2011. december 18., vasárnap

Az elvesztett megnyert bravúrmeccs

Mint múltkor is megemlékeztünk róla, a sorsolás úgy hozta, hogy az alapszakasz elején kaptuk a még verhető ellenfeleket. Ehhez azonban hozzá kell tenni, hogy a verhetőség erősen viszonylagos, hiszen olyan csapatokról van szó, akik papíron jobbak nálunk, a verhetőség csúcsforma és némi szerencse árán érhető el. Ez így igaz a Polszkira is, akikkel tavaly és két éve is szoros meccset játszottunk, de legyőzni még egyszer sem sikerült őket. Arról hogy mennyire erősek vagy "verhetőek" arról árulkodó adat, hogy a bölcsész A-liga alapszakaszában ők szerezték a legtöbb gólt - míg mi a nyolcadik legtöbbet a B-ligában.
Erdei diktálja a divatot és az iramot
Gyüre kapus ezúttal, nem teljesen megszokott módon még a kezdés előtt megérkezett, ezzel gonosz viccek céltáblájává tette magát, de hogy mekkora szükség volt érkezésére, azt hamarosan bizonyíthatta, ugyanis már az első akcióból ajtó-ablak ziccert dolgoztak ki ellenfeleink, és kapusunknak legjobb tudására szüksége volt ahhoz, hogy hárítani tudjon.
Jellemzően az első időszakban ez is maradt a kép, ellenfeleink támadnak, mi pedig ereinket megfeszítve védekezünk, többnyire eredményesen, de mégis hagyva lehetőséget arra, hogy kapusunk is csillogtathassa kétségtelenül ragyogó képességeit.
Hanem aztán az első valamirevaló akciónk során Erdei még a saját térfelünkön lekészítette a lendületből érkező Palágyinak, aki mindenkit lefutott, és a hálóba lőtte a meccs első gólját.
A gól után valamivel feljavult játékunk, néha már meg is tudtuk tartani a labdát, és előfordult, hogy lövésig is eljutottunk, de természetesen hátul is akadtak forró pillanatok, amikor védőinknek tudásuk legjavát kellett adniuk. Azt szurkolóink és mindenki aki figyelemmel követi a csapatot, már észlelhette, hogy a Hlavacskák jól játszanak, ezért ezt most külön nem is szükséges leírnunk, mellettük Erdei volt képes labdákat szerezni reménytelennek látszó szituációkban is, míg a sátor és megvilágítás kombinációja Tinkóból előhozta összes tavalyi és régmúltbeli komplexusát.
Aztán a félidő lezárása előtt, csak hogy egyértelmű legyen, ki az úr a háznál, Hlavacska Tamás futotta körbe védőjét, majd hatalmas bombát akasztott a hosszú felső sarokba, ezzel 2-0!
Sokszor építettünk játékosaink gyorsaságára
A fordulás után - mi mást tehettünk volna - alapvetően védekezésre és kontrákra rendezkedtünk be, és nem is csináltuk rosszul, többször sikerült létszámelőnyös helyzetet kialakítanunk, a gólhoz mégis egy szöglet után jártunk a legközelebb, amikor Hlavacska András közeli lövéséba a kapus csak belekapni tudott, így a labda a gólvonallal párhuzamosan, az előtt centiméterekkel gurult, mígnem egy védő felszabadított.
Közben védelmünkre is nagy teher nehezedett, főleg miután ellenfeleink egyszer betaláltak, és bennük is feléledt a remény a pontszerzésre. A szigorú dorgálásoknak hála, darabra általában megvoltunk hátul, de helyezkedésben akadtak hibák, amelyek révén ellenfeleink viszonylag gyakran kerülhettek helyzetbe - ezeknél általában védeni tudott a magas labdákat is megnyugtató magabiztossággal hárító Gyüre, de egy alkalommal a már földön fekvő csatár teljes védelmünk asszisztálása mellett a hálónkba kotorta a labdát.
Ekkor még volt hátra néhány perc, de a földön elég ritkán voltunk képesek elvinni a labdát az ellenfél kapujáig, ívelésekkel pedig nem is nagyon érdemes próbálkozni, mint utóbb kiderült, most sem volt érdemes, mert ezekből nem tudtunk helyzeteket kialakítani.
Hogy végül nyertünk egy pontot vagy vesztettünk kettőt az értékelés kérdése, hiszen papírforma alapján bravúr a pontszerzés, de ha a 2-0-ás álláshoz, viszonyítunk, és ahhoz, hogy még egy kevéssel jobb koncentrációval meg is lehetett volna azt tartani, akár egy már megnyert meccs elvesztéseként is értelmezhetjük a történteket.
Kozelito Tél - Polszki 2-2
   kezdő: Gyüre - Erdei, Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi
   csere: Görög, Petykó, Tinkó
   gól: Palágyi, Hlavacska T.

2011. december 11., vasárnap

A listák élén

A sorsolás szeszélye úgy hozta, hogy a szokásos módon bombaerős Téli Bajnokság első fordulójában mérkőztünk meg azzal a Kofolával, akiket az erőviszonyok alapján a leginkább verhetőnek tartottunk az egész bajnokságból. Hogy jó-e hogy először mérkőzünk a jó forma esetén verhető csapatokkal, és később számítsunk sorozatos vereségekre, vagy jobb lenne a kevés pontszerzési alkalmat elosztani a szezon során egyenletesebben; az vitatható, de idén senki nem tett szakállas fogadalmat, így egy esetleges vereség-széria sem idézné elő a csapattagok Dosztojevszkijt idéző megjelenését.
Palágyi gólja előtti pillanat
Néhány hiányzás ellenére sikerült körülbelül jó csapatot összeállítani tartalék mezben játszó fiainkból, amilyet szoktunk, és ezúttal erősségünk a kezdeti percektől megmutatkozott, és még annyi szerencsénk is volt, hogy a mezőnyfölény nem sokáig maradt meddő, hiszen néhány perc játék után Tinkó passzát Palágyi az ellenfél hálójába lőtte.
Idegesek éppen addig sem voltunk, de játékunkban néha előfordultak a szokásos hibák nempasszolás, labdára tekeredés, elölmaradás; aztán a gól után lassanként javulni kezdett a játékunk. Az elölmaradásokból sem lett baj, hiszen a védekezést ezúttal többnyire egy-két védő is meg tudta oldani, legjobbjait nélkülöző ellenfelünk támadásaiban nem volt erő, Fehérnek az egész meccsen alig néhányszor kellett védenie. Előnybe kerülve bátran nyúltunk a cserékhez, és jól tettük, mert a védelemben Petykó is hozta azt a szintet, mint védőtársai, és két cserejátékosunk egyszerre játszatása sem omlasztotta össze a csapatjátékot.
A félidő vége előtt még számos helyzet és két gól jelezte komoly szándékainkat. A félidő közepe táján Erdei továbbította a hálóba Hlavacska András passzát, majd egy szöglet-kombináció után egy szép lövéssel Hlavacska "Dundus" is feliratkozott a góllövőlistára. A góllövőlisára iratkozást ezúttal fizikailag is el kell képzelni, hiszen a spori szorgalmasan jegyzi a gólszerzőket, és reméljük, ebben a különversenyben is jól fog szerepelni valamelyik játékosunk.
Sötét mezben is csak a Studies a Kozeli tóban!
A második félidő elején is folytatódott a gólhenger, de ezúttal a minőségre is mentünk: Tinkó jobbról érkező félmagas beadását Hlavacska András kizárólag a legnagyobbaktól látható oxival küldte a hálóba. Sajnos azonban a gólok szépségét nem méri a bajnokság szervezősége, így erről a trófeáról adminisztratív okok miatt le kell mondanunk. Nem sokkal később aztán Tinkó majdnem ugyanonnan, ahonnan az előbb a beadást választotta, most lőtt, és lövése utat talált a hálóba, így nem sokkal fordulás után már 5-0-ra vezettünk.
A továbbiakban is sokkal többet birtokoltuk a labdát, és sokkal többet támadtunk, de kísérleteinket nem koronázta siker - főleg Görög bánt bőkezűen a helyzetekkel. A játék minden elemében jobbnak bizonyultunk, sokszor még az ellenfél térfelén is labdát tudtunk szerezni.
Egy kicsit sajnálhatjuk, hogy nem szereztünk még több gólt, de ennél jobban a Téli Bajnokságokban még soha senki ellen nem nyertünk, és az első fordulóban aratott nagy gólarányú győzelem valószínűleg, legalább egy hétig a tabella élére röpít minket.

Kozelito Tél - Kofola 5-0
   kezdő: Fehér - Erdei, Hlavacska A., Palágyi, Tinkó
   csere: Görög, Petykó
   gól: Hlavacska A. 2, Palágyi, Erdei, Tinkó

2011. december 4., vasárnap

A szombati meccs históriájának summája

"Igazmondó jámbor vitézektül, kik ez dolgokba jelen voltanak, érteköztem; sem adományért, sem barátságért, sem félelemért hamisat bé nem írtam, az mi keveset írtam, igazat írtam."

Kimaradások és késések miatt felforgatott kezdőcsapattal, Hlavacska András vészkapussal, és a Kopától helyben igazolt játékossal kezdtünk, illetve szokásunktól eltérően ezúttal kék mezben játszottunk. Ez rányomta bélyegét a teljesítményünkre is, az első percekből az az egyetlen pozitívum, hogy nem kaptunk gólt. Pár perc játék után megérkezett Gyüre, Erdei és Tinkó, az ő beállásuk után feljavultunk, és magunkhoz vettük a kezdeményezést.
Gól sokáig nem volt, aztán Hlavacska András egy szabadrúgásból, körülbelül ugyanonnan, mint a múlt héten, ismét egy bombagólt szerzett, és előnnyel fordultunk.
Nem sokkal később Hlavacska Tamás került ziccerbe, és értékesítette azt. Ekkor győzelmünk biztosnak látszott, annál is inkább, mert a játék képe sem utalt arra, hogy veszíthetnénk, ha nem is csak nekünk, de azért ekkoriban nekünk volt több helyzetünk.
A félidő közepén egy jól eltalált erős lövés a hálónkba szállt, de a Hlavacska-testvérek rögtön a középkezdés után összeszedtek egy újabb gólt - András előkészítőként, Tamás befejezőként szerepelt, és visszaállt a kétgólos előny (3-1).
Ellenfeleink ezután hatalmas nyomást gyakorolva - a nyomás néha fizikailag is értendő - támadták kapunkat, nekünk jobbára csak a védekezésre futotta erőnkből, a labdabirtoklásunk igencsak visszaesett, egyszer gólt is kaptunk, de végeredményben sikerült megőrizni a győzelmet.
Kozelito Tél - KuKás(z)ok 3-2
  kezdő: Hlavacska A. - Hlavacska T., Kicsi, Palágyi, Petykó
  csere: Gyüre, Erdei, Tinkó
  gól: Hlavacska T. 2, Hlavacska A.

2011. november 27., vasárnap

Ismét nincs cím

Üzengetésektől sem volt mentes a Túlerő elleni meccs előtti hét, a csapatok vezérkarai néha megtalálták egymást cseten, képaláírásokon vagy a BTK folyosóin, és (természetesen végig sportszerű szellemben) felemlegették, hogy mik az elvárásaik a szombati meccsel kapcsolatban. A hangulat azért is lehetett némileg felfokozott a Kozelito háza táján, mert az első fordulóban meglepetésre vereséget szenvedtünk, amit sürgősen ki kellett javítani, mind a presztízsünk, mind a győzelemmel nyerhető három, de tulajdonképpen hat pont által. A nagy tétre való tekintettel Nyitrai kivételével az összes törzstag jelen volt, és az ominózus első fordulónál jóval erősebb csapatot tudtunk kiállítani.
A posztok elosztásánál úgy tűnik nem minden sikerült jól (egyes vélemények szerint a múltkori teljesítménye miatt kezdőbe jelölt Tinkó számára nem találtuk meg az igazi posztot, és ez okozta a problémákat), a játékosok egy része csak kereste a helyét, az előretolt éknek szánt Hlavacska Tamás gyakorlatilag balhátvéd volt, míg a középpályát alakító Tinkó került legelőre. Így aztán eleinte a csapat is csak keresgélt, jellemző módon a meccs első lövését Fehérnek kellett hárítania, de a későbbiekben egy-egy jó megmozdulással vagy szépen felépített akcióval jeleztük, hogy voltaképpen mi lennénk az esélyesek.
Palágyi akkorát spárgázik, hogy attól még Fehér is hasraesik
Fölénybe kerülésünk után a következő problémát a fölény kiaknázatlansága okozta, mert kicsit kapkodóak voltunk, és cselezésre hajlamos focistáink több cselt mutattak be az olykor igencsak kínálkozó passzok helyett, aminek többször labdavesztés lett a vége. Amikor eljutottunk lövésig, akkor pedig vagy pontatlanság, vagy ellenfelünk mezőnyjátékosból kapussá lett játékosa nagy védései miatt nem sikerült számszerűvé tenni a különbséget.
Támadóink jellegzetesen olyankor lőttek, amikor inkább passzolni kellett volna, a passzolást leginkább szorgalmazó Erdei pedig amikor helyzetbe került, akkor is inkább passzolt lövés helyett, és végül odalett a lehetőség, sőt az olykor a kapusról kijövő labdát sem tudtuk a kapuba gyömöszölni, így gól nélküli állásnál cseréltünk térfelet.
Sokakban a tavaszi, Lafayette elleni meccs idéződhetett fel, amikor a mezőnyben gyengébb, szintén fehérmezes alakulat egy jó kapussal és némi szerencsével kihúzta ellenünk a 0-0-t. Akkor az nem számított az alsóház-felsőház különválás miatt, de most feltétlen kellett az eredmény is, és már a görcsösség jelei kezdtek mutatkozni a játékunkon, amikor az ellenfél kapujától mintegy tíz méterre szabadrúgáshoz jutottunk. Hlavacska András mindenkit elküldött a labda mögül, majd irtózatos erejű lövést küldött a hosszú felső sarokba, megszerezve ezzel a vezetést.
Nem sokkal később egy labda ide-oda pattogott az ellenfél hatosán belül, a védők képtelenek voltak felszabadítani, mi képtelenek voltunk a kapuba lőni, addig amíg Hlavacska András meg nem érkezett, és megszerezte második gólunkat is.
Ettől láthatóan megnyugodott a csapat, talán túlságosan is, mert egy balszélről jövő beadásnál középen egy fehérmezes teljesen üresen érkezett, és szépített. De lenyugvásunknak az az előnyös oldala is volt, hogy támadásépítésben egyre többször találtuk meg a jó megoldást a fáradó ellenfél ellen. A félidő közepén pályán lévő Görög - Hlavacska T. csatárpáros rövid idő alatt két gólt hozott össze, mindkettőt utóbbi játékos szerezte egy-egy jól eltalált felsősarkos lövéssel, így a meccs már végérvényesen eldőlt, már csak a különbség maradt kérdéses. Mondhatni, hogy egy kicsit kettészakadt a pálya, hiszen ellenfeleink támadásaiban ekkor már nem volt sok erő, többnyire hosszan előrevágott labdákkal próbálkoztak, amelyek után mi villámgyors lerohanásainkkal
Néhány kimaradt helyzet után aztán Erdei találta magát szemben az üres kapuval, de megtalálta a módját, hogy onnan is passzolhasson, így helyette Hlavacska Tamás fejezte be az akciót. A lefújás előtti percekben pedig Palágyi ugratta ki Tinkót, aki okosan visszaadta a labdát, Palágyi így csak a kapussal nézett farkasszemet, és könnyedén gólt is szerzett.
A revans tehát sikeres volt, nulla-nullás félidő után gólzáporos második játékrésszel szereztünk nagyon fontos három pontot.
Kozelito Tél - Túlerő 6-1
  kezdő: Fehér - Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi, Tinkó
  csere: Erdei, Görög. Petykó
  gól: Hlavacska T. 3, Hlavacska A 2, Palágyi

2011. november 19., szombat

Tinkó elhallgattatta a kritikusokat

Igen nagy gondban lehet az, aki a Bozsik programot, mostani ellenfelünket próbálja meg elhelyezni a B-liga erőviszonyaiban, hiszen tavaly még A-ligában játszó, azóta más A-ligás játékosokkal megerősített csapatról van szó, akik itt a B-ben vereséget vereségre halmoznak, a csoportban jelenleg a hatodik helyen állnak. De mi azért úgy álltunk hozzá, hogy ha a Kopa elverte őket, akkor nekünk is el kell. Bizakodásra adott okot, hogy tavaly némileg hasonló helyzetben legyőztük az A-ligától akkor búcsúzó Sört.
Elvileg igen erős kezdőcsapattal vártuk a találkozót, némi aggodalomra egyes csapattagok késése adott okot, szerencsére ketten megérkeztek éppen a kezdésre, így egy cserével, erős mezőnybeli csapattal, de a kapusként Göröggel vártuk a  kezdő sípszót. Szerencsére néhány perccel kezdés után Tinkó és Gyüre is megérkeztek és stabilitást hoztak - előbbi játékos a mezőnybe, utóbbi a kapuba.
Szükség is volt stabilitásra, mert ellenfelünk nagyon erősen támadott, aminek vagy megtaláltuk az ellenszerét, vagy nem, és ez esetben ellefeleink lőhettek, de aktuális kapusunk, vagy a kapufa mindig kisegítettek bennünket.
A félidő felénél, ameddig még nem sokszor jelentettünk veszélyt a túloldali kapura, aztán Tinkó szerzett labdát az ellenfél térfelén, passza után akár Erdei is lőhetett volna, ám továbbtette az üresen érkező Tinkó elé, aki nullszögből a kapuba lőtt.
Sajnos ezt ellenfelünk egy nagyon jól eltalált szabadrúgásból kiegyenlítette - nem biztos, hogy a sorfalnak szét kellett volna ugrania a kétségtelenül félelmetes erejű lövés elől; és már-már meg is ijedtünk, de néhány perccel később , miután Tinkó elhalászott egy kigurítást, elfektette a kapust, és bár rúgták a bokáját, még a "kis rössel!" üvöltés felhangzása előtt a hálóba gurított, és ismét mi voltunk előnyben.
A második félidőben általában mi voltunk mezőnyfölényben, Tinkó hamarosan megszerezte önmaga és csapata harmadik gólját is, a gólpasszt ezúttal Hlavacska Tamás jegyezte, de kétgólos előnyben is támadásban maradtunk, csatáraink felvállalták és jó arányban meg is nyerték az egy-egy elleni párharcokat, de nem koronázhatta minden lövésünket gól, illetve több passzal talán eredményesebbek lehettünk. De egyértelműen elmondhatjuk, hogy ekkor már nem voltunk kapunk elé szorítva, sőt!
Ellenfeleink ekkor leggyakrabban íveléssel próbálták helyzetbe hozni csatáraikat, de védelmünk, élén Hlavacska Andrással jó helyezkedéssel megoldotta, hogy ne alakuljon ki gólveszély az ívelések után, illetve Gyüre Dániel is növekvő önbizalommal jött ki, és húzta le a magas labdákat. Sajnos azonban egy újabb szabadrúgás révén előnyünk egygólosra csökkent, és a hajrában is végig izgulnunk kellett.
Nem lehet elhallgatni azt a kellemetlen szálat, hogy ellenfelünk egyik csatára többször vitába került hátvédeinkkel állítólagos durvaságunk és szövegelésünk miatt, amit Tinkó vállát és nyakát rángatva próbált meg "higgadtan megbeszélni". Házi Torghellénk tőle nem várt nyugalommal kezelte a helyzetet, Hlavacska András pedig, a kirohanások másik címzettje a maga csendes módján egy festői bőrössel vett elégtételt.
És mivel ennél több esemény már nem volt, küzdelmes meccsen szerzett becses három ponttal térhettünk haza.
Kozelito Tél - Bozsik program 3-2
  kezdő: Görög - Erdei, Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi
  csere: Gyüre, Petykó, Tinkó
  gól: Tinkó 3

2011. november 12., szombat

Kozelito Tél Audio CD

Mint az köztudott, a Kozelito Tél labdarúgó egyesületnek nem csak a játéka köti le a nézők százait, hanem a szövegelések, bekiabálások is elérik azt a színvonalat, amivel foglalkozni érdemes, és ami miatt szintén számontartják a csapatot a szurkolók. Eddig csupán a lelátói és öltözői beszélgetéseknek voltak gyakori témái a bekiabálások, de a szombati sajtótájékoztatón kiderült, a Kozelito Tél vezetősége kísérletet tesz arra, hogy üzleti hasznot is csikarjon ki az eddig kiaknázatlan népszerűségből, és éles meccseken készült Audio CD-t fog kereskedelmi forgalomba hozni.
Lapunk információi szerint a számok, némileg a Petőfi rádió műsorát ötletül véve a következő címeket viselhetik: „Zene támadáshoz” „Zene gólörömhöz” „Zene védekezésre való visszazáráshoz” „Zene védekezéshez” „Zene pontrúgáshoz” „Zene csapattárs fegyelmezéséhez” „Zene reklamáláshoz”. Szólóénekesnek az egyesület kapusát, Fehér Renátót kérték fel, míg a háttérhangok és a vokál feléneklése Hlavacska András és Görög Dániel munkája. Stúdiófelvételekre nem lesz szükség, hiszen a Kozelito Tél meccsein minden különösebb erőlködés nélkül felvehető a kellő mennyiségű hanganyag, amelynek összevágása akár házilag is elkészíthető.
Az érdeklődők megtudhatták, hogy a célközönségként elsősorban a Kozelito Tél szurkolóira lett tervezve a lemez, akik idényen kívül, vagy hétköznap szeretnék felidézni kedvenceik meccsét a "Jössz vele vissza" és a többi örökbecsű újrahallgatásával; illetve a csapattagoknak is erősen ajánlott a megfelelő mentális felkészültség eléréséhez.
Természetesen azonban a labdarúgástól távolabbi területek képviselői is megtalálhatják a lemezen a leginkább nekik szóló dalszöveget, speciálisan ajánljuk háziasszonyoknak a „Süsd meg!”, katonáknak és belügyminisztériumi dolgozóknak a „Ne legyen lövés!”, matematikusoknak a „Spori, ez hogy jött ki?”, egyedülállóságuktól szenvedő hölgyeknek a „Keress embert magadnak!”, a szövetségi kapitánynak pedig a „Laczkót a válogatottba!” sorokat; míg egyes szerencsés nevű hallgatóink a kéjestől a kétségbeesettig terjedő „Máté! Máté!” kiáltásokra lakathatják jól nárcizmusukat.
A lemez az ismert zeneműboltokon kívül a klub székházában is megvásárolható lesz, ugyanakkor júniusig vélhetően minden szombaton koncertet ad a zenekar, melynek élőben való megtekintés a látványelemek miatt fokozottan ajánlott.

2011. október 31., hétfő

Fényesen megnyert rangadó

Igen kedvező előjelekkel készültünk a Kopa elleni, komolynak ígérkező megmérettetésre. Nem elég, hogy játékosaink elég jó arányban jelentek, meg de a meccs előtti éjjel többen láttak főnixmadarat, kétfejű kost, sőt egyvalakinek hajnali ötkor állítólag Puskás Ferenc is megjelent, 10-es számmmal ellátott citromsárga mezben, fején glóriával, amint bal lábával csapatkapitányunk labdájával dekázott; mindezek pedig az álmoskönyvek fejtegetései szerint győzelmet vetítettek előre. Persze az álmoskönyveket és a jövendőmondókat már csak meccs után kérdeztük meg, és az eredmény ismeretében már könnyen beszélhettek utólag.
A meccset eleve erős felállítással kezdtük - a mezőnybeli posztokat el sem kellet osztani, már mindenki tudja mi a dolga, és még tovább erősödtünk, amikor pár perccel kezdés után Hlavacska András is átjött az A-ligás meccsről. Nem mintha addig a Tinkó-Erdei védőpáros rászorult volna a kisegítésre, mert bár kezdetben alig birtokoltuk a labdát, és nagy nyomás nehezedett kapunkra, meg tudtuk akadályozni, hogy kékmezes ellenfeleink közvetlen gólveszélyt gyakorolhassanak. És ha ez még nem lett volna elég, első valamirevaló támadásunk során Hlavacska Tamás bal oldalon mindenkit maga mögött hagyott, keresztbe passzolt labdáját pedig Palágyi a gólvonalon túlra gurította.
Hlavacska T. kapufája a meccs elején
A korai gól megváltoztatta a játék képét, és a következőkben mi támadtunk sokkal többet, sok kecsegtető helyzetig jutottunk el, de ekkor a legordítóbbakat sem sikerült gólra váltanunk. Még a helyzetek kidolgozásában oroszlárészt vállaló Hlavacska Tamás kapufájánál jártunk legközelebb előnyünk megduplázásához.
Jól is jött volna a kétgólos előny, hiszen a Kopa is megmutatta, hogy nem véletlen tanyázik a tabellán oly igen előkelő helyen, előbb egy életveszélyes szabadrúgást kellett vetődve védenie Fehérnek, majd akcióból és egy szöglet után is betaláltak ellenfeleink, és már hátrányban is voltunk.
A kihagyott helyzet prototípusa
A semleges nézők is élvezhették a meccset, nem csak a technikai színvonal, hanem a fordulatosság miatt is. Mert nyilvánvalóan nem hagytuk magunkat, és megpróbáltuk ismét magunk javára fordítani a meccs állását.
Egy briliáns lekészítés után Erdei távoli lövése pattant meg Görögön, és került a hálóba, passzmániákus hátvédünk tehát harmadik meccsén harmadszor lőtt gólt korábbi egyesületének; majd Palágyi lőtte meg a tavaly télen szokásossá lett gólját: maga szerzett labdát a középpályán, végigfutott az ellenfél térfelén, kicselezte az utolsó védőt, majd az alsó sarokba küldte a lasztit. Mindezek következtében a félidőben már mi vezettünk, persze ki tudja mi lett volna, ha tényleg 20 perces félidőket játszunk, mert ezúttal sikerült lebuktatni a sporttársat, hogy nem egész 18 perc után lefújta a félidőt, éppen mikor három az egy ellen támadhattunk volna.
Fizikailag is próbára tették egymást a felek
A második félidő elején aztán sikerült nem csak kidolgozni, hanem értékesíteni is a helyzeteinket, Hlavacska Tamás szerzett két gólt két okos lövéssel, illetve Erdei csavart az alapvonal közeléből az üresen maradt kapuba. A gólok előkészítésében Hlavacska András vállalt fontos szerepet, testvérét a nappali parkettáján begyakorolt figura végén ugratta ki, Erdei gólja előtt pedig jó szokása szerint minden szembejövő ellenfelet kicselezett, mielőtt a biztos gól érdekében továbbjátszotta volna a labdát.
Természetesen nem akarjuk azt a látszatot kelteni, hogy könnyen elbántunk ellenfelünkkel, mert a meccs mindegyik szakaszában akadtak forró pillanatok, a fentebb leírt három gól között is egyszer csak a keresztléc óvott meg bennünket, az ellenfél némely játékosának képességeit pedig nem mutatnám be, akik a pályán voltak, tapasztalhatták, akik nem, azoknak meg egy "nagyon jó" úgyse mond semmit.
A harmadik bekapott gólunk születik éppen
Hát akkor már illusztrációnak amellé, hogy jó játékosai vannak az ellenfélnek, leírom, hogy kaptunk is egy gólt, szemtelenül elpöcizték Fehér mellett, és begurult a kapuba. De öt perccel a vége előtt a háromgólos előny már elég stabilnak tűnt ahhoz, hogy cseréinknek is újabb lehetőséget adhassunk.
Közben kezdett egy kicsit megint visszatérni az a rendkívül idegesítő játékforma, hogy sorra dolgozzuk ki az egyértelmű helyzeteket, csak egy jó "süti" kellene, de néhány centi mindig hiányzik a gólhoz. Tinkó is kiverekedte magának a helyzetet, aztán belelőtte a kapusba, és már elveszni látszott a lehetőség, de a kipattanóra érkezett Palágyi, és benn volt a hetedik.
Hlavacska Tominak csak a hátát látták a védők
Néhány perccel a vége előtt egy szépen eltalált lövéssel még szépített a Kopa, de közelebb már nem engedtük őket magunkhoz, megvan az első nagycsapat skalpja idén, kívánjuk, hogy csak így menjen tovább a tavi költők szekere, gyűjtögessék a skalpokat szorgalmasan a legények.
Kozelito Tél - Kopa Kőbánya 7-4
   kezdő: Fehér - Erdei, Hlavacska T., Palágyi, Tinkó
   csere: Görög, Hlavacska A., Petykó
   gól: Palágyi 3, Erdei 2, Hlavacska T. 2

2011. október 22., szombat

Nincs cím

Miután Bengi tanár úr is kifejtette, hogy a foci addig játék, amíg a gólszerzés a cél, és nem a közönségnek való játék, és ezt a tanácsát megfogadták a tisztelt tagok, igencsak reszkethetett az ellenfelünk, hogy gólszerzésre éhes harcosok fogják rohamozni kapujukat.
Még úgy is sikerült erős kezdőcsapatot küldeni a pályára, hogy kapusunk távolmaradása miatt Tinkó vette magához a kesztyűket. És, bár az első lövés a mi kapunk felé szállt, a kezdés utáni percektől érezhető volt, hogy mi vagyunk a jobbak, amiként arra is fény derült, hogy időnként ellenfelünk hátsó alakzatát is érdmes letámadni, hiszen zavarba hozhatóak. Ennek legfényesebb eredménye az volt, hogy a kapus az elé ugró Palágyit találta el felszabadító célzatú rúgásával, csatárunkról pedig a hálóba került a labda. Alig egy perccel később pedig Hlavacska Tamást sikerült megjátszanunk a hatoson belül, aki egy átvétel után a hosszú sarokba lőtt, vagyi alig kezdődött még el a mérkőzés, máris kettővel mentünk.
Ilyen körülmények között ellenfelünknek jobban ki kellett támadnia, nekünk pedig több alkalmunk nyílt a magunktól elvárt sokpasszos játékunkkal helyzeteket kialakítanunk. Még a félidő első felében egy hátragurított szögletet Hlavacska Tamás ágyúzott a kapuba, amivel gyakorlatilag el is dőlt a három pont sorsa.
A két csere elegendőenk bizonyult, ezúttal nem voltak nagy viták, mindenki hajlnadó volt lemenni, a cserék pedig friss erőt hoztak, ha technikailag nem is feltétlen emelték a színvonalat. De ezúttal játszott olyan jól a csapat, hogy egy-egy hiba és egy-egy közepesebb forma is belefért, többnyire így is megtaláltuk a z üres embert, és többnyire tudtunk mit kezdeni a labdákkal is.
Dícséret illeti Tinkót is, aki a szorult kapusügyi helyzetben zokszó nélkül vállalta a nem mindig lelkesítő feladatot, és magabiztosan védett, lett légyen szó akár erős lövésekről, akár ziccerekről. Teljesítménye és bátorsága már-már Fehért idézte (akire nezének színével is utalt), csak abból vettük észre, hogy melyikőjük véd, hogy most más megszövegezésű felszólítások érkeztek mezőnyjátékosaink felé.
Kapusunk mindössze egyszer kapitulált, egy oldalról a léc alá vágott bomba fogott ki rajta, de a három pont szempontjából ez máőr nem osztott - nem szorzott, azért sem, mert két perccel előtte Erdei íves bedobása átszállt a kapus fölött, Hlavacska András pedig kidugta fejét a fű alól, és a hálóba fejelt.
A hajrában főleg sok helyzetet dolgoztunk ki ellenfelünk fellazuló védelme ellen, melyeket nem mindig sikerült gólra váltanunk, de egy szép háromszögezés végén Petykó, az erdőkertesi sólyom is feliratkozott a góllövőlistára.
Az utolsó percben egy teljesen fölösleges mezőnybeli kezezéssel Görög még kiállíttatta magát (tegyük hozzá a kettő percben a játékvezető szigorúsága is benne foglaltatott), de szerencsére ezen már semmi nem múlt, csak a statisztikában könyvelhettük el a csapat történetének második kiállítását, a mérkőzés meghozta a tőle várt három pontot.
Kozelito Tél - Fc Porch Monkey 5-1
   kezdő: Tinkó - Erdei, Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi
   csere: Görög, Petykó
   gól: Hlavacska T. 2, Palágyi, Hlavacska A., Petykó

2011. október 15., szombat

A három pontnak örülhetünk

Ezen a héten nem széles nagyközönség számára is érdekes presztízsmeccset játszottunk, így tagjaink jelenléte is visszaesett a szeptemberi szintre - vagy még az alá. Ezúttal a tizennégy benevezett labdarúgó mindegyikét szívesen láttuk volna sárga mezben, de sérülések és egyéb elfoglaltságok miatt végül hatan tudtunk megjelenni, külön érdekesség, hogy Gyüre Dániel először védett nálunk tétmeccsen. Kezdőcsapatunk felforgatottsága ellenére mi számítottunk egyértelmű esélyesnek, sokáig az is kétséges volt, hogy ellenfelünk ki tud-e állni, de végül a Túlerőtől kölcsönkért játékosokkal meglett nekik a kellő létszám.
Az erőviszonyok kezdettől fogva érezhetőek voltak, sokkal többet birtokoltuk a labdát, és lövőhelyzetig is gyakran jutottunk el. Viszonylag hamar előnybe is kerültünk, egy szépen kijátszott akció végén a szélről befelé mozgó Tinkó lőtt a léc alá. Védelmünk egy csapatszintű kihagyását ellenfelünk megbosszulta, és kiegyenlített, de nem sokáig örülhettek, mert Hlavacska A. szokásos szólója után Görög ismét minket jutatott előnybe, majd még mindig az első félidőben Tinkó átlövésből is betalált, a 3-1-es eredmény pedig részeredménynek már megnyugtató volt, akkor pedig még nem volt róla szó, hogy a végeredmény is ez lesz.
A második félidőben majdnem végig a kezdőcsapatként megjelölt ötösfogat futkározott, és gyakorlatilag egykapuzott, ám az újabb gól megszerzése mindig valami akadályba ütközött, mely akadály legggyakrabban a kapus volt, vagy egy utolsó rossz megoldás, pontatlan lövés, kicsit hosszú passz, vagy fölösleges csel formájában.
Félreértés ne essék, bőségesen dolgoztunk ki gólveszélyes helyzeteket, valamennyi mezőnyjátékosunk előtt adódott lehetőség a gólszerzésre, csupán azt realizálni
Ellenfelünk egy igazán jó játékosa elöl-hátul sok gondot okozott nekünk, hátvédeink részéről nagy erőt emésztett fel semlegesítése, de Gyüre is bemutatott néhány látványos bravúrt. A további bekapott gólok elhárítása mégis összességében megoldható feladatnak bizonyult, azért is, mert ellenfelünk hátrányban is elsődlegesen a védekezésre koncentrált.
Így aztán további gólokat már nem szereztük, és bár felülmúltuk, mindössze 3-1-re múltuk felül az utolsó helyen álló csapatot. Annyi mentségünk lehet, hogy szűkös keretünkből Hlavacska A. és Görög kisebb sérüléssel bajlódva, magukhoz képest is csak 80%-on teljesítettek, Tinkó pedig egy kicsit a közönségnek is játszott. A három pontnak örülhetünk, de nyilvánvaló, hogy vérmes reményeink valóra váltásához ennél jobb teljesítményre lesz szükség.

Kozelito Tél - Albion 3-1
   kezdő: Gyüre - Hlavacska A., Erdei - Tinkó, Görög
   csere: Petykó
   gól: Tinkó 2, Görög

2011. október 9., vasárnap

Megint a fiatalok

Ha májusban a meleg, most a hideg miatt lehetett aggódni a tanár-diák meccs előtt, ám végül szerencsénk volt, eső egy csepp sem esett, a hőmérséklet pedig bár hűvös, de kibírható volt, és így egyik félnek sem adódott meg, hogy az időjárást hibáztassa esetleges sikertelenségért.
Aki nyitott szemmel járt az elmúlt héten az A épület környékén, az eléd sok plakáttal és szórólappal találkozhatott, igazából elég nehezen lehetett nem hallani a kupáról, és még vizsgaidőszak sem volt, így elég sok nézőre számítottunk, ám a helyszínen a tavaszi meccsnél kevesebb, körülbelül húsz néző gyűlt össze. örömteli viszont, hogy a tanári csapatot is több kollégájuk elkísérte, és hangosan buzdította.
Aranylábú fiaink közül a kilépés felé hajló Ángyán és a tanári csapatban szereplő Vaderna kivételével mindenki jelen volt, míg tanáraink keretéből fontos tagok hiányoztak, így bízhattunk abban, hogy ha nem is lesz hengerelés, megfelelő játék esetén ismét győzelmet arathatunk.
Legnagyobb aggodalmat az okozta, hogy hogyan fogjuk pontrúgások után semlegesíteni nálunk jóval magasabb vagy nagyobb tömegű, és igen jól fejelő ellenfeleinket. A két legveszélyesebbnek tartott fejeskirály állandó őrzőt kapott, illetve megbeszéltük azt is, hogy változó képességű labdarúgóink többé-kevésbé annak függvényében fognak pályára lépni, hogy ellenfeleinknek éppen milyen erős sora van fent.
Az 5+1-es rendszerben viszonylag kevés akciót hoztak a kezdő percek, mindkét félnek mindig volt elegendő védekező játékosa, akik meg tudták állítani a másik akcióit. Tanárainknál ez leginkább a Molnár-Gintli hátvédkettős egyértelmű fizikai fölényére épült, ugyanakkor meg kell említeni azt is, hogy kreativitásban és passz játékban is sokat javult tavaszhoz képest a csapat, részben az új igazolások miatt is.
Aranylábú fiaink hátvédkettősét is csak dícséret illetheti, sok veszélyes támadást akasztottak meg jó ütemű szerelésekkel, és jobb labdabirtoklásunk révén enyhe mezőnyfölénybe kerültünk. Ez mintegy tíz perc játék után Palágyi révén érett góllá, támadónk a balszélen viharzott el, majd a hatoson belülről laposan lőtt a hálóba, és még a félidő lezárása előtt Hlavacska Tamás is értékesített egy szélről jövő beadást.
Ha nem is "pörgettük" a cseréket, de igyekeztünk mindenkinek játéklehetőséget adni, így fordult elő, hogy Görög, Nyéki és Petykó egyszerre voltak a pályán, de ezt is elbírtuk, és a közvetlen gólveszélyt így is sikerült távoltartani a kapunktól. De tulajdonképpen szükség is volt a fentebb említett játékosok játékára, hiszen Nyitrai és Hlavacska András bokája nem volt tökéletes állapotban, kevesebbet töltöttek a pályán a tervezettnél, és megmozdulásaikon is néha látszott hogy nicsnenek csúcsformában, bár Hlavacska A. egészen jól el tudta adni lövőcselként a bicegést.
Külön dícséret illeti a kapusokat, mindketten több nagy védést mutattak be, Fehérnél ez a könnyelműségünk miatt üresen kilépő támadók ziccereinek hárítását, a kesztyű nélkül dolgozó Zaharinál pedig Palágyi, Hlavacska T. és Erdei lövéseinek védését jelenti.
Szívünk mélyén még mi is örültünk, hogy ezúttal a tanári csapat is szerzett gólt. Egy bedobás után a hosszú oldalon Tátrai üresen maradt, és közelről kapásból a hálóba lőtt, amiért hatalmas tapsot kapott a jelenlévőktől. De szerencsére csak rövid ideig volt szoros az állás, hiszen egy kontra végén Tinkó keresztpassza üresen találta Hlavacska Tamást, aki rögvest a léc alá küldte a labdát.
És ha ez még nem lett volna elég, a hajrában Nyéki lövése úgy csúszott meg Seláf vállán, hogy a kapust becsapva a bal felső sarokba jutott, legfiatalabb játékosunk is megszerezte tehát első gólját a csapatban, és szó-ami-szó jókorra időzítette, hiszen őt is tapssal jutalmazta a tisztelt publikum. A játékvezetővel ugyan egyeztetni kellett, hogy hány gólnál is tartunk, de végül sikerült meggyőzni.
A hajrára mindkét csapaton jelentkeztek a fáradtság kezdeti jelei, és a mezőnyjátékosok nagy száma sem kedvezett a sok helyzet kialakulásának, ezért a publikumot további gólok helyett szép cselekkel (elsősorban Palágyi révén) és szép szerelésekkel (ebben a műfajban Petykó alkotott leglátványosabban) szórakoztattuk.
Lefújás után a korábbi riválisok sportszerűen megköszönték egymásnak a meccset, a fiatalok pedig késő estig örvendeztek egymásnak, és annak, hogy a vándorkupát megint a mi csapatkapitányunk emelhette magasba.


 Kozelito Tél - Tanárok 4-1

A Kozelito Tél részéről:
   kezdő: Fehér - Tinkó, Erdei - Hlavacska T., Palágyi - Görög
   csere: Hlavacska A., Nyéki, Nyitrai, Petykó
   gól: Hlavacska T. 2, Palágyi, Nyéki

A Tanárok részéről:
   kezdő: Zahari - Molnár, Gintli - Vaderna, Imrényi - Tátrai
   csere: Bárth, Lénárt, Seláf
   gól: Tátrai



Fényképek remélhetőleg majd lesznek.

Ahogy az lenni szokott

A csapatkapitányi kommunikáció szerint a csoport és talán a B-liga legerősebb csapatával hozott össze minket a sors, akin ellen akár ki is lehet kapni, de ez még nem volt elegendő ok, hogy a tagok lemondjanak győzelmi reményeikről. Az időpont annyiban szerencsés volt, hogy a tanárok elleni derbi jó előre meghirdetett időpontja miatt igen jó létszámban voltunk jelen, és erős, talán legerősebb csapatunkkal kezdhettünk.
Ellenfelünk viszont nem sztárokkal teletűzdelt sorát, hanem cseréit küldte pályára a kezdőben, és felcsillant a remény, hogy az elején pár góllal meglépve akár a magunk javára is alalkíthatjuk a meccset. A feladat persze nem volt egyszerű, mert ellenfeleink így is nagyon gyors, ötletes játékot játszottak, persze mi is, de nehogy abban a képzetben éljen a nyájas olvasó, hogy könnyen jutotunk el a kétgólos vezetésig, mert ehhez igenis minden játékosunknak a legjobb tudását kellet hoznia.
Góljainkat szerzését Hlavacska András nyitotta meg, aki a középpályán két védőn is áthámozta magát, így középen egyedül törhetett kapura, és magabiztosan a bal alsó sarokba lőtt. Sajnos a védőkön való áthámozás során kapott egyet félig sérült bokájára, amiért a meccs hátralevő részében vagy az oldalvonalon kívül igyekezett regenerálódni, vagy bicegve, féllábazva rakott rendet a pályán.
Az első félidő második felében egy szöglet után körbeadogattuk a hatost, majd a hosszú maradó Görög erős lapos lövése utat talált magának a kapuba. Kicsit kísértett a két csapat első, téli összecsapása, ahol szintén kétgólos előnybe kerültünk (és csapatkapitányunk szintén gólt lőtt), de ellenfelünk kilométernyi cseréjük révén jobban bírták a hajrát, míg mi fejben és szellemben is elfáradtunk. A kispad már az első félidőben is aggódott, hogy a nagy iram mikor fogja fejben kikészíteni a társaságot, és mikor jönnek elő az ilyenkor szokásos hibák; illetve vezetésünk ellenére érezhető volt, hogy ellenfelünk bármikor képes váratlan megoldásokra. A saját kapunk előtt is rengeteg izgalmas helyzet adódott, kétszer a kapufa segített ki minket, hogy Fehér hány bravúrt mutatott be, azt pedig már nem is számoltuk.
A második félidőben aztán előjött pár hiba, aminek hamarosan az előnyünk látta kárát, két perc alatt két gólt kaptunk, majd két perc múlva a harmadikat, és csak néhány perc múlva a negyediket. Nem lehet elhallgatni, hogy némelyik gólt súlyos egyéni hibák előzték meg, felelőtlenül eladott labdák, el nem takarított kipattanók, védekezni vissza nem érő játékosok jellemezték ezt az időszakot. A meccset követő öltözői és egyéb beszélgetések óta közismert Fehér hasonlata arról, hogy mit érzett azon nem egyedülálló alkalmakkor, amikor félpályától egynél több ellenfél vezette csak rá a labdát... Születésnapját ünneplő kapusunk becsületére legyen mondva még ilyen helyzetben is volt, hogy hárított, még a hatoson kívül is bátran megfogott egy életveszélyes lövést.
Időközben Nyitrai is kapott egy csomagot a fájó bokájára, onnantól neki is kétszer meg kellett gondolnia, hogy mikor mennyit vállal, így pedig számos cserénk ellenére csapatszinten is újra kellett strukturálni a csererendszert.
Előrejátékban is volt némi sikerélményünk, ha nem is annyi, mint az első játékrészben, vagy mint mi terveztük volna. Részünkről Palágyi lövöldözgetett leggyakrabban, illetve a Kofola ellen már szereplő Hlavacska T. - Görög páros törhetett ki abszolút gólhelyzetben, fájdalom, utóbbi focistánk lövését a kpaus földöntúli bravúrral szögletre hárította. A lefújás előtt közvetlenül aztán egy szabadrúgásból beívelt labdát Hlavacska Tamás szemtelenül kis erővel küldött be a kapus mozgásával ellentétes sarokba, így mi elértüük a télen is elért három gólt, míg ellenfeleink hatig jutottak.
Kozelito Tél - Black Ram 3-6
   kezdő: Fehér - Erdei, Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi
   csere: Görög, Nyitrai, Petykó, Tinkó
   gól: Hlavacska A., Görög, Hlavacska T.

2011. október 6., csütörtök

A félév meccsére várva

Talán senkinek nem kell külön elmondani, hogy kik csapnak össze a hétvégén, de hogy a nemzetközi helyzet fokozódását honlapunkon is lehessen érezni, interjút közlünk Tinkó Mátéval és Vaderna Gábor tanár úrral, a szombati csúcsderbi két olyan szereplőjével, aki könnyen főszereplővé válhatnak. Utóbbi alany szeméyle azért is különlegesen érdekes, mert a bajnokságban együtt játszik aranylábú fiainkkal, ám most a tanári csapat tagjaként a másik térfélen fog szereplni.


Kozelito Tél Blog: Te is beléptél a „szombatosok szektájába”. hogy tudod majd összeegyeztetni a „szektázást” és a focit?
Tinkó Máté: Hú, valami frappánsat kéne mondanom. Mondj valamit helyettem, Dani. Valami olyat kéne, hogy az egyik lábamon sportcipő, másik lábamon meg valami elegánsabb, hogy készen álljak mindkét fronton helyt állni, ha úgy adódik majd.
KTB: Mi a véleményed Erdei Tomi kilépési szándékáról?
T. M.: Várjuk vissza. Tudvalevő, hogy Forrest Gump is elkezdett futni, futott, futott, aztán egyszercsak megállt, senki nem tudta, miért. És aztán később megint futott. Ezek ilyen döntésféleségek.
KTB: Mire lehet képes a megerősített tanári csapat?
T. M.: Attól függ, mennyire van megerősítve. Most beszéltem Vaderna tanár úrral, mondta, hogy volt két edzésük, szóval összeszokottsággal is jobban állnak. Nem félünk tőlük, féljenek ők, de óvatosnak kell lennünk nekünk is.
KTB: Mi lesz a szombati megmérettetés kimenetele?
T. M.: A győzelem a diákoké, a sört a tanárokkal közösen... Egyébként gólból is sokat... Szerintem mi vagyunk az erősebbek, aztán hogy ki győz, azt nem kiabálnám el, mert úgyis szombaton lesz döntés.
KTB: Tapasztaltál-e valamit abból, hogy az egész szakon végigsöpört a focimánia a héten?
T. M.: Bizony, hallottam, majdnem kitörtek az ablakok, akkora volt a ciklon. Meg most, hogy kérdezted, kezdem érteni, miért mosolygott tánk az a sok szép lány.
KTB: Ha követő emberfogással játszanánk, és te választanád meg az őrződet, kivel csapnál össze legszívesebben?
T. M.: Schein tanár urat mondanám, az új kötetéről is szívesen beszélgetnék vele akár meccs közben is. Hallottam, hogy ő nem lesz, ezért Molnár Gábor Tamással csapnék össze, aki a szakdolgozatomat bírálta, és fizikailag is kemény kihívás lenne ellene játszani.




Kozelito Tél Blog: Mi a nagyobb különlegessége a szombati meccsnek: Hogy diákjaid ellen játszol, vagy az, hogy Kozelito-beli csapattársaid ellen játszol?
Vaderna Gábor: Erre valami frappánsat kellene mondanom. [nevet] Természetesen legjobb volna a kollégáim ellen játszani a diákok oldalán, fiatalabbnak érezném magam.
KTB: Ezek szerint egy kicsit nekünk is fogsz szurkolni?
V. G.: Így, hogy a Kozelito Télben is kerettag vagyok, kevésbé bánnám, ha esetleg kikapnánk, de a vereség csak elvi lehetőség, mindent meg fogok tenni, hogy a tanári csapat győzzön, akkor is, ha mindenki más meccsén drukkolok a Kozelitónak.
KTB: Az edzéseken tapasztaltakat is figyelembe véve mire lehet képes a tanári csapat?
V. G.: A csapat tavaly óta erősödött, erről nem lehet vita. Mindenképpen több gólt fogunk lőni, mint tavaly.
KTB: Vagy legalább ugyanannyit...
V. G.: Azt nem mondanám. A tavaszinál sokkal szorosabb meccsre számítok, a személyi változások miatt is.
KTB: Már játszottál velünk, már játszottál ellenünk, a tanári csapatból te ismered legjobban a diákok csapatát. Tudtál-e hasznos információkkal szolgálni szombati csapattársaidnak?
V. G.: Igen, természetesen. Bár a Kozelito Télnek nincs sok gyenge pontja, igyekeztem elmondani a többieknek, hol lehet megfogni titeket.
KTB: Milyen gyenge pontokat véltél felfedezni?
V. G.: A meccs előtt nem mondhatom el, mert ha elmondanám, lehet hogy azért nem tudnánk a magunk javára kihasználni ezeket. Azt hiszem, ez egy szép diplomatikus válasz.
KTB: A nagy meccs utáni csütörtökön, amikor a diákcsapat oszlopos tagjainak tartasz órát, mi lesz az első amit mondasz?
V. G.: Ez attól függ, hogy győzünk-e vagy vesztünk. Győzelem esetén nagyon kedves leszek velük és barátságos. Ha esetleg vesztenénk, lehet, hogy pár emberrel íratnék egy röp-ZH-t.



2011. október 2., vasárnap

Egyszer minden sorozat megszakad

Bizony focistáinkra rájár a rúd mostanában, ősszel eddig kettő, de ha a nyári szünetet nem tekintjük, zsinórban öt tétmeccsen szenvedtünk vereséget. Ideje volt már, hogy megszakadjon a sorozat, márpedig az előjelek nem azt mutatták, hogy győzelmi széria indul, hiszen a statisztikusok szerint a legnagyobb rangadón van esélyünk a rossz szériából kilábalni, ráadásul a Kofola a tavalyi rendkívül peches 0-3 alkalmával már megmutatta, hogy képes megtréfálni bennünket.
Keretünk szűkösnek nézett ki, de az utolsó pillanatban Görög és Tinkó szektás étkezés helyett mégis a meccset választották, így bár voltak hiányzóink, mégis erős csapatot küldhettünk pályára.
Csapatunk erőssége az első percektől kezdve érezhető volt, szép technikai megoldások is előfordultak, és a mezőnyfölény is a miénk volt, jól tartottuk a labdát, és focistáink többször támadhattak emberelőnyös helyzetben, ám leggyakrabban Palágyi lövéseivel záruló akcióink egy jó darabig még nem hoztak gólt. Körülbelül tíz perc után aztán Palágyi lövése felperdült egy védőn, átszállt a kapus fölött, az ott üresen álló Hlavacska Tamás pedig közelről a hálóba gurított. Alig egy perccel később Hlavacska András bolondított meg mindenkit a bal oldalon, a hatoson belülre érve lőtt, és bár a kapus karján lelassult a lövés, így is a gólvonalon túlra jutott.
Kétgólos előnyünk tudatában kezdtek megnyugodni a cserék és szurkolók, a pályán levők azonban nem pihentek, sorban dolgozták ki a helyzeteket. Különösen Hlavacska András brillírozott, nem hiába hiányoltuk a legutóbbi meccseink némelyikéről, Tinkóval együtt remek szereléseket mutatott be hátul, és a labdakihozatalokat is mesterien oldotta meg. A cikkírónak most kellen kitérnie Fehér bravúrjaira, de ezúttal nem szükséges, hiszen ellenfeleink alig jutottak el lövésig, többnyire hátvédeink blokkolták a kísrleteket, amit nem, az pedig a kapu mellett hagyta el a játékteret.
Félidőben megérkezett Nyitrai is, így cseréink száma elérte az ideálisnak tartott hármat, és Hlavacska András állapota is elég jónak tűnt ahhoz, hogy kisebb sérülése ellenére továbbra is a pályán lehessen.
A két félidő között a játék képe pontosan annyit változott, hogy addig a Bogdánfy út felőli kapura támadtunk, onnantól a Duna felé eső kapura, de mindenképpen az alkalmilag kék mezben virító fiainknál volt a kezdeményezés.
A félidő első felében Hlavacska Tamás és Görög bal oldali akciója végén szerzett gólt utóbbi játékos, amivel végleg megnyugodhattak a kedélyek, de izgalmas pillanatok is adódtak, hiszen ellenfelünk egyre több kockázatot vállalt, aminek következtében támadóink többször vihették a labdát az utolsó védőre vagy egyedül a kapusra, de ezek közül nem mindegyiket sikerült gólra váltanunk akár az elrontott utolsó passz, akár a jól kivetődő kapus miatt. Egy labdaszerzést követően aztán Nyéki passzával Palágyi kilépett, és távolról meglőtte idei első gólját, négygólosra növelve ezzel a különbséget.
A záró percekben a védelmünk nem mindig volt maximálisan a helyzet magaslatán, de egy jó blokkal, vagy mentéssel mindig sikerült megakadályoznunk ellenfelünket a gólszerzéseben, és megóvtuk hálónk érintetlen mivoltát.
Megkezdtük tehát a felfelé kapaszkodást a tabellán, reméljük ez folytatódni is fog. A jövő héten két nagyon nehéz meccs vár ránk, a bajnokságban a Black Ram ellen, majd délután tanáraink ellen.

Kozelito Tél - Kofola 4-0
   kezdő: Fehér - Hlavacska A., Tinkó - Hlavacska T., Palágyi
   csere: Görög, Nyéki, Nyitrai
   gól: Hlavacska T., Hlavacska A., Görög, Palágyi

2011. szeptember 24., szombat

Újratervezés

Szezonkezdet előtt egyik célkitűzésünk volt, hogy csapatunkban csak szabályosan benevezett magyarszakosok lépjenek pályára. Eme fogadalmunkat az első két fordulóban háromszor szegtük meg, hiszen a páratlan sérüléshullám, szektázás és családi programok miatt megfogyatkozott keretünket ezúttal is két külsőssel kellett kiegészíteni, hogy méltóképpen szerepelhessünk.
Így darabra kellő számban, hét bevethető főre számíthattunk, azonban Hlavacska András sérülése miatt még mindig csak perceket vállalt, a megjelent csapatot pedig akár Kápmegyer futsalválogatottjának is inkább titulálhattuk volna, mintsem Kozelitónak, az összeszokottsággal adódtak is gondok, sőt csapatkapitányunk hiányában mintha morálisan is gyengébb lett volna a csapat a megszokottnál.
A techinkai képzettéggel viszont kevésbé! Az első percekben is több szép akció futott a pályán részünkről, és senkit nem ért meglepetésként, hogy Tóth megszerezte számunkra a vezetést. Ezt ellenfeleink kiegyenlítették, de egy oldalról betett labdát Erdei a hálóba juttatott, így másodszor is hozzánk került az előny.
Ellenfelünk érezhetően erősödött tavalyhoz képest, mi pedig sem akzuális keretünkkel, sem fegyelemezettségben nem álltunk a topon, többynire összes mezőnyjátékosunk csatárt játszott, aminek mindkét kapu előtti gyakori gólveszélyes akciók lettek az eredményei, ám amíg a mi kísérleteinket a kapufa vagy az oldalháló rendre hárították, addig ellenfelünknek sikerült gólra váltania a létszámelőnyös helyzeteket, így végül háromgólos vereséggel fejeztük be a három pont megszerzésével kecsegtető rangadót.
Így a szezonra kitűzött célokat is újra kell terveznünk, úgy tűnik, túl merészek voltak a dobogóról szóló álmok, hiszen két forduló alatt hat begyűjthetőnek tűnő pontot vesztettünk el, amit dobogóaspiráns nem engedhet meg magának.
Kozelito Tél - KuKás(z)ok 2-5
   kezdő: Fehér - Erdei, Hlavacska T., Szántai, Tóth
   csere: Hlavacska A., Petykó
   gól: Tóth, Erdei

2011. szeptember 17., szombat

Győzött a Túlerő


Fehér – Hlavacska A., Erdei – Ángyán, Palágyi. Sajnos ez az összeállítás nem az, ami először futott ki a zöld műfűre a 2011-2012-es szezonban, hanem a sérültekből és távolmaradókból összeállítható csapat, amely cserével verte volna azt a csapatot, ami ténylegesen kifutott. Szerény meglétünkre jellemző, hogy vésztartalékainkat is mozgósítanunk kellett, illetve nyíltan vállalt elveink ellenére a helyszínen igazoltunk kapust. Így létszámra megvoltunk, de éreztük, hogy közel sem legerősebb csapatunk fog pályára lépni.
Ellenfelünk neve ismeretlenül csengett, a helyszínen derült ki, hogy nem egy most összeálló gólyacsapatról van szó, hanem a tavaly Fekete Sereg néven ismert együttes reinkarnációjáról, mely azonban erősebb elődjénél, így korántsem tűnt egyértelműnek, hogy mi fogjuk bezsebelni a három pontot.
Imígyen gyakoroltuk a középkezdéseket
Az első percek nem annyira voltak a mieink, vagy csak annyira, amennyire pesszimista számítás szerint várhattuk. Nem sikerült sokat birtokolni a labdát, nem sikerült sok helyzetet kidolgozni, ellenfeleink pedig egy lecsorgó labdát – hiába vetődött a kapu elé két hátvédünk – a hálóba vágtak, majd átlövésből növelték előnyüket.
A szezonbeli első gólunkért járó elismerést Hlavacska Tomi zsebelhette be, ha ugyan Puskás-díjat nem kap ugyanazért a két csel utáni védhetetlen bombáért. De gól ide – gól oda nem játszottunk jól, a Görög-Nyéki hátvédpáros sem mindig 100%-os hatékonysággal működött, többször bravúr volt Berki bravúrjaira, ellenfelünk legjobbjának cselével szemben azonban ahogy teljes védelmünk, ő is tehetetlen volt, így 1-3-mal fordultunk.
Vaderna (jobbszélen) gólpasszal debütált
Félidőben Vaderna is leült a kispadra, és amint kifújta magát az A-ligás meccse után, első ízben pályára is lépett csapatunkban. Hozott is némi szilárdságot és labdabiztosságot hátulra, ami Tinkó magánakcióból szerzett góljával azt jelentette, hogy felcsillanta remény a meccs megfordítására, de újabb hibákat követtünk el hátul, aminek két bekapott gól lett az eredménye, innen pedig ismét távol kerültek reményeink a valóságtól.
Persze mindent megtettünk, amit lehetett, kicsit ki is nyíltunk, de Berki kapus több ziccert is hatástalanított, és nekünk is többször nyílt alkalmunk kedvező helyzetben támadást vezetni, talán Tinkó és Nyitrai kerültek leggyakrabban helyzetbe, mindketten is szereztek egy-egy gólt még, de Nyitrai gólja után már csak három percünk maradt, és akkor is többnyire a mi térfelünkön folyt a játék, így csak közelíteni tudtuk az egyenlőt, elérni nem, és nagyon fájó, megszerezhetőnek tűnő három pontról maradtunk le.
Kozelito Tél - Túlerő 4-5
   kezdő: Berki - Görög, Hlavacska T., Petykó, Tinkó
   csere: Nyéki, Nyitrai, Vaderna
   gól: Tinkó 2, Hlavacska T., Nyitrai

2011. szeptember 12., hétfő

„Minden meccsen a győzelem a cél” – Interjú gólfelelőseinkkel

Mivel a következő szezonban sok-sok gólt szeretnénk ünnepelni, a szezon előtt arra voltunk kíváncsiak, hogy a gólfelelősök hogyan látják a csapat dolgait, és vajon elég motiváltak-e. Ezen céllal készítettünk interjút a tavasszal a csatársort képező Hlavacska Tamással és Palágyi Lászlóval.


Kozelito Tél Blog: Hogy sikerült a felkészülés?
Hlavacska Tamás: A nyár folyamán minden héten voltam kétszer focizni, a kisboltba sörért mindig futva mentem, Messi-videókat is nézegettem a youtube-on, szóval abszolút formában vagyok. Üzenem mindenkinek, határon innen és határon túl, hogy készen állok a harcra.
KTB: Öcséddel sokat beszéltek a fociról?
Hlavacska Tamás: Öcsémmel mostanában nem vagyunk jóban, csúnya történet, inkább nem részletezném. Alig annyi, hogy mostanában sem a fociról, sem másról nem nagyon beszélgetünk.
KTB: A heti többszöri foci és a végzős mivoltodból adódó teljesítési kényszer közül melyik fogja akadályozni a másikat?
Hlavacska Tamás: Első a foci, ezek közül is a Közelítő. Ígérem, hogy csak komoly fizikai sérülés, járványos betegség, vagy természeti katasztrófa (földrengés, árvíz) esetén hagyok ki mérkőzést.
KTB: Mire lehet képes a Kozelito Tél? Felülmúlható a tavalyi ötödik helyezésünk?
Hlavacska Tamás: Mindenképpen, az ötödik hely csak a jéghegy csúcsa. Azon csapatok közül, akik előttünk végeztek, úgy sejtem többen is felkerültek az A-ligába, és ha nem érkeznek helyettük hasonló kaliberűek, akkor érem-, sőt, bajnokesélyesként indulhat a Közelítő az idei bajnokságban.    
KTB: Nyáron több éles vita volt a csapaton belül, hogy mindenki ugyanannyit játsszon-e, vagy az ügyesebbek többet. Te mit gondolsz a kérdésről?
Hlavacska Tamás: Szerintem feltétlenül úgy kéne beosztani, hogy mindenki közel ugyanannyi játéklehetőséget kapjon, két dolog miatt is. Egyrészt, mert mindenki ugyanannyit fizet ki a nevezési díjból, másrészt annak semmi értelme, hogy valaki reggel felkel, utazik egy órát, játszik öt percet, aztán utazik haza megint egy órát. Ha állandóan a legerősebb sorunkkal vagyunk fenn, talán egy-két helyezéssel előrébb végzünk, de ennek az az ára, hogy páran alig játszanak. 
KTB: Mit gondolsz, ki lehet Palágyi Laci méltó társa a csatársorban?
Hlavacska Tamás: Azt hiszem minden nagyképűség nélkül mondhatom: én.



Kozelito Tél Blog: Van élet a BTK-n kívül is?
Palágyi László: Nagyon remélem, de azért jövőre igyekszem visszatérni a Múzeum körútra! Nem lesz könnyű átvészelni ezt a tanévet, de a Kozelito esetleges jó szereplésével azt hiszem, mentálisan is toppon lehetek, és képes leszek kibírni.
KTB: Hogy sikerült a felkészülés?
Palágyi László: Köszönöm, megvagyok. A kondimmal még nem vagyok teljesen elégedett, de a szezon kezdetére biztosan kirobbanó formában leszek. Kispályán is volt szerencsém játszani, de főként nagypályás edzőmeccsből volt sok, vagyis nem csak TV-ben láttam labdát a nyáron.
KTB: Mire lehet képes a Kozelito Tél? Sikerül idén a feljutás, vagy csak majd jövőre?
Palágyi László: Én személy szerint kudarcként élném meg, ha nem sikerülne feljutnunk. Többször is megmutattuk már tavaly, hogy a legjobb csapatok ellen is képesek vagyunk eredményesek lenni, mostantól minden meccsen a győzelem a cél. A feljutáshoz persze az kell, hogy a nagyon bosszantó, gyengébb csapatok elleni fiaskóktól mentes legyen ez a szezon. Persze nem tudjuk még, milyen erős lesz a mezőny, de ha kellő létszámban (cserékkel), kellő koncentrációval (és nem túl másnaposan) játszunk, szerintem bárkit képesek lehetünk megverni a B-ligában. Ámen.
KTB: Ámen. Veled kapcsolatban a szurkolók és a sajtó egy része a válogatottba kerülést szokta emlegetni. Mikor fogsz debütálni a címeres mezben?
Palágyi László: Tartok tőle, hogy egy szlovák címeres mez nem lenne ínyemre. Azt hiszem, vissza kellene utasítanom egy ilyen ajánlatot, a magyar válogatottból pedig egyelőre nem kerestek, így nem is honosodom.
KTB: Felmerült, hogy a klubtagok kötelesek lennének sörfogyasztásuk legalább 80%-át a Kozel márka termékeiből meríteniük. Te támogatnád az ötletet?
Palágyi László: Büszkén mondhatom, hogy a nyáron elég jó arányban fogyasztottam a nevezett márkából, mert egyik törzshelyemen nagyon kellemes Kozelt csapolnak, ezt a helyet ajánlanám is a csapatnak egy majdani összeröffenésre. Az ötletet egyébként támogatnám, főként mert egyes csapattagok ízlésével sör terén szerintem komoly problémák vannak, s ez a csapat teljesítményét is negatívan befolyásolhatja.
KTB: Mit gondolsz, ki lehet Hlavacska Tomi méltó társa a csatársorban?
Palágyi László: Azt hiszem hogy Tomi érkezésével csatárposzton kellemes gondjaink vannak. Ángyán Peti is jól játsza az előretolt éket, nagyszerű lenne, ha idén több meccset tudna vállalni, s akkor szerintem igazán ütőképesek lennénk. Talán azon is érdemes lenne elgondolkodni, hogy Tomi legyen -e fönn egészen centerben, hiszen egészen biztosan legalább olyan eredményes lenne, mint szerény személyem, köszönhetően pontos lövéseinek és remek cseleinek, viszont védekezésben azért vannak hiányosságai, s ebben az esetben (ha ő maradna fönn) jómagam húzódhatnék kissé hátrébb, mögé a középpályára, mivel az utóbbi időben ha nem is utolérhetetlen szintre, de sikerült fejlődnöm védekezésben, hála annak, hogy nagypályán szűrő poszton erőltettek. Persze ez csak üres fejtegetés, a pályán úgyis hamarosan eldőlnek a dolgok.

A nyár – röviden


Nyáron legnagyobbrészt ki-ki a szülővárosában tartózkodott, így alkalmi focikálásoktól eltekintve egyéni edzéstervvel készültek a tagok. A nyáron egyszer sikerült olyan csapatot kiállítanunk egy meccsre, hogy az méltó legyen a Kozelito névre, akkor a HajCsatok csapatát vertük meg, valószínűleg 9-6-ra, bár mindenki máshogy számolta; illetve a Kozelito egyes tagjai néhány alkalommal együtt fociztak a HajCsatok és a Feketes Sereg tagjaival.
Nyáron némileg játékoskeretünk is átalakult, és most már elmondhatjuk, hogy vésztartalékaink között is csak olyan magyarszakosok szerepelnek, akik focizni is tudnak, és szükség esetén ténylegesen bevethetjük őket. A törzstagok összetétele ugyanaz, mint tavasszal: Ángyán, Erdei, Fehér, Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Nyitrai, Palágyi, Petykó, Tinkó. Mellettük Káplár tiszteletbeli tagként, a HajCsatok elleni edzőmeccsen a kapu előtt röpködő Gyüre Dániel, valamint Nyéki Gábor, és tanárunk, a Hazafias Népfrontból is ismert, Dr. Vaderna Gábor pedig vésztartalékként szerepelnek a nevezési lapon.
Bár a rendszeres közös edzést nem sikerült megoldani, a tagok igen bizakodóak, és ha új sztárgárdák nem alakulnak, néhányan a bajnoki címre is esélyesnek tartják a csapatot. Annyi mindenesetre igaz, hogy a tavalyi ötödik helyünk túlszárnyalhatónak tűnik.