Az élboly felé közelítve

Némi közjáték előzte meg szezonbeli hetedik forduló egyik meccsét, ugyanis egyes médiumokban (lentebb) olyan, elsősorban belső használatra szóló anyagok jelentek meg, melyeknek sportszerű voltát az egyik csapat vitatta. Személyeskedéstől sem teljesen mentes érvelés-odamondogatás már a bemelegítéskor előfordult a meccsen résztvevő két csapat között, és sajnos a meccs idejére is jellemző maradt, kiegészülve a felfokozott hangulat miatt az átlagosnál gyakoribb szabálytalanságokat követő szövegelésekkel. A KTB tanult az esetből és ebben a cikkben különösen figyel arra, nehogy akár szövegével akár képével olyat állítson, ami alkalmas lehet bárkinek a megbántására, vagy személyiségi jogainak megsértésére; és mivel nem tudom, ki mire bántódhatna meg, lehetőleg egyetlen személyről vagy csapatról sem fogok állítani semmit ebben a cikkben.

A mérkőzést megelőzően két okból is sok reménye lehetett a győzelemre a két csapat közül az egyiknek, egyrészt olyan indokból, amit a másik valószínűleg nem tartana korrektnek felemlegetni, másrészt azért, mert majdnem minden tagja ígérte magát a meccsre. Reggel többen kését jelentettek, de így is sikerült erős kezdőcsapatot kiállítani, néhány perccel kezdés után pedig már három csere álldogált a pálya szélén.

A második gól előtti pillanat

Ha nem is feltétlen tizenöt gólnyi, de jelentős különbség volt a két csapat produktuma között, és az elöl levő „kisantant” csatárpáros góljaival hamarosan elhúzott az egyik csapat. Elsőre az talált be a szélről bemozogva, aki nemrég visszaszerezte elveszett diákigazolványát, a második gólt pedig átlövésből szerezte az, aki az elmúlt hétvégét szülőföldjén töltötte.

Lehengerlésről ezúttal nem lehetett szó, hiszen a vezetést birtokló csapat egy egészen picit visszaállt az előny tudatában, a másik alakulat pedig talán a közjáték hatására is igen lelkesen vetette bele magát a küzdelembe, nem szándékom megnevezni, főként melyik szőke hátvéd hiúsított meg sok akciót.

Az a csapat, amelyikről inkább tisztem írni, voltaképpen négy csatárt küldött pályára, akik közül egyedül az szokott védekező poszton is játszani, akinek családja nemrégiben költözött, mellé többnyire legidősebb játékosunk húzódott vissza. Sajnos a „kisantant” tagjai, ha nem is olyan gyakran, mint korábban, néha most is elöl felejtették magukat, márpedig szükség volt rájuk hátul is, hiszen a másik csapat is vezetett akciókat, leginkább annak a jól cselező játékosnak a révén, aki rendszerint a csapat vezére szokott lenni. Egy megpattanó lövés utat is talált magának az ellenfél leghátul álló játékosának hálójába, így félideig már mindkét csapat szerzett gólt.

Sok veszélyes lövést láthatott a közönség

Valószínűleg sok szilveszteri bakiparádéban szerepelhetne az a jelenet, amikor a gondolatok becsomagolójának beadása után az a játékos, aki hagyományosan minden meccsen lő egy-két kapufát, egymás után háromszor fejelte keresztlécre a labdát, ami onnan kétszer a nevezett játékos elé, végül harmadszor már a játéktéren kívülre pattant.
Egy-egy szabálytalan vagy annak vélt eset után némely játékosok heves reklamálásba kezdtek, több páros összeszólalkozott, legélesebb, tettlegességig végül nem fajuló, de azzal fenyegető helyzetek akkor alakultak ki, amikor az egyik csatár a másik csapat kapusának kezei közül rúgta ki a labdát, illetve a második félidőben amikor az egyik csapat leghevesebb vérmérsékletű játékosa becsúszva-elcsúszva rúgta föl a másik csapat azelőtt is sokat beszélő játékosát. A szemlélőnek néha az volt az érzése, hogy igencsak szükség lett volna arra a játékosra, akinek legtöbb testvére van.

A védelem jó teljesítményére is szükség volt

Különösen a klubtörténet legeredményesebb focistája volt elemében, három gólja, és számtalan jó megmozdulása mellett legalább három gólpasszt is jegyzett, ezek közül sokáig emlékezetes marad az, amikor az egész pályát átívelése után a nyelvmentor szakirányt képviselő résztvevő közelről, kapásból szerzett gólt. Szükség is volt a házi filozófusunk jó teljesítményér, hiszen az a játékos, aki az A-ligában is játszik, a félidő elején pályát váltott, nélküle pedig hagyományosan bizonytalan a csapat. A legjobb játékos a másik csapatból, akinek szeretném a csapatképek miatt elkérni az emailcímét, mert a citromailes nem működik, ismerőskereső honlapokon nem találtam meg, viszont erősen gyanítom, hogy ezt hamarosan olvasni fogja; szintén villogott, az első embert gyakran ki tudta cselezni, egy alkalommal pedig a teljes védelmen átkígyózott, pontosan 183 centi magas őrzője az utolsó pillanatban tudta megfosztani őt a labdától.

Az utolsó percekben leginkább az a játékos, aki tavaly az utolsó fordulóban védett egy másik csapatban, és a labda rendszerinti szállítója próbálkoztak leginkább a góllövéssel, utóbbinak egy jól eltalált lövéssel sikerült is.

Ezzel a mérkőzés végeredménye 8-1, vagy 1-8 lett, amivel az egyik csapat a többi meccs eredményétől függően valószínűleg a szezon előtt nem várt magasságokba, azaz a negyedik helyre érkezik be a forduló után. Persze matematikailag elképzelhető lenne előrébbi helyezés is (második forduló…) de egy hobbiból focizó baráti társaságtól ez a helyezés nagyon szép teljesítmény.

Egyik csapat – Másik csapat 1-8

   kezdő: aki levelezésben áll az ÉS-sel – aki a legjobb stílusú leveleket írja a csapat levlistájára; aki különösen kedveli Rakovszky Zsuzsa prózáját; akinek már jelent meg verseskötete; aki lehet, hogy benne lesz a márciusi Apokrifben

   csere: aki cangával szokott jönni; aki gyakran kezd csereként, tehát biztosan nem nagy játékos; aki késve érkezett

   gól: aki nemrég beszökött Párizsba 4; a hamburgermániás 3; akit elkísért a kedvese, a testvére és a szobatára