Igen nagy kegyetlenség az élettől hogy szombaton, egy elvbeni szünnapon, pillanatnyi helyzet szerinti munkanapon, melyen ugyan mi nem dolgoztunk a szó klasszikus értelmében, mégis korán fel kellett kelnünk és felfokozott fizikai aktivitást kellett végeznünk. Így elmerengve azon, hogy a szombat elvileg szünnap, hálánkat fejezzük ki annak, aki életét áldozta fel azért, hogy a világ, ahogy általában, úgy szombatokon is létezzen. A munkanappá lényegülés kegyetlenségén nyolcan tudtuk túltenni magunkat, így elvileg egész jól, közel ideális helyzetben várhattuk a meccset.
Az első percek máris meggyőzhettek minket arról, hogy ez a meccs más mint a többi, itt van iram, van igazi küzdelem, és a ligának egyik legkompetensebb csapata áll velünk szemben. De olyan szépen beszéltünk egymás lelkére meccs előtt, és annyira betartottuk a sportemberi életmódot az elmúlt napokban, hogy fel tudtuk venni a hajtós ritmust. Az első gólt is mi szereztük, Kántor használta ki, hogy az ellenfélnél mezőnyjátékos áll a kapuban. Ezt hamar hagytuk döntetlenre módosulni, miután elszórtunk egy labdát hátul. De ekkor megint megszereztük a vezetést, fogalmazzunk úgy, hogy Porkoláb lövése a védőt érintve került a hálóba, és a támadó focit díjazva a mi játékosunknak adjuk a gólt.
Utólag könnyen okoskodva arra jutottunk, hogy itt kellett volna visszaállni, és fegyelmezett védekezéssel lehoztuk volna simára a meccset. A vezetés boldog pillanata tényleg csak pillanatokig tartott, hiszen rövidesen két gólt kaptunk, egy könnyen elkerülhetőt, meg egy olyat, amire azt mondjuk, hogy van ilyen, nem tudunk vele mit csinálni.
A második félidő elején újabb gólt kaptunk, és főként az volt demoralizáló, hogy négyből három gólt abból szedtünk be, hogy a hátsó embereink felelőtlenül elszórják a labdát. Talán ez a mentális hidegzuhany is hozzájárult, hogy dekoncentrálttá váltunk és beszedtünk még két gólt, elértük a 2-6-os állást 2-1-es vezetésről.
Ám ezzel még nem volt vége, összeszedtük magunkat, vagy az ellenfél vált kényelmessé, és elkezdtek jönni a helyzetek. Sokat kihagytunk, és fájdalmas volt tapasztalni, hogy a hatosról, vagy közelebbről nem hozzuk meg azokat a döntéseket, amit a játék dinamikája góllal honorálna, hanem fennakadunk vagy egy kétséges megoldáson, vagy a kapus valamely végtagján. És az is fájdalmas, hogy évek óta majdnem minden meccs után azzal jövünk le a pályáról, hogy gyenge volt a helyzetkihasználásunk, és ebben konstans semmi változás nincs - és most nem azért sírunk hogy legyen minden helyzetből gól, mert olyan nincs, de a tiszta ziccereket vagy 3-1 elleni szituációkat tényleg illene nagyobb százalékban értékesíteni.
A második félidő második felében aztán elkezdtük berúgni a helyzeteket; először Palágyi gyömöszölte át a labdát valahogy a kapuson, majd később Kántor és Porkoláb lőttek jó nagy bombagólokat. Az utolsó percben az egyenlítésért támadtunk, a pontot jelentő találatot azonban már nem volt időnk bevinni. Az a hajtás, ahogy a végén szorossá tudtuk tenni a meccset, különösen szomorúvá teszi az addig elkövetett hibákat, hiszen azok nélkül elérhető lett volna a pontszerzés.
Kozelito Tél - KRE Főnixek 5-6
kapu: Mozol
mezőny: Barna, Görög, Kántor, Palágyi, Porkoláb, Szerényi, Tinkó
gól: Kántor 2, Porkoláb 2, Palágyi
Helyreigazítás: A cikk első változatában tévesen felcseréltük a lőtt gólok számát a csapatoknál. A valós, és a szöveg prózai részével összhangban álló végeredmény 5-6.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése