2016. december 17., szombat

Még egyszer lent

Újabb kegyetlenségekkel szembesültünk. Bár mezőnyben egész tűrhetően megvoltunk, kapusainkat mind nélkülözni kellett, vészmegoldásként Seltsamot állítottuk be a ketrecbe. Viszont olyan jók voltunk, hogy eszünkbe nem jutott volna, hogy akár pont nélkül maradhatnánk.
A meccs alaphangját az első félidő közepén, az első cserék lezajlása után Görög adta meg, aki Hlavacska nagyszerű passzát csak a kapussal szemben vehette át, és akkor már be is gurította. Mivel az utána következő percek rohamait sikerrel kivédekeztük, még az is felmerült, hogy akár ezzel az egy góllal nyerhetünk 1-0-ra. Persze ez távol állt a realitástól, többek között azért is, mert még a félidő vége előtt kaptunk is két gólt.
A második félidő első két perce pedig valahogy úgy zajlott, ahogy leghorrorisztikusabb álmainkban sem vártuk volna. Két perc alatt három gólt kaptunk, ezzel pedig a nagy félidei fogadkozás után el is vesztettük a meccset. Az okokat azóta vizsgáljuk. Nem elkerülhető tényező, hogy ellenfelünk nagyon okosan és gyorsan támadott le minket, a felfelé vezető passzsávokat lezárták, hátsó embereink így szorult helyzetbe kerültek. De persze mi is kétségtelenül sokkal többet tehettünk volna azért, hogy a csapatrészek ne kerüljenek ilyen távol egymástól, illetve hogy ne szórjunk el labdákat ilyen könnyen a saját térfelünkön.
5-1-nél inkább a kiütéses vereség tűnt valószínűnek. És ha még azt is leírjuk, hogy ártalmatlan helyzetben védőnk lába alatt átcsúszott egy passz, a mögötte álló csatár meg belőtte a hatodikat, akkor már elkezdenénk nézegetni a csillárt meg a lámpaoszlopot, hogy vajon melyikre akasszuk fel magunkat.
Na de azért szép dolgok is voltak, ha a vereséget már nem is tudtuk elkerülni, annak megalázó voltán faragtunk egy kicsit. A félidő közepén kontrából Purosz jutott helyzethez a jobb szélen, és valahogy átpasszírozta a labdát a kapuson. A meccs végén pedig Palágyi szerezte meg a szezon első fejesgólját, Purosz átívelése után.
Hát zárjuk így rövidre, eléggé kikaptunk, ennek leegyszerűsítve két okát látjuk, az egyik hogy az ellenfél jó volt, a másik, hogy mi meg nem voltunk jók. A felsőházi helyekért folyó küzdelemben nagy bajba kerültünk, a tavaszi első fordulóban a listavezető Bozsikot kellene megvernünk ahhoz hogy a top6-ba kerüljünk. Talán a téli szünetben sikerül rendet rakni a fejekben.
Kozelito Tél - Bandó Karesz 3-7
   kapu: Seltsam
   mezőny: Erdei G., Görög, Hlavacska A., Palágyi, Porkoláb M., Purosz
   gól: Görög, Purosz, Palágyi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése