A szokásos téli zakó

Valamikor régen, a sorsolást böngészve, még pontszerzési reménnyel kalkuláltunk erre a meccsre, ám a kerethirdetésre ez a remény már elszállt, ugyanis mind kapusaink, mind a házi örökgóllövőlistát vezető Tinkó lemondták a szereplést, és statisztikából az is kiderült, hogy nélküle még soha nem szereztünk pontot. Hogy mégis sok szép pillanatunk legyen a pályán, mozgósítottuk külsős vésztartalékaink közül Amberboyt, így darabra megfelelő számban vettünk részt a találkozón, ahol egyik „ősi” riválisunk volt az ellenfél, akikkel eddig ugyan csak egyszer találkoztunk, de az az egy meccs is elegendő volt ahhoz, hogy revansot akarjunk venni.

A játék képe aztán inkább a gólyakupát idézte, mintsem olyat, ami egy huszáros visszavágást engedne sejtetni. Az első perctől kezdve jobbára mi térfelünkön folyt a játék, és cselben és passzban nagy tudományú ellenfeleink gyakran keltettek zavart védelmünkben, meg is szerezték a vezetést néhány perc játék után. Erre Erdei, Hlavacska előkészítése után egy csattanós kapufával válaszolt, ellenfeleink viszont nem tették meg ugyanezt a szívességet, és Görög bizonytalanságát is kihasználva a félidő közepén már négy-nullára vezettek.

Nem sokszor sikerült eljutnunk az ő kapujukig, a félidő második felében talán Nyitrai lövése jelentette a legnagyobb veszélyt, de azt is hárította a kapus; védelmünk pedig meg-megingott, de sikerült annyira összetömörülni, hogy legalább újabb gólt már ne kapjunk.

A második félidőt is kicsit összeszedettebben kezdtük, jó ideig sikerült elkerülni az újabb beszedett gólt, és néha már az ellenfél térfelére is átmerészkedtünk. Egy ilyen átmerészkedés alkalmával Petykót sikerült középen kiugratni, ő pedig a hatosig vitte a labdát, majd a csapattagok hatalmas örömére laposan a hálóba gurította élete első kozelitós gólját.

Ezzel azonban úgy tűnik, csak felbosszantani sikerült az ellenfelet, akik ekőszeretettel bonyolódtak cselezésbe a kilencesünk táján, és sajnos nem egy alkalommal győztesen jöttek ki belőle, míg a mi játékunk hagyományosan sok passzra épültek volna, jelen esetben azért feltételes módban, mert a sok passz közé sok rossz passz is keveredett, még általában legjobban passzoló csapattagjaink részéről is. Cselezéssel részünkről leginkább Amberboy próbálkozott, sajnálatos módon őt is gyakran elválasztották a játékszertől a gyorsan reagáló ellenfelek. A minden csapatrészben megjelenő pontatlanságoknak pedig újabb bekapott gólok lettek a következményei.

Összesen hetet szedtünk be, annyit, mint tavaly télen is kétszer, és amennyit a szeptemberben is kaptunk zsugáséktól, annyi különbséggel, hogy most lőni is csak egyet sikerült. Egyetlen dolog, amit pozitívumként ki lehet emelni, hogy immáron Petykó is feliratkozott a góllövőlistára.

Kozelito Tél - Zsuga Bonito 1-7

  kezdő: Görög - Erdei, Hlavacska, Nyitrai, Petykó

  csere: Amberboy, Palágyi

  gól: Petykó

Egy elúszott hajó

Nagy reményekkel és a télen aktív összes taggal terveztünk belevágni az ELTE SE-Illyés U19 elleni kiesési rangadóba, már csak azért is, mert a csoportunkban közkeletű vélemények szerint rajtunk kívül az Illyés a legkevésbé erős csapat. A helyszínen némileg módosultak az elvárások, hiszen ketten mégis távolmaradtak, de ez sem volt elég indok, hogy a győzelemről lemondjunk. A taktikai megbeszélésen közfelkiáltással a terület szűkítése és a kombinatív játék mellett döntöttünk, valamint váratlan elemeknek a játékunkba építését is célul tűztük ki, hátha ezzel sikerül megzavarnunk ellenfelünket, akik az ELTEOnline információi szerint a bajnokság kezdete óta erre a meccsre készültek.

Hogy aztán a taktikával volt-e a baj, vagy a kezdőcsapattal, esetleg szimplán csak az öltözőben maradt a csapat, azt utólag nehéz lenne megmondani, mindenesetre mire az első izzadtságcseppek megjelentek a fiúk homlokán, már kétgólos hátrányban voltunk. Két szépen felépített kipasszolt akció, és kétszer üresen érkező ember a hatosunkon belül, és házi újságírónk máris elkezdhette gyűjteni a kifogásokat, amelyekre a csapat dicstelen szereplését kenhetné. Ha lettek volna szurkolóink, itt bizonyára ébresztőt fújtak volna.

Ám a gyors gólokkal induló meccs a következő percekben is sűrűn hozta a gólokat, és ebben már számunkra is termett öröm. Erdei egy távoli és nem védhetetlen lövés átcsúszott a kapus kezei között, ezzel legfrissebben a csapatba épített játékosunk is megszerezte első gólját a Téli Bajnokságban. Sajnos erre rögtön válaszolt az ellen, szintén szerencsés körülmények között, hiszen egy erőtlen lövés Hlavacskán megpattanva csapta be Fehért, ezzel átmenetileg visszaállt a kétgólos különbség, de csak átmenetileg, hiszen szinte még tartott a gólöröm, amikor Palágyi elviharzott a jobb oldalon, középre adását pedig Görög a hosszú sarokba küldte.

Petykó, mint egyszemélyes csatársor

Valamivel nyugodtabb, és gólmentes percek következtek, amit hátrányban lévén némileg sajnáltunk, de legalább újabb gólokat nem kaptunk. Taktikánkat talán valamivel alaposabban is ki lehetett volna dolgozni, hiszen az első félidőben – főleg amíg Palágyi a kispadon ült - nem egyszer az a helyzet állt elő, hogy egyedül Petykó megy fel a támadásokkal, ami néha nem is áll másból, mint egyetlen ívelésből. Szó se róla, egy fejese veszélyes volt, de hogy körülbelül tíz percig az a fejes volt a legveszélyesebb momentuma a csapatnak, az erős kritika.

Örvendetes volt ugyanakkor, hogy a sérülés után lábadozó Hlavacska fitt volt, és végigbírta a negyven percet, nem kevés terhet véve le ezzel csapattársai válláról. Sőt, ha már pályán volt, gólt is szerzett, mégpedig ugyanolyan megpattanó lövéssel, mint amilyennek a saját kapunk előtt is részese volt.

Ezzel tehát 3-3-mal vonulhattunk félidőre, ami már azzal a reménnyel kecsegtetett, hogy a kezdeti elalvás ellenére mégis sikerül pontot szerezni, főleg mivel optimista fej-matematikánkban a rossz kezdés nem számítva 3-1-et produkáltunk, azaz két góllal jobbak voltunk ifjú ellenfeleinknél.

Roham!

Sajnos a gyakorlat nem teljesen egyezett a fej-matekkal, sok cserével felálló ellenfeleink rendesen meghajtották a tempót, és ha a meccskezdeten a túl kevés előremenés volt kritizálható, a második félidőben a hiányos hátrajövés fordult elő néhányszor. Fehérnek is egyre több dolga akadt, de ő legszebb napjait idézve fogta bátran kísérletező ellenfeleink átlövéseit, illetve ziccereit. Egy alkalommal két feketemezes vezette rá a labdát, miközben saját játékos talán még a félpályán sem volt, ám ő az első kísérletet kiütötte, a második emelést pedig földről fekvésből felugorva ütötte szögletre.

Öt-hat perc lehetett hátra, amikor ellenfelünk hozta fel a labdát, a kispad hevesen kiabált Palágyinak, hogy fogja a balszélen üresen sétáló embert, ám ő megállt ott, ahol volt, s tudta is, miért, mert így lefülelhette a felpasszt, elszáguldott, és beverte negyedik gólunkat, azt, amivel először vezettünk a bajnokság során, és mivel már csak percek voltak hátra, felsejlett előttünk a győzelem mámorító képe. Sőt, egy perccel később Hlavacska magánszáma után Tinkó került ziccerbe az ellenfél kapujától alig két-három méterre, és le is ültette a kapust, ám aztán az értékesítés helyett a fekvő kapusba lőtt.

Talán a tavalyi, Kofola elleni meccs végét kellett volna megszívlelnünk, amikor előnybe kerülve kitámadtunk, és majdnem ráfizettünk, mert kissé most is elkapta a túlzó hév a srácokat, amire ezúttal sajnos nem csak majdnem fizettünk rá, hiszen ellenfeleink (pontatlan helyezkedésünket is kihasználva) az utolsó percekben két gólt is berámoltak nekünk. Ezzel elúszott a győzelem, és sorsolásunkat elnézve, ha csak nagy bravúrt el nem érünk, még hetekig növekedhet csapatkapitányunk dosztojevszkiji szakálla.

Kozelito Tél - ELTE SE-Illyés U19 4-5

  kezdő: Fehér - Erdei, Hlavacska, Petykó, Tinkó

  csere: Görög, Palágyi

  gól: Erdei, Görög, Hlavacska, Palágyi

Nem feltartott kezekkel

Képzeljük el azt a csapatot, ahol Hlavacska és Nyitrai a hátvédek, és a két Peti van elöl. Erős, nemde? Akár még kezdőcsapat is lehetne, de hogy magunkhoz képest igen jó összeállítás lenne, az nem kétséges. Nos, a felsorolt urak sérülés és munka miatt hiányoztak, a megmaradt félcsapat pedig igen ziláltan és csökkent győzelmi esélyekkel vette fel a küzdelmet a bombaerős – bajnoki címre is esélyes – Paksi Halászlé ellen.

A meccs előtti kupaktanács az időhúzás és emberfogás módozatai mellett azt tárgyalta részletesen, hogy milyen felállásban lenne legjobb (=legkevésbé rossz) pályára lépni, végül Fehér javaslata bizonyult megszívlelendőnek. Ez körülbelül így hangzott: „Csak ne feltartott kezekkel”. A javaslatot a tagok elfogadták, mégis a gólok számának alacsonyan tartását jelöltük meg elérendő részcélként.

A meccsen képzeletbeli független néző aztán véletlenül sem láthatott egyetlen feltartott kezet sem (hacsak nem Fehér nyújtózott egy magas beadásért), mindez mégis hiábavalónak tűnt részünkről, hiszen Dóczi, az előző kiírás gólkirálya már az első percek után egy átlövésből bevette kapunkat, és hamarosan meg is ismételte ezt a mozdulatot. Az el nem érni kívánt tíz bekapott gólból tehát a játékidő nem egész ötöde alatt már kettőt teljesítettünk, holott nagycsapatok ellen hagyományosan a végefelé szoktunk összezuhanni.

Szerencsére a folytatásban sikerült valamit felcsillantani a tudásunkból, és ellenfelünk tíz-tizenöt méterről megeresztett bombái közül nem mindegyik tette meg azt a szívességet, hogy beakadjon a pipába, így félidőre még nem katasztrofális, 4-2-es hátránnyal vonultunk. Góljainkat Görög és Erdei hozták össze, előbbi gólszerzőként, utóbbi előkészítőként, amennyiben előbb egy megfoghatatlan, kipattanó lövéssel, majd egy hajszálpontos passzal hozta kihagyhatatlan helyzetbe cserejátékosunkat.

Sajnos az idő előrehaladtával egyre erősebben jelentkeztek gyerekbetegségeink, beleértve a mentális és fizikai elfáradást, aminek statisztikai adatokkal megfogható következményei lettek. Ellenfeleink körbelőtték a kaput, húsz centivel szélesebb kapura körülbelül huszonöt gólt értek volna el, illetve kapusunknak is köszönhetünk egyet-s-mást.

Középhátvédként Erdei kulcspozícióban volt, és nem sokszor vitték el mellette a labdát, de a kapunak háttal álló támadók nem tették meg nekünk azt a szívességet, hogy okvetlen cselezésbe bonyolódjanak, hanem a széleken gyakran üresen feltünedező társaikat hozták játékba, akik a játéktér legváratlanabb pontjain tűntek fel, legalábbis a mi játékosaink számára, mert a labda valahogy mindig megtalálta a soron következő pirosmezest.

Kevés arányú labdabirtoklásunk során általában egyből Palágyit kerestük a labdákkal. A nálunk általában egy-másfél fejjel magasabb ellenfelek között az íveléseknek nem sok haszna volt, de ha mégis eljutott előretolt ékünkhöz a labda, képes volt bonyodalmat okozni a védők között. Sajnos gólig nem jutott, ahogy a szokásától eltérően elöl is feltűnő Petykót és a távolról kísérletező Tinkót sem kísérte szerencse, így lőtt góljaink megrekedtek kettőnél, a beszedettek pedig meredek növekedés után kilencnél álltak meg.

Némi optimizmusra adhat okot, hogy a következő két fordulóban valamivel több esély nyílhat a pontszerzésre, főleg ha akkorra a sérültek közül is legalább némelyik felépül.

Kozelito Tél - Paksi Halászlé 2-9

  kezdő: Fehér - Petykó, Erdei, Tinkó - Palágyi

  csere: Görög

  gól: Görög 2

Tízgólnyi romlás egy év alatt

Tavaly emlékezetes meccsen, Ángyán Peti klasszikus mesterötösével 5-0-ra legyőztük a bajnokságban végül második helyre befutó BennFikát, ami azóta is klubunk egyik legnagyobb trófeája (Erről bővebben: http://kozelito.blogspot.com/2010/09/konnyen-szerzett-harom-pont.html). Egybehangzó vélemények szerint tavaly óta nagyon sokat fejlődtünk, így akár az is reális és ideális elvárás lett volna a fiúk felé, hogy ugyanazt az eredményt érjük el, mint egy éve, azonban lejjebb vettük a lécet, és egygólos győzelemmel is maximálisan elégedettek lettünk volna az új év első mérkőzésén.

Persze elfogulatlanul nézve hatalmas bravúr lett volna a pontszerzés a jogász bajnokság egyik élcsapata ellen, akik a játéktudás mellett életkorban, testi erőben és a cserék számában is messze felülmúltak minket.

Tinkó és Hlavacska ezúttal a védelemben

Azonban fűtött minket az egri hősnők lelkesedése, és a jövőbe vetett bizalom, azaz teljes erőbedobással vetettük be magunkat a küzdelembe. Meg is lett az eredménye, hiszen fentebb részletezett előnyeik ellenére a fehér mezes sztárok eleinte nem sokszor veszélyeztették Fehér kapuját. Részünkről sokkal inkább a rombolás volt jellemző, mint az építkezés, tartós labdabirtoklás hiányában nehezen lehetne részletesen kidolgozott taktikáról írni akkor is, ha lett volna, mert a figurák felépítését leginkább a játékosok improvizációja vitte előre. Egy-egy kiimprovizált figura végén még lövésig is eljutottunk, talán Hlavacskáé volt a legveszélyesebb, gólt azonban az se hozott, így az első félidőt lőtt gól nélkül zártuk.

Ellenfelünk sajnos nem tett ugyanígy. Több alkalommal jutottak védelmünk mögé, mégsem legnagyobb helyzeteikkel éltek, hanem egy kapu előtti kavarodásból sarkazott kapunkba a centerük, így félidőben 0-1-et mutatott az eredményjelző tábla.

Helytállást tekintve ott folytattuk a második játékrészben, ahol abbahagytuk, sőt még fokoztuk is: Hlavacska gyorsulta le még a fénysebességet is a jobb oldalon, középre adását pedig Tinkó közelről a hálóba lőtte.

Üres ember a kapufánál... oda a döntetlen

A döntetlen láthatóan felpaprikázta ellenfeleinket, akik bajnokesélyeshez méltó iramot diktáltak. Jellemző, hogy a Bölcsész Bajnokságra ideálisnak tartott két csere most is megvolt, ám a második félidő közepe táján már kezdett kevésnek bizonyulni, és legjobb erőnlétű játékosaink is szíves-örömest eltöltöttek néhány percet a cserepadon. És ha még csak ennyi lett volna a baj! Mert idővel a koncentráltság és futómennyiség is csökkenni kezdett csapaton belül, lásd második és harmadik bekapott gól, amikor az ellenfél centere teljesen egyedül érkezhetett a hatoson belülre.

Fehér (szürkében) sokat röpködött

A kétgólos különbség láttán reméltük, hogy ellenfeleink megnyugodnak, és talán még könnyelműek lesznek, ám ez nem következett be, a mi tartalékaink pedig addigra elfogytak, így a sztárgárda némileg visszavett tempóval is nekik tetsző mértékben tudta növelni a két csapat közti számszerű különbséget. A különbséget csak ideiglenesen tudtuk csökkenteni, midőn Görög szerzett labdát a pálya közepén, a passzával kilépő Palágyit pedig hiába támadta két védő, ő kapura tört, és némi szerencsével a hálóba juttatta a pettyest. Felzárkózni viszont nem sikerült, sőt a hátralevő időben Fehérnek több alkalommal bravúrt kellett bemutatnia, nehogy megalázóvá váljon az eredmény.

A meccs végén kisebb vita alakult ki, hogy 6 vagy 7 gól volt-e a vége, sajnos ebben sportdiplomáciánk alulmaradt (bár a tavalyi 5-0 kireklamálása után ez jelentéktelen tényezőnek tűnik), a hivatalos végeredmény szerint tehát ötgólos vereséget szenvedtünk, akkorát, amekkora diadalt arattunk a két csapat legutóbbi összecsapásán.

Az ELTEOnline úgynevezett szakírójától megint megkaptuk, hogy a védekezésre koncentrálunk, amit visszautasítunk, és tanúul hívunk mindenkit, aki elfogulatlanként látta akár a meccsünket, akár a táblázatot. A kétkedőknek javaslom megtekintésre a harmadik bekapott gólunkról készült videót, ahol látszik, hogy két játékosunk még labdabirtoklás hiányában is csak a támadásra összpontosít; megszívlelendő továbbá, hogy két forduló után olyan csapatoknál is több gólt szereztünk, mint a Zsuga Bonito, vagy a Szigeti Veszedelem.

Kozelito Tél - BennFika 2-7

  kezdő: Fehér - Erdei, Hlavacska, Petykó, Tinkó

  csere: Görög, Palágyi

  gól: Tinkó, Palágyi