2016. november 19., szombat

Ilyenünk még nem volt

Gondoltuk, a Torpedo ellen olyan eredményt érünk el, amilyet ebben a szezonban még nem. Ez megfelelőnek is látszott, mert olyan összeállításban kellett pályára lépnünk, amilyenben még soha, és emberi számítás szerint a jövőben sem soha. Kellemes meglepetés viszont, hogy a péntek esti számításhoz képest midössze egyel voltunk kevesebben.
A meccs a mi fölényünkkel kezdődött, az első öt percben két vagy három ziccerünk volt, sajnos a kapus mindegyiket kiszedte. A továbbiakban, mondjuk úgy, már kevésbé volt egyértelmű a fölényünk. Fogjuk az összeszokatalanságra, de a csapatjátékunk nem volt annyira olajozott és kreatív, mint ahogy az egy listavezetőtől elvárható. Még ennél is nagyobb baj, hogy a félidő végefelé gólt kaptunk, igen szerencsétlenül, oldalrúgás után a labda kétszer jött vissza a blokkról, harmadikra valahogy a lábak alatt sunyin begurult a kapunkba.
A második félidőben futnunk kellett az eredmény után, vagy futnunk kellett volna, az átállás védekezés és támadás között általában lassabban ment a kelleténél, így gyakorlatilag végig létszámhátrányban voltunk. Azért volt néhány helyzetünk, a gólhoz legközelebb talán akkor jártunk, amikor Tinkó beadássszerű lövése valakin megpattanva a gólvonal előtt pattogott végig, sajnos előtte és nem mögötte. A végén kinyíltunk, párszor lekontráztak minket, de legalább az újabb gólokat megúsztuk.
Mentségnek annyit mondhatunk, hogy ilyen eredményünk, tudniillik vereség még nem volt. Ja meg, hogy tessék még gyorsan, frissítés előt leszkrínsotolni a bajnokság honlapját, amíg még az áll ott, hogy a Kozelito Tél két pont előnnyel vezeti az A-ligát.
Kozelito Tél - Torpedo 0-1
   kapu: Tóth M.
   mezőny: Görög, Purosz, Seltsam, Szőllőssy, Tinkó
   gól: -

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése