2012. november 25., vasárnap

Lassú ébredés



Sérülések, külföldi utak és egyéb okok miatt több játékosunk is jelezte, hogy nem tud pályára lépni eheti ellenfelünk, a Kofola ellen. Méltán nemzetközi hírű csapatunk magas presztízsének köszönhetően azonban játékosok tömege várja minden héten a lehetőséget, hogy részese legyen sikereinknek. Ezúttal Gyüre Dánielt és Szántai Tamást érte az a megtiszteltetés, hogy csatlakozhatott hozzánk, és egy meccs erejéig magukra ölthették a baszkok mezét.
            Úgy tűnik, a Kofolának komolyabb nehézségei voltak a mozgósítás terén, mint nekünk, hiszen a kezdő sípszóra csak négyen érkeztek meg. Mivel köztudottan sportszerű csapat vagyunk, mi is három mezőnyjátékossal kezdtünk neki a mérkőzésnek. Az első támadások egyikéből hamar meg is szereztük a vezetést: Hlavacska András tört előre, majd lőtt laposan a kapuba. Nem sikerült azonban sokáig megőrizni az előnyt. A saját térfelünkön veszítettük el a labdát, időközben kiegészült ellenfelünk pedig élt a lehetőséggel. Ezt követően néhány percig nem történt semmi érdemleges a pályán, majd Kapitány ívelte előre labdát, amit Hlavacska András juttatott fejjel a hálóba. A félidő utolsó gólját ismét Hlavacska András szerezte: távoli lövését a Kofola kapusa nem tudta hárítani (3–1). Bár a kétgólos előnnyel elégedettek lehettünk, a mutatott játékkal semmiképpen. Egyes mezőnyjátékosaink kissé statikusan és gyakran pontatlanul játszottak.
            A térfélcsere során szerencsére mindenkinek sikerült tudatosítania magában, hogy nem az Arany Ősz Nyugdíjas Otthon labdarúgó bajnokságában játsszunk. Ennek köszönhetően a második félidőben többet mozogtunk, és jobban megdolgoztattuk az ellenfél kapusát is. A ritmusváltás idővel meg is hozta az eredményét: Kapitány passzolt a középen érkező Petykóhoz, aki a kapuba juttatta a labdát (4–1). Védekezésünk sajnos a második félidőben sem volt az igazi: főként helyezkedési hibákból adódóan ellenfelünk egygólosra csökkententette a hátrányát (4–3). A mérkőzés utolsó öt percében azonban sikerült bebiztosítanunk a győzelmet. Először Kapitány passzolt az üresen álló Hlavacska Tamásnak, aki értékesítette is a helyzetet. Nem sokkal később pedig Gyüre kidobásából került a felfutó Hlavacska Andráshoz a labda, aki lehagyta a védőjét és jobbról a kapuba lőtt.
            Bár a vártnál talán nehezebben, de főként Hlavacska András és Kapitány játékának köszönhetően végül sikerült legyőznünk a Kofolát. A hat rúgott góllal is elégedett lehetünk, a három kapottal viszont már kevésbé. Idei utolsó meccsünket a sereghajtó Ladányi Gábor FC ellen fogjuk játszani a bajnokságban. Remélhetőleg azon a mérkőzésen nem lesznek a mostanihoz hasonló átmeneti nehézségeink.
            Kozelito Tél – Kofola 6–3
kezdő: Gyüre – Hlavacska A., Kapitány, Szántai
csere: Hlavacska T., Petykó
gól: Hlavacska A. 4, Hlavacska T., Petykó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése