Nekünk Mohács kell

Ezek az utolsó fordulók lassan legendássá lesznek, illetve kérni fogjuk a szervezőknél, hogy a bajnokságot utolsó fordulók nélkül szervezzék meg.
A keretösszeállítás és a mentális felkészülés úgy tűnt, jól sikerült, persze jól is néznénk ki, ha a bajnoki döntőre bajok lennének a csapat mentális állapotával. Szokott keretünk harcra készen, Paholiccsal ebben a szezonban először kiegészülve várta a találkozót. A helyszínen az is kiderült, hogy majdnem mindenki nekünk szurkol, az ellenfél nyilván nem, de az elvben semleges csapatok sorban járultak hozzánk jóindulatukról biztosítani.
Terveink szerint pedig fegyelmezett védekezésre kellett építenünk, nem elrohanni, és nem alkalmat adni az ellenfélnek arra, hogy lekontrázhasson, tudván, hogy ha egyszer előnybe kerülnek, akkor borzasztó nehéz lesz magunk javára fordítani az állást. Hiszen márciusban már tapasztaltuk.

Itt épp mögénk kerültek

A gyakorlati megvalósítás? Eleinte kicsit köhögni látszott, az első tíz percben éppenséggel nem sokat birtokoltuk a labdát, ez még összeférhető lett volna terveinkkel, ha kontrázhatunk, de erre nem nyílt mód, ráadásul a visszahúzódás vagy letámadás között sem tudtunk határozott választást tenni. Fehér kétszer nagyot védett, aztán amikor a félidő közepén már éppen úgy tűnt, hogy átvesszük a játék irányítását, akkor egy középtávoli lövés kikötött a kapunkban.
Erre megráztuk magunkat, és egy szépen kijátszott akció végén Palágyi hatalmas kapufát lőtt. Azonban az magyarázatra szorulna, hogy miért kellett egy bő fél félidőt várni arra egy bajnoki döntőben, hogy a csapat felpörögjön a meccsritmusra. Utólag az sem biztos, hogy szerencsésen sült el, hogy három cserével álltunk ki, hiszen utoljára szeptemberben, a Túlerő ellen volt három cserénk, azóta pedig nagyon is megszoktuk az egy- vagy kétcserés felállást, és most így néha szanaszét cserélgettük a mezőnybeli csapatot. Továbbá ha már a mi csapatunk átlagéletkora húsz évvel alacsonyabb az ellenfélnél, akkor legalább kísérletet tehettünk volna a futómennyiség növelésére, hátha legalább abban föléjük tudunk nőni.

Tóth operál

Persze lehetne azt írni, hogy voltak helyzeteink, mert valóban voltak, de azt is megszoktuk már, hogy a mi helyzetkihasználásunk sosem jó, ezért annyi, hogy voltak helyzeteink, még semmit nem jelent, a "voltak helyzeteink" körülbelül a "voltak passzaink"-kal egyenértékű. Utólag nagy vita tárgyát képezte, hogy mennyire játszottunk rosszul ezen a meccsen. Nyilván egy alsóházi csapatot a mai teljesítményünkkel is magabiztosan vertünk volna, tehát nem játszottunk kifejezetten rosszul, de egy bajnoki döntőre ennél egyértelműen és a meccs közben is érezhetően több kellett volna. Egy vékony közepes teljesítmény pedig a bajnokság legjobban védekező csapata ellen bajosan lehet elég.
A második félidő közepén minden gyengeségünk ellenére sikerült egyenlítenünk, Hlavacska A. baloldali beadását Paholics lőtte a hálóba, és felcsillant a remény, hogy fordítani tudunk, vagy ha nem, legalább a büntetőpárbajig eljutunk.
A kulcsmomentum a meccs vége előtt öt perccel érkezett el: Hlavacska András főzte be még a mi térfelünkön az addig előremerészkedő utolsó védőt, és csak a kapus által őrzött kapu felé iramodott volna. Azonban ekkor a labda nyomában felbukkant Tinkó, és két játékosunk egymást zavarta meg, a tiszta ziccer helyett így végül egy gyenge távoli lövést tudtunk végül kihozni. Az ellenakcióból pedig, bár mindenki visszaért, a csatár mégis le tudott fordulni, és éles szögből leadott lövésével pont megtalálta azt az ezredmilliméteres rést, ahol elfér a labda védőnk lába, a kapusunk keze, és a kapufa belső éle között.

Egy lövés, ezúttal fölé

Egy perccel később Tóth látványosan visszahúzta az ellenfél csatárát, amiért kétperces kiállításban részesült. Ezt sikerült kibekkelnünk újabb gól nélkül, sőt lövésig is eljutottunk, de akkor is értékes percek fogytak el. A legvégére pedig még a kapusunkat is lehoztuk, hogy egy ötödik mezőnyjátékos játszhasson a helyén, és hogy hátha sikerül egyenlíteni. Közel jártunk hozzá, Hlavacska Tamásnak is volt egy veszélyes lövése, Palágyi pedig az utolsó akcióból éles szögből lőtt a rövid kapufára, de sajnos onnan kifelé pattant.
A vége tehát 1-2 lett, ezzel az ezüstérmet szereztük meg, a csapatkapitányi kommüniké szerint sokat ettünk azért, hogy érmet szerezzünk, és sokat tettünk azért is, hogy ne legyen fényesebb az a bizonyos érem. Rendkívül bosszantó, hogy negyedik éve szenvedünk egygólos vereséget a bajnokság utolsó fordulójában. Kétszer bronzról, kétszer aranyról maradunk le miatta, valószínűleg mentális okok lehetnek a háttérben, amin túl kellene lépnünk.
Állítólag majd lesz olyan pillanat is, amikor örülni fogunk az ezüstnek is.
Jövőre pedig az A ligában próbálunk szerencsét. Hátha ott bajnokok leszünk...


Kozelito Tél - Kedd Este 1-2
   kapu: Fehér
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi, Paholics, Tinkó, Tóth
   gól: Paholics