2012. december 9., vasárnap

Góleső decemberben



Bár a Ladányi Gábor FC elleni meccsünk előtt két kapussal is komoly tárgyalásokat folytattunk, végül mégis egy kényszermegoldást kellett választanunk: Mátyi, a Hajcsatok csapatának kapitánya vállalta, hogy kisegít bennünket, és beáll a kapuba, amit ezúton is köszönünk.
            A kezdő sípszót követően azonnal magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, azonban helyzetkihasználásunk jócskán elmaradt az ideálistól. Főként Tóthnak köszönhetően stabilan védekeztünk, ellenfelünk nem tudott komolyabban veszélyeztetni, így sokáig egyetlen gólt sem láthatott a lelátók népes közönsége. Végül Tóth passzából Palágyinak sikerült bevennie a Ladányi kapuját, nem sokkal később pedig lehagyva a védőket kétgólosra növelte az előnyünket. Pár perccel később azonban a Ladányi egyik játékosának lövése révén visszaállt az egygólos különbség. A kapott gól hatására kicsit megráztuk magunkat: néhány perc különbséggel Tóth és Kapitány is könnyedén menetelt át a Ladányi védelmén, és lőtt a kapuba (4–1). Ellenfelünknek azonban másodszor is sikerült kaput találnia, így nem tudtunk igazán jelentős előnyt szerezni a fordulásig.
            A második félidőre a Ladányi fizikailag és szellemileg is elfáradt, így ekkor már nem ütköztünk komoly ellenállásba. Sokat támadtunk, sokszor lőttünk kapura, ennek pedig meg is lett az eredménye: húsz perc alatt nyolc gólt termeltünk. Palágyi, Kapitány és Tóth is két-két alkommal volt eredményes, valamint Hlavacska Tamás és Tinkó is feliratkozott a gólszerzők listájára. Egy helyezkedési hibából adódóan a Ladányinak sikerült megszerezni a harmadik gólját is, de ez már érdemben nem befolyásolta a mérkőzés menetét.
            Az idei utolsó bajnoki mérkőzésünkön sikerült nagyarányú győzelmet aratnunk. A tizenkét rúgott góllal elégedettek is lehetünk. A meccs egyetlen apró szépséghibája, hogy a Ladányi mindössze négy helyzetet tudott kialakítani, de ezek közül hármat sikerült gólra váltania. Az újabb három pontnak köszönhetően megőriztük negyedik helyünket a bajnokságban, ráadásul két pontra csökkent a hátrányunk a listavezetőhöz képest, így – bár még több nehéz mérkőzés vár ránk – tavasszal akár a bajnoki címért is küzdhetünk.

Kozelito Tél – Ladányi Gábor FC 12–3
kezdő: Szongoth – Tinkó, Tóth, Hlavacska T., Palágyi
csere: Kapitány, Petykó
gól: Palágyi 4, Kapitány 3, Tóth 3, Hlavacska T., Tinkó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése