Hát ez a nap is eljött: immár tizenharmadik (!) idényünket kezdtük el a Kozelito Tél csapatában, a Bölcsész Liga keretein belül! Nos, valahogy úgy érezhettük magunkat az arcokat fürkészve mind a verőfényes őszi napsütésben, mind az öltözőhelyiségben, mint egykor az általános iskolából elballagó diákok első középiskolai napjukon. Ugyanis minden csapattag ismert korábbról valakit, de garantált volt annak élménye, hogy újakat is látni fog. Hadd ne mondjam, friss igazolásaink közül akadt, aki fogadást kötött a csapatnév eredetére („Látod, mondtam én, hogy az alkohollal van összefüggésben!”), mások különös mendemondákat terjesztettek a távollevő kapitányunk kalandjairól („Egy katolikus liezonjai a kálvinista Rómában”), mindebből pedig egy új érzés az ős-csapattagoknak is jutott: az a szokatlan jókedv, a szorongás nélküli, fecserésző bemelegítés derűje, ami az utóbbi időben, sajnálatos módon, egyáltalán nem volt jellemző a meccs előtti, létszámhiányos perceinkre. Megállapíthattuk, hogy kapusunkkal, az ezért a meccsért egyenesen Tata városából útra kelő Belányi Öcsivel összesen 9 (!), bizony, kilenc futballra éhes ember sorakozott az oldalvonal mellett. Már csak egyetlen kérdés maradt: a pályára lépő külön egyéniségekből, két-három-négy baráti társaságból, vajon ugyanúgy, vagy mindinkább egy közös csapatként jövünk-e majd le a pályáról. Elöljáróban örömmel konstatálhatjuk, hogy mindenki hozzátette a magáét, hogy ez utóbbi történjen.
Aligha mondhatjuk, hogy a KRE Főnixek elleni meccs első pár percei a tapogatózás jegyében teltek. Mire a mérkőzés krónikása csalódottan visszatért a zárt szertárajtók miatt lehetetlen küldetésnek tűnő sajátlabda-felfújásból – végül az előző meccsük után nézőként ottmaradó csapat kölcsönadta az ő lasztijukat, innen is köszönet a gesztusért –, már vezettünk is; a cserejátékosok elmondása szerint egy öngól révén. Amit kívülről aztán látni lehetett, hogy elég tudatosan próbálunk támadófutballt játszani, körbejárattuk és gyorsan előrejátszottuk több alkalommal is a labdát, noha az utolsó passzokba itt-ott olykor hiba csúszott. Szerencsénkre az ellenfél hálóőre mintha az előző napi buliban vagy az öltözőben maradt volna, ismételt bizonytalankodásának köszönhetően már 2-0-ra vezettünk, és innentől sorozatban olyan gólok jöttek, amelyet kombinatív, sokpasszos játék után a friss igazolások szereztek: a régiek közül Kántor és Palágyi, az újaktól Mati kiváló előkészítéseiben Varga, illetve Kozma és Osvald (mindkét Rolandunk) is betalált az első félidő során az ellenfél kapujába. Hozzá kell tennünk, hogy azért az ellenfél néhányszor mögénk tudott kerülni, egyénileg nem mutattak rosszul az ő játékosaik sem, ezért Belányinak is akadt bőven dolga, aki bár a mérkőzés előtt meccshiányra panaszkodott, valójában rendkívül energikusan mozgott, jól irányította hátulról a csapatot, sőt bravúrokat is be kellett mutatnia egy-egy veszélyes ellentámadásnál.
Talán véletlenül alakult így, talán egyénileg mi is jobban elfáradtunk, de inkább fogalmazzuk meg úgy, hogy a külön társaságok is egyre jobban bíztak egymásban, és ez volt az oka annak, hogy az első félidővel ellentétben a másodikban már gyakrabban pörgettük a cseréket, és nem teljes sorcserével operáltunk. A folytatásban viszonylag hamar Kántor is meglőtte a maga első, egyben a csapat ötödik gólját, ezután pedig érezhetően visszavettünk a tempóból. Olyannyira megnyugodtunk, hogy egyrészt gyakrabban szétszakadt a pálya, és többször fennmaradtunk az ellenfél térfelén, másrészt könnyelmű lövésekre és rizikós passzokra is vállalkoztunk, szerencsénkre Belányi tartotta a frontot a rendkívül masszívan védekező Varga segítségével. Végül mégsem az ellenfél szépített, hanem mi lőttük meg egy kontrából a kiütéses győzelmet jelentő hatodik találatot Benkő kapura fordulásából – a krónikás a sok elrontott passzkísérlete után végre pontos hosszú átadással támogatta őt –, így gyakorlatilag kijelenthető, hogy minden egyes játékos gól vagy gólpassz formájában kivette a részét a sikerből, míg újdonsült hálóőrünk végtelen magabiztosságot sugározva húzta le a rolót.
Legyen igaza a kétkedőknek, a közösségi oldalak megmondó embereinek, kommenthuszárjainak stb.: kilenc egyéniség lépett pályára. Ám igazi csapatként jöttünk le onnan, görcsösség nélkül, további sikerekre éhesen. Egyszerűen kiszorítottuk azokat a tényezőket ebből a szép őszi szombat délelőttből, amelyek bármiféle kesergésre adhatnának okot. Utólag azt érzi az ember, mintha csak ezzel a kézzelfogható, közvetlen derűvel volna szabad minden új szezonba belefogni, így, egymást támogatva a jövőbe tekinteni („csak az kerül elém, amit már elhagyok”). Az ígéretes történet a most távol maradókkal kiegészülve szeptember 25-én, reggel 9 órakor folytatódhat majd, a rajtnál beragadó AirXanyi csapata ellen.
Kozelito Tél – KRE Főnixek 6-0
kapu: Belányi
mezőny: Benkő, Kántor, Kozma, Mati, Osvald, Palágyi, Tinkó, Varga
gól: (ismeretlen szerző), Kozma, Osvald, Varga, Kántor, Benkő
TM
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése