Nekünk Mohács kell

Ezek az utolsó fordulók lassan legendássá lesznek, illetve kérni fogjuk a szervezőknél, hogy a bajnokságot utolsó fordulók nélkül szervezzék meg.
A keretösszeállítás és a mentális felkészülés úgy tűnt, jól sikerült, persze jól is néznénk ki, ha a bajnoki döntőre bajok lennének a csapat mentális állapotával. Szokott keretünk harcra készen, Paholiccsal ebben a szezonban először kiegészülve várta a találkozót. A helyszínen az is kiderült, hogy majdnem mindenki nekünk szurkol, az ellenfél nyilván nem, de az elvben semleges csapatok sorban járultak hozzánk jóindulatukról biztosítani.
Terveink szerint pedig fegyelmezett védekezésre kellett építenünk, nem elrohanni, és nem alkalmat adni az ellenfélnek arra, hogy lekontrázhasson, tudván, hogy ha egyszer előnybe kerülnek, akkor borzasztó nehéz lesz magunk javára fordítani az állást. Hiszen márciusban már tapasztaltuk.

Itt épp mögénk kerültek

A gyakorlati megvalósítás? Eleinte kicsit köhögni látszott, az első tíz percben éppenséggel nem sokat birtokoltuk a labdát, ez még összeférhető lett volna terveinkkel, ha kontrázhatunk, de erre nem nyílt mód, ráadásul a visszahúzódás vagy letámadás között sem tudtunk határozott választást tenni. Fehér kétszer nagyot védett, aztán amikor a félidő közepén már éppen úgy tűnt, hogy átvesszük a játék irányítását, akkor egy középtávoli lövés kikötött a kapunkban.
Erre megráztuk magunkat, és egy szépen kijátszott akció végén Palágyi hatalmas kapufát lőtt. Azonban az magyarázatra szorulna, hogy miért kellett egy bő fél félidőt várni arra egy bajnoki döntőben, hogy a csapat felpörögjön a meccsritmusra. Utólag az sem biztos, hogy szerencsésen sült el, hogy három cserével álltunk ki, hiszen utoljára szeptemberben, a Túlerő ellen volt három cserénk, azóta pedig nagyon is megszoktuk az egy- vagy kétcserés felállást, és most így néha szanaszét cserélgettük a mezőnybeli csapatot. Továbbá ha már a mi csapatunk átlagéletkora húsz évvel alacsonyabb az ellenfélnél, akkor legalább kísérletet tehettünk volna a futómennyiség növelésére, hátha legalább abban föléjük tudunk nőni.

Tóth operál

Persze lehetne azt írni, hogy voltak helyzeteink, mert valóban voltak, de azt is megszoktuk már, hogy a mi helyzetkihasználásunk sosem jó, ezért annyi, hogy voltak helyzeteink, még semmit nem jelent, a "voltak helyzeteink" körülbelül a "voltak passzaink"-kal egyenértékű. Utólag nagy vita tárgyát képezte, hogy mennyire játszottunk rosszul ezen a meccsen. Nyilván egy alsóházi csapatot a mai teljesítményünkkel is magabiztosan vertünk volna, tehát nem játszottunk kifejezetten rosszul, de egy bajnoki döntőre ennél egyértelműen és a meccs közben is érezhetően több kellett volna. Egy vékony közepes teljesítmény pedig a bajnokság legjobban védekező csapata ellen bajosan lehet elég.
A második félidő közepén minden gyengeségünk ellenére sikerült egyenlítenünk, Hlavacska A. baloldali beadását Paholics lőtte a hálóba, és felcsillant a remény, hogy fordítani tudunk, vagy ha nem, legalább a büntetőpárbajig eljutunk.
A kulcsmomentum a meccs vége előtt öt perccel érkezett el: Hlavacska András főzte be még a mi térfelünkön az addig előremerészkedő utolsó védőt, és csak a kapus által őrzött kapu felé iramodott volna. Azonban ekkor a labda nyomában felbukkant Tinkó, és két játékosunk egymást zavarta meg, a tiszta ziccer helyett így végül egy gyenge távoli lövést tudtunk végül kihozni. Az ellenakcióból pedig, bár mindenki visszaért, a csatár mégis le tudott fordulni, és éles szögből leadott lövésével pont megtalálta azt az ezredmilliméteres rést, ahol elfér a labda védőnk lába, a kapusunk keze, és a kapufa belső éle között.

Egy lövés, ezúttal fölé

Egy perccel később Tóth látványosan visszahúzta az ellenfél csatárát, amiért kétperces kiállításban részesült. Ezt sikerült kibekkelnünk újabb gól nélkül, sőt lövésig is eljutottunk, de akkor is értékes percek fogytak el. A legvégére pedig még a kapusunkat is lehoztuk, hogy egy ötödik mezőnyjátékos játszhasson a helyén, és hogy hátha sikerül egyenlíteni. Közel jártunk hozzá, Hlavacska Tamásnak is volt egy veszélyes lövése, Palágyi pedig az utolsó akcióból éles szögből lőtt a rövid kapufára, de sajnos onnan kifelé pattant.
A vége tehát 1-2 lett, ezzel az ezüstérmet szereztük meg, a csapatkapitányi kommüniké szerint sokat ettünk azért, hogy érmet szerezzünk, és sokat tettünk azért is, hogy ne legyen fényesebb az a bizonyos érem. Rendkívül bosszantó, hogy negyedik éve szenvedünk egygólos vereséget a bajnokság utolsó fordulójában. Kétszer bronzról, kétszer aranyról maradunk le miatta, valószínűleg mentális okok lehetnek a háttérben, amin túl kellene lépnünk.
Állítólag majd lesz olyan pillanat is, amikor örülni fogunk az ezüstnek is.
Jövőre pedig az A ligában próbálunk szerencsét. Hátha ott bajnokok leszünk...


Kozelito Tél - Kedd Este 1-2
   kapu: Fehér
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi, Paholics, Tinkó, Tóth
   gól: Paholics

A dolgok rendeződnek

A bajnokság végének közeledtével egyre nő a tét, fiaink most például az elődöntőben vehettek részt, és előzetesen elárulhatjuk, hogy a következő héten még nagyobb meccsük lesz, túl azon persze hogy a múlt heti negyeddöntő sem volt semmi.
A keretösszeállítás során kiderült, hogy az egy napon elintézendő két meccs közül az elsőn rendes keretünkkel leszünk, ám a másodikon felborul a rend, ezért célszerű lenne az elsőt rendesen meghajtani, és lehetőleg előnybe kerülni, hogy a visszavágón egy iksz körüli eredménnyek bebiztosíthassuk a továbbjutást.

Fehér véd, amin Kapitány láthatólag nagyon meglepődik

Ami a fogadkozást illeti, nem volt alaptalan, mert látszott, hogy erős mentális állapotban van a csapat. Az elején persze kóstolgatással kezdődött az összecsapás, de amint a kötelező köröket lefutottuk, Hlavacska Tamás egy átvétel után a hálóba lőtte Kapitány passzát, és előnyben is voltunk. Alig pár perccel később a legszebb napjait idézően küzdő Palágyi ugratta ki középen Hlavacska Andrást, aki amúgy Petykó módra kétkapufás gólt szerzett. Ezket azért érdemes kiemelni, mert jubileumi találatok voltak, Tamás 150., András 100. gólját szerezte a csapat színeiben.
A gólok mellett a csapatmunkát és a rendkívül fegyelmezett védekezést kell kiemelni. Az ellenfél ragyogó támadási potenciálja ellenére alig-lig jutott el lövésig, a távoli ágyúzások pedig elkerülték a kapunkat.
Félidőben nagyon fogadkoztunk, hogy csak így tovább, poénból elhangzott az is, hogy a második félidőben is rúgunk kettőt, és akkor már jók is vagyunk. De a lényeg az, hogy folytattuk a jó játékot, és uraltuk a pályát- Szokásunk szerint a helyzetkihasználás elmaradt a maximálistól, kimaradt néhány olyan helyzet, amit bizony illett volna belőni, de ez egyben a mezőnymunka dícsérete is, hogy sikerült nagy helyzeteket kialakítanunk.
Aztán összejött az a bizonyos két gól is, a félidő második felében, mindkétszer Kapitány főszereplésével. Először saját térfelünk bal oldaláról indulva ment el mindenki mellett, és lőtte ki a hosszú alsót, majd az ellendél térfelének közepén csapott le egy elhagyott labdára, eltolta a kapus mellett, középre adása után pedig Hlavacska Tamásnak arra is volt ideje, hogy labdaátvétel után még megnézze, merre is van az üres kapu, mielőtt begurította volna.
Összességében tehát minden elvárást felülmúlva nagyon okos, nagyon összeszedett játékkal behúztuk a győzelmet, és mellé egy olyan gólarányt, ami szinte biztossá tette a továbbjutást.
A két meccs közti szünetben Fehér és Tinkó félmagasan el, helyettük Porkoláb érkezett, kicsit tartalékosabbak lettünk tehát. De bíztunk magunkban, úgy vettük észre, hogy az ellenfélnél elkezdett válságos lenni a hangulat a vereség után, arra jutottunk, tehát hogy ha a rendkívül erős kezdőcsapat tudja folytatni azt a szervezett játékot, amit az első meccsen láthatjuk, akkor tíz-tizenöt perc eredményes bekkelés, vagy esetleg ha újabb gólt szereznénk kontrából, az végleg eldöntené a két csapat közti mentális hadviselést, és akár még gálameccs is lehetne a vége. Bé variáns, ha kapunk egy-két gólt attól az ellenfél nyilván vérszemet kapna, és nagyon kemény lehetne a vége, erre azt találtuk ki, hogy akkor majd a sztratoszféra és a troposzféra határára rugdossuk a labdákat el (az hozzávetőleg tízezer méteres magasságot jelent). Nem így lett, de ettől nem lettünk férfiasabbak.
Az első tíz percre még mondhatjuk, hogy elment, mert ha nem is mi birtokoltuk a labdát, legalább sikerült úgy megszállni a saját kilencesünket, hogy ne kapjunk gólokat. Aztán negyed óra játék után kaptunk egy gólt, valami bohózatba illőt, közvetlen közelről bekotorva. Innentől kezdve a játékunk színvonala valami elképesztően leromlott, és sajnos úgy is maradt a meccs végéig.

A középpontban Palágyi és Nobilis küzdelme

Ekkora szintű teljesítmény változást még egyik hónapról a másikra is nehéz lenne elképzelni, nemhogy egyik meccsről a másikra, mindössze 45 perc szünettel. Amikor a második félidő közepén átlövésből beszedtük a második gólt, éreztük, hogy itt bizony nagyon nagy a baj, és valamit sürgősen újítani kéne. Hogy az emberfogás mitől nem sikerült, és miért szaporodtak el a pontatlan passzok és egyéb rossz döntések, azt se nem értjük, de büszkék sem vagyunk rá, illetve arra is keressük a választ, hogy mégis miért tudott az ellenfél sorozatosan létszámfölényes helyzeteket kialakítani, ha egyszer az eredmény még mindig nekünk kedvezett, ergó ha négyen beállunk a hatosra bekkelni, nekünk még az is jó lett volna.
Kevés örömünk egyike, hogy Hlavacska Tamás sok közül egy ziccert azért bevert, összetettben tehát egy ideig megint három góllal mentünk, na de nem sokáig, mert a hátralevő kevés időben is képesek voltunk még két gólt kapni. Nagyon szoros volt a vége, ha még egyet kapunk, akkor már büntetők következtek volna, de ezt valahogy el tudtuk kerülni. A végén tehét 4-1-es verséggel 5-4-es összesítettbeli győzelemmel, egyáltalán nem simán, de mégis bejutottunk a döntőbe.
Talán nem kell külön mondanunk, hogy a jövő heti, Kedd Este elleni döntő fennállásunk eddigi legnagyobb sikerét hozhatja el.

