2012. szeptember 22., szombat

Nyárutó


Akik figyelemmel kísérték kis csapatunk sorsát az utóbbi időben azok tudják, hogy bizony komoly változások történtek a Kozelitó háza táján. Játékosállományunk megcsappant: két alapító tagunk, Fehér Renátó és Görög Dániel játékáról külföldi tartózkodásuk miatt a szezon első felében mindenképpen le kell mondanunk. Az előbbi személyében rövid időre egy biztos kezű hálóőrnek mondtunk búcsút, kinek nem csak Grosicst idéző bravúrjai, hanem kifogyhatatlan buzdításai is hiányozni fognak; az utóbbi távolléte pedig nem csak azért sajnálatos, mert egy legendás technikájú, játékintelligenciájáról messze földön híres támadót kell nélkülöznünk, hanem azért is, mert az ő hiányával magyarázható az oldalvonal mellett epekedő széplányok számának csökkenése. S ha ez még nem volna elég, Görög egy másik kitölthetetlen űrt is maga után hagyott: nevezetesen a csapatkapitány szerepkörét.
Bőven akadt hát teendője a vezetőségnek a nyári felkészülési időszakban. A csapatkapitányi problémában végül kényszermegoldás született, jobb híján Hlavacska András köteles betölteni ezt a szerepkört, kinek első intézkedései a létszámprobléma orvoslását vették célba. Ennek eredményeként az átigazolási szezonban két új játékossal bővült a csapatlétszám: Tyukász Péterrel, egy kiváló és rutinos kapussal, ill. Kapitány Gáborral, a SoHó nevű tiszavirág életű rock banda volt frontemberével.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése