Mi lesz a cím?

Ez a különleges nap is eljött, a tavalyi bajnok Bozsikkal, akarjuk mondani, Homokozóval mérhettük össze tudásunkat. A keret a mát hetivel kísértetiesen sok hasonlatosságot mutatott, és az előző hetekben azt is láttuk, hogy ez a keret csodákra képes így elvárásaink most is magasak voltak.
Azt is kikísérleteztük, hogy a három Máté közül Makainak célszerű feljebb lépnie, hogy a szervezésből is ki tudja venni a részét, így három elvbeni csatár szorult a kispadra. Játékfelfogásunk ennek megfelelően a védekezésre koncentrált, annyi mentségünk lehet, hogy azt legalább hatékonyan. A védelem tengelyét alkotó kollégák magasiskolát adtak a megelőző szerelésekből, és így a teljes első félidőt sikerült mezőnyjátékkal, gól és különös esemény nélkül eltölteni.
A második félidőben fokozódott a nyomás a kapunkon. El kellett ismernünk, hogy nem véletlenül lett bajnok ellenfelünk a tavalyi szezonban, tudatosságban és a megfelelő technikai megoldások kiválasztásában eddigi ellenfeleink közül ők voltak a legjobbak. Helyzetet mégis inkább akkor tudtak kialakítani, ha mi hibáztunk, és sajnos néha megtettük, a saját kapunk előtt finom körömpasszokkal sikerült talán háromszor helyzetet teremtenünk csatáraiknak, akik viszont megtették azt a szívességet, hogy mellélődözték ezeket a helyzeteket.
A ki nem kényszerített hibák ellenére azért védelmünk mégis dícséretet érdemel, mert a liga egyik ha ugyan nem a legjobb támadósora nem tudott átjátszani minket. Az érem másik oldala, hogy mi sem tudtunk mit kezdeni az ő letámadós taktikájukkal, a második félidőben már csak rövid szakaszokra birtokoltuk a labdát, a helyzetek kialakítása pedig elég messze volt.
Ez egy jó küzdős gól nélküli döntetlent vázolna fel, egy pici eltéréssel a tervekhez. Lajos bácsit már éppen meg akartuk dícsérni, mert úgy tűnt, a nyáron kialaudta magát, és ebben a szezonban sokkal koncentráltabban követi az eseményeket, aztán novemberre beüthetett mégis valami őszi fáradtság. Sorban ítéltetettek ellenünk szabadrúgások, némelyiket nem értjük, milyen alappal, vagy a tavalyi bajnoki cím miatt leejt a nagycsapatnak a pálya, vagy a rózsaszín mez kulturális konnotációival jár együtt, hogy ha valaki sírni kezd, mert a mi játékosunk mozgása által generált légörvények összeborzolják a haját; akkor azt le kell fújni szabadrúgásnak. Mindenesetre csapatunk történetében példátlan módon eljutottunk odáig, hogy a második félidőben hat szabálytalanságot követtünk el szabadrúgást fújtak ellenünk, ami "kisbüntetővel", tízméteressel jár együtt. A kisbüntető a keresztlécről lefelé pattant, és nem is lett volna gól, ám kapusunk popsijáról visszafelé pattanva valahogy szerencsétlenül a gólvonal mögé csorgott a labda. A hálóig már nem is ért el. És okolhatnánk balszerencsénket, ami a gólban sokszorosan közrejátszott, bár akkor azt is hozzá kell tenni, hogy a játék képe alapján nem meglepő, hogy hátrányba kerültünk, és korábban mellettünk volt a szerencse abban, hogy annyi lövés kerülte el kapunkat.
Még körülbelül három perc volt hátra, amiben persze mindent megpróbáltunk, egy nagy helyzetet ki is dolgoztunk, de értékesíteni nem sikerült, így ezúttal pont nélkül kellett távoznunk. Annyi vigaszunk legaláb lehet, hogy az elmúlt hetekben játékunk, elsősorban védekezésünk elkezdett összeállni, amit ha tartani tudunk, akkor nagy baj nem lehet.
Kozelito Tél - Homokozó Club de Futbol 0-1
   kapu: Fehér
   mezőny: Ehrenberger, Görög, Kovács, Makai, Palágyi, Porkoláb M., Tinkó
   gól: -