mellett a kupán a második helyet értük el. Ezért inkább letagadjuk az egész jelentőségét, és úgy csinálunk, mintha csak a bajnoki szezonra való felkészülés miatt lett volna fontos mindez.
További hírek esetén jelentkezünk.

Az Emirates Kupán részt vettek: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Petykó, Porkoláb M., Tinkó
gól: Hlavacska T. 4, Hlavacska A. 3, Porkoláb M.

Nekünk Mohács kell

Ezek az utolsó fordulók lassan legendássá lesznek, illetve kérni fogjuk a szervezőknél, hogy a bajnokságot utolsó fordulók nélkül szervezzék meg.
A keretösszeállítás és a mentális felkészülés úgy tűnt, jól sikerült, persze jól is néznénk ki, ha a bajnoki döntőre bajok lennének a csapat mentális állapotával. Szokott keretünk harcra készen, Paholiccsal ebben a szezonban először kiegészülve várta a találkozót. A helyszínen az is kiderült, hogy majdnem mindenki nekünk szurkol, az ellenfél nyilván nem, de az elvben semleges csapatok sorban járultak hozzánk jóindulatukról biztosítani.
Terveink szerint pedig fegyelmezett védekezésre kellett építenünk, nem elrohanni, és nem alkalmat adni az ellenfélnek arra, hogy lekontrázhasson, tudván, hogy ha egyszer előnybe kerülnek, akkor borzasztó nehéz lesz magunk javára fordítani az állást. Hiszen márciusban már tapasztaltuk.

Itt épp mögénk kerültek

A gyakorlati megvalósítás? Eleinte kicsit köhögni látszott, az első tíz percben éppenséggel nem sokat birtokoltuk a labdát, ez még összeférhető lett volna terveinkkel, ha kontrázhatunk, de erre nem nyílt mód, ráadásul a visszahúzódás vagy letámadás között sem tudtunk határozott választást tenni. Fehér kétszer nagyot védett, aztán amikor a félidő közepén már éppen úgy tűnt, hogy átvesszük a játék irányítását, akkor egy középtávoli lövés kikötött a kapunkban.
Erre megráztuk magunkat, és egy szépen kijátszott akció végén Palágyi hatalmas kapufát lőtt. Azonban az magyarázatra szorulna, hogy miért kellett egy bő fél félidőt várni arra egy bajnoki döntőben, hogy a csapat felpörögjön a meccsritmusra. Utólag az sem biztos, hogy szerencsésen sült el, hogy három cserével álltunk ki, hiszen utoljára szeptemberben, a Túlerő ellen volt három cserénk, azóta pedig nagyon is megszoktuk az egy- vagy kétcserés felállást, és most így néha szanaszét cserélgettük a mezőnybeli csapatot. Továbbá ha már a mi csapatunk átlagéletkora húsz évvel alacsonyabb az ellenfélnél, akkor legalább kísérletet tehettünk volna a futómennyiség növelésére, hátha legalább abban föléjük tudunk nőni.

Tóth operál

Persze lehetne azt írni, hogy voltak helyzeteink, mert valóban voltak, de azt is megszoktuk már, hogy a mi helyzetkihasználásunk sosem jó, ezért annyi, hogy voltak helyzeteink, még semmit nem jelent, a "voltak helyzeteink" körülbelül a "voltak passzaink"-kal egyenértékű. Utólag nagy vita tárgyát képezte, hogy mennyire játszottunk rosszul ezen a meccsen. Nyilván egy alsóházi csapatot a mai teljesítményünkkel is magabiztosan vertünk volna, tehát nem játszottunk kifejezetten rosszul, de egy bajnoki döntőre ennél egyértelműen és a meccs közben is érezhetően több kellett volna. Egy vékony közepes teljesítmény pedig a bajnokság legjobban védekező csapata ellen bajosan lehet elég.
A második félidő közepén minden gyengeségünk ellenére sikerült egyenlítenünk, Hlavacska A. baloldali beadását Paholics lőtte a hálóba, és felcsillant a remény, hogy fordítani tudunk, vagy ha nem, legalább a büntetőpárbajig eljutunk.
A kulcsmomentum a meccs vége előtt öt perccel érkezett el: Hlavacska András főzte be még a mi térfelünkön az addig előremerészkedő utolsó védőt, és csak a kapus által őrzött kapu felé iramodott volna. Azonban ekkor a labda nyomában felbukkant Tinkó, és két játékosunk egymást zavarta meg, a tiszta ziccer helyett így végül egy gyenge távoli lövést tudtunk végül kihozni. Az ellenakcióból pedig, bár mindenki visszaért, a csatár mégis le tudott fordulni, és éles szögből leadott lövésével pont megtalálta azt az ezredmilliméteres rést, ahol elfér a labda védőnk lába, a kapusunk keze, és a kapufa belső éle között.

Egy lövés, ezúttal fölé

Egy perccel később Tóth látványosan visszahúzta az ellenfél csatárát, amiért kétperces kiállításban részesült. Ezt sikerült kibekkelnünk újabb gól nélkül, sőt lövésig is eljutottunk, de akkor is értékes percek fogytak el. A legvégére pedig még a kapusunkat is lehoztuk, hogy egy ötödik mezőnyjátékos játszhasson a helyén, és hogy hátha sikerül egyenlíteni. Közel jártunk hozzá, Hlavacska Tamásnak is volt egy veszélyes lövése, Palágyi pedig az utolsó akcióból éles szögből lőtt a rövid kapufára, de sajnos onnan kifelé pattant.
A vége tehát 1-2 lett, ezzel az ezüstérmet szereztük meg, a csapatkapitányi kommüniké szerint sokat ettünk azért, hogy érmet szerezzünk, és sokat tettünk azért is, hogy ne legyen fényesebb az a bizonyos érem. Rendkívül bosszantó, hogy negyedik éve szenvedünk egygólos vereséget a bajnokság utolsó fordulójában. Kétszer bronzról, kétszer aranyról maradunk le miatta, valószínűleg mentális okok lehetnek a háttérben, amin túl kellene lépnünk.
Állítólag majd lesz olyan pillanat is, amikor örülni fogunk az ezüstnek is.
Jövőre pedig az A ligában próbálunk szerencsét. Hátha ott bajnokok leszünk...


Kozelito Tél - Kedd Este 1-2
   kapu: Fehér
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi, Paholics, Tinkó, Tóth
   gól: Paholics

A dolgok rendeződnek

A bajnokság végének közeledtével egyre nő a tét, fiaink most például az elődöntőben vehettek részt, és előzetesen elárulhatjuk, hogy a következő héten még nagyobb meccsük lesz, túl azon persze hogy a múlt heti negyeddöntő sem volt semmi.
A keretösszeállítás során kiderült, hogy az egy napon elintézendő két meccs közül az elsőn rendes keretünkkel leszünk, ám a másodikon felborul a rend, ezért célszerű lenne az elsőt rendesen meghajtani, és lehetőleg előnybe kerülni, hogy a visszavágón egy iksz körüli eredménnyek bebiztosíthassuk a továbbjutást.

Fehér véd, amin Kapitány láthatólag nagyon meglepődik

Ami a fogadkozást illeti, nem volt alaptalan, mert látszott, hogy erős mentális állapotban van a csapat. Az elején persze kóstolgatással kezdődött az összecsapás, de amint a kötelező köröket lefutottuk, Hlavacska Tamás egy átvétel után a hálóba lőtte Kapitány passzát, és előnyben is voltunk. Alig pár perccel később a legszebb napjait idézően küzdő Palágyi ugratta ki középen Hlavacska Andrást, aki amúgy Petykó módra kétkapufás gólt szerzett. Ezket azért érdemes kiemelni, mert jubileumi találatok voltak, Tamás 150., András 100. gólját szerezte a csapat színeiben.
A gólok mellett a csapatmunkát és a rendkívül fegyelmezett védekezést kell kiemelni. Az ellenfél ragyogó támadási potenciálja ellenére alig-lig jutott el lövésig, a távoli ágyúzások pedig elkerülték a kapunkat.
Félidőben nagyon fogadkoztunk, hogy csak így tovább, poénból elhangzott az is, hogy a második félidőben is rúgunk kettőt, és akkor már jók is vagyunk. De a lényeg az, hogy folytattuk a jó játékot, és uraltuk a pályát- Szokásunk szerint a helyzetkihasználás elmaradt a maximálistól, kimaradt néhány olyan helyzet, amit bizony illett volna belőni, de ez egyben a mezőnymunka dícsérete is, hogy sikerült nagy helyzeteket kialakítanunk.
Aztán összejött az a bizonyos két gól is, a félidő második felében, mindkétszer Kapitány főszereplésével. Először saját térfelünk bal oldaláról indulva ment el mindenki mellett, és lőtte ki a hosszú alsót, majd az ellendél térfelének közepén csapott le egy elhagyott labdára, eltolta a kapus mellett, középre adása után pedig Hlavacska Tamásnak arra is volt ideje, hogy labdaátvétel után még megnézze, merre is van az üres kapu, mielőtt begurította volna.
Összességében tehát minden elvárást felülmúlva nagyon okos, nagyon összeszedett játékkal behúztuk a győzelmet, és mellé egy olyan gólarányt, ami szinte biztossá tette a továbbjutást.
A két meccs közti szünetben Fehér és Tinkó félmagasan el, helyettük Porkoláb érkezett, kicsit tartalékosabbak lettünk tehát. De bíztunk magunkban, úgy vettük észre, hogy az ellenfélnél elkezdett válságos lenni a hangulat a vereség után, arra jutottunk, tehát hogy ha a rendkívül erős kezdőcsapat tudja folytatni azt a szervezett játékot, amit az első meccsen láthatjuk, akkor tíz-tizenöt perc eredményes bekkelés, vagy esetleg ha újabb gólt szereznénk kontrából, az végleg eldöntené a két csapat közti mentális hadviselést, és akár még gálameccs is lehetne a vége. Bé variáns, ha kapunk egy-két gólt attól az ellenfél nyilván vérszemet kapna, és nagyon kemény lehetne a vége, erre azt találtuk ki, hogy akkor majd a sztratoszféra és a troposzféra határára rugdossuk a labdákat el (az hozzávetőleg tízezer méteres magasságot jelent). Nem így lett, de ettől nem lettünk férfiasabbak.
Az első tíz percre még mondhatjuk, hogy elment, mert ha nem is mi birtokoltuk a labdát, legalább sikerült úgy megszállni a saját kilencesünket, hogy ne kapjunk gólokat. Aztán negyed óra játék után kaptunk egy gólt, valami bohózatba illőt, közvetlen közelről bekotorva. Innentől kezdve a játékunk színvonala valami elképesztően leromlott, és sajnos úgy is maradt a meccs végéig.

A középpontban Palágyi és Nobilis küzdelme

Ekkora szintű teljesítmény változást még egyik hónapról a másikra is nehéz lenne elképzelni, nemhogy egyik meccsről a másikra, mindössze 45 perc szünettel. Amikor a második félidő közepén átlövésből beszedtük a második gólt, éreztük, hogy itt bizony nagyon nagy a baj, és valamit sürgősen újítani kéne. Hogy az emberfogás mitől nem sikerült, és miért szaporodtak el a pontatlan passzok és egyéb rossz döntések, azt se nem értjük, de büszkék sem vagyunk rá, illetve arra is keressük a választ, hogy mégis miért tudott az ellenfél sorozatosan létszámfölényes helyzeteket kialakítani, ha egyszer az eredmény még mindig nekünk kedvezett, ergó ha négyen beállunk a hatosra bekkelni, nekünk még az is jó lett volna.
Kevés örömünk egyike, hogy Hlavacska Tamás sok közül egy ziccert azért bevert, összetettben tehát egy ideig megint három góllal mentünk, na de nem sokáig, mert a hátralevő kevés időben is képesek voltunk még két gólt kapni. Nagyon szoros volt a vége, ha még egyet kapunk, akkor már büntetők következtek volna, de ezt valahogy el tudtuk kerülni. A végén tehét 4-1-es verséggel 5-4-es összesítettbeli győzelemmel, egyáltalán nem simán, de mégis bejutottunk a döntőbe.
Talán nem kell külön mondanunk, hogy a jövő heti, Kedd Este elleni döntő fennállásunk eddigi legnagyobb sikerét hozhatja el.

