Ötből öt

A régi recept: Tinkó beível, Palágyi lő

A cím nem a helyzetkihasználásunkat jelzi, azt ugyanis a harmincból hat írná le pontosan, hanem azt, hogy eddig ötből öt meccset nyertünk a Bölcsész Bajnokság idei kiírásában, ami akkor is megsüvegelendő teljesítmény, ha még ennyi sem elég ahhoz, hogy vezessük a tabellát. És hogy milyen út vezetett idáig?
Ha máskor esetleg szembesülnénk azzal a gonddal, hogy páran nem jönnek el, és létszámhiány állna fenn, ez most nem aktuális, hiszen nemcsak a szokásos gárda állt össze, hanem Hlavacska András is visszatért a légióséletből, és már a rendelkezésünkre állt; illetve Erdei is visszatért, ő azonban inkább a szurkolók között foglalt helyet. És ha már így adódott, a meccs utáni taktikai értekezleten pontosan az a nyolc labdarúgó vett részt, akik a két évvel ezelőtti álomcsapatot alkották.
A meccs papíron viszonylag nehéznek, de a múlt hetieknél talán mégis könnyebbnek, azt látva pedig, hogy az ellenfélnek nincs cseréje, nincs itt a gólkirálya, és mezőnyjátékosa áll a kapuban, fokozottan éreztük a reményt a három pont begyűjtésére.

Hlavacska Tomi fut versenyt

Alig néhány perc játék után szép összjáték után Hlavacska Tamás megszerezte a vezetést, és ha nem is legjobb, de összeszedett játékunkat nyújtva uralni tudtuk a pályát. Aztán Hlavacska András percei következtek, előbb kapufát lőtt, majd egy olyan lövést jegyezhetett, melynél a labda már túljutott a kapuson, de még a gólvonal előtt tisztáztak a védők. Soká tartott, mire sikerült megszereznünk második gólunkat, ezt Palágyi távoli lövése révén, de sokáig annak sem örülhettünk, mert a középkezdést rosszul helyezkedő védőink és elalvó kapusunk fölött egyből a kapunkba lőtték. Kicsit megilletődtünk, 2-1-ről folytattuk a játékot, szerencsére annyi azért volt bennünk, hogy még a térfélcsere előtt ismét megszerezzük a vezetést.

András és egy lendületes támadás

Azt vártuk volna, hogy ellenfelünk el fog fáradni, és egyre erősödni fog mezőnyfölényünk, ez azonban csak részlegesen következett be. Vezettünk szép akciókat, és most hátul is megvolt a kellő határozottság, illetve a labdakihozatalban való jártasság, talán támadásépítésben lehetett volna egy kicsivel több elképzelés.
Mindenesetre számos helyzetünkből néhány azért beakadt, András is letett egy duplát az asztalra ha már pályára kellett lépnie. A záró percekben kaptunk két bosszantó gólt, az elsőt szabadrúgásból, a másodikat szögletből emberelőnyös helyzetben, így összességében amúgy jó magyarosan 6-3-ra nyertünk.
A cikk írásakor a tabella még nem készült el, más csapatok eredményeiről nem tudunk, de az biztos, hogy legalább kettőt előzünk, és felértünk a dobogóra. Most szünet következik, ezúttal tényleg, két hét múlva ugyanezzel a lendülettel folytatjuk.
Kozelito Tél - ADK 6-3
   kapu: Fehér
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi, Petykó, Tinkó
   gól: Hlavacska T. 2, Palágyi 2, Hlavacska A. 2

Ez is lecsúszott

Csak kapkodjuk a fejünket, hogy micsoda rangadó-eső vár ránk, vagy a mostanra naggyá lett történelmünk teszi, hogy minden meccsnek nagy a tétje, vagy a sorsolás szeszélye, de össze se tudjuk számolni, az elmúlt fordulókban hány fontos meccsünk volt, és ehhez a sorhoz méltó zárásként illeszkedett az 1. FC Sör elleni meccs, ami klasszikus hatpontos rangadónak ígérkezett, és lelkes követőink bizonyára emlékeznek még a szezonkezdet előtti emirátesz kupán zajlott feszültségtől sem mentes meccsünkre.
Ha már így alakult, akkor menjünk tovább a feszültséggel, mert az volt most is, akár csapaton belül, akár a két csapat között voltak odamondogatások, melyek szépen színezték, avagy rontották a hangulatot. Szabadrúgásgólok, büntető, anyázás - mondhatnánk, ha egy kereskedelmi tévé híradójában szerepelnénk.
Ami a focis részt illeti, Palágyi körülbelül tizenhat másodperc játék után előnyhöz juttatott minket, és felcsillant a remény, hogy olyan nagy különbségű győzelmet arathatunk, mint augusztusban. Aztán, hogy nem így lett, az hamar kiderült, mert a félidő közepén egy perc alatt két gólt kaptunk, az első egy iszonyatos bomba miatt, a másodikat egy megpattanó szabadrúgásból. Kellett a balszerencse bőven, tarolás helyett máris 1-2.
Aztán Tóth meglőtte a maga szokásos bombagólját, ezúttal a rövidbe, és félidőre már legalább döntetlennel mentünk.
A folytatásban mezőnyfölényünk és számos helyzetünk mellett a fokozódó idegesség nyomta rá bélyegét, tarkítva olyan hihetetlen epizódokkal, hogy az ellenfél csatára ütközött a következő meccsre az oldalvonalon belül melegítő sporttársakkal, és odalett az akció.
A vezető gólt ki más, mint Tóth szerezte, szabadrúgáskombinációból, Tinkó lekészítését követően.
Az utolsó percekre kissé beszorultunk, páran bírálták a pályán levő négyes összetételét, illetve elég súlyos helyezkedési hibák is voltak, ha már odáig nem döntöttük el a meccset, könnyen pontot veszthettünk volna. Az utolsó percben egy szöglet utáni kavarodás során egyik védőnk tisztázását becsúszásként értelmezte a játékvezető, és időntúli büntetőt adott az ellenfélnek. A hatalmas tétet mind átéreztük, de az ellenfél játékosa nagy nem találta el a kaput, így megúsztuk.
Eddig tehát négyből négy a mérlegünk, ráadásul már három erős csapatot is megvertünk, és csak azért vagyunk ötödikek a tabellán, mert egyel kevesebb meccsünk volt a többieknél.
Folyt. köv. két hét múlva
Kozelito Tél - 1. FC Sör 3-2
   kapu: Fehér
   mezőny: Görög, Hlavacska T., Palágyi, Petykó, Tinkó, Tóth
   gól: Tóth 2, Palágyi

Történelmi vereség

Hát ami azt illeti, a tanár-diák meccsk presztízse mintha kopni látszana, mindenesetre a szurkolók száma fájdalmasan csökken, a meccsek előtti értekezések egyre rövidebbek, arról nem is beszélve, hogy a tagtoborzás is kezd nehézségekbe ütközni. A két csapat közötti üzengetésekben a szokásos "megverünk titeket" mellett mindkét oldalról megjelent az "olyan kevesen leszünk, simán nyertek" tónus is, illetve a méricskélés lett fontos szempont, hogy vajon melyik csapat tud kellően emberrel kiállni, és úgy tűnt, ez a kérdés fogja eldönteni a meccset. A pályán mindkét csapat hét emberrel jelent meg, ami egy cserét jelent, azonban a hét ember a tanárok esetében a kemény magot, és nagyjából azonos tudásszintű játékosokat jelentett, míg a nálunk voltak akiknek be kellett mutatkozniuk egymásnak, illetve ügyességre is megfogyatkozott a csapat, miután a korábban évekig együtt játszó csapatból két meghatározó játékos már nem elte-magyaros, kettő pedig külföldön tartózkodik, ráadásul a frissen felfedezett BA-sok közül sem jött el mindenki akire számítottunk.

A hátvédsor

Szemes akadályozza Vadernát

Így aztán taktikai lehetőségeink is korlátozódtak. A Fehér - Petykó, Tinkó - Szemes, Görög - Rédey kezdőcsapattal álltunk ki, amin avatott szemlélők észrevehetik, hogy személyi kérdésekben erősen alulmúlja bármelyik eddigi tanár-diák meccs kezdőjét. Utólagos emlékezések szerint az első percekben még szemet gyönyörködtető tiki-takát produkáltunk, apró szépséghiba, hogy ezt többnyire a félpálya környékén tettük, ahol nem jelentettünk túl nagy gólveszélyt. Hanem amikor épp nem mi dugtuk el a labdát, akkor már nagy baj volt. Még a játék kezdeti szakaszában Imre kapott labdát a hatosunkon teljesen üresen, lövés helyett akár a szintén üres Tátrainak is adhatta volna, de inkább elfektette kapusunkat egy csellel, majd a hálóba emelt. Alig néhány perccel később egy szögletnél sikerült valami olyan hihetetlen védekezést produkálnunk, hogy a hosszú oldalon álló Molnárhoz nemcsakhogy eljutott a labda, de még át is tudta venni, annyira üresen maradt, aztán három méterről már nem okozott gondot gólt szereznie.
Kevesebb mint tíz perc alatt tehát 0-2 volt, ami elég valószínűtlenné tette a győzelmet, de még a komoly pofon is bennevolt a képben. Össze kellett szednünk magunkat, hát nem teljes sikerrel, de legalább annyit elértünk, hogy az ennyire durva védekezési hibák elmaradtak. Támadásépítésben viszont nem sok sikerünk termett, az öt mezőnyjátékossal védekező tanárok falán nem nagyon tudtunk átmenni, hiányzott az átütő kreativitás belőlünk.
A meccsnek ez a szakasza inkább a belemenésekről marad emlékezetes, a kelleténél több tüske és odalépést jegyezhettek fel a nézők, a legtöbbet szenvedő fél a tanárok játékmestere, Vaderna volt, akit sorban az összes diákja felrúgott legalább egyszer.
A félidő végén még rúgtunk két kapufát, az elsőt Tinkó átlövésből, a másodikat Rédey egy lepattanó után, de sajnos a szerencse nem állt mellénk.
A taktikai értekezleten arra jutottunk, hogy le kell támadni, mindenki emberre megy, és ha kell öten megyünk fel a kollégák kapuja elé, csak szerezzük meg a labdát. Részsikereket sikerült elérni, hiszen többször tudtunk labdát szerezni a támadó térfélen, de odáig már nem jutottunk el, hogy kidolgozott helyzeteket alakítsunk ki. Sőt, az előzetesen beígért távoli lövések sem nagyon jöttek be, mert odáig is ritkán jutottunk el, hogy tíz méterről tisztán lőhessen valaki. Szervezéssel leginkább Tinkó próbálkozott, de nem igazán voltak hozzá társai. Kiviláglott, hogy vannak ügyes játékosaink, de egyedül két-három védő ellenében már nem sok esélyük volt, illetve mindenkinek kijött az egyéni gyengéje, ki ész nélkül futkorászott a szélen, ki belevezette a védőjébe a labdát, ki cselezni próbált annak ellenére, hogy nem tud.
A félidő másik nagy eseménye, hogy az eredetileg szurkolónak jelölt Durst Dániel önhatalmúlag úgy döntött, hogy pályára lép, ami nagyszerű dolog, bár így, hogy nem magyarszakos, de még csak nem is eltés, azért az illetékeseket megkérdezhette volna előzetesen.

Egy helyzetecske - amiből nem lett gól

A félidő közepe táján Fehér még egy hőfokkal magasabbra kapcsolt, mint amin egyébként ég, és elkezdett az ellenfél térfeléig kifutni, illetve odáig felvezetni a labdát. Saját elmondása szerint erre azért volt szükség, mert nem látta a mozgást a mezőnyjátékosok között, és úgy érezte, neki kell megoldania a szituációt. A jelenség értékelése ambivalens. Ezt látva védőink sokkal kevésbé csatlakoztak a támadásokhoz, és nem sikerült a csapat támadójátékát átalakítani. A megváltozott helyzetből adódóan a tanárok kétszer lőhettek üreskapura, azonban Seláf távoli ívelése, és Tátrai kísérlete is elkerülte a kaput. Ami a kapus-akció egyértelműen pozitív hatása, hogy Fehér egy alkalommal a félpályáról lövésre vállalkozott, és a távoli, közepesen erős, de nagyon pontos lövés a kapu bal felső sarkába szállt. Erre mondhatnánk, hogy ahol ilyet tudnak a kapusok, mit várhatunk a csatároktól...
Még volt hátra öt-hat perc a meccsből, a tanárok némi megilletődöttséggel konstatálták, hogy "ezek most vért ittak", elérhetőnek tűnt a döntetlen. Ám sajnos egy oldalrúgás után Molnár mélységből beindulva megtalálta a rést kissé hiányos védelmünkön, egyedül törhetett kapura, és egy lövőcsel után a rövid felső sarokba emelt.
Ekkor már alig volt valami hátra, az reménytelennek tűnt, hogy még kettőt lőjünk. A végén még Szemes kialakította magának az egyetlen igazi ziccerünket, de mellélőtt. Az erős kritika, hogy egy igazi ziccerre futotta ötven perc alatt, bár azt kell mondanunk, hogy olyan sok helyzete ellenfelünknek sem volt, vagyis inkább küzdelmes, mintsem akciódús mérkőzésről beszélhetünk.
Így tehát első alkalommal nyertek a tanárok a nagy meccsen, dobálózhatunk a történelmi és forradalmi jelzőkkel, illetve fogadkozhatunk, hogy tavasszal visszaszerezzük a vándorkupát. A hírek szerint addig a kupa a harmadik emeleti titkárságon lesz kiállítva.



Kozelito Tél - Tanárok 1-3

 A diákok részéről:
   kapu: Fehér
   mezőny: Durst, Görög, Rédey, Petykó, Sallai, Szemes, Tinkó
   gól: Fehér

A tanárok részéről:
   kapu: Zahari
   mezőny: Bónus, Imre, Molnár, Seláf, Tátrai, Vaderna
   gól: Molnár 2, Imre