2016. szeptember 22., csütörtök

Huuúuúúúuuúúúúuuú

Ez a nap is eljött :)
Megjelent a Bölécsz Bajnokság A ligájának sorsolása 2016 őszére, és ebben ismét, ahogy a rend kívánja, ott láthatjuk a Kozelito Tél nevét. Illetve nem azt, hanem valami Közelítőt, akik még mindig nem mi vagyunk, de legalább hasonlít.
Időközben volt egy második edzőmeccsünk is, de azt sem tekintjük hivatalos meccsnek, így csak mint tapasztalatról beszélünk, hát valamennyit azzal is ment előre a játékunk.
A kapubeli váltásról már volt szó. Mezőnyjátékosaink közül Hlavacska Tamás köddé vált, semmit nem lehet róla tudni, igazából létezéséről sem. Reméljük, még életben van. A szapora próbajátékosaink közül Makai Máté, Nagy Dániel és Purosz Leonidasz kapott szerződést. Előbbi játékost a bölcsészliga rajongói az Erika kedvenceiből ismerhetik, illetve védelmünket erősítheti; utóbbi két játékos direktben az íróválogatottból érkezett, feladatuk pedig a gólszerzés lesz.
Sok jót várunk a szzontól, persze rengeteg kérdés van, de ha sikerül tisztes létszámban eljárogatni meccsekre könnyen történetünk legjobb helyezését érhetjük el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése