Egy hét után úri jó kedvünkben úgy határoztunk, rakunk még egy meccset a karácsonyi bankett elé. A korai időpont miatt ismét figyelmeztettüke gymást a sportemberhez méltó életmód fontosságára, sajnos az óra használatának rejtelmeire nem, hogy ez miért súlyos hiányosság az hamarosan kiderül. Addig házi feladat az olvasóknak utánanézni, hogy általános iskola hanyadik osztályában feladat megtanulni órát olvasni. A Tao elleni ki-ki meccsen sokat nyerhettünk és sokat veszthettünk, elvégre pontszámban és eredményekben közel voltunk egymáshoz. A levelek alapján számítottnál kettővel kevesebben kezdtük a meccset és vészkapussal kezdtük a meccset.
Mindezek nem árnyékolták be küzdeni akarásunkat, és az első percekben úgy játszottunk, hogy abból még bármi lehetett volna. Csapatunk ingadozó formáját ismerve nem lett volna meglepetés, ha akkor játszunk a legjobban, amikor kezdőcsapatunk leginkább fel van forgatva. Sajnos most nem így történt, és a félidő közepén elkezdtük sorozatban kapni a gólokat. Különösen bosszantó az első kettő, amiket pontrúgások után kaptunk, jobb kommunikációval és szorosabb emberfogással könnyen elkerülhető hibák után. A második-harmadik gól után pedig elkezdtünk úgy játszani, mint akiknek teljesen mindegy. A ki-ki meccs így hamarosan mészárlássá fajult, 6-0-val zártuk a félidőt, így neház lett volna azt mondani, hogy majd megfordítjuk az állást, de kozmetikázni még lehetett volna.
Sajnos nagy vonalakban a második félidő is az elsőre hasonlított, szakszerű megfogalmazásban "impotensek" voltunk, se labdával, se nélküle nem igazán tudtunk mit csinálni, és nagyon sokszor engedtük az ellenfélnek létszámfölényes helyzeteket, amiben mindig benne volt a gól lehetősége, sajnos néha a gól is. Szétesettségünk mellett megállapíthattuk, hogy ellenfelünk gyors, képzett, jól passzoló és tervszerűen együttműködő játékosokból áll. Valamikor a második félidő első felében megjött az a kulcsjátékosunk, aki elnézte a meccs kezdésének időpontját, és onnantól kezdve kevésbé unortodox felállásban küzdhettünk. Ha a világot megváltani nem is sikerült, de azért volt néhány szépen felépített támadásunk és egy gólunk: egy lecsorgó labdát Hlavacska vert be nagy erővel a kapuba. Ekkor a hollandos 8-1 állt az eredményjelző táblán, azért még kaptunk még kettőt, csak mert Salvador szimpatikusabb.
Valószínűleg a liga idei legsúlyosabb vereségét szenvedtük el. A kevés pozitívum egyike hogy ezt most elviseltük egymás felmenőinek besározása nélkül.
Kozelito Tél - Tao te Kings 1-10
kapu: Fehér, Tinkó
mezőny: Görög, Hlavacska A., Kovács, Makai, Palágyi, Tinkó
gól: Hlavacska A.
2017. december 17., vasárnap
2017. december 2., szombat
készül
Az élet kegyetlensége folytán ma a Zsugával, egy régi-régi versenytárs csapattal kellett megmérkőznünk a három pontért. A keretkialakítás meglehetősen sikeres volt, két cserével elvben tök jók voltunk.
Az első percek után lassan be is melegedtünk, és amikor ez a fázis lezárult, a vezetést is megszereztük: Kovács igazi klasszikus centeralakítást bemutatva lefordult védőjéről majd a kapus eszén is túljárt. Néhány perc múlva újabb gólt lőttünk, ezúttal Tinkóé az érdem, bár az egész csapaté, mert szép, okos akcióval széthúztuk ellenfelünk védelmét, Tinkó pedig egy pillanatra üresen maradt a hatoson, és Hlavacska asszisztja után a bal alsó sarokba lőtt. Örömünk mégsem lehetett felhőtlen, mert mindkét rúgott gól után kaptunk is egyet-egyet (a beszámoló időrendisége itt megborul). Ráadásul mindkétszer mi jegyezhettük a gólpasszt: először a kaputól három méterre szerelhettek minket, olyan helyzetben amit kicsivel több határozottságggal simán meg kellett volna oldani; másodszor meg a félpályától sikerült pontosan kiugratni a hatosunkon ólálkodó csatárt, aki ha már így tettünk, értékesítette a ziccert.
Természetesen nem adtuk fel, és tovább támadtunk, volt néhány szép akciónk és veszélyes helyzetünk, sajnos a gólt nem mi rúgtuk, hanem mi kaptuk. Félidőben így egy gólos hátrányban voltunk, viszont a játék képe alapján benne volt, hogy megfordíthatjuk.
Egyenlíteni sikerült is. Hlavacska András gondolt egyet, és huzogatott egy kicsit az ellenfél hatosának előterében, végül talált akkora rést amin el tudta lőni a labdát, ami a kapufát érintve a hálóba jutott. Követőinknek itt eszébe juthat, hogy egy évvel ezelőtt ugyanú ugyanígy hosszú kihagyás után a Zsuga ellen tért vissza, győztes góllal. De mielőtt a győztes gólra rátérnénk, Hlavacska még a saját kapunk előtt is alakított, mert a kezét érte a labda a hatosunkon belül. A bíró biztos úgy látta, hogy játékosunk cipőfűzőjének vége még érte a vonalat, talán ezért megúsztuk egy szabadrúgással, amit rendje és módja szerint blokkoltunk.
Aztán pár perc alatt összeomlott a csapat, nem tudtuk megtartni a labdákat, és nem értünk vissza, ellenfelünk pedig percenként vezethette a veszélyes, emberelőnyös kontrákat. Némely csapattársunk számolta is, hányszor védett ziccert kapusunk, vagy hány üres kapus helyzetet hagytak ki ellenfeleink. Sajnos kevesebbet, mint kellett volna, mert egyet bekaptunk. Illetve először egyet.
De itt lassítsunk, mert az okokról sokat beszéltünk még a meccs után is. Szerkesztőségünk nem akarja természetesnek elfogadni, hogy percenként támadhasson létszámfölényben az ellenfél, és nem magyarázat sem az, hogy jobbak, sem az, hogy támadtunk. Ilyen értelemben nem szembeállítandó az hogy védekezünk vagy támadunk. Természetesen, a támadásban benne van a kockázatvállalás, hogy egy jó csapat megszerezheti tőlünk a labdát. Erre viszont gyorsan kellene reagálnunk, és a mainál sokkal gyorsabban visszaérni saját térfélre és felvenni az embert. Ha labdavesztés után 3-4 hosszú másodperccel még mindig az ellenfél kapuja felé mozog egy játékos, az nem "a játék dinamikája" hanem alibi. Hasonlóképpen, ha ellenfeleink létszámfölényben támadnak miközben két játékosunk sétálgat a másik térfélen az sokminden csak nem "támadó foci". Ebben a sportágban mind a négy mezőnyjátékosra menthetetlenül szükség van a védekezésben (ahogy támadásban is). Ez sok gyors irányváltást és ily módon fáradtságot jelent, amit viszont tekintsünk a sportolás természetes velejárójának.
A lustálkodós jelenetek főleg egy olyan meccsen bosszantóak, amikor van két cserénk, amivel bármilyen meccset le kellene tudni hozni. Abban kivételesen egyetértettünk, hogy a Zsuga sokkal tudatosabban játszott nálunk. Ennek egyik tünete hogy sokkal gyakrabban cserélnek nálunk. Nekünk a teljes második félidőben talán háromszor cseréltünk, miközben játékosaink arra hivatkoztak, hogy visszafelé már nem bírtak futni... Lehet hogy ideális lenne percenként cserélni, és egy játékos egyszerre nem is töltene többet a pályán 4-5 percnél, abban viszont lehetne menni föl-le föl-le megállás nélkül. Ha ezt következetesen csináljuk, akkor az egy játékosra jutó játékpercek összege sem csökken, így talán az ego számára is elviselhető lenne. Vannak ugyan nagyon jó és kicsit kevésbé jó játékosaink, de azt azért senki ne képzelje, hogy eljön a világvége, ha pár percre éppen ő szorul kispadra.
Na, eme kis intermezzo után rátérhetünk arra, hogyan kaptuk be az ötödik gólt, természetesen kontrából, annyi különbséggel hogy a fentebbi hibákat leghangosabban szóvá tevő játékosunk bemutatta, hogyan kell az ellenfél hatosától a saját kapuig sprintelni, így ő lehetett az aki a gyilkos beadásra érkező vérszomjas csatárt megelőzve a kapunkba sodorja a labdát. A lefújás előtti percekben pedig sikerült még egy gólt kapni, azt igazából csak azért, hogy kialakuljon a magyaros 6-3. Kettő-kettő ellen támadott az ellenfél, labdás játékosuk megverte a védőnket, lövését kapusunk kiütötte, de arra a másik csatér érkezett. Más kérdés, hogy ha azért kapunk gólt, mert valakit kicseleznek, azt még mindig könnyebb elfogadni, mint ha a fél csapat a kezdőkörben smirglizi az eszcájgot.
Kozelito Tél - Zsuga Bonito 3-6
kapu: Fehér
mezőny: Görög, Hlavacska A., Kovács, Makai, Palágyi, Tinkó
gól: Kovács, Tinkó, Hlavacska A.
Az első percek után lassan be is melegedtünk, és amikor ez a fázis lezárult, a vezetést is megszereztük: Kovács igazi klasszikus centeralakítást bemutatva lefordult védőjéről majd a kapus eszén is túljárt. Néhány perc múlva újabb gólt lőttünk, ezúttal Tinkóé az érdem, bár az egész csapaté, mert szép, okos akcióval széthúztuk ellenfelünk védelmét, Tinkó pedig egy pillanatra üresen maradt a hatoson, és Hlavacska asszisztja után a bal alsó sarokba lőtt. Örömünk mégsem lehetett felhőtlen, mert mindkét rúgott gól után kaptunk is egyet-egyet (a beszámoló időrendisége itt megborul). Ráadásul mindkétszer mi jegyezhettük a gólpasszt: először a kaputól három méterre szerelhettek minket, olyan helyzetben amit kicsivel több határozottságggal simán meg kellett volna oldani; másodszor meg a félpályától sikerült pontosan kiugratni a hatosunkon ólálkodó csatárt, aki ha már így tettünk, értékesítette a ziccert.
Természetesen nem adtuk fel, és tovább támadtunk, volt néhány szép akciónk és veszélyes helyzetünk, sajnos a gólt nem mi rúgtuk, hanem mi kaptuk. Félidőben így egy gólos hátrányban voltunk, viszont a játék képe alapján benne volt, hogy megfordíthatjuk.
Egyenlíteni sikerült is. Hlavacska András gondolt egyet, és huzogatott egy kicsit az ellenfél hatosának előterében, végül talált akkora rést amin el tudta lőni a labdát, ami a kapufát érintve a hálóba jutott. Követőinknek itt eszébe juthat, hogy egy évvel ezelőtt ugyanú ugyanígy hosszú kihagyás után a Zsuga ellen tért vissza, győztes góllal. De mielőtt a győztes gólra rátérnénk, Hlavacska még a saját kapunk előtt is alakított, mert a kezét érte a labda a hatosunkon belül. A bíró biztos úgy látta, hogy játékosunk cipőfűzőjének vége még érte a vonalat, talán ezért megúsztuk egy szabadrúgással, amit rendje és módja szerint blokkoltunk.
Aztán pár perc alatt összeomlott a csapat, nem tudtuk megtartni a labdákat, és nem értünk vissza, ellenfelünk pedig percenként vezethette a veszélyes, emberelőnyös kontrákat. Némely csapattársunk számolta is, hányszor védett ziccert kapusunk, vagy hány üres kapus helyzetet hagytak ki ellenfeleink. Sajnos kevesebbet, mint kellett volna, mert egyet bekaptunk. Illetve először egyet.
De itt lassítsunk, mert az okokról sokat beszéltünk még a meccs után is. Szerkesztőségünk nem akarja természetesnek elfogadni, hogy percenként támadhasson létszámfölényben az ellenfél, és nem magyarázat sem az, hogy jobbak, sem az, hogy támadtunk. Ilyen értelemben nem szembeállítandó az hogy védekezünk vagy támadunk. Természetesen, a támadásban benne van a kockázatvállalás, hogy egy jó csapat megszerezheti tőlünk a labdát. Erre viszont gyorsan kellene reagálnunk, és a mainál sokkal gyorsabban visszaérni saját térfélre és felvenni az embert. Ha labdavesztés után 3-4 hosszú másodperccel még mindig az ellenfél kapuja felé mozog egy játékos, az nem "a játék dinamikája" hanem alibi. Hasonlóképpen, ha ellenfeleink létszámfölényben támadnak miközben két játékosunk sétálgat a másik térfélen az sokminden csak nem "támadó foci". Ebben a sportágban mind a négy mezőnyjátékosra menthetetlenül szükség van a védekezésben (ahogy támadásban is). Ez sok gyors irányváltást és ily módon fáradtságot jelent, amit viszont tekintsünk a sportolás természetes velejárójának.
A lustálkodós jelenetek főleg egy olyan meccsen bosszantóak, amikor van két cserénk, amivel bármilyen meccset le kellene tudni hozni. Abban kivételesen egyetértettünk, hogy a Zsuga sokkal tudatosabban játszott nálunk. Ennek egyik tünete hogy sokkal gyakrabban cserélnek nálunk. Nekünk a teljes második félidőben talán háromszor cseréltünk, miközben játékosaink arra hivatkoztak, hogy visszafelé már nem bírtak futni... Lehet hogy ideális lenne percenként cserélni, és egy játékos egyszerre nem is töltene többet a pályán 4-5 percnél, abban viszont lehetne menni föl-le föl-le megállás nélkül. Ha ezt következetesen csináljuk, akkor az egy játékosra jutó játékpercek összege sem csökken, így talán az ego számára is elviselhető lenne. Vannak ugyan nagyon jó és kicsit kevésbé jó játékosaink, de azt azért senki ne képzelje, hogy eljön a világvége, ha pár percre éppen ő szorul kispadra.
Na, eme kis intermezzo után rátérhetünk arra, hogyan kaptuk be az ötödik gólt, természetesen kontrából, annyi különbséggel hogy a fentebbi hibákat leghangosabban szóvá tevő játékosunk bemutatta, hogyan kell az ellenfél hatosától a saját kapuig sprintelni, így ő lehetett az aki a gyilkos beadásra érkező vérszomjas csatárt megelőzve a kapunkba sodorja a labdát. A lefújás előtti percekben pedig sikerült még egy gólt kapni, azt igazából csak azért, hogy kialakuljon a magyaros 6-3. Kettő-kettő ellen támadott az ellenfél, labdás játékosuk megverte a védőnket, lövését kapusunk kiütötte, de arra a másik csatér érkezett. Más kérdés, hogy ha azért kapunk gólt, mert valakit kicseleznek, azt még mindig könnyebb elfogadni, mint ha a fél csapat a kezdőkörben smirglizi az eszcájgot.
Kozelito Tél - Zsuga Bonito 3-6
kapu: Fehér
mezőny: Görög, Hlavacska A., Kovács, Makai, Palágyi, Tinkó
gól: Kovács, Tinkó, Hlavacska A.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)