2020. november 7., szombat

A korona legfényesebb csillaga

 Egy szegény csapatkapitány panaszai következnek. Miután a törzstagok sorban lemondták a szereplést, negyvennolc órával meccs előtt egyetlen ember ígérte magát, onnan kellett korbáccsal és mézesmadzaggal összefogdosni a kiálláshoz szükséges létszámot. Péntek késő estére össze is jött öt ember, ha csere nélkül is, de legalább kiállni tudunk. További bonyodalmak a helyszínen érkeztek, ugyanis kapusunk reggel lemondta a szereplést, amiről a csapattagok csak a meccs után értesültek, egy mezőnyjátékosunk pedig elkésett. Így a menetrend szerinti kezdési időpontban ketten, a sporitól reklamált pár perces csúsztatás után hárman labdázgattunk a műfüvön. A kapuba egy Studniczki nevezetű járókelőt állt be kölcsöncipőben, hiszen az ő cipőjét már korábban elkértük Hlavacska számára. Ilyen hendikeppel, tartalék mezünkben, három mezőnyjátékossal a négy ellen kezdtünk.

A balszerencse-sorozat még nem ért véget, mert egy közepesen veszélyes beadás olyan szögben találta el hátvédünk térdét, hogy onnan a hosszú sarokba vágódott. Hat-nyolc perc után megérkezett negyedik mezőnyjátékosunk is, és ahogy a pályán bemelegedett, úgy kezdtük átvenni a játék irányítását. Helyzetekig jutottunk de gólig a félidőben még nem, részben bemelegítetlenségünk miatt, részben talán azért is mert az első percek rengeteg energiát kivettek az addig létszámhátrányban védekező járékosokból. 

Aztán meguntuk, hogy még mindig vesztésre állunk, elkezdtük rugdosni a gólokat, és gyorsan megfordítottuk az állást. A fordításban mindkét gólunkat Szerényi szerezte szépen kijátszott akciók végén. Az első gólt tanítani lehetne, hiszen mind az öt játékosunk részt vett az akcióban, míg üres kapuig kijátszottuk a helyzetet. Szerényi pedig úgy gondolhatta, hogy őt duplája után már nem állítja meg se kapus, se vírus, és védhetetlen lövéssel a bal felső sarokba helyezte harmadik gólját. Ekkor még Nagy szerzett gólt, okosan a kapus mozgásával ellentétes oldalra helyezve. Kaptunk is egyet, de ekkor már magabiztos előnyünk tudatában nem aggódtunk.

Az utolsó percekben több alkamunk adódott létszámfölényes helyzetet teremteni, ha éppen volt még erőnk felérni. A legnagyobb helyzetnél Nagy keresztbe gurítására Szerényi érkezett, de a kapus a világ végéről visszaért, és blokkolta a lövést. Így az utolsó percekben már nem változott az állás, nehéz körülmények között értékes három pontot szereztünk.

Kozelito Tél - Kofola 4-2
   kapu: Studniczki
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Nagy, Szerényi
   gól: Szerényi 3, Nagy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése