Három hét várakozás után eljött a szezonzáró utolsó meccs, gyakorlatilag bronzmeccs, ahol egy pont megszerzésével bebiztosíthattuk a harmadik helyet. Három hét fogadkozás hat ember összegyűjtésére volt elég, erre Gyatlov elvtárssal azt mondhatjuk, hogy nem jó, nem is katasztrófa, hiszen voltunk már kevesebben, sőt győztünk kevesebben; ám azért mégis szomorú, hogy tiezenötből haton tudtuk félretenni ügyes-bajos dolgainkat a Kozelitóért. A meccs képét alapvetően befolyásolta az eszméletlen meleg, harmincöt fok volt árnyékban, de a fekete gumireszelékkel feltöltött pályán ez bőven felmehetett negyven fölé.
Alig néhány perc játék után Kántor révén megszereztük a vezetést. Ezt hamarosan egyenlőre hoztuk, de még mindig az első tíz percen belül voltunk, amikro Kántor erős lövésével ismét megszereztük a vezetést. Kényelmes előnyünk tudatában játszhattuk saját játékunkat, akár a labda birtoklása elég lett volna, de újabb és újabb támadásokat vezettünk. Kántort motiválta, hogy már csak három gólt kellett volna lőnie a gólkirályi címhez, szaporán kísérletezett; illetve Görög előtt adódtak lehetőségek, legközelebbinél a keresztléc alsó éléről vágódott le a labda a kapus hátára, majd onnan szögletre.
Tehát ha nem is lőttünk újabb gólt, sikerült érvényesíteni akaratunkat, fegyelmezett játékkal elejét vettük a kapunkat fenyegető veszélyeknek, és elég könnyen tudtunk helyzeteket kialakítani.
A második flidő elején megszereztük harmadik gólunkat, kihasználtuk a szokásos helyezkedési hibát szögletnél, és Szerényi a hosszú oldalon érkezve a hálóba fejelt. Ettől lettünk túl kényelmesek, vagy csak a véletlen hozta, de pont amikor már kétgólos előnyben már csak a tutit kellett volna hozni az éremért, ellenfelünk pedig lélekben már-már feladta a harcot akkor estünk össze. Illetve a meccs képét illetően nem estünk össze csak kaptunk három egészen röhejes gólt, amivel 3-1 helyett 3-4 lett öt perc alatt. Talán arra gondoltak a fiúk, hogy év végével a szilveszteri bakiparádéba is kell pár felvétel. A második bekapott gólnál akkor intéztünk cserét, amikor az ellenfél jött oldalberúgással a mi kapunk közeléből; ráadásul középhátvédünk leszegett fejjel várta hogy csapattársai cseréljenek, míg a csatár levált róla és gólt lőtt. A harmadiknál a szögletet az alapvonalon, a rövid oldali kapufát horzsolva gurították be, és ez a beadás túlcsorgott a direkt a vonalra állított védőn, és a kapuson, hogy a hosszú kapufánál érkező támadó mintegy tizenhárom centiről a hálóba pofozhassa. Negyediknél egy ritmusváltással két emberünkön jutott túl a labdás játékos, hogy aztán nem túl jól helyezett lövése valahogy bejusson a hálónkba.
Hátrányba kerülés után még négy-öt perc állt rendelkezésünkre, és tényleg mindent megpróbáltunk, naggyá tettük a kapust, utolsó pillanatban közbevetődő lábakon akadtunk fenn, illetve volt két ígéretes szabadrúgásunk. De a már ezerszer ismert forgatókönyvből csak az következhetett, hogy semmi se sikerüljön. Ennek már nagy-nagy hagyománya van, hogy szezon utolsó meccsén, helyosztón nyert helyzetből az elképzelhetetlenség határát súroló hibákkal veszítsünk, egyetlen góllal, inkompetens játékvezetés mellett, nyilvánvaló mezőnyfölényünk és helyzeteink ellenére.
Így zárult tehát feljutásunk utáni első szezonunk, negyedik hellyel, sok szép meccsel és néhány fájó vereséggel. A nagy konzílium arra jutott, hogy a jövő év az építkezésé lesz. Ez az eufemisztikus megfogalmazása annak, hogy amíg lekövethetetlen, hányan vagyunk, kik leszünk egy meccsen, addig ne számítsunk eredményre.
Kozelito Tél - KRE Főnixek 3-4
kapu: Mozol
mezőny: Görög, Kántor, Palágyi, Szerényi, Tinkó
gól: Kántor 2, Szerényi
