A Mikulás puttonya

Egy hét után úri jó kedvünkben úgy határoztunk, rakunk még egy meccset a karácsonyi bankett elé. A korai időpont miatt ismét figyelmeztettüke gymást a sportemberhez méltó életmód fontosságára, sajnos az óra használatának rejtelmeire nem, hogy ez miért súlyos hiányosság az hamarosan kiderül. Addig házi feladat az olvasóknak utánanézni, hogy általános iskola hanyadik osztályában feladat megtanulni órát olvasni. A Tao elleni ki-ki meccsen sokat nyerhettünk és sokat veszthettünk, elvégre pontszámban és eredményekben közel voltunk egymáshoz. A levelek alapján számítottnál kettővel kevesebben kezdtük a meccset és vészkapussal kezdtük a meccset.
Mindezek nem árnyékolták be küzdeni akarásunkat, és az első percekben úgy játszottunk, hogy abból még bármi lehetett volna. Csapatunk ingadozó formáját ismerve nem lett volna meglepetés, ha akkor játszunk a legjobban, amikor kezdőcsapatunk leginkább fel van forgatva. Sajnos most nem így történt, és a félidő közepén elkezdtük sorozatban kapni a gólokat. Különösen bosszantó az első kettő, amiket pontrúgások után kaptunk, jobb kommunikációval és szorosabb emberfogással könnyen elkerülhető hibák után. A második-harmadik gól után pedig elkezdtünk úgy játszani, mint akiknek teljesen mindegy. A ki-ki meccs így hamarosan mészárlássá fajult, 6-0-val zártuk a félidőt, így neház lett volna azt mondani, hogy majd megfordítjuk az állást, de kozmetikázni még lehetett volna.
Sajnos nagy vonalakban a második félidő is az elsőre hasonlított, szakszerű megfogalmazásban "impotensek" voltunk, se labdával, se nélküle nem igazán tudtunk mit csinálni, és nagyon sokszor engedtük az ellenfélnek létszámfölényes helyzeteket, amiben mindig benne volt a gól lehetősége, sajnos néha a gól is. Szétesettségünk mellett megállapíthattuk, hogy ellenfelünk gyors, képzett, jól passzoló és tervszerűen együttműködő játékosokból áll. Valamikor a második félidő első felében megjött az a kulcsjátékosunk, aki elnézte a meccs kezdésének időpontját, és onnantól kezdve kevésbé unortodox felállásban küzdhettünk. Ha a világot megváltani nem is sikerült, de azért volt néhány szépen felépített támadásunk és egy gólunk: egy lecsorgó labdát Hlavacska vert be nagy erővel a kapuba. Ekkor a hollandos 8-1 állt az eredményjelző táblán, azért még kaptunk még kettőt, csak mert Salvador szimpatikusabb.
Valószínűleg a liga idei legsúlyosabb vereségét szenvedtük el. A kevés pozitívum egyike hogy ezt most elviseltük egymás felmenőinek besározása nélkül.
Kozelito Tél - Tao te Kings 1-10
   kapu: Fehér, Tinkó
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Kovács, Makai, Palágyi, Tinkó
   gól: Hlavacska A.

készül

Az élet kegyetlensége folytán ma a Zsugával, egy régi-régi versenytárs csapattal kellett megmérkőznünk a három pontért. A keretkialakítás meglehetősen sikeres volt, két cserével elvben tök jók voltunk.
Az első percek után lassan be is melegedtünk, és amikor ez a fázis lezárult, a vezetést is megszereztük: Kovács igazi klasszikus centeralakítást bemutatva lefordult védőjéről majd a kapus eszén is túljárt. Néhány perc múlva újabb gólt lőttünk, ezúttal Tinkóé az érdem, bár az egész csapaté, mert szép, okos akcióval széthúztuk ellenfelünk védelmét, Tinkó pedig egy pillanatra üresen maradt a hatoson, és Hlavacska asszisztja után a bal alsó sarokba lőtt. Örömünk mégsem lehetett felhőtlen, mert mindkét rúgott gól után kaptunk is egyet-egyet (a beszámoló időrendisége itt megborul). Ráadásul mindkétszer mi jegyezhettük a gólpasszt: először a kaputól három méterre szerelhettek minket, olyan helyzetben amit kicsivel több határozottságggal simán meg kellett volna oldani; másodszor meg a félpályától sikerült pontosan kiugratni a hatosunkon ólálkodó csatárt, aki ha már így tettünk, értékesítette a ziccert.
Természetesen nem adtuk fel, és tovább támadtunk, volt néhány szép akciónk és veszélyes helyzetünk, sajnos a gólt nem mi rúgtuk, hanem mi kaptuk. Félidőben így egy gólos hátrányban voltunk, viszont a játék képe alapján benne volt, hogy megfordíthatjuk.
Egyenlíteni sikerült is. Hlavacska András gondolt egyet, és huzogatott egy kicsit az ellenfél hatosának előterében, végül talált akkora rést amin el tudta lőni a labdát, ami a kapufát érintve a hálóba jutott. Követőinknek itt eszébe juthat, hogy egy évvel ezelőtt ugyanú ugyanígy hosszú kihagyás után a Zsuga ellen tért vissza, győztes góllal. De mielőtt a győztes gólra rátérnénk, Hlavacska még a saját kapunk előtt is alakított, mert a kezét érte a labda a hatosunkon belül. A bíró biztos úgy látta, hogy játékosunk cipőfűzőjének vége még érte a vonalat, talán ezért megúsztuk egy szabadrúgással, amit rendje és módja szerint blokkoltunk.
Aztán pár perc alatt összeomlott a csapat, nem tudtuk megtartni a labdákat, és nem értünk vissza, ellenfelünk pedig percenként vezethette a veszélyes, emberelőnyös kontrákat. Némely csapattársunk számolta is, hányszor védett ziccert kapusunk, vagy hány üres kapus helyzetet hagytak ki ellenfeleink. Sajnos kevesebbet, mint kellett volna, mert egyet bekaptunk. Illetve először egyet.
De itt lassítsunk, mert az okokról sokat beszéltünk még a meccs után is. Szerkesztőségünk nem akarja természetesnek elfogadni, hogy percenként támadhasson létszámfölényben az ellenfél, és nem magyarázat sem az, hogy jobbak, sem az, hogy támadtunk. Ilyen értelemben nem szembeállítandó az hogy védekezünk vagy támadunk. Természetesen, a támadásban benne van a kockázatvállalás, hogy egy jó csapat megszerezheti tőlünk a labdát. Erre viszont gyorsan kellene reagálnunk, és a mainál sokkal gyorsabban visszaérni saját térfélre és felvenni az embert. Ha labdavesztés után 3-4 hosszú másodperccel még mindig az ellenfél kapuja felé mozog egy játékos, az nem "a játék dinamikája" hanem alibi. Hasonlóképpen, ha ellenfeleink létszámfölényben támadnak miközben két játékosunk sétálgat a másik térfélen az sokminden csak nem "támadó foci". Ebben a sportágban mind a négy mezőnyjátékosra menthetetlenül szükség van a védekezésben (ahogy támadásban is). Ez sok gyors irányváltást és ily módon fáradtságot jelent, amit viszont tekintsünk a sportolás természetes velejárójának.
A lustálkodós jelenetek főleg egy olyan meccsen bosszantóak, amikor van két cserénk, amivel bármilyen meccset le kellene tudni hozni. Abban kivételesen egyetértettünk, hogy a Zsuga sokkal tudatosabban játszott nálunk. Ennek egyik tünete hogy sokkal gyakrabban cserélnek nálunk. Nekünk a teljes második félidőben talán háromszor cseréltünk, miközben játékosaink arra hivatkoztak, hogy visszafelé már nem bírtak futni... Lehet hogy ideális lenne percenként cserélni, és egy játékos egyszerre nem is töltene többet a pályán 4-5 percnél, abban viszont lehetne menni föl-le föl-le megállás nélkül. Ha ezt következetesen csináljuk, akkor az egy játékosra jutó játékpercek összege sem csökken, így talán az ego számára is elviselhető lenne. Vannak ugyan nagyon jó és kicsit kevésbé jó játékosaink, de azt azért senki ne képzelje, hogy eljön a világvége, ha pár percre éppen ő szorul kispadra.
Na, eme kis intermezzo után rátérhetünk arra, hogyan kaptuk be az ötödik gólt, természetesen kontrából, annyi különbséggel hogy a fentebbi hibákat leghangosabban szóvá tevő játékosunk bemutatta, hogyan kell az ellenfél hatosától a saját kapuig sprintelni, így ő lehetett az aki a gyilkos beadásra érkező vérszomjas csatárt megelőzve a kapunkba sodorja a labdát. A lefújás előtti percekben pedig sikerült még egy gólt kapni, azt igazából csak azért, hogy kialakuljon a magyaros 6-3. Kettő-kettő ellen támadott az ellenfél, labdás játékosuk megverte a védőnket, lövését kapusunk kiütötte, de arra a másik csatér érkezett. Más kérdés, hogy ha azért kapunk gólt, mert valakit kicseleznek, azt még mindig könnyebb elfogadni, mint ha a fél csapat a kezdőkörben smirglizi az eszcájgot.
Kozelito Tél - Zsuga Bonito 3-6
   kapu: Fehér
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Kovács, Makai, Palágyi, Tinkó
   gól: Kovács, Tinkó, Hlavacska A.

Mi lesz a cím?

Ez a különleges nap is eljött, a tavalyi bajnok Bozsikkal, akarjuk mondani, Homokozóval mérhettük össze tudásunkat. A keret a mát hetivel kísértetiesen sok hasonlatosságot mutatott, és az előző hetekben azt is láttuk, hogy ez a keret csodákra képes így elvárásaink most is magasak voltak.
Azt is kikísérleteztük, hogy a három Máté közül Makainak célszerű feljebb lépnie, hogy a szervezésből is ki tudja venni a részét, így három elvbeni csatár szorult a kispadra. Játékfelfogásunk ennek megfelelően a védekezésre koncentrált, annyi mentségünk lehet, hogy azt legalább hatékonyan. A védelem tengelyét alkotó kollégák magasiskolát adtak a megelőző szerelésekből, és így a teljes első félidőt sikerült mezőnyjátékkal, gól és különös esemény nélkül eltölteni.
A második félidőben fokozódott a nyomás a kapunkon. El kellett ismernünk, hogy nem véletlenül lett bajnok ellenfelünk a tavalyi szezonban, tudatosságban és a megfelelő technikai megoldások kiválasztásában eddigi ellenfeleink közül ők voltak a legjobbak. Helyzetet mégis inkább akkor tudtak kialakítani, ha mi hibáztunk, és sajnos néha megtettük, a saját kapunk előtt finom körömpasszokkal sikerült talán háromszor helyzetet teremtenünk csatáraiknak, akik viszont megtették azt a szívességet, hogy mellélődözték ezeket a helyzeteket.
A ki nem kényszerített hibák ellenére azért védelmünk mégis dícséretet érdemel, mert a liga egyik ha ugyan nem a legjobb támadósora nem tudott átjátszani minket. Az érem másik oldala, hogy mi sem tudtunk mit kezdeni az ő letámadós taktikájukkal, a második félidőben már csak rövid szakaszokra birtokoltuk a labdát, a helyzetek kialakítása pedig elég messze volt.
Ez egy jó küzdős gól nélküli döntetlent vázolna fel, egy pici eltéréssel a tervekhez. Lajos bácsit már éppen meg akartuk dícsérni, mert úgy tűnt, a nyáron kialaudta magát, és ebben a szezonban sokkal koncentráltabban követi az eseményeket, aztán novemberre beüthetett mégis valami őszi fáradtság. Sorban ítéltetettek ellenünk szabadrúgások, némelyiket nem értjük, milyen alappal, vagy a tavalyi bajnoki cím miatt leejt a nagycsapatnak a pálya, vagy a rózsaszín mez kulturális konnotációival jár együtt, hogy ha valaki sírni kezd, mert a mi játékosunk mozgása által generált légörvények összeborzolják a haját; akkor azt le kell fújni szabadrúgásnak. Mindenesetre csapatunk történetében példátlan módon eljutottunk odáig, hogy a második félidőben hat szabálytalanságot követtünk el szabadrúgást fújtak ellenünk, ami "kisbüntetővel", tízméteressel jár együtt. A kisbüntető a keresztlécről lefelé pattant, és nem is lett volna gól, ám kapusunk popsijáról visszafelé pattanva valahogy szerencsétlenül a gólvonal mögé csorgott a labda. A hálóig már nem is ért el. És okolhatnánk balszerencsénket, ami a gólban sokszorosan közrejátszott, bár akkor azt is hozzá kell tenni, hogy a játék képe alapján nem meglepő, hogy hátrányba kerültünk, és korábban mellettünk volt a szerencse abban, hogy annyi lövés kerülte el kapunkat.
Még körülbelül három perc volt hátra, amiben persze mindent megpróbáltunk, egy nagy helyzetet ki is dolgoztunk, de értékesíteni nem sikerült, így ezúttal pont nélkül kellett távoznunk. Annyi vigaszunk legaláb lehet, hogy az elmúlt hetekben játékunk, elsősorban védekezésünk elkezdett összeállni, amit ha tartani tudunk, akkor nagy baj nem lehet.
Kozelito Tél - Homokozó Club de Futbol 0-1
   kapu: Fehér
   mezőny: Ehrenberger, Görög, Kovács, Makai, Palágyi, Porkoláb M., Tinkó
   gól: -

Life is cruel

Csakazértsem a mai meccsen klasszikus idézetté váló beszólás lesz a cím, hanem az élet kegyetlenségét és nemzetközi nyitásunkat egyaránt kifejező jelige. Hagyományaink szerint ritka, az utóbbi hónapokban viszont örvendetesen gyakorodó helyzet szerint egész jól megvoltunk, még azt is megtehettük hogy a selejtet a kispadról a lelátóra száműzzük.
A meccs első izgalmai nem várattak magukra sokáig, mert a legelső akcióból Makai előretört, és középről védhetetlenül a jobb felső sarokba csavart.  Öt perc után azt is megtudhattuk az illetékes helyről, hogy mi egy "gyenge szar" csapat vagyunk, amit 0-10-nél sem hallanánk szívesen, ha pedig vezetünk, akkor az állítás megalapozottsága is kérdéses.
Egyszerű taktikát szándékoztunk követni,, de a megvalósítás nem mindig sikerült jól, és védekezésben a megcálzottnál többször hagytunk üres embert, ismét olyan hiba amit ezen a szintetn nem lenne szabad. A félidő közepén még el is adtuk a labdát saját térfélen, amiből gólt kaptunk. De izzott a lendület a csapatban, és képesek voltunk összeszedni magunkat. hogy mennyire azt példázza, hogy Palágyit szándékosan hátulról fellökték, amikor egyedül kiugorhatott volna, ám ő példás módon vissza tudta fogni haragját, és nem kezdett pofázásba, mint a bajnokság némely más játékosa tette volna, hanem meglégedett a szabadrúgással. És muszáj arra gondolni, hogy ennek az alázatosságnak, fegyelmezetsségnek lett meg az eredménye a szabadrúgás után, amikor Tinkó elsőszándékbeli lövését kiütötte a kapus, ám azt Makai a kilencesről elemi erővel kapásból beküldte a keresztléc alá.
A második félidőben fokozódott a nyomás a kapunkon, de mi is összeszedettebbé váltunk, ekkor már kevesebbet hibáztunk, és ezen a héten is meg kell dicsérnünk a Máték sokaságából álló védelmünket, ki-ki a maga műfajában, Porkoláb megelőzésben, Tinkó harcos szerelésben, Makai labdakihozatalban alakított nagyot. Külön kalapemelést érdemel Fehér, aki a második félidő nehezebb periódusaiban lövések tucatjait blokkolta, jó szombathelyi révén kapusiskolát alakított.
A játék áthelyeződése a mi térfelünkre azzal is együtt járt, hogy egyre több lehetőségünk nyílt kontrázni, és ezzel élni is tudtunk: Palágyi ugratta ki a balszélen Kovácsot, és úgy tűnt, hogy hosszú lesz a labda, de pont így lett jó, mert Kovács utolérte és a kapust becsapva, becsúszva a hálóba rúgta a labdát. Csatárunk az esetnél kéttenyérnyi területen lehorzsolta bőrét a lábáról, így elmondható, hogy bőrét és vérét adta a csapatért. Nem sokkal később pedig Porkoláb bolondított meg két védőt a szélen, középre adásából Palágyi szerzett gólt, ezzel gyakorlatilag el is dőlt a három pont sorsa.
Három góllal vezettünk, ellenfelünk kapus helyett mezőnyjátékost hozott fel, de védelmünk összességében jól helyt áltt. Egy szöglet utáni kavarodás végén, valahogy, mi sem értjük, milyen módon, gólt kaptunk, de ezért se egyén, se csapat nem hibáztatható, és pár perccel később az is kiderült, hogy ez már nem számított, mert több gól már nem esett, és miénk lett az oly értékes három pont.
Kozelito Tél - Torpedo 4-2
   kapu: Fehér
   mezőny: Ehrenberger, Kovács, Makai, Palágyi, Porkoláb M., Tinkó
   gól: Makai 2, Kovács, Palágyi

Evangélium

Újabb két hetes szünettel volt időnk rendezni a fejeket, hát a meccsrejárási szokásokat még nem teljesen sikerült, mert az előzetesen beígért kilométer cseréhez képest ketten az utolsó pillanatban lemondták a szereplést, ketten pedig le se mondták, úgyhogy a hadosztálynyi sereg helyett éppen hat férfi vonult ki megvédeni a hazát. Ez a hatos is tartogatott annyi meglepetést, hogy Benedek először került a kapuba.
Utólagos beszámolók szerint a meccs kezdettől fogva izgalmas, jó iramú volt, hát akkor biztos az volt. Mi inkább annak örülünk, hogy az első gólt mi szereztük, Porkolábnak a jobb alsó sarokba vágódó átlövése révén. Ahogy azt ilyen létszámhiányos helyzetben tenni szoktuk, igen koncentráltan és hatékonyan védekeztünk, labdaszerzés esetén pedig játszhattuk a nekünk kedvező kontrajátékot. És tényleg dicséret illeti védelmünket, név szerint a benne túltengő Máté nevű embereket, akik példás hatékonysággal szedegették le a felpasszokat, annyira, hogy az első félidőnek úgy lett vége, hogy nem igazán derült ki, Benedek kapus mire képes, hiszen lövés alig ment a kapuja felé.
A második félidőt egy bakapott góllal kezdtük, és nyilván ilyenkor lehetséges forgatókönyvek százai peregnek le lelki szemeink előtt, de aztán egy számunkra kedvező forgatókönyv valósult meg. Ehhez persze az is kellet, hogy kapusunk két parádés védéssel lehúzza a rolót, egyszer Gyergyószentkálnokról ért vissza a hosszú oldalra amikor a csatár már azt hitte, hogy üres kapura lőhet, aztán nem sokkal később egy izomból megeresztett felsősarkos lövést is kitolt szögletre.
Az így kivédett, illetve azért többnyire még mindig jól záró mezőnyjátékosaink által kivédekezett akcióknak aztán a másik kapunál is megtermett a maga gyümölcse. Történt, hogy a pálya jobb oldalán Makai cselsorozatba kezdett két védő között, ez tipikusan az a helyzet volt, amiben egy átlagos játékos elveszti a labdát, de nem ő, mert megtalálta a rést, és spiccel ellőtte a labdát ami úgy sunyi a fű alatt bevágódott a kapuba. Néhány perccel később pedig Tinkó lövése csorgott át a kapus alatt, és egyébként is gólba tartott, de Görög még reflexből belepöckölt, így a hálóba már ő juttatta a labdát. A videobíró hosszas elemzés után arra jutott, hogy csapatkapitányunk labdaérintése még a vonalon innen történt, így övé a gól. Ezzel megakadályozta, hogy a három Máté szerezzen egy-egy gólt, és címnek be lehessen írni valami olyat, mint pl. "A Máték apoteózisa". Azt azért így is elmondhatjuk, hogy mindhárom játékos első gólját szerezte ebben az idényben, sőt Makai csapatunkban először talált be.
A meccs azonban ennyivel még nem zárult le. Nem sokkal később egy pillanatnyi ritmuszavar miatt gólt kaptunk, előnyünk ezzel a hajrára a veszélyes egy gólynira csökkent. Tovább élesítette a helyzetet, hogy Palágyi ismét vérét áldozta a csapatért, ami dicséretes, de le kellett cserélni az utolsó percekre, így a kritikus időszakban nem a legerősebb összeállításunk volt a pályán.
Két perccel a vége előtt történt, hogy ellenfelünk egyik játékosánál elszakadt a cérna, törlesztéssel és szövegeléssel kiharcolt magának egy kiállítást. Egyébként volt már egy sárgája is hasonlókért, és a meccs alatt többször durvasággal vádolt minket, amiben nem volt igaza, ha volt is két-három taktikai szabálytalanság a meccsen, nem voltunk keményebbek egy átlagos bölcsész meccsnél, na meg ellenfelünknél sem. Az utolsó két percre emberelőnybe kerülve már úrias dolgunk volt, tartottuk a labdát, és gyakorlatilag megvártuk, hogy leteljen a játékidő.
Három ponttal gazdagodtunk tehát, és mondani se kell, hogy úgy kellett már ez mint egy korty víz vagy egy falat kenyér. A kiesőhelyről is elmozdultunk.
Kozelito Tél - Capitulatus 3-2
   kapu: Benedek
   mezőny: Görög, Makai, Palágyi, Porkoláb M., Tinkó
   gól: Porkoláb M., Makai, Görög

Legalább képek vannak

Van a blognak az a két rossz szokása, hogy mindig csak vesztes meccsekről számol be, és hogy nagyon ritkán vannak rajta képek, Ígérjük, most az egyik rossz sorozat megszakad. De hogy melyik az csak a végén derül ki.

Hopp egy helyzet

Tehát a zabolátlan csatársorral megáldott Bandó elleni meccsre készültünk, a keret pedig a bőség zavarával küzdött, ha van ilyen, mert azért ez még mindig az örömteli gond ahhoz képest, amikor csere nélkül vagyunk. Most mezőnyben sorcserét is csinálhattunk volna, sőt azt is megcsinálhattuk volna, hogy az egyik sor a nyolc éve együtt játszó alapító atyáké, a másik sor az ebben a szezonban igazolt aranylábúaké, akiknek összesen öt meccsük volt eddig a csapat színeiben. Egyúttal Ehrenberger debütálásán is túlestünk.
A meccs végül a várható viszonylagos akció- és gólbőség tekintetében zajlott. Körülbelül öt perc után már hátrányba kerültünk, védelmünk mellett valahogy ki tudták ugratni a csatárt ellenfeleink, aki könnyen értékesítette a ziccert. Mozgósítottuk szunnyadó erőinket és sokat támadtunk, de az első helyzetek kimaradtak, és látszott hogy itt bizony nehéz lesz gólt lőni...

Hlavacska gólja

Pár perc erőlködés után mégis sikerült, hazaadás miatt a hatosról jöttünk szabadrúgással, amit Tinkó lepöckölt, Hlavacska pedig, sejtvén, hogy sorfal és kapus egyaránt a hosszúra várja a lövést, szépen begurított a a labdát a rövid alsó sarokba.
Sajnos a döntetlen nem sokáig tudtuk tartani, eladtuk a labdát a saját térfélen, amit az ellenfél góllal honorált, és nem sokkal később egy átlövés is bakadt a kapunkba. A félideig még akciódús játék zajlott, de újabb gól már nem született.

Barna gólja

A második félidő egyes periódusaiban teljesen átvettük a kezdeményezést és A-ligás keretek között mérve egész sok helyzetet dolgoztunk ki, távolról is, de közelről is. Sajnos ezek közül jóval kevesebb talált hálót annál, mint amennyinek illene. Egyel tudtuk faragni a hátrányt, Palágyi lőtt passzára  a hatoson belül Barna érkezett, és becsúszva a bal alsó sarokba továbbította a labdát.

Na még egy helyzet

Sajnos a második félidőben kijöttek szokásos helyezkedési hibáink, bár ezek miatt most még egy kicsit az összeszokatlanságot is okolhatjuk. Mindenesetre a hajrá felé közeledve engedtünk néhány nagyon is veszélyes kontrát az ellenfélnek, és ezen a szinten törvényszerű, hogy ennek következményei lesznek. Lettek is, kaptunk két gólt, egyet a szélen futó akció után beadásra számító kapusunk mögé belőve, másikat szemből, saját térfélen eladott labda után.
Az utolsó percekben is sokat támadtunk, voltak jól kitalált helyzeteink, legközelebb Hlavacskának a kapufán csattanó borzalmas erejű lövése járt a hálóhoz, de sajnos, mint kapufák jellemzően, az sem vált góllá.

Az utolsó bekapott gól

És tényleg szomorú, hogy bár mezőnyben egyáltalán nem voltunk gyengék, sőt egyes periódusokban kifejezetten mi domináltunk, mégis elkövettük ugyanazokat a hibákat, amelyekről eleve tudjuk, hogy nem lenne szabad, aminek így megint vereség lett a vége.

Ha pontokkal nem, legalább csapatképpel gazdagodtunk

Kozelito Tél - Bandó Karesz 2-5
   kapu: Fehér
   mezőny: Barna, Benedek, Ehrenberger, Görög, Hlavacska A., Kovács, Palágyi, Tinkó
   gól: Hlavacska A., Barna

Mumus

Az élet kegyetlenségéről szóló híradások folytatódnak. Bár hosszú idő, sok meccs óta először voltunk meg kényelmesen, és a fogadkozás, győzelmi szándék sem hiányzott, és most még a korai időpont is legfeljebb csak álmosságot okozott, de nem egész csapatra kiterjedő másnaposságot és késéseket, utólag mégis arrafelé kell okoskodni hogy valami nem lehetett rendben.
Győzelmi reményeink az első percekben még jól álltak, az első két percben két kapufát rúgtunk, közelről, kéts zépen kijátszott figura végén, a két mezőnybeli Máté révén. A Máté név kissé túltengett a pályán, nálunk 3/8 arányban adatolható ez a név, de az ellenfélnél is mintha élt volna ez a megszólítás. A helyzetek eltékozlását igazából utólag bánhattuk meg, főleg akkor, amikor még mindig az első percekben járva hátrányba kerültünk. Végtelenül szerencsétlen gól volt, olyan távból eresztett lövés, amivel rendesen kapusunkat nem lehetne megtréfálni, de a hétközi Svájc elleni meccs második góljához hasonlóan a közbevetődő védő lábán úgy pattant meg, hogy csak még pontosabban ráadásul kiszámíthatatlan ívben vágódjon a hosszú felső sarokba. Nem sokkal később még egy gólt kaptunk, ezért viszont legalább a szerencsében nem kereshetjük a hibát, legfeljebb védekezésünkben.
A játék képe innentől, a meccs utolsó harminc játékpercére elég egyoldalúvá vált. Mi birtokoljuk a labdát szinte kizárólagosan, fölényünk azonban meddő. Vita tárgyát képezi a csapaton belül, hogy mennyire játszottunk a mezőnyben jól vagy rosszul, az azonban szmszerűsíthető, hogy labdabirtoklásunkhoz képest viszonylag ritkán jutottunk el helyzetekig. Még fájóbb, hogy amikor a második félidőben ziccerekig jutottunk, mélységi passzal lyukra futtatott csatáraink ismétlődően a kapust tették naggyá. Ellenfelünk taktikai és fegyelmezettségi téren nagy kalapemelést érdemel, azért mégis bosszantó úgy kikapni, hogy sok extra képességet nem csillantottak meg a meccsen. A Polszki kezd lassan mumussá válni, akiket minden fogadkozás, sok egymás elleni meccs, és az utóbbi években rendre Kozelito-fölény ellenére szinte soha nem tudunk legyőzni.
A második félidő közepén kapusunk unortodox játékát látva diskurzus alakult ki a tagok között, és amíg mi arra tettünk javaslatokat, hogy ki melyik felmenőjével lépjen intenzív baráti kapcsolatra, addig ellenfelünk lekontrázott minket és belőtték a harmadik gólt. Előnyös lenne, ha a hisztit jövőbeli alkalmakkor meghagynánk a lefújás utánra.
A vége így egy magyaros hármas lett, sajnálhatjuk, hiányozni fog a három pont.
Kozelito Tél - Polszki 0-3
   kapu: Tinkó
   mezőny: Barna, Benedek, Görög, Hlavacska A., Makai M., Palágyi, Porkoláb M.
   gól: -