2012. szeptember 22., szombat

Idény eleji forma


Hiába mozgattunk meg minden követ azért, hogy ebben a szezonban a mérkőzések nagy részére erős kezdővel és két cserével érkezzünk, hiába szegtük meg egyik íratlan szabályunkat, miszerint csak magyar szakosokat nevezünk a Kozelitó Télbe, a nyitómeccsre mégis csak kevesen jöttünk össze. Nyitrai sérülés, Vaderna, Kapitány és Petykó családi teendők, Paholics pedig meccsütközés miatt volt kénytelen kihagyni a szezon első mérkőzését. Így aztán a Tyukász – Tinkó, Hlavacska A., – Palágyi, Hlavacska T. kezdőt egy beugróval, Szántai Tamással erősítettük meg – aki csapatunk történelmében nem először öltötte magára a sárga mezt.
Bizony jól jött volna legalább még egy csere, ugyanis ellenfelünk, ősi riválisunk, a HajCsatok volt, akikről nem csak azt tudtuk, hogy igen összeszokottak és nevükhöz híven nagy küzdök, hanem azt is, hogy komolyan vették a nyári alapozást – ami rólunk sajnos nem mondható el.
Ennek ellenére a mérkőzés első perceiben mutatott játékunkon a fent leírt apró kellemetlenségek nem hagytak nyomot, jól támadtunk, jól védekeztünk, ellenfelünket sikerült a kapujukhoz szögezni, melynek hamar meg is lett az eredménye: Palágyinak sikerült lefülelnie egy passzt a HajCsatok hatosánál, kiugratta a mellette érkező Hlavacska Tamást, aki a kivetődő kapus mellett a hálóba gurította a labdát (1-0). A következő percekben előnyünket kettőre is növelhettük volna, Hlavacska András keresztpasszából Palágyi került helyzetbe, akinek sajnos ezt nem sikerült gólra váltania, lövése a kapufán csattant. Ezek után ellenfelünk is kezdett magára találni, jól járatták a labdát, néhány akciót is kidolgoztak, a gólt azonban nem ebből, hanem bedobásból szerezték, ami csak azért bosszantó, mert sem az éppen védekező Szántai Tamás, sem kapusunk nem volt tisztában vele, hogy az oldalvonalon távozó labdát így is játékba lehet hozni (1-1). A bekapott gól kicsit visszafogta csapatunkat, melyet Szongoth fiai ki is használtak és előnyüket 2-1-re növelték. Bár a nyári kihagyás ekkor már meglátszani rajtunk, úgy látszik azonban hátrányban mindig magunkhoz térünk kicsit, megint sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, aminek meg is lett az eredménye, Hlavacska T. kiszorított helyzetből a léc alá vágta második gólunkat (2-2). A döntetlennel meg is elégedtünk volna a félidőre, ám az igeik nem voltak kegyesek hozzánk. Ellenfelünk egyik kiugratásánál az egész meccsen nagyot küzdő Tinkónak ugyan sikerült belekapni a labdába, ám irányítani már nem tudta, így az a mellette futó csatár mellé pattant, aki büntetett (2-3). A szünetben szusszantunk egy kicsit, és a második játékrészt nem is kezdtük rosszul, sokat járattuk a labdát, több jó egyéni próbálkozás is volt, beszorítottuk ellenfelünket, de végül valahol mindig porszem került a gépezetbe, egy rossz passzon, túl hosszúra sikeredett kiugratáson, pontatlan lövésen elcsúsztak próbálkozásaink. Nem úgy a HajCsatoké, akik leginkább kontrákkal operáltak, mely meg is hozta gyümölcsét, és egy emberelőnyös helyzetben kettőre növelték a különbséget (2-4). Dicséretünkre legyen mondva, hogy ettől sem zuhantunk össze, és először egy Szántai Tamás – Hlavacska András kényszerítőből szerzett gólt az előbbi játékos (3-4), majd rögtön utána egy Tinkó beadásból meglőtte harmadik – s csapata negyedik – gólját Hlavacska Tamás is (4-4).
A beállt eredménynek köszönhetően az utolsó percekben igazi nyílt sisakos játék alakult ki, mind a két csapat többet kockáztatott, egy-egy akció érdekében feladta szervezett védelmét. Mi talán egy kicsit jobban akartuk a győzelmet, több rizikót vállaltunk, ám ahogy az lenni szokott ez végül visszafelé sült el. Egy, a hatosunk előtt megszerzett labdával Hlavacska András indult meg nagy lendülettel, mellyel talán a kapuig mehetett volna, a félpályán azonban elhagyta a labdát, s az ellentámadásból ismét gólt kaptunk (4-5), majd nem sokkal később kinyílt védelmünket megint átjátszotta az ellenfél (4-6). Bár ekkor már tényleg csak egy-két perc lehetett hátra a mérkőzésből, fiaink mozgósították utolsó tartalékaikat, melyből Szántai Tamás egyéni akciója után újabb gól született (5-6). A hosszabbítás másodperceiben még az egyenlítésre is megadatott a lehetőség, Tinkó Máté betett labdáját a csapatkapitány készítette le testvérének, aki hét méterről szabadon lőhetett, de sajnos nem tudta becsapni a kapust.
A szezonkezdés tehát nem úgy sült el, ahogy terveztük, a szezon eleji forma meglátszott a társaságon. Ugyanakkor ez a meccs remélhetőleg elég volt ahhoz, hogy lerázzuk a nyári rozsdát – sőt szükséges is, hogy így legyen, mivel jövő héten a Kopa az ellenfelünk.

Kozelitó Tél – HajCsatok 5-6
kezdő: Tyukász – Tinkó, Hlavacska A., Palágyi, Hlavacska T.
csere: Szántai
gól: Hlavacska T. 3, Szántai 2

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése