A parádés ősz parádés vége

Lehet, hogy igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy gyengült a bajnokság színvonala, és öt-hat évvel ezelőtt az akkori elitcsapatok bármelyike röhögve nyerné az idei kiírást, talán, de minket ez nem érdekel, minket az érdekel, hogy amit kis csapatunk véghez vitt az ősszel az parádés, fenomenális és leírhatatlan. Annyi sebből vérezve, sérültekkel és távol tartózkodó alaptagokkal bőven ellátva, gyakran épphogy megvoltunk, és mégis olyan eredménysort tudhatunk magunkénak, ami utólag megmosolyogtatóvá teszi az egy évvel korábbi "feljutás-vitát", és azt az elképzelést, hogy csak sorozatos vereségeink lesznek.
A meghirdetett kezdési időpontban három sárgamezes aranylábú ténfergett a pálya számunkra kijelölt térfelén. Pár perc várakozás után lettünk meg annyian, hogy el tudjuk egyáltalán kezdeni a mérkőzést. Híreink már voltak az ötödik tag várató érkezéséről, ezért ellenfelünk rendkívül sportszerűen vállalta, hogy addig ők is 3+1-ben állnak ki. Arra már, hogy mezőnyjátékos állt a kapuban, és hogy megint nem volt cserénk, már fel sem emeltük a fejünket.
A tavalyi két meccs tanulságai alapján próbáltuk kidolgozni a taktikát, amit persze borított a 3+1-es játék. Külön elképzelés volt előre egyeztetve arra, hogy mit tegyünk előnyben, és mit hátrányban, és a meccs alakulásának köszönhetően mindkettőt kipróbálhattuk.
Alig néhány perc játék után Tóth iramodott meg üresen a jobb szélen, kapta a résbe a labdát Hlavacska Andrástól, és kilőtte a rövid felső sarkot. Utólag szabadkozott, hogy rosszul találta el a labdát, védhető lövés volt, de nem volt az. Itt tehát előnyben voltunk, azonban nem sokáig, a hatos előterében egy csatár szabaddá cselezte magát, és máris bent volt kapunkban az egyenlítő gól.
Ekkor befutott Szőllősy, és kiegészülhettünk, innentől 4+1-ben feszültek egymásnak a felek. A váltás minden bizonnyal megzavarta a fiúkat, mert körülbelül a második akcióból nagyon csúnyán eladtuk a labdát hátul középen, és máris hátrányban voltunk. Az előzetesen hátrány esetére megbeszélt taktika vagy működött vagy nem, mindenesetre volt néhány helyzetünk, és egy jól kidolgozott lehetőségből Hlavacska A. egyébként nem túl jól helyezett lövése eljutott a hálóig. Ugyanő valamikor az első félidőben még egy kapufát is lőtt.
Félidőben ismét kiosztottuk a feladatokat, de a lényeg mégsem ez, hanem az, hogy a csapat mentálisan nagyon együtt volt, és nagyon meg akarta nyerni a meccset. A mentális egység egy jele, hogy Palágyi sérülése ellenére szurkolóként buzdította a csapatot, szerencsére most nem állíttatta ki magát.
Játékunkat szervezettség, összhang és jó értelemben vett agresszivitás jellemezték. Most nem követtük el azokat a hibákat, amelyek azonos ellenfél ellen tavaly kétszer vereséghez vezettek. A területet néha átengedtük, és mi kontrázgathattunk, illetve a saját kapunk előtt mindig volt egy-egy láb, ami szerelni vagy blokkolni tudott.
Mintegy öt perccel a vége előtt aztán a mezőnyben megint hatalmasat alakító Porkoláb lőtt be egy szögletet a kapu elé, ott Szőllősy érkezett üresen, és a hosszú alsó sarokba lőtte harmadik gólunkat.
A válaszlépések nem maradtak el, ellenfelünk onnantól öt mezőnyjátékossal támadott, Görögnek egyszer minden tudására szükség volt, hogy szögletre üthessen egy megpattanó és sunyi pördülő lövést, illetve egy szabadrúgás után a kapufa is kisegített minket, de mezőnybeli védekezésünk jellemzően megoldotta a dolgát, illetve kevés idő volt már hátra ahhoz, hogy komolyabb bajunk lehessen.
Nyertünk tehát 3-2-re, ha úgy tetszik bosszút álltunk a tavalyi bajnoki döntőért, de ez persze nem igaz, mert azt a vereséget már nem változtathatja meg semmi, és azért a mainál súlyosabb körülmények között esett. De a mostani győzelemnek is örülünk. Ezzel visszakerültünk a hatodik helyre, az üldözőkhöz képest legalább két pont, és gyakorlatilag behozhatatlan gólkülönbségnyi előnnyel, amelyet ha sikerül megtartanunk az alapszakaszból tavaszra átnyúló két forduló alatt, akkor a felsőház büszke tagjának vallhatjuk majd magunkat. Ez mindenképpen hatalmas eredmény egy újonc és elsősorban nem az eredményért, hanem a játék öröméért játszó csapattól. A mostani győzelem pedig azért is külön kiemelkedik, mert rosszakaróink a korábbi győzelmeink némelyikével még kötözködhettek, de most egy jó képességű, jó formában, és bőven meglevő csapatot győztünk le, mégpedig nem szerencse, hanem jobb játékunk révén.
A remények vérmesek, páran elkezdek tanakodni, hogy melyik bajnokaspiráns csapatot hogyan verhetnénk meg, de innen a szerkesztőségből egy csepp higgadtságot javasolnánk. Friss feljutóként a biztos bentmaradás legyen a célunk, és ha sikerül bejutni a felsőházba, akkor először annak örüljünk, hogy onnantól már biztos A-ligás tagságunk a jövő évre is, ha pedig esetleg a felsőházban is jól szerepelnénk, azt az ajándékok ajándékának könyveljük el, de még ne építsünk rá. És az sem nagyon nagy baj, ha tavasszal az alsóház küzdelmeibe kell bevetnünk magunkat, mert az őszi formánk alapján nehezen tudunk elképzelni olyan sorscsapást, ami a kiesésünket eredményezné.
Csapatunk ezzel befejezte az őszi félszezont, a bankett még hátravan, és reméljük a tavasz hasonlóan gazdag lesz sikerekben. Ehhez persze egy megfelelő felkészülés is kell, de az már csak rajtunk múlik.
Kozelito Tél - Kedd Este 3-2
   kapu: Görög
   mezőny: Hlavacska A., Porkoláb M., Szőllősy, Tóth
   gól: Tóth, Hlavacska A., Szőllősy

Szülinapi kupagyőzelem

Még aznap délután, a bajnoki meccsünk után alig egy szusszanásnyi pihenő után indult a Hajcsatokkal közös szülinapi kupa, és ünneplés. Ezt az Emirates kupák mintájára szerveztük, rövid, pörgős, bíró nélküli meccsekkel, négy meghívott csapattal, az ünnepelteken kívül a Fekete Sereg és a Taigetosz részvételével.
A keretünk a bajnoki meccsel azonos volt, ami komoly győzelmi esélyeket rejtett magában, főleg hogy a rivális Hajcsatok már a meccsek közötti szünetben elkezdte az ünneplést.
Az első meccsünkre visszalátogattunk a Beac pályájára, ahol az első másfél évünket töltöttük. A Fekete Sereg erősen a kapunkhoz szegezett minket, szükség volt kapusunk éberségére, egyáltalán nem látszott a játék képén, hogy mi egy osztállyal feljebb játszunk. Az első félidő hajrájában 1-1 volt az állás. Az idő múlásával azonban egyre jobban kidomborodott a fölényünk, elkezdtek jönni a gólok, és a mezőnyben is egyre magabiztosabban játszottunk. Porkoláb úgy tűnik, megtalálta a góllövő cipőjét, kettőt lőtt, miként Szőllősy is.
A továbbiakra vissza kellett térnünk az ELTE pályájára. Kiemelt csapat révén megadatott nekünk, hogy mindig pihenhessünk a meccsek között, és luxusnak számító két cserénk volt, kivételes módon meg se sérült egyetlen játékosunk sem.
A második meccsen, a Taigetosz ellen gólzáporra készültünk, de igencsak meg kellett izzadnunk. A vezetés korán megvolt, Hlavacska András valami elképesztő csavart pókhálószaggató bombát vert be tizenkét méterről a rövid felsőbe, de az első félidő képében ugyanúgy benne volt az is, hogy kiegyenlít az ellenfél. A Hlavacska - Márialigeti párharc pedig minden futballínyenc minden igényét kielégíthette. A második félidőben aztán ki más, mint Porkoláb Máté szerzett újabb két gólt, a mivel a három pont sorsa már eldőlt. A gólarány még nem, és az utolsó percek mindkét kapu előtt sok izgalmat hoztak, mi kis túlzással percenként rúgtuk a kapufákat, de némi szerencsére nekünk is szükségünk volt a kapunk érintetlenségének megőrzése érdekében.
Két meccs pihenő után aztán az is kiderült, hogy számunkra ennyi volt a kupa, mert a Hajcsatok, akik ellen a döntőt kellett volna játszanunk, addigra elfogyott, és saját szülinapi kupájukon nem tudtak kiállni a gálameccsre. Ennek mi nem örültünk. De ha az eredményeket nézzük, a kupát vitathatatlanul megnyertük. Más csapatok meccsein előfordult, hogy senki nem emlékezett az eredményre, de nekünk mindenképpen hat pontunk volt, másnak meg annyi biztos nem, és ha lejátszottuk volna az utolsó meccset, akkor sem érhetett volna utol minket senki.
Ezután már csak azt kívánhatjuk, hogy ez a győzelem jelezze a következő öt diadalmas év kezdetét.


Kozelito Tél - Fekete Sereg 5-1
   kapu: Görög
   mezőny: Hlavacska A., Hlavacska T, Porkoláb M., Szőllősy, Tóth, Tinkó
   gól: Porkoláb M. 2, Szőllősy 2, Hlavacska A.

Kozelito Tél - Taigetosz 3-0
   kapu: Tinkó
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T, Porkoláb M., Szőllősy, Tóth
   gól: Porkoláb M. 2, Hlavacska A.

Kozelito Tél - Hajcsatok 5-0
   játék nélkül

Búúúúúúndaaa!

Eljött az a nap, amire már vagy tíz éve vártunk. Hiszen a sors könyvében előre meg volt írva, hogy ennek a csapatnak meg kell születnie, és az igazi Kozelito-őrülteknek már akkor érezniük kellett mindazt ami azóta megvalósult. Ötödik születésnapunk reggelét köd és eső kísérte, csak minket nem érdekelt mindez, mert mi a fellegek felett lépkedtünk.
Az ünnepi alkalomra kivételesen meg is voltunk egész jó kerettel, Palágyit ugyan még nem sikerült összedrótozni, de az erre az őszre jellemző játékosok mind megjelentek, beleértve Szőllőssyt, és Tinkót, aki csak ezért a napért vállalta a hosszú, költséges és veszedelmes utazást. Külön öröm, hogy Palágyi és Panka szurkolóként buzdították a csapatot a derbin.
A meccset uraltuk, a labdabirtoklásunk az egeket döngette, időnként még helyzeteink is voltak. Még az első félidő első felében a vezetést is megszereztük: Porkoláb Máté hátrányos helyzetből indulva meg tudta előzni védőjét egy előreívelésnél, és még éppen volt annyi tere, hogy a kimozduló kapus fölött kapura emelhessen. A labdát a másik irányból érkező Hlavacska Tamás lőtte a hálóba, de saját bevallása szerint addigra már túljutott a gólvonalon, így a gól Porkolábé, aki első bajnoki gólját szerezte csapatunkban.
A fölényünk a gól után is megmaradt, és további alkalmunk nyílt a különbség növelésére, ezt azonban elmulasztottuk. A legnagyobb helyzetet Szőllőssy előkészítése után Görög hagyta ki.
A második félidő elejét is jól kezdtük, helyzeteink megvoltak, Hlavacska Tamás lőhetett vagy kétszer, majd egy nagyon szépen kijátszott akció végén Porkoláb Máté került nagy helyzetbe, de a kapu mellé tüzelt.
A kihagyott helyzetek aztán megbosszulták magukat. Egy távoli lövés a nedves talajon megcsúszva, vetődő kapusunk kezét is érintve a hálónkba jutott, és máris oda volt a vezetés. A végén az egy pontot is elveszthettük volna, mert saját térfélen könnyelműen eladtunk egy labdát, szerencsére kapusunk bátor kivetődéssel blokkolni tudta a lövést.
Hiába körvonalazódott tehát, hogy Porkoláb első bajnoki gólja eldönti a derbit, a végén le kellett adnunk két pontot. És akkor most jönnek azok a momentumok, amikről való beszámolást az újságíró elvtársnak meg kellett ígérnie. Először azt, hogy Porkoláb a gólján kívül egy látványos kötényt is kiosztott az első félidőben, sajnos lövésig nem jutott el az akció. A másik pedig, hogy ellenfeleink négyszer csúsztak be nekünk, de egyikért sem kaptunk szabadrúgást, az oldalvonal mellett álló Palágyi pedig olyan hevesen reklamált, hogy már attól féltünk, pályára lépés nélkül is a kiállítás sorsára jut.
A meccsről tényeiről ennyit, de utalnunk kell szörnyű gyanúnkra. Kezdve ott, hogy a döntetlenre 3,5-szörös nyereményt ajánlottak a távol-keleti fogadóirodákban, és hogy megmagyarázhatatlanul nagy mennyiségű fogadás érkezett a meccsre. A másik, hogy a csapatkapitányok buzdító beszédükben szabadkőműves szimbólumokat és metaforákat használtak. Harmadrészt gyanús fények és zajok voltak tapasztalhatók a meccs alatt (a pályáról a sátor miatt pont nem látszott mindez), ami a földönkívüliek kitüntető figyelmével magyarázható. Azonkívül annyira előzetesen megírt forgatókönyvnek tűnik, hogy egy gála-jellegű meccs döntetlennel ér véget, és ráadásul ilyen látványosan, hogy a jobban játszó csapat csatárai feltűnően mellé rugdosnak mindent, és a végén a kapus beszed egy gólt, amit ha akar, nyilván a fülével is ki tudott volna védeni. Gyanús továbbá, hogy alig pár perccel a lefújás után az említett kapus már az ellenfelekkel mulatozott ledér nők és nem kevés alkohol társaságában. Szóval vannak olyan bizonyos vádak, amiket az ember nehezen fogalmaz meg, de kétségtelenül nagyon furcsa dolgok történtek ezen a mérkőzésen, amit ostoba naivitás lenne a véletlenre fogni.

Kozelito Tél - Hajcsatok 1-1
   kapu: Tinkó
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T, Porkoláb M., Szőllősy, Tóth
   gól: Porkoláb M.

Ma van a szülinapom-pom-pom

A rutinosok még emlékeznek rá, a lelkesek számontartják. Csapatunk öt évvel ezelőtt született.
A csapatalapítás ötlete 2009. november 16-án merült fel, november 26. volt az az euforikus nap, amikor a lépcsőfordulókban és az előadótermek ajtajaiban lesben állva sikerült összevadászni azokat, akik később a csapat ősatyjai lettek, és megtörtént a kapcsolatfelvétel az akkori szervezőkkel. December 3-án adtuk le a hivatalos nevezési kérelmet, az első meccsünk pedig december 12-én volt. Arra is emlékszünk, hogy a 12-es szám nem csak a dátumban szerepel.
Azért említek négy dátumot, hogy mutassam, a csapat alapítása egy folyamat, amit nem lenne helyes egyetlen időpillanathoz kötni. az is biztos viszont, hogy szeretett csapatunk most ünnepli ötödik születésnapját. Ha a magyarság büszke lehet "ezeréves" történelmére, akkor annak az egykétszázadát már a mi csapatunk is megtette, és erre mi büszkék vagyunk.

Az első csoportkép, 2009. december 12.

 És egy kép a 2010 szeptemberi derbiről

Sok emlékünk van, fuldokolva röhögőstől kebeldagasztóig, a rosszakat pedig inkább elfelejtettük. Az ötödik évfordulót éppenséggel nem szántuk sorsfordítónak, hiszen ezentúl is körülbelül olyan összetartóak és eredményesek akarunk lenni, mint eddig, viszont a születésnap kiváló alkalom a blog szerkesztőjének grafomán hajlamai szabadon engedésére.

A csapat alapításával párhuzamosan ugyanis kinőtt a Hajcsatokkal való vérgőzös rivalizálásunk szeretetteljes testvércsapati viszonyunk, aminek az okait a historikusok feltárhatják: ugyanakkor alapultunk, ugyanakkor kezdtünk el a Bölcsész Bajnokságban játszani, és ugyanakkor léptünk osztályt, hasonló életkorú, és hasonló játékstílusú focistákkal rendelkezünk.
A fentiek miatt tehát az ötödik születésnapot a Kozelito Tél Blog úgy gondolta megünnepelni, hogy közzéteszi a blog szerkesztőjének, Görög Dánielnek; és a HajCsatok csapatkapitányának, Szongoth Mátyásnak az egymással készített interjúit. Mindez a közös történelmen kívül azért is érdekes fényt kap, először mert szombaton a bajnokságban úgyis egymás ellen játszunk, és másodszor amiért szombat délután közös születésnapi emléktornát szervezünk az ünnepeltek és baráti csapataik részvételével.

Következzenek tehát az interjúk:

Görög Dániel: Most tulajdonképpen mi testvércsapatok vagyunk, vagy ősi riválisok?

Szongoth Mátyás: A kettő együtt, és szerintem ez így szép. A csapat gyökerei hasonlóak. Mindkettő csapat Elte btk-s tanulókra alapozott, a különbség, hogy nálunk már többségében kiszálltak a fiókák a fészekből, míg nálatok fordított a tendencia, az egyre fogyatkozó „öregek” fiatalabbakkal való pótlásával. Ami minket illet, amikor csak tudunk, nektek drukkolunk és talán az egymás elleni meccseken sem rakjuk úgy oda magunkat, mint mondjuk egy Bozsik Program ellen - ami a játék fizikális részét illeti, teszem hozzá gyorsan.

 G. D.: Milyen külön taktikai elemekkel készültök a szombati meccseinkre, illetve ki az közülünk, akitől tartotok?

Az ifjú Studi és az ifjú Tinqui

Sz. M.: Mivel készülök a szombati meccsre? A gála meccsre semmivel, szerintem az nem az eredményről fog szólni, hanem kizárólag az élvezetről. Ami a bajnoki meccsünket illeti, 3-4 szisztéma közül tudok választani, amiben eredményesen tudunk játszani és akkor még az emberfogásról nem is beszéltem. Sajnos nem áll módomban erről bővebb információval szolgálni. Egészen egyszerűen azért, mert még nem döntöttem el: még figyelem a skacok edzésmunkáját. Akitől a legjobban kéne tartanunk a számok alapján, az Hlavacska Tomi, ám én mégis inkább a gyökerénél szeretem megfogni a dolgokat, így Hlavacska Andris ellen fogok készülni valamivel. Talán számotokra nem is olyan ismeretlen elemmel...

G. D.: Ha átlagoljuk az eddigi meccsek eredményét, akkor egy meccsre vetítve 5-3-as Kozelito-sikernek kellene születnie. Elégedett lennél ezzel?

Sz. M.: Nálunk igen hosszú volt a fejlődéses szakasz, ezért dörgölheted az orrom alá e sanyarú statisztikai adatot. Nem lennék elégedett és abban is egészen biztos vagyok, hogy nem fogja tudni elvinni a három pontot a sárga gárda.

G. D.: Na hát ahhoz azért nekünk is lesz egy-két szavunk, de erre térjünk vissza szombaton. Melyik eddigi derbin játszottatok legjobban?

Sz. M.: Legjobban szerintem a tavalyi elődöntő második meccsén (4:1 ide) játszottunk, amikor ha 1-2 percig tart a mérkőzés, nem csak az összesítettben egyenlítő találatot tudtuk volna megszerezni.

G. D.: Melyik a legkedvesebb, eddig sajtónyilvánosságot nem kapó emléked az egymás elleni meccsek történetéből?

Sz. M.: Számomra örök emlék marad mikor még a BEAC pályáján felkentem Tinquit (Tinkó Mátét – a szerk.) a falra. Akkor indult el véleményem szerint valami a két csapat között...

G. D.: Mi nem mutatkoztunk be egymásnak. Honnan tudtad mégis, hogy én ki vagyok?

Sz. M.: Téged Dani, mindenki ismer. A szemüveges oroszlán, csak így hívnak a hátad mögött követőid, s rajongóid. Az az üvöltés minden egyes gólnál…

G. D.: Nemrégiben olvastam ükapám, Kutka István őrnagy naplóját az első világháborúból, és volt egy Szongoth nevű tiszttársa. Nem a te egyik felmenődről van szó? 1914 ősz, Galícia, 16. gyalogezred.

Sz. M.: Tekintve, hogy csak egy Szongoth család él a 18. század óta Magyarországon, valószínűleg rokonom volt. A feltételezett rokoni szálakat erősítheti az a tény is, hogy a Szongoth (eredeti nevén Azvadurján) család ősi örmény-spártai família, akiknek vérükben van a harc.
Tanulás és küzdelem! - e kettő nélkül nem lehet fejlődni a futballpályákon sem. Ezt fogjuk megmutatni szombaton.

Szongoth Mátyás: Mik az első emlékeid a HajCsatokról?

Görög Dániel: Húha. Az olyan 2009. december, Elte Téli Bajnokság tája. Hogy az akkor szokásos fordulónkénti cikkekből kiderült, hogy a másik csoportban is van egy újonc csapat, akik ugyanúgy zakókkal kezdték a pályafutásukat, mint mi. Aztán valamelyik meccsen, amikor én védtem ott a Szent Imre csarnokban, egy egész lilamezes csapat keresztbefutott a kapum előtt meccs közben, és megkérdezték tőlem, hogy nem akarok-e az ő csapatukban is védeni. A válaszomra már nem emlékszem szó szerint, de valami gorombaság biztosan volt benne.

 Sz. M.: Őszinte választ kérnék! Az első öt szó, ami eszedbe jut a pirosakról. Mi lenne az?

G. D.: A piros mez és az a fehér vízszintes csík a melleteken. Hogy titeket mindig elverünk, amikor nem, akkor meg éghet a pofám. Meg hogy én kattintottam el azt a fotót, ami a facebook-borítóképed. Na jó, akkor már az is, hogy mindig szurkolunk egymásnak a többi csapatok ellen. És ha öt kell, akkor még az, hogy ez az a csapat, ami miatt minden évben három-négy szisztematikusan kiválasztott újonc nevét kell megtanulnom.

 Sz. M.: Minden idők legveszélyesebb HajCsatok játékosa? Bergkampon és Henryn kívül persze. Ha egyet igazolhatnál a mindenkori HajCsatokból, ki lenne az?

G. D.: Talán a Nobilis. De ebben a kérdésben túl sok a „ha”. Igazából én bárkit bevennék, ha magyarszakos lenne, és a baráti körünkhöz tartozna. Kivéve téged, mert te itt is főnök akarnál lenni. Biztos láttad, hogy ki szoktak alakulni a párok a derbiken, hogy ki kivel vívja meg a maga párharcát. Én az első meccseken a Márkót fogtam, mert úgy néztem, hogy vele még elbírok, csak ne futkározna annyit. Mondhatnám, hogy átvenném a Studit, de a húsz kiló különbséget leszámítva ugyanazt játssza, mint nálunk a Hlava, és nem biztos, hogy megférnének. A Gábrielnek is szorítanék helyet a keretben, hozna nálunk is meccsenként két-három pontot a kanadai táblázaton. A friss igazolásotok, a Milán is marha jó játékos. De azért én mégis a mi Palágyink párját, a Mikit választanám, mert ő olyan mobilis. Ebben viszont most csak a pályán nyújtott teljesítményt vettem szempontba, és az, hogy a közösségbe ki tudna beilleszkedni, az megint más kérdés.

 Sz. M.: Mit vársz a szombati mérkőzéstől? Be mersz vetni majd a fiatalok közül párat pont egy ilyen presztízs meccsen?

G. D.: A bajnokitól elsősorban három pontot várok. A gálameccstől pedig szép közönségszórakoztató játékot, néhány bőrözést, és parádés megmozdulást… meg akkor már lehetőleg attól is három pontot. Mivel tudom, hogy nagy taktikai tervekkel készülsz a bajnoki meccsre, ezt azzal fogom keresztülhúzni, hogy meglepetésjátékosokat szerepeltetek. Tehát hogy kiosztod mindenkire az embert, és akkor én becserélem a hivatalosan már visszavonult Petykót, aki üresen marad és miközben a tieid a húszoldalas taktikai utasítást olvasgatják, hogy most mi a teendő, addig ő szépen átsétál a gólvonalon a labdával.

 Sz. M.: Sokakat foglalkoztató kérdés, hogy mi lesz a Kozelito Téllel. Egyben marad a csapat az év végén?

G. D.: Igen, pár hete elkezdtél aggódni, hogy ki fogunk esni, de megnyugtatlak, nem fogunk. Azóta sorozatban visszük haza a pontokat, a második legtöbb gól és a második legjobb gólkülönbség a miénk. Jelenleg felsőházas helyen állunk, és sok más nagy múltú, vagy nagyra törő csapatot megelőzünk. Az, hogy most létszámproblémáink vannak, az átmeneti ügy, egyszer fel fognak gyógyulni a sérültek, és haza fognak jönni, akik elutaztak. Nem akarok végpontot kitűzni a csapatnak. De nem tudom elképzelni, hogy a következő és az az utáni idényben ne legyen Kozelito Tél.

 Sz. M.: Az esti kocsmázáson lesz esélye a Kozelito Télnek legalább ott győzedelmeskednie és leinni ellenfelét?

G. D.: Mi az ivással is úgy vagyunk, mint a keretkialakítással, hogy inkább a minőségre megyünk, mint a mennyiségre. Ha a mennyiség tekintetében akarunk versenyezni, akkor nagyon sok múlik azon, hogy milyen kerettel állunk ki, Tinkó és Palágyi részvétele esszenciális.

Híradó

  A keretösszehívás a szokásos nehézségekbe ütközött, erről tulajdonképpen már nem is érdemes írni, mert annyira megszokta az olvasóközönség. Mi is csak lazán melegítettük, és amikor a kezdő sípszó pillanatában éppen öten voltunk, kiállásra éppen képesen, de csere nélkül, akkor a lehetséges stresszt egy vállvonogatással intéztük el, hogy sebaj, ennél nagyobb baj ne legyen. Ha Szöllősy nem jön meccsre, akkor majd nyerünk nélküle. Az ellenfél az Anonim Alkoholisták csapata volt. És ha jóakaróink pár hete a kiesés rémével fenyegettek minket, akkor erre a meccsre gondolhattunk, mint ahol a bentmaradást kivívhatjuk vagy elbukhatjuk. Persze szerencsére azóta változott a felállás, és úgy tűnik, a bentmaradást elég jó eséllyel kiharcoljuk mindenféle ki-ki meccs nélkül is.

A meccs izgalmakkal kezdődött, az első akcióból lövésig jutott az ellenfél, szerencsére kapusunk hárítani tudott. De a továbbiakban  nem ez volt a jellemző, egyáltalán nem nyomta a hátunkat a háló. Sőt, az első percekben is látszott, hogy meg tudjuk találni az üres embereket, és rajtuk keresztül a réseket az ellenfél védelmébe. Az első néhány lövésünk még nem hozott gólt, de még a meccs elején jártunk, amikor egy egyszer már kihagyott helyzet után visszatámadtunk, Tóth labdát szerzett, Hlavacska Tamás pedig a hatosról kipókhálózta a felső sarkot. Nem sok kellett, és ugyanő a hatosról, szemből a kapuval lőhetett, ezúttal Porkoláb előkészítése után, és máris kettő volt az előny. Ezután némi mezőnyjáték következett, tulajdonképpen jó iramú, jó szellemű mérkőzésen, mígnem Porkoláb körömpassza után Tóth zseniális sarkazással a kapuba küldte harmadik gólunkat.
Megint ódákat lehetne zengeni nem egy játékosunkról. A blog nyilvánvaló elfogultsága miatt leginkább mezőnybeli védekezésünk kiválósága lesz itt emlegetve. Amit Tóth és az ifjabb Hlavacska műveltek védekezés címén, az a tankönyvek legszebb lapjaira kívánkozik, egyszerűen nem volt labda, ami átjutott volna rajtuk, de természetesen Porkoláb harcossága és Hlavacska Tamás lelkiismeretessége is sok labdaszerzést eredményezett. Előre játékban pedig rendre érvényesült jobb összeszokottságunk, elképzeléseink, és gyorsabb gondolkodásunk. Tényleg percenként lőhettünk kapura, és hiába védte a velünk szemben álló kaput a liga legjobb kapusa, törvényszerű volt, hogy a sokból néhány be fog akadni.
Második félidei góljaink sorát Tóth nyitotta egy káprázatos tíz méterről megeresztett átemeléssel. a félidő közepén Hlavacska András duplázott, mindkétszer a bátyja asszisztja után sakk-mattig kijátszott helyzetből. A zárszót pedig ismét Tóth mondta ki.
Természetesen ez a meccs sem múlhatott el sérülés nélkül, a második félidő közepén Hlavacska András nézett bele egy full izomból megeresztett lövésbe, ápolni kellett, csúnyán bedagadt a szeme, de folytatni tudta a játékot.
Nem lehet  szemrebbenés nélkül elmenni az elmúlt meccsek fantasztikus eredményei mellett. A mai volt zsinórban a harmadik meccsünk, amikor nem volt cserénk, és igazából kapusunk sem, mégis ponttal távozunk. Az említett három meccsen hét pontot és +11-es gólkülönbséget szedtünk össze, ami egy sorcserével kiálló bajnokaspiránstól is méltó teljesítmény lenne.
Hát csak így tovább, jövő héten a Hajcsatok elleni derbi, és ha minden igaz, a saját szülinapi bulink vár ránk.
Kozelito Tél - Anonim Alkoholisták 7-0
   kapu: Görög
   mezőny: Hlavacska A., Hlavacska T., Porkoláb M, Tóth
   gól: Tóth 3, Hlavacska T. 2, Hlavacska A. 2

Boka János

 Az immár lassan szokásossá váló létszámválság előzte meg a listavezető Torpedo elleni meccsünket. A válság meglétét persze nem mindig érzékeltük. Mindenesetre a meccs napján már tudtuk azt, hogy Tóth is lemondta a meccset, Szöllőssyhez pedig későn jutott el a meccsbehívó. A helyszínen kiderült, hogy Porkoláb eljött, de kapust nem tudott igazolni, ezért aztán ismét csere és igazi kapus nélkül álltunk ki.
Kapusra pedig szükség lett volna, többek között akkor is, amikor a saját térfélen eladott labda után a csatár elég gyenge lövése a kivetődő vészkapusunk alatt a hálónkba jutott. Ez majdnem összetörte a szívünket. De a múlt heti egészen káprázatos siker megmutatta, hogy tartalkos felállásban is lehetünk jók. És aztán ez a meccs is megmutatta. A két Hlavacska a szokásos szereposztásban most is összehozott a gólt, és úgy éreztük, hogy mindent egybevetve igenis lehet keresnivalónk ezen a meccsen is.
Aztán beütött a baj. Palágyit nem túl veszélyes szituációban hátulról fellökték, játékosunk rosszul esett, és azonnal jelezte, hogy megsérült. A játék félbeszakadt, az aranyba foglalandó jobb boka perceken belül citromnyi duzzanatot növesztett, az első diagnózis bokaszalagszakadásról és többhetes, valószínűleg az őszi idény végéig kitartó regenerációs időszakról szól. Mivel cserénk nem volt, az ellenfél engedélyével a nézők közül Vaderna Gábort állítottuk be, hogy meglegyen a létsszám, no meg neki be se kellett mutatkoznia, hiszen valaha még kerettag is volt.
A kényszerű csere tehát nem forgatta fel annyira a játékunkat, sőt a liga egyik, ha nem a legjobb hátvédje állt be hozzánk. Mezőnybeli védekezésünk tehát még biztosabb lett, és talán labdabirtoklásban is átvettük a vezetést. Sajnos az eredményben nem, mert egy távoli, inkább pontos mint erős lövés beesett a kapuba. Szerencsére hamarosan ezt a hátrányt is kiegyenlítettük: Hlavacska András cselezte be magát a hatoson belülre, lövése a kapusról Vaderna elé pattant, aki szépen levette a játékszert, majd kényelmesen átgurította a gólvonal túlsó oldalára.
A második félidő elején is kaptunk egy potyát, kapusunk egy szélről érkező, közepesen veszélyes lövést ötütt be a rövid sarokba, és máris hátrányban voltunk. Innen megint hajtás, rizikóvállalás és helyzetek kialakítása következett. Sajnos a helyzetkihasználásunk megint elmaradt az ideálistól. Az összjáték megvalósítása néha akadozott, de az egymásra figyelés, és a lelkesedés legalább példás volt. És aztán pár perccel a vége előtt eljött az a pillanat, amikor az ifjabb Hlavacska egy íveléssel megtalálta a túlsó oldalon egyedül álló bátyját, aki átvette, majd a hálóba lőtte egyenlítő gólunkat.
A hátralevő két-három percet már nagyobb izgalmak nélkül lehoztuk, és pontot szereztünk. A meccsen tulajdonképpen sokminden történt, azért a pontszerzés nem várt bravúr, és sokat jelent. De újra el kell mondanunk, hogy nem játszhatunk arra minden meccsen, hogy majd valaki beáll és megnyeri a meccset, hanem nekünk kellene saját kezünkbe vennünk sorsunkat. Palágyi kidőlése pedig újabb hatalmas csapás a szerencsésnek amúgy sem mondható szezonban.
Kozelito Tél - Torpedo 3-3
   kapu: Görög
   mezőny: Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi, Porkoláb M., Vaderna
   gól: Hlavacska T. 2, Vaderna

Tisztelet a hősöknek!