Kozelito Tél - Hajcsatok 4-0
   kapu: Fehér
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Kapitány, Palágyi, Tinkó
   gól: Hlavacska T. 2, Hlavacska A., Kapitány

Kozelito Tél - Hajcsatok 1-4
   kapu: Porkoláb
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Kapitány, Palágyi
   gól: Hlavacska T.

A B szint helyett

Tűzött a nap aznap Budapesten. (Azok a júniusi maradéknapok) Mi meg a Bandó elleni visszavágóra készültünk. Ez a kora délutáni időpont és a gumireszelék miatt fekete pálya nem túl focistabarát, annyira meleg volt a talaj, hogy a sportcipő talpát simán átégette, és akkor már a felsőbb rétegekbe is sugározta a hőt annyira, hogy futás nélkül is seggig leizzadt mindenki aki a pályára ment. És ezen még focizni kellett volna.
A keret majdnem a szokásos volt, Tóth helyén ezúttal Kapitánnyal, aki a meccs komolyságát átérezve nedves turbánt kötött a fejére.
A kezdés éppen nem olyan volt, amilyenre terveztük, a második passzból már sikerült eladni a labdát, amit az ellenfél három másodperc múlva átívelt a mi térfelünkre. A védőnk és a kapusunk valószínűleg egymásra várt, de a labdára nem mozdult senki, a csatár meg nem várt senkire, és a hálónkba lőtt. A 3-2-es első meccs után tehát máris egálra álltunk.
Mit lehetett tenni, küzdöttünk-hajtottunk,  kidolgoztunk néhány helyzetet, amiket sorban kihagytunk. A legnagyobb az volt, amikor Hlavacska Tamás kényszerítőzött Palágyival, ziccerben is találta magát, de még egyel tovább tette, ahol Tinkó érkezett, de nem pont a lábára érkezett a labda így egy kapufát tudtunk összehozni a dologból.
Sokadik próbára aztán mégis összejött az egyenlítés: Kapitány kissé nehezen értelmezhető ívelésére Görög és Hlavacska Tamás együtt érkezett, és nem tudták egymást annyira zavarni, hogy utóbbi játékos egy átvétel és egy csel után be ne vegye a kapu rövid sarkát.
A félidőt 1-1-el fogadtuk, és szaporán fogadkoztunk, hogy jobbak leszünk, és megnyerjük. Sajnos azonban továbbra is magas, sőt egyre fokozódó hibaszázalékkal játszottunk. Támadásban ez pár helyzet, köztük egy ketten-csak-a-kapussal-szemben ziccer elpuskázásával jártak. Védekezésben pedig meg se közelítettük a múlt héten hozott szintet, nagyon csúnya csapatszintű helyezkedési hibák után öt percen belül két gólt kaptunk, és ezzel tíz perccel a vége előtt kiesésre álltunk.
Szerencsére tudtunk újítani. Hlavacska Tamás öccsével való kényszerítőzés után ugyanúgy köszönt be, mint legszebb napjaiban. Ezzel tizenegyespárbajra állt az összetett, és úgy is maradt vagy öt percig, mire a pártatlan nézők már el is kezdték kérdezgetni, hogy kik lennének a rúgó játékosaink, de inkább lerendeztük még a rendes játékidőben. Gyors kontrák után Kapitány és ismét Hlavacska Tamás is betalált, a végén 4-3-ra nyertünk.
Nem mondhatjuk tehát, hogy izgalmak nélkül, de végül teljesen megérdemelten és kettős győzelemmel jutottunk túl egy korábbi A-ligás csapaton. Ezzel egyrészt bejutottunk az elődöntőbe, másrészt ha hihetők azok a pletykák, hogy jövőre 4-6 csapat megy fel az A-ligába, akkor finoman jeleztük mindenki számára, hogy mi is méltók lennénk rá.
Kozelito Tél - Bandó Karesz 4-3
   kapu: Fehér
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Kapitány, Palágyi, Tinkó
   gól: Hlavacska T. 3, Kapitány