Kozelito Tél - Hajcsatok 4-0
   kapu: Fehér
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Kapitány, Palágyi, Tinkó
   gól: Hlavacska T. 2, Hlavacska A., Kapitány

Kozelito Tél - Hajcsatok 1-4
   kapu: Porkoláb
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Kapitány, Palágyi
   gól: Hlavacska T.

A B szint helyett

Tűzött a nap aznap Budapesten. (Azok a júniusi maradéknapok) Mi meg a Bandó elleni visszavágóra készültünk. Ez a kora délutáni időpont és a gumireszelék miatt fekete pálya nem túl focistabarát, annyira meleg volt a talaj, hogy a sportcipő talpát simán átégette, és akkor már a felsőbb rétegekbe is sugározta a hőt annyira, hogy futás nélkül is seggig leizzadt mindenki aki a pályára ment. És ezen még focizni kellett volna.
A keret majdnem a szokásos volt, Tóth helyén ezúttal Kapitánnyal, aki a meccs komolyságát átérezve nedves turbánt kötött a fejére.
A kezdés éppen nem olyan volt, amilyenre terveztük, a második passzból már sikerült eladni a labdát, amit az ellenfél három másodperc múlva átívelt a mi térfelünkre. A védőnk és a kapusunk valószínűleg egymásra várt, de a labdára nem mozdult senki, a csatár meg nem várt senkire, és a hálónkba lőtt. A 3-2-es első meccs után tehát máris egálra álltunk.
Mit lehetett tenni, küzdöttünk-hajtottunk,  kidolgoztunk néhány helyzetet, amiket sorban kihagytunk. A legnagyobb az volt, amikor Hlavacska Tamás kényszerítőzött Palágyival, ziccerben is találta magát, de még egyel tovább tette, ahol Tinkó érkezett, de nem pont a lábára érkezett a labda így egy kapufát tudtunk összehozni a dologból.
Sokadik próbára aztán mégis összejött az egyenlítés: Kapitány kissé nehezen értelmezhető ívelésére Görög és Hlavacska Tamás együtt érkezett, és nem tudták egymást annyira zavarni, hogy utóbbi játékos egy átvétel és egy csel után be ne vegye a kapu rövid sarkát.
A félidőt 1-1-el fogadtuk, és szaporán fogadkoztunk, hogy jobbak leszünk, és megnyerjük. Sajnos azonban továbbra is magas, sőt egyre fokozódó hibaszázalékkal játszottunk. Támadásban ez pár helyzet, köztük egy ketten-csak-a-kapussal-szemben ziccer elpuskázásával jártak. Védekezésben pedig meg se közelítettük a múlt héten hozott szintet, nagyon csúnya csapatszintű helyezkedési hibák után öt percen belül két gólt kaptunk, és ezzel tíz perccel a vége előtt kiesésre álltunk.
Szerencsére tudtunk újítani. Hlavacska Tamás öccsével való kényszerítőzés után ugyanúgy köszönt be, mint legszebb napjaiban. Ezzel tizenegyespárbajra állt az összetett, és úgy is maradt vagy öt percig, mire a pártatlan nézők már el is kezdték kérdezgetni, hogy kik lennének a rúgó játékosaink, de inkább lerendeztük még a rendes játékidőben. Gyors kontrák után Kapitány és ismét Hlavacska Tamás is betalált, a végén 4-3-ra nyertünk.
Nem mondhatjuk tehát, hogy izgalmak nélkül, de végül teljesen megérdemelten és kettős győzelemmel jutottunk túl egy korábbi A-ligás csapaton. Ezzel egyrészt bejutottunk az elődöntőbe, másrészt ha hihetők azok a pletykák, hogy jövőre 4-6 csapat megy fel az A-ligába, akkor finoman jeleztük mindenki számára, hogy mi is méltók lennénk rá.
Kozelito Tél - Bandó Karesz 4-3
   kapu: Fehér
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Kapitány, Palágyi, Tinkó
   gól: Hlavacska T. 3, Kapitány

Csere nélkül mit érek én?

Amúgy Tomit oldalba könyökölték.

Elérkeztünk az egyenes kieséses szakaszba, és a párosítás nem mindig könnyen követhető szeszélyéből adódóan a Bandó Kareszt kaptuk ellenfélnek. Ennek nem igazán örültünk, de persze az is igaz, hogy ezen a szinten már mindegyik csapat kemény.
Magunk részéről erős kerettel készültünk volna, ám kapusaink sorban mind lemondták a meccset, végül az abszolút vésztartalék Zsidit kellett szerepeltetnünk, akinek ez volt az első meccse a Kozelito színeiben. Mezőnybeli terveinket pedig Tinkó igazolt hiányzása és Tóth váratlan meg nem jelenése miatt már elkezdtünk bajban lenni, a vészbehívóval mozgósított Vadernát pedig a helyszínen tartózkodó szereplők tiltották el a szerepléstől. Így aztán csere nélkül kellett nekivágnunk egy igen nehéznek ígérkező, és komoly téttel bíró találkozónak.
A kezdés nem sok jót ígért, mert a félidő közepéig elszórakoztunk pár nagy helyzetet, akkor pedig hagytuk magunkat kipasszolni, és hátrányba kerültünk. Ettől viszont felrázódtunk, és minden erőnket bevetve hamarosan két góét szereztünk, megfordítva az állást, előbb a két Hlavacska összjátékából született gól, most az idősebbik volt az előkészítő, és a fiatalabbik a befejező, majd András vágott ki egy legszebb napjait idéző szólót, jobbról és balról is kicselezte az egész mezőnyt, beadását pedig Palágyi kapásból a hálóba vágta. Közben Palágyi buktatásáért két percig emberelőnyben is voltunk, de azt pont nem sikerült kihasználni.
Félidőben nagyon megbeszéltük hogy mi legyen a taktika, és olyan is lett. Ha eseményekről van szó, akkor azt kell említeni, hogy saját kapunknál elvégzett szöglet után Palágyi kaparintotta meg a labdát és nem kegyelmezett, végigfutott a bal oldalon, és gólt lőtt. De inkább a csapat rendkívül taktikus és fegyelmezett játékát kell dicsérni, amivel a véges energiákat beosztva, labdabirtoklásban nem feltétlen vezetve, de a meccset mégis kézben tartva játszottunk, az egyébként remek képességű ellenfél csak kereste magát, helyzetekig alig jutottak el ellenünk. Amikor egyszer véletlen lőhettek egyet tíz méterről, akkor abból pont gól is lett, de mégis azt kell mondanunk, hogy a helyzetek alapján nagyobb különbség is lehetett volna.
Mert bizony sikerült megőrizni az egygólos előnyt, és ha vékonyan is, de legalább előnyből várhatjuk az egy hét múlva esedékes visszavágót. Akkor meg remélhetőleg személyi állományt tekintve is bőségesebben leszünk meg.
Kozelito Tél - Bandó Karesz 3-2
   kapu: Zsidi
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi
   gól: Palágyi 2, Hlavacska A.