2010. november 21., vasárnap

Felemás dicsőség

Ha csapatkapitányunk továbbra is viselni akarja a B-liga leglelkesebb kapitányának kijáró címet, igencsak szorosra kell húznia a gatyamadzagot, hiszen a Gruppetto elnök-vezérigazgatója tényleg minden elképzelhetőt megtesz csapatáért. Ennek egy mozzanata, hogy emléktárgyakkal ajándékozzák meg aktuális ellenfeleiket. Büszkék vagyunk arra, hogy a nyolcadik fordulóban mi voltunk az elsők akik ezt legalább egy fényképes emléklappal viszonozni tudtuk. Reméljük, az ilyen gesztusok is hozzájárulnak a bajnokság csapatai közötti kapcsolat fejlődéséhez és az általános jó légkörhöz a pályák körül.
Hanem a pályán már nem jutott hely a szimbolikus gesztusoknak, istenesen egymásnak esett a két gárda. A mi fiaink sérülés és egyéb elfoglaltságok miatt némileg nem teljes létszámmal, de erős kezdőcsapattal és két cserével tudtak kiállni (A kezdőcsapat három tagja azonos volt azokkal, akik a gólyakupán 2-2-t játszottak mostani ellenfelünkkel). Mint kiderült szükség is volt erre, mivel alsóházi ellenfelünk igencsak megdolgoztatott bennünket. Talán mi kezdtük jobban a mérkőzést, de fölényünk nem volt akkora, mint vártuk volna, és nem is sikerült előnyt szerezni. Mintha fejünkbe szállt volna a táblázatban a két csapat közötti különbség, és a túlzott önbizalom, ebben a dekoncentrált állapotban pedig az utolsó passzok rendre elakadtak az ellenfél védelmében.
Sajnos nemhogy előnybe nem kerültünk, hanem a félidő közepén ellenfelünk talált be Fehér hálójába. És ha még csak ennyi lett volna a baj… Merthogy egy szépen kijátszott akció végén megszerezték második, nem sokkal később pedig harmadik góljukat is. A második félidő elején 0-3-ra égtünk egy gyengébbnek tartott újonc csapat ellen! Tisztára, mint a Ladányi elleni meccsen, csapatkapitányunk ott sem volt, és ott is gyorsan masszív hátrányba kerültünk, és végül ott is feltámadtunk.
Elsősorban védelmünk szorult átszervezésre, ezért a második félidőben több lehetőség jutott Petykónak, illetve Erdeinek a védekezésről néha megfeledkező Tinkó kárára. Főként Erdei hozott új erőt a csapatba, rengeteg labdát szerzett, és Hlavacskával ketten jól mozgatták hátulról a támadásokat.
Ha nem is kerültünk egy csapásra hatalmas fölénybe, de érezni lehetett, hogy ez a mérkőzés még nincs lefutva, és nem elérhetetlen álom a pontszerzés. Több kihagyott helyzet után Ángyán okos beadásából Palágyi a hálóba passzolt, ezzel pedig sok gátlás szabadult fel a csapatban, hiába voltunk ekkor még hátrányban, akár még gálázás is lehetett volna belőle. Nem sokkal később Palágyi takarásból csavart a hosszú sarokba egy labdát, majd Hlavacska is feliratkozott a góllövőlistára egy jó helyzetfelismerés következményeként megeresztett lövéssel.
Mindkét csapat a győztes gólért támadott, bármit is írjon rólunk az ELTEOnline "szakírója", a mi játékunkban sem a védekezés dominál, és nem azért játsznuk, hogy kevés gólt kapjunk, hanem hogy sokat lőjünk. Hogy ez a gyakorlatban is így legyen, arról ki más gondoskodhatott volna, mint Palágyi. Harmadik góljával már nálunk volt az előny, és ha újabb gólok szerzésére nem is futotta erőnkből, arra még igen, hogy ezt a vékony előnyt megőrizzük a lefújásig.
A mutatott játékra túlzás lenne büszkének lennünk, talán a koncentráció és a meccs komolyan vétele sem volt maximális. Ennek ellenére begyűjtöttük a három pontot, amivel átmenetileg, a legkeményebb meccsek előtt felkapaszkodtunk a másodosztály képzeletbeli dobogójára, és így megfeledkezhetünk a kisebb hibákról.
Kozelito Tél - Gruppetto 4-3
   kezdő: Fehér - Ángyán, Erdei, Palágyi, Tinkó
   csere: Hlavacska, Petykó
   gól: Palágyi 3, Hlavacska

4 megjegyzés:

  1. Köszönjük a méltató szavakat, az emléklapot és gratulálunk!

    https://sites.google.com/site/gruppettobolcseszfoci/home/8-fordulo

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Azt hittem, a csapattársam Andris regisztrált be. Megtiszteltetésnek érzem, hogy látogatsz minket!
    Ránéztem a honlapotokra, igen alapos munka! nem akarod kirakatni a linket a bajnokság honlapjára?

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Ne viccelj! Egy szépen megszerkesztett blog, jó stílusban írva. Amit én írok az maximum távirati stílusú tudósítás. Szóval öröm a szemnek ilyet olvasni. Kirakni nem jutott eszembe, mert nem is láttam, hogy lehet. Még szeretném megtölteni tartalommal, ez így egyenlőre csak egy belső statisztikai célokat szolgál.

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Az is jóval több mint ami az átlagcsékák csapatainak van:)
    ha írsz egyet a szervezőnek, biztos szívesen kirakja.

    VálaszTörlés