2017. december 17., vasárnap

A Mikulás puttonya

Egy hét után úri jó kedvünkben úgy határoztunk, rakunk még egy meccset a karácsonyi bankett elé. A korai időpont miatt ismét figyelmeztettüke gymást a sportemberhez méltó életmód fontosságára, sajnos az óra használatának rejtelmeire nem, hogy ez miért súlyos hiányosság az hamarosan kiderül. Addig házi feladat az olvasóknak utánanézni, hogy általános iskola hanyadik osztályában feladat megtanulni órát olvasni. A Tao elleni ki-ki meccsen sokat nyerhettünk és sokat veszthettünk, elvégre pontszámban és eredményekben közel voltunk egymáshoz. A levelek alapján számítottnál kettővel kevesebben kezdtük a meccset és vészkapussal kezdtük a meccset.
Mindezek nem árnyékolták be küzdeni akarásunkat, és az első percekben úgy játszottunk, hogy abból még bármi lehetett volna. Csapatunk ingadozó formáját ismerve nem lett volna meglepetés, ha akkor játszunk a legjobban, amikor kezdőcsapatunk leginkább fel van forgatva. Sajnos most nem így történt, és a félidő közepén elkezdtük sorozatban kapni a gólokat. Különösen bosszantó az első kettő, amiket pontrúgások után kaptunk, jobb kommunikációval és szorosabb emberfogással könnyen elkerülhető hibák után. A második-harmadik gól után pedig elkezdtünk úgy játszani, mint akiknek teljesen mindegy. A ki-ki meccs így hamarosan mészárlássá fajult, 6-0-val zártuk a félidőt, így neház lett volna azt mondani, hogy majd megfordítjuk az állást, de kozmetikázni még lehetett volna.
Sajnos nagy vonalakban a második félidő is az elsőre hasonlított, szakszerű megfogalmazásban "impotensek" voltunk, se labdával, se nélküle nem igazán tudtunk mit csinálni, és nagyon sokszor engedtük az ellenfélnek létszámfölényes helyzeteket, amiben mindig benne volt a gól lehetősége, sajnos néha a gól is. Szétesettségünk mellett megállapíthattuk, hogy ellenfelünk gyors, képzett, jól passzoló és tervszerűen együttműködő játékosokból áll. Valamikor a második félidő első felében megjött az a kulcsjátékosunk, aki elnézte a meccs kezdésének időpontját, és onnantól kezdve kevésbé unortodox felállásban küzdhettünk. Ha a világot megváltani nem is sikerült, de azért volt néhány szépen felépített támadásunk és egy gólunk: egy lecsorgó labdát Hlavacska vert be nagy erővel a kapuba. Ekkor a hollandos 8-1 állt az eredményjelző táblán, azért még kaptunk még kettőt, csak mert Salvador szimpatikusabb.
Valószínűleg a liga idei legsúlyosabb vereségét szenvedtük el. A kevés pozitívum egyike hogy ezt most elviseltük egymás felmenőinek besározása nélkül.
Kozelito Tél - Tao te Kings 1-10
   kapu: Fehér, Tinkó
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Kovács, Makai, Palágyi, Tinkó
   gól: Hlavacska A.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése