2023. november 21., kedd

Búcsú Marcitól

 

 


Végtelenül szomorú hírről kell beszámolnunk: Petykó Márton, a Kozelito Tél alapító tagja már nincs köztünk.

Marci 2008-ban kezdte az egyetemet, és 2009-ben kezdett velünk focizni. Azokban az időkben tartott velünk, amikor egy kósza ötletből tűzön-vízen át megformáltuk a focicsapatot és a baráti társaságot. Nincs kétségünk: az ő részvétele nélkül nem ment volna. Kedveltük türelmes modorát, végtelen racionalitását és elfogadóan cinikus megjegyzéseseit. Értékeltük a csapat érdekeit szem előtt tartó, fegyelmezett játékát.

Némelyik megjegyzése örökké fel lesz írva a csapat nagykönyvében. Első gólját 2011 telén, egy sokgólos vereségünk alkalmával lőtte; és a pályán végigfutó, őt nyakba borulással köszöntő kapusunkat rögtön ki is osztotta, hogy „Te meg védjél már!”

Emlékezni fogunk rá, hogy amikor zöldfülű újoncokként, súlyos vereségek után először kerültünk előnybe, és több játékosunkat elragadta a pillanat heve és az újabb gól megszerzésének vágya, Marcit cseréltük be, mert tudtuk, ő nem fog könnyelműsködni, és nem is kellett csalódnunk.

Hasonlóképpen emlékezni fogunk arra, hogy 2013 novemberében a csapat egy pillanatnyi hullámvölgyéért magára vállalta a felelősséget, azzal, hogy még a meccs első félidejében visszaöltözött utcai ruhába, és minden további drámázás nélkül hazament. Többet nem jött meccsre. Nem sértődött meg, és nem sértett meg senkit, csak már nem a pályán kereste a sikereket.

Doktori tanulmányai és később munkája Angliába szólította, ezért a baráti kapcsolattartás sajnos körülményessé vált. A mi emlékezetünkben úgy él tovább, mint utolsó közös találkozásunkkor, 2021 nyarán, amikor bejelentés nélkül megjelent körünkben, és végigviccelődtük az egész estét. Sokszor emlegette ő is, mások is, hogy máskor is csinálni kellene ilyet. Sajnos már nem ismételhettünk. Szörnyű betegség támadta meg, és megtörtént vele, ami a pályán a legritkábban: elvesztette a párharcot.

Halálával pótolhatatlan veszteség érte a magyar nyelvtudományt és a Kozelito Télt. Mi itt maradtunk a földi világban, Marci meg már Puskást és Czibort szereli le: a pályán cseleiket, az asztalnál csapongásaikat.

Emlékét megőrizzük.