2014. január 5., vasárnap

Kis téli átmozgatás

Tisztelettel jelentjük, aranylábú fiaink megkezdték a tavaszi szezonra való felkészülést, és a karácsonyi bejglik elégetését. Az edzőtábor a törökországi Antalyában igen jól sikerült, a fiúk futottak, sokat futottak, illetve beszélgetttek és kártyáztak. Sikerült néhány felkészülési meccset lekötni olyan nemzetközi külföldi csapatok ellen, mint a HajCsatok. A tanulságokat pedig leszűrtük, és úgy véljük, hogy a mai meccsből még mindenképpen profitálhatunk hosszútávon.
Még folynak a viták, hogy ez most felkészülési találkozó volt-e, vagy utólag kinevezzük ezt Gipsz Béla Kupának, és akkor tétmeccs. De jelen pillanatban eltekintünk az eredmény közlésétől, talán annyival megelégedve, hogy az előrelépés megkérdőjelezhetetlen, ugyanakkor még így is hosszú út áll előttünk.
A mutatott játékról pedig azt kell mondanunk, hogy idény elejei formát láthattunk, a csapat pedig még nem szokott össze, de azért mutatkoztak a játékban olyan elemek, amelyek a jövőre nézve biztatóak lehetnek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése