2018. december 15., szombat

Magyaros

Az élet kegyetlensége folytán az alapszakasz utolsó fordulójában  az A-ligás rutinnal rendelkező Bandó Karesz ellen menthettük volna meg becsületünket. A keretkialakítás tűrhetően sikerült, kis késéssel bár de meglettünk három cserével, és személyi állomány terén is igen erősnek tűntünk.
Jól kezdtünk, hamarabb melegedtünk be, Görög kapufája jelezte, hogy aktívak vagyunk, majd a félidő közepén megszereztük a vezetést: Tóth beadására Makai érkezett, első lövését védte a kapus, másodjára viszont már a hálóba sodorta a labdát. Az előnyt nem sikerült megtartani, még a félidő vége előtt fordított az ellenfél, kis területen érvényesíteni tudták ragyogó technikai képzettségüket, amire nem volt ellenszerünk. Még egy veszélyes pillanat volt a kapunk előtt, melyet Hlavacska királygábori magabiztossággal oldott meg azzal, hogy saját kapufánkra fejelte a labdát.
Némi gyürkőzés után a második félidőben a klub történetében először büntetőhöz jutottunk hatoson belüli kezezésért. A jogosság kérdésében majd a videofelvételek alapján foglalunk állást. A mérkőzés nem volt durva, de a büntetőn túl egy-egy sárga lapot is begyűjtöttek a csapatok. A feszültség eme késleltetése után jegyezzük fel, hogy a büntetőt Tóth gólra váltotta.
Döntetlen állásnál újra háromesélyessé vált a találkozó, de csak rövid ideig, mert elég csúnya rövidzárlatba futottunk bele, három perc alatt négy gólt kaptunk, mind a négyet könnyen elkerülhető hibákból. Sajnos amíg ilyenek vannak, addig tényleg a B liga középmezőny a helyünk; illetve ilyen ellenfél ellen ekkora védelmi hibák nem maradnak megtorlatlanul.
A rövidzárlattal a három pont sorsa eldőlt, már csak annyi volt hátra, hogy még egyet szépítsünk: Hlavacska lépegetett két-három védő között a labdával előbb az oldalvonal, aztán az alapvonal mellett, végül felértek a társak, a beadást Tinkó a hatosról a léc alá vágta csapatbeli századik gólját. Így alakult ki a szép magyaros végeredmény, csak sajnos a rossz oldalán vagyunk.
Elég felemás lett az ősz, amit ezzel lezártunk, sok meccsen alulmúltuk elvárásainkat, a kevés öröm egyike, hogy legalább a felsőházba bejutottunk.
Kozelito Tél - Bandó Karesz 3-6
   kapu: Mozol
   mezőny: Görög, Hlavacska, Makai, Pokoláb M., Studniczki, Tinkó, Tóth O.
   gól: Makai, Tóth O., Tinkó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése