Az élet kegyetlenségéből adódóan kevés híján ott folytattuk, ahol tavasszal abbahagytuk. Nagy fogadkozások után ugyanis ismét csere nélkül voltunk meg, éppenhogy valahogy, a tavalyi keménymagból, de az sem teljesen. A meccs is ilyen volt, neve szerint derbi, de az ellenfél teljesen kicserélődött, a kapuson kívül senkit nem ismertünk.
Indulhatott volna jól is, mezőnyben nem annyira voltunk szarok, aztán mégse lett jó. Valami átlövés beakadt a kapunkba kb. öt perc alatt máris hátrányban voltunk. Próbálkoztunk, próbálkoztunk, nevezzük közepesnek a csapat labdabirtoklásban nyújtott teljesítményét, meg a futómennyiséget is. Utóbbira persze részben mentség a csere nélküli állapot.
Hanem még az első félidő végén szögletből helyezkedésünk csődjeként gólt kaptunk, szögletből, hatoson belülről, legalább három játékosunk közeléből.
A félidei 0-2-es állás tehát sok reménnyel nem kecsegtetett, főleg hogy ilyenkor még el is szoktunk fáradni. Hanem miután az első néhány percet túléltük valahogy, megérkezett Nagy, egyik új igazolásunk, aki pontos akart volna lenni, viszont nem lévén rutinja, félreértette, hogy hol van a meccs. Na de ha már itt volt, akkor gyorsan feljött és új lendületet hozott a csapatjátékba, aminek valamelyes eredménye is lett pl. veszélyesség terén.
Mindjárt lőttünk is egy gólt, Palágyi révén, Palágyi úgyis az első gólok mestere, aki általában minden meccsen pontosan egy gólt lő, hát most is megtette, balszélen kísérte a támadást, a középen érkezőkön túlcsorgott a labda, ő meg szélről visszalőtte a megüresedő kapuba.
Ezután ismét kaptunk egy gólt, de már megéreztük a vér ízét... Nagy kapott kiugratást, a hatoson éppen egy érintésre volt ideje, de ez elég volt, hogy a kivetődő kapus alatt elgurítsa a labdát, ami gyök kettő mínusz egy kilométer per órás sebességgel éppen elgurult a hálóig. Nem sokkal később ugyanő lőtt közelről de kifacsart helyzetből kapufát, a kifelé pattanó labdát viszont a hátvéd a gólvonalon túlra sodorta. Ezt öngólnak is hívhatnák, de némi jóindulattal és a támadójáték pozitív diszkriminációjával adjuk Nagynak, aki így bemutatkozó meccsén negyed óra alatt duplázott.
A végén a győzelem is majdnem meglett, tanárian kijátszott akció végén Porkoláb passza után Hlavacska (akinek többé nem kell a keresztnevét megjelölni a cikkben) lőhetett, ám fölé ment. Sebaj, olyan nincs, hogy minden helyzet bemenjen. Azt is meg kell említeni, hogy a második félidőben igen sok meleg helyzet volt a mi kapunk előtt, a kapufának és Tinkónak elég sokat köszönhetünk, volt legalább 2-3 olyan eset, amikor a szerencsével semmi esetre sem perelhettünk volna, ha gólt kapunk.
Meg kell említeni, hogy egészen borzalmas passzolási hatékonysággal dolgoztunk, még amúgy technikás játékosaink is. Ez szintén a tavaszi botrányos szereplést idézi, és valamilyen módon javítani kell rajta.
A döntetlent kétféleképpen lehet értékelni, de legyünk optimisták. Emlegessük fel például azt, hogy most egyetlen meccsen szereztünk annyi pontot, mint tavasszak tízen.
A héten sokadik próbára sikerült elérni Hlavacska Tamást, aki bejelentette, hogy tényleg visszavonul, és legfeljebb vész-vész-tartalékként számoljunk vele. Komoly érvágás ez, mióta állandó csapattag, mindig ő volt a gólkirály, visszavonulásakor egészen pontosan 150 meccsen egészen pontosan 200 gól áll neve mellet az örökstatisztikában. Talán jelzésértékű, hogy mezét Nagy Dani örökölte...
Kozelito Tél - Hajcsatok 3-3
kapu: Tinkó
mezőny: Görög, Hlavacska A., Nagy, Palágyi, Porkoláb M.
gól: Nagy 2, Palágyi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése