2018. május 13., vasárnap

A régi tűz

Előző heti győzelmünk után felfrissült a vérkeringés tagjainkban és pezsegni éreztük azt a régi tüzet. Össze is jöttünk szép számmal, annyian, hogy a selejtet kiszórtuk, és három cserével a napsütés és a várható fizikai párharcok ellenére is bizakodva vártuk a mérkőzést.
Nem úgy indultak a dolgok, ahogy terveztük, mindjárt az első percben kaptunk egy gólt, jobb oldalon eljött egy ember akitől annyira megjöttünk, hogy a balon üresen hagytuk a másikat, aki büntetett. Ennek fatális következményei lehettek volna, hiszen ha van olyan csapat, aki ellen nem akarjuk hátrányban indítani a meccset, az a Torpedo. De a játékunk nem omlott össze, sőt, ahogy bemelegedtünk egyre több szép és ígéretes megmozdulásunk volt, helyzeteink is voltak, ezek azért elég sokáig kimaradoztak. Egy hatosról megítélt szabadrúgást is sikerült elszórakozunk. A félidő közepén aztán kijátszottunk egy helyzetet szépen, amire Tinkó érkezett a hosszún és kiegyenlített, ezzel üzenve a kritikusoknak, hogy miért nem ő vállalta a kaput. A félidőben még egy kapufánk volt Hlavacska András révén, meg néhány helyzetünk, meg néhány bosszantó hibánk.
A meccs egészét tekintve azért nekünk volt több lehetőségünk, és amikor éppen nem nálunk volt a labda, azt is tudtuk kontrollálni. Ellenfeleink hosszú indításait egész jól hatástalanítottuk, azokból most nem volt baj. A két legnagyobb helyzetünk Hlavacska Tamás és Sánta előtt adódtak, sajnálhatjuk, hogy ezeket nem értékesítettük. Mert sajnos azért voltak hibáink, és egy szögletnél elkövetett emberfogási hanyagság révén hagytuk előnybe kerülni az ellenfelet.
Ekkor már csak néhány perc volt hátra, de nem adtuk fel, és Hlavacska Tamás meglőtte a szokásos gólját, nem is kell részletezni, úgy nézett ki, mint a korábbi kétszáz. Két perc volt hátra még, döntetlen állásnál még egyszer egymásnak feszülhettek a csapatok. Gólkirályunk előtt volt még egy helyzet, lövését azonban fogta a kapus, és a kontrával el tudott jönni az ellenfél, a létszámelőnyös helyzetet pedig gólra is váltották. Annyi de annyi ilyen meccs volt már, hogy az utolsó percben becummantott góllal veszítünk... de most volt még egy kártyánk: egy heveny módon kiérdemelt időn túli szögletre Hlavacska András érkezett középen, és akkor már szépen lazán sarokkal gurított egy kötényt a kapusnak, ezzel az utolsó perc utolsó támadásában kiegyenlítettünk.
A kaput alkalmilag elvállaló Porkoláb utólag arról panaszkodott, hogy alig volt dolga. További ünnepi alkalmak, hogy Zsinka először öltötte magára a csapat sárga mezét, illetve most ünnepeltük meg Hlavacska András múltkori kétszázas jubilálását.

Kozelito Tél - Torpedo 3-3
   kapu: Porkoláb M.
   mezőny: Benedek, Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi, Sánta, Tinkó, Zsinka
   gól: Tinkó, Hlavacska T., Hlavacska A.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése