Csak egy, csak egy

Soron következő meccsünkre a szokásoktól eltérően vasárnap került sor, ezért vagy másért alig voltunk meg, öten csere nélkül kínkeserve meccsnek néztünk elébe. Megbeszéltük amit meg lehetett, és reméltük a legjobbakat.
Legnagyobbrészt meg tudtuk valósítani a terveinket, védelmünk többnyire szorosan zárt, és minimalizált az ellenfél gólszerzési kísérleteit, illetve labdabirtoklás volt esélyünk a helyzeteket kialakítani. Az első félidő közepén hátrányba kerültünk, miután lefutottak minket a szélen, de ezt pár perccel később kiegyenlítettük, Porkoláb indítása után Kántor került helyzetebe és lőtte ki a hosszú felső sarkot.
Nagy lelkesedéssel küzdve a második félidőben is kompenzáltuk azt a hátrányt, hogy csere híján fáradtságra voltunk kárhoztatva. A második félidő közepén kockáztattunk annyit, hogy az addigra minden erejét felőrlő Porkoláb állt be a kapuba, Tinkó pedig új lendületet hozott a mezőnybe. Hogy a kapuscsere jó ötlet volt-e arról a két perccel később bekapott gól után volt alkalmunk elgondolkodni. Az utolsó percekben fokoztuk a nyomást, és kockáztattunk a kiegyenítés reményében, de hiába, több gól nem született.
Mondhatnánk hogy nyertünk legalább tapasztalatot, de sajnos az a tapasztalat, hogy ha nem vagyunk meg rendesen, abból szar meccs lesz, sajnos már túlságosan távol állt az ismeretlentől.
Kozelito Tél - Kanapébetyárok 1-2
   kapu: Tinkó, Porkoláb
   mezőny: Görög, Kántor, Palágyi, Porkoláb, Tinkó
   gól: Kántor

Egy fokkal összeszedettebben

Három hét szünet után találkoztunk, már akivel találkoztunk, mert a kezdő sípszó pillanatában írd és mondd, ketten voltunk a pályánál. Az előttük játszó Dinamóból kellett kölcsönkérnünk három játékost, hogy el tudjuk kezdeni a meccset. Ellenfelünk ezt készségesen jóváhagyta, sőt még egy tévesen megítélt szögletet is visszaadtak, így sportszerűségből kénytelenek vagyunk jelest adni nekik. A kezdés kegyetlenül nehéz volt, nem találtuk a ritmust, meg gyakran a labdát sem, csodával határos módon tartani tudtuk öt percig a nulla-nullát kapusunk sorozatos bravúrjainak és két kapufának segédletével.
Öt perc után megjött három játékosunk, mezőnyben végrehajtottuk a cserét, Kóródi kapus maradt a meccs végéig, és gyakorlatilag a csapat legjobbja volt. Darabra tehát már megvoltunk egy cserével, fejben azonban borzasztóan nem, a posztokat csak félidőben sikerült megbeszélni, koncentrációval pedig a játék minden szakaszában súlyos gondjaink akadtak. A pályán történtekről tehát ezzel az ürüggyel, hogy nem voltunk a pályán fejben, na meg az elején testi valónkban sem, rövidre fogva beszélnénk. A három pont sorsa úgyis eldőlt az első félidő közepén beszedett három góllal.
A második félidőben csapatszinten talán valamivel összeszedettebbek lettünk, bár egyénileg még mindig súlyos problémákkal küzdöttünk, a meccs egyik megkoronázása lehet az oldalberúgásból saját kapunk oldalhálójába küldött, következésképp szöglettel honorált labda. Szép momentumból kevés akadt, Makainak sikerült egyszer a saját kapunktól indulva végigcseleznie magát a pályán és kilőni a hosszú alsót, ezzel legalább a becsületgólt megszereztük. A végén kissé szétszakadt a mezőny, engedtónk néhány kontrát az ellenfélnek, illetve nekünk is volt két-három nagy helyzetünk, sajnos azokból nem lett gól. A második félidőben szögletből akcióból és kontrából összesen három gólt kaptunk, így alakult ki a szépséges hatos végeredmény.
Kozelito Tél - Egy fokkal szerényebben 1-6
   kapu: Kóródi
   mezőny: Dinamo#1, Görög, Makai, Palágyi, Samu, Studniczki, Tinkó
   gól: Makai