 Ha valamikor gondban voltunk, és valamikor csodára lett volna szükségünk, az a mostani meccs volt. Ismét úgy tűnt, hogy kapus és csere nélkül kell lehoznunk a meccset, ami az A-liga igen magas szintű küzdelmeiben magával hozta volna valószínű kudarcunkat. Ráadásul a kezdőrúgás előtt pár perccel megtudtuk, hogy Palágyi még nem heverte ki a tegnapi válogatott meccset, és késni fog. Mindössze négyen melegítettünk hát be, még az is felmerült, hogy ne álljunk ki, de persze ez méltatlan lett volna hozzánk, ezért mégis vállaltuk a harcot. Úgy lettünk mégis öten, hogy ellenfelünk egyik kiváló játékosa, Seltsam átállt hozzánk. Az ellenfelet nem kellett sajnálnunk, ezzel is sornyi cseréjük maradt. Az eljárás viszont merőben szokatlan.

De ha már meccs, igyekeztünk lelket önteni egymásba, és megtenni minden tőlünk telhetőt a csodával felérő pontszerzésért. Az ellenfél meccsnyitó középkezdése után Hlavacska András rögvest labdát szerzett, egy csel után indította bátyját, és máris miénk volt a vezetés. Ezt pár perccel később egy éles szögből leadott pontos lövéssel egalizálta az ellenfél, de közben már vérszemet kaptunk. Még mindig az első félidő első felében Hlavacska Tamás további két szép elfutás végén talált a hálóba, egyszer a kapus lábai között, egyszer oldalról a rövid sarokba bombázva.

Hihetetlennek tűnt, hogy egy A-ligás szinten is jól jegyzett csapat ellen ezer sebből vérezve is 3-1-re vezethetünk. De a játék jellege nekünk kedvezett, nem volt akkora iram, hogy nagyon kifáradjunk benne, védekezésben általában volt annyi időnk, hogy hátrarendeződhessünk, és előrejátékban is legalább néha meg tudtuk találni az üres területeket.

Abban is rendhagyó volt a meccs, hogy mindkét félidőben volt időkérés, ez nekünk külön jól jött, hogy kifújhassuk magunkat, és a harci szellemet ébren tartsuk egymásban. Az a küzdés amit ma mutattak a fiúk, az egy Dárdai-válogatotton kivül soha sehol nem látható. Az ellenfél egyszerűen nem jutott el helyzetekig, mert mindig akadt egy harcos és jó ütemű szerelés valamelyik védőtől. Kapus helyett egy madárijesztőt is letűzhettünk volna a gólvonalra, mert körülbelül ugyanannyi szerepe volt, illetve annyit is ért.

Azt is tervbe vettük, hogy fáradásunk esetén csak arra elbikázzuk a labdákat, amerre állunk, csak hogy teljen az idő, és a kétgólos előnyből legalább egyet megőrizzünk. A másik megoldás az volt, hogy valamelyik gyors csatárunkat ugratjuk ki az egyre inkább kitámadó ellenfél rovására. Tulajdonképpen mindkét elgondolásnak köszönhetünk egy-egy gólt. Seltsam a saját hatosunk magasságából emelt magas röppályán az ellenfél kapujába, ami a messze kimozduló kapus fölött a hálóba hullott. (Kölcsönjátékosunk utólag tudatosnak nevezte a gólját). A végén pedig az időközben megérkező Palágyi játszott össze Hlavacska Andrással, és védelmünk oszlopa két gólpassz után maga is feliratkozott a góllövőlistára. 

A vége tehát 5-1-es szenzációs győzelem lett, amiért még akkor is babérkoszorút, diadalmenetet és hetvenkét szűzlányt érdemelnének a fiúk (persze fejenként), ha mi lettünk volna kilométernyi cserével, és az ellenfél küzd végzetes emberhiánnyal, illetve alkoholproblémákkal. A fentebb lefestett körülmények miatt viszont a Tejút csillagaiból kellene kirakni a hősök nevét. Hlavacska András a csapat összetartásáért és elöl-hátul mozgatásáért, Tamás a zseniális góljaiért, Palágyi a meccset lezáró akcióért, Porkoláb hátul harcos labdaszerzéseiért, és mert gyorsaságával bármikor életveszélyes helyzetet teremtett, Seltsam pedig védőmunkája mellett azért érdemli meg, hogy az égboltról emberek milliárdjai elé tükröződjék neve, mert saját csapatának érdekét félretéve úgy küzdött értünk, mintha ő is öt éve velünk lenne.

Nem utolsósorban az ellenféltől is még fair play-en messze felüli gesztus, hogy engedték saját játékosukat a mi sárga mezünkben pályára lépni, ami nélkül nekünk esélyünk nem lett volna.

Kozelito Tél - The Signed 5-1

   kapu: Görög

   mezőny: Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi, Porkoláb M., Seltsam

   gól Hlavacska T. 3, Seltsam, Hlavacska A