Elhulltanak legjobbjaink

 A bajnoki után nem mindenkinek járt ki az édes pihenés, mert a régiek némelyikének András barátunk legénybúcsúján kellett küzdenie a Kozelito becsületéért. Olyan régen látott játékosok is pályára léptek, mint Hlavacska A., Vaderna vagy Tóth Olivér. A pálya másik térfelén a KFC nagy múltú nagypályás egyesületének kispályás válogatottja szerepelt, olyan régi harcostársakkal, mint Hlavacska T., vagy Kapitány. 

Bár kellemes baráti hangulatban, de mégis olyan iramban küzdöttünk, mint egy igazi bajnokin, és hamarosan mindkét kapu előtt elkezdtek jönni a gólok. A legénybúcsús jelleghez hozzátartozott, hogy egy-egy játékos sörrel vagy pálinkával a kezében avatkozott a játékba, a körülményektől nem is feltétlen hátráltatva. Kiderült, hogy Vaderna még nem vesztett dinamikusságából, és az elvileg sérült, a kapuban kezdő Tóth is hamarosan a mezőny egyik legtöbbet dolgozó tagjává lépett elő.

Eleinte Porkoláb szerezte a góljaink többségét, míg Tinkó jeleskedett az előkészítésekben. Aztán sorban az összes mezőnyjátékosunk feliratkozott a gólszerzők közé. Az elején egy rövid megingást leszámítva végig mi vezettünk, hol többel, hol kevesebbel. Nem sokkal a vége előtt 10-9-nél ismét szorossá vált a meccs, elképzelhető lett volna egy döntetlen, de Tóth beadása után Vaderna a földön hemperegve is a gólvonalon túlra juttatta önmagát és a labdát. Utána kiszakadt a gólzsák, és az utolsó percekben kontrákból további gólokat szereztük. A meccs utolsó akciójából éppen az ünnepelt szerzett gólt, és ezt méltó befejezésnek éreztük, akkor is ha az ünnepelt saját állítása szerint a gólpasszoknak jobban örül.

   Kozelito Tél - KFC 14-9
   pályára lépett: Görög, Hlavacska A., Porkoláb M., Tinkó, Tóth O., Vaderna
   gól: Porkoláb M. 4, Vaderna 3, Tóth O. 2, Hlavacska A. 2, Görög 2, Tinkó
 

Három pont...

 Az őszi első kör utolsó fordulójában a Kofolát fogadtuk, ilyenkor szokásos kék mezünkben, ideális két cserével, és a három pont emgszerzésére irányuló szándékkal. A forduló előtt már vezettük a tabellát, és nem akartunk volna pontokat hullajtani. 

Az első félidőről tényleg nem sokat mondatuk. Késve kezdtünk, és a mi második cserénk is késve csatlakozott. A labdabirtkolásunk rendben volt, de a betömörülő védelem ellenében az elvártnál kevesebbszer jutottunk el gólhelyzetig, gólig meg a sípszóig egyáltalán nem. A legközelebb Palágyi átlövése járt a gólhoz, ami a kapufa külső élét súrolva hagyta el a játékteret.

A második félidő első akciójából Kántor iszonyatos erejű kapufát lőtt, a visszapattanó labda az ellenfél éppen beállt játékosát találta telibe, majd testéről a hálóba pattant. Nem mindennapi góllal tehát megszereztük a vezetést. Nem sokkal később Kántor távoli lövésével növeltük az előnyt. Megnyugodhattunk volna, de igazából ekkor sem állt össze a játékunk. Megoszlanak a vélemények, hogy mennyire játszottunk rosszul, egyesek szerint nagyon, mások szerint közepesen, csak a gólok nem jöttek össze. Elképzelhető, hogy a játékosok a saját teljesítményük értékelését terjesztik ki az egész csapatra. Mivel jelen sorok írója, másképpen szólva jómagam nem játszott annyira rosszul, hajlamosak vagyunk a csapat teljesítményét is elfogadhatónak értékelni. Tény azonban, hogy a letámadás/visszahúzódás közti váltás és az emberfogás, és a felállt védelemmel szembeni támadásépítés terén mutattunk hiányosságokat.

Voltak meleg pillanatok, egy szöglet után gólt is kaptunk, illetve Görög rövid időn belül kétszer mentett az üres kapu előtt. A kedélyeket Kozma nyugtatta meg, aki szép labdavezetés után kilőtte a jobb alsó sarkot. Néhány perccel a vége előtt már tényleg megnyugodhattunk a három pont sorsa felől, és már a győzelem tudatában vezethettünk kontrákat. Kántor elfutása és beadása után azonban Görög nem tudta gólra váltani a helyzetet, így az eredmény már nem változott. 

A három pontot bezsebeltük, és továbbra is vezetjük a tabellát, ezek kétségtelen pozitívumok, a többit meg majd novemberben.

 Kozelito Tél - Kofola 3-1
   kapu: Belányi
   mezőny: Görög, Kántor, Kozma, Mati, Palágyi, Tinkó
   gól: Kántor, Kozma, öngól

Közeleg a tél

Végy egy jó kapust – tartja a mondás. A csapat erejét mutatja, hogy a szezon negyedik fordulójában már a harmadik kiváló hálóőr foglalta el a helyét a gólvonalon a kezdő sípszóra. Ugyan számos hiányzónk mellett a csapat esze és szíve, azaz Görög és Tinkó sem voltak jelen, Fehér, a Kozelito lelke (aki eleddig és ezután is főként lélekben vesz részt a mérkőzéseinken) már ott lebegett az ásványvizek fölött, amikor útjára indult a labda. Ikonunk a mérkőzést megelőző interjújában elmondta, hogy a legutóbbi karantén idején megszabadult az évek során a számtalan hárítástól foszladozó, minden verítékcseppet makacsul őrző, legendás kapuskesztyűjétől, ezért most kénytelen volt puszta kézzel állni a napfényes, de csípős reggelen a még csípősebbnek ígérkező lövések elébe. A közönség ovációjától övezve az idényben ugyancsak először felbukkant a pálya szélén Porkoláb is – igaz, feltűnését a hölgy rajongók már visszafogottabban fogadták, aminek hátterében az állhat, hogy bulvárhírek szerint a csapattagok között járványszerűen terjedő kötelékbe tervez lépni...

 Az ellenfél a hozzánk hasonlóan nagymúltú Lafayette együttese volt, amelyet nem temetett maga alá a Covid legutóbbi hulláma – ez az előző bajnokság csapatainak viszonylatában önmagában komoly teljesítmény. Mi viszont a fennmaradásért sikeresen megvívott harc után a három pontot is szerettük volna kitenni a negyedik forduló végére, ami talán a legelőkelőbb bajnoki helyezésről is elgondolkodtathat minket...

 Noha csere nélkül vágtunk neki a találkozónak (prof. Kántor akadémiai késéssel érkezett), és akadt a pályán, akinek nem telt unalmasan az előző éjszakája, a személyi állomány minőségére nem lehetett panasz, joggal tartottunk igényt a győzelemre. Szándékaink komolyságát jelezve akár már az első támadást is befejezhettük volna góllal, a szép és magától értetődő labdajáratás után Osvald lövését védte a kapus. A vezetésre mégsem kellett sokáig várni, Osvald ragyogó passzal találta meg a védőjétől elmozgó Porkolábot az ötösön, aki épp annyira ért a labdába, hogy az elosonjon a kapus mellett. Megvan a korai vezetés, megnyugodhatnak a kedélyek – bizakodtak a játékosok. Az előnyt ráadásul sikerült hamar megduplázni: Palágyi kapott remek kiugratást, a kirohanó kapus mellett sikerült elpöckölnie a labdát, a felszabadítani igyekvő védő pedig éppen a támadónk lábába lőtte a játékszert, ami akadálytalanul gurult a gazdátlanul hagyott kapuba.

 Bár csúsztak hibák az utolsó, sőt, olykor még az utolsó előtti passzokba is, összességében játékosaink nagy kedvvel vetették magukat a játékba. Az egyik ambiciózus támadás során Palágyi vállalkozott átlövésre, a labda pedig utat is talált a kapuba: 3-0. A továbbiakban is számolatlanul dolgoztuk ki a helyzeteket, többször ordító ziccert hibáztunk, Kántor pedig a megérkezése után privát kapufás játékában halmozta a pontokat. A kimaradt lehetőségeket Hajtós elégelte meg, jobbról jobbal a hosszú alsóba lőtt, négy gólos előnnyel vonulhattunk a szünetre. „Hajtós, mint a csapatunk” – mutatkozott be a nevét feljegyző játékvezetőnek a gólszerző. És valóban, alázatosan, sok mozgással, a védekezésre is ügyelve, de erőnket jól beosztva sikerült viszonylag egyenletes teljesítményt nyújtanunk. 

 Kiemelendő, hogy a mérkőzés végig roppant sportszerű keretek között zajlott, voltak ugyan kemény párharcok, egy-két elkésett belépő is előfordult, de jelen sorok írója nem is emlékszik arra, hogy a játékvezetőnek bármikor is közbe kellett volna avatkoznia, ami, maradjunk annyiban, sajnos korántsem nevezhető általánosnak az amatőr kispályás bajnokságokban (sem).

 A második félidőben már itt-ott lankadt a figyelem, miközben ellenfelünk sem adta fel a gólszerzést. Utóbbi ekkor is nekünk sikerült először, ismét Porkolábot kínálták meg egy okos átadással a hatos vonalában, s ha már így alakult, felfutó védőnk meg is szerezte a második gólját. Nem sokkal később Kántor viharzott el a szélen egy oldalvonali berúgás után, majd higgadtan a kapuba helyezett. Fehérnek már az első félidőben is többször komolyan közbe kellett avatkoznia, a másodikban megérdemelten szépített is a Lafayette, amikor portásunk kiszolgáltatott helyzetbe került egy lefordulás után. Erre is volt azonban válaszunk: ismét Kántor próbálkozott, erős lövése után a kapus kezéről pattant a gólvonal mögé a pettyes.

 Mesebeli számok: az első igazi őszi mérkőzésünkön hétszer zörgettük meg a hálót, sima győzelemmel szereztük meg azt a bizonyos három pontot, amivel némi pontelőnyre tettünk szert a bajnokságban. Elbizakodottságra nincs okunk, de ezen a mérkőzésen is jó volt látni a tetszhalotti állapotából megerősödve kikerült csapatunkat. „Amikor leesik a hó és fehér szelek fújnak, a magányos farkas elpusztul, de a falka életben marad.” – mondhatná a posztmodern Berzsenyi.

Kozelito Tél - Lafayette 7-1

   Kapus: Fehér

   Mezőny: Hajtós, Kántor, Osvald, Palágyi, Porkoláb

   Gól: Porkoláb 2, Palágyi 2, Kántor 2, Hajtós

 

(PL)

S13E03

 Sorozatnyelven szólva tizenharmadik évadunk harmadik epizódjához érkeztünk.  A Martin és mókusok került az ellenfél szerepébe, sok nagy derbivel közös múltunkban. Személyi állományunk elég erősre sikeredett, igazából mint ezen az őszön mindig, így tudtuk, hogy ha nagy hülyeségeket nem csinálunk, három ponttal gazdagodtunk.

Ez nem olyan meccs volt, amit semleges nézőknek ajánlunk, itt inkább a biztonságra alapozva keresték egymáson a fogást a csapatok. Nekünk ez is megfelelt, mert önképünk szerint ha tényleg beállunk bekkelni, nem sok csapat jön át rajtunk. A türelemjátékokat pedig, ismételt utalással korunkra, nekünk illik megnyerni. 

Az első félidő egyetlen gólját labdaszerzés és kiugrás után Palágyi szerezte. A vezetés még kényelmesebbé tett minket, nem éreztük úgy, hogy nekünk kellene összetörni magunkat a továbbiakért, ellenfelünk támadásait pedig hatástalanítottuk. A mi kapunkra sokáig még az jelentette a legnagyobb veszélyt, amikor egy szabálytalan hazaadást Belányi engedett kigurulni a kapufa mellett szögletre. Belefért, hogy sokat cseréljünk, és új játékos kombinációkat próbáljunk ki. Beleértendő, hogy Hajtós először képviselt minket; illetve hogy egy adott pillanatban három rutinos rókánk pihegett az oldalvonalon túl és öt idei igazolás küzdött a gyepen.

A második félidőben nyílt alkalmunk néhányszor kontrából előnyös helyzetet teremtetni, és egyszer Palágyi beadására Tinkó érkezett, és a hálóba kotorta a játékszert. Kaptunk is egy gólt, egy kicsit még izgalmas lett a vége. Az utolsó másodpercekben, amikor a megszerzett labdát éppen biztonságba helyezhettük volna, három játékosunk puskagolyóként lőtte ki magát az ellenfél hatosára. A kispad azért fohászkodott, hogy legyen lövés, és legyen időnk visszarendeződni, de a srácok másként gondolták, és végül Tinkó a léc alá verte a harmadik gólunkat.

Jó kedéllyel és három ponttal zárult a meccs, és felzárkóztunk az élbolyhoz.

Kozelito Tél - Martin és a mókusok 3-1
   kapu: Belányi
   mezőny: Benkő, Görög, Hajtós, Kozma, Mati, Palágyi, Tinkó
   gól: Tinkó 2, Palágyi