Arra, amiből később a focicsapat lett, először 2009. november 16-án, egy hétfői délelőtt gondoltunk. Tverdota tanár úr előadás előtt volt szerencsém hallani, ahogy két évfolyamtáram, Hlavacska András és Tinkó Máté a hétvégi focieredményeikről kérdezgetik egymást. Óra után felvetettem nekik, hogy mi lenne, ha összeszednénk egy focicsapatra való fiút és indulnánk valamelyik egyetemi bajnokságban. Ötletemet támogatták, Máté például az igen sokat ígérő „Majd még beszéljünk róla” szlogennel búcsúzott.
Egy ideig még csak nem is beszéltünk róla, de a következő héten már kezdett leesni, hogy ha akarok focicsapatot, akkor nekem kell összetoboroznom a tagokat, azok nem fognak az egekből alászállni a kedvemért. Az első néhány megkérdezett antifocista puhánynak bizonyult, ám Káplár Peti, aki azóta is a csapat első számú lelkigondozója, 25-én a lépcsőfordulóban igent mondott, ezzel pedig végképp meggyőzött arról, hogy nincs visszaút és ha kell egyesével végigkérdezem az összes fiút az évfolyamból.
Közben sikerült Mátét meggyőzni arról, hogy a társaság homogenitása érdekében – ha lehet – csak a saját évfolyamunkból, vagyis a 2008-ban kezdő magyarosokból válogassunk. Már amennyiben válogatásnak lehet nevezni azt a szigorú vizsgát, amin elég ha valaki önbevallás alapján focizni tudónak mondja magát.
26-án Andrással Kulcsár igazgató úr előadására várva hevesen találgattunk, hogy ki lehet az a Palágyi nevű magas, fekete hajú srác, akit Peti említett nekünk. Sürgős lett volna gyorsan összeszedni egy csapatot, hiszen a „beszéljünk róla” korszak már tíz napja tartott, és nem szerettem volna kicsúszni a Téli Bajnokság nevezési idejéből. Az előadás elmaradt, én rögtön leigazoltam a két sorral mögöttünk ülő Ángyán Petit, és mire visszaértem, András már egy magas, fekete hajú sráccal beszélgetett, sőt, mint kiderült az illető srác hajlandónak mutatkozott beszállni a fociügyletbe. És hogy hívnak – kérdeztem, majd a válasz után magyarázhattam, miért vágtam fancsali képet: Ha te is, meg a Palágyi Laci is fociztok, akkor már van két emberünk, de ha ez a két személy azonos, akkor csak egy új focistánk van.
Még délelőtt volt szerencsém Vizkeleti Lacihoz az első emeleti folyosón, délután Kozma Levihez az A épület bejárata előtt, és időközben iwiw-üzeneteken át Fehér Renátóval is felvettem a kapcsolatot.
Délutánra megvolt nyolc, vagy az önmagát „legfeljebb kapuba, ha eltalálnak” mottóval jelentkező Levivel együtt kilenc ember. Bengi tanár úr azon emlékezetes szemináriuma után, melyen szó szerint elhangzott, hogy „De Man egy hülye fasz volt”, már csak annyi teendő volt hogy az ötlettelenebbnél ötlettelenebb név-javaslatokat (Zsák Derrida FC, Két Kérdőjel, Taigetosz II) elvetve megállapodjunk Mátéval a Football Studies névben, és már hívhattam is a szervező PBÚ-ból kinézett telefonszámát, hogy hivatalosan is bejelentsem a csapat megalakulását.
Petykó Marcit következő héten a FSzEk harmadik emeletén támadtam meg, és valószínűleg kicsit sem nézett hülyének, de vállalta a kalandot, Nyitrai Balázst pedig a nevezési lap leadása előtt pár perccel csíptem el a földszinti folyosón. Bizonyára isteni sugallat volt, hiszen a kezdeti nehézségek leküzdésében Balázs nélkülözhetetlen munkát végzett például az első edzés megszervezésével, illetve később a levelezőlistával és a labda beszerzésével.
Bárki bármit mond, kisebbfajta csodának tartom, hogy a bölcsészkaron, ahol 80-90% a lány, a fiúk jelentős része finoman fogalmazva fotelből nézi a világot (csúnyán mondva tirpák vagy jampec), egyetlen évfolyamból összeállt egy focicsapatra való aktív, sportot szerető és talán nem is teljesen tehetségtelen ifjú gladiátor.
