Nem feltartott kezekkel

Képzeljük el azt a csapatot, ahol Hlavacska és Nyitrai a hátvédek, és a két Peti van elöl. Erős, nemde? Akár még kezdőcsapat is lehetne, de hogy magunkhoz képest igen jó összeállítás lenne, az nem kétséges. Nos, a felsorolt urak sérülés és munka miatt hiányoztak, a megmaradt félcsapat pedig igen ziláltan és csökkent győzelmi esélyekkel vette fel a küzdelmet a bombaerős – bajnoki címre is esélyes – Paksi Halászlé ellen.

A meccs előtti kupaktanács az időhúzás és emberfogás módozatai mellett azt tárgyalta részletesen, hogy milyen felállásban lenne legjobb (=legkevésbé rossz) pályára lépni, végül Fehér javaslata bizonyult megszívlelendőnek. Ez körülbelül így hangzott: „Csak ne feltartott kezekkel”. A javaslatot a tagok elfogadták, mégis a gólok számának alacsonyan tartását jelöltük meg elérendő részcélként.

A meccsen képzeletbeli független néző aztán véletlenül sem láthatott egyetlen feltartott kezet sem (hacsak nem Fehér nyújtózott egy magas beadásért), mindez mégis hiábavalónak tűnt részünkről, hiszen Dóczi, az előző kiírás gólkirálya már az első percek után egy átlövésből bevette kapunkat, és hamarosan meg is ismételte ezt a mozdulatot. Az el nem érni kívánt tíz bekapott gólból tehát a játékidő nem egész ötöde alatt már kettőt teljesítettünk, holott nagycsapatok ellen hagyományosan a végefelé szoktunk összezuhanni.

Szerencsére a folytatásban sikerült valamit felcsillantani a tudásunkból, és ellenfelünk tíz-tizenöt méterről megeresztett bombái közül nem mindegyik tette meg azt a szívességet, hogy beakadjon a pipába, így félidőre még nem katasztrofális, 4-2-es hátránnyal vonultunk. Góljainkat Görög és Erdei hozták össze, előbbi gólszerzőként, utóbbi előkészítőként, amennyiben előbb egy megfoghatatlan, kipattanó lövéssel, majd egy hajszálpontos passzal hozta kihagyhatatlan helyzetbe cserejátékosunkat.

Sajnos az idő előrehaladtával egyre erősebben jelentkeztek gyerekbetegségeink, beleértve a mentális és fizikai elfáradást, aminek statisztikai adatokkal megfogható következményei lettek. Ellenfeleink körbelőtték a kaput, húsz centivel szélesebb kapura körülbelül huszonöt gólt értek volna el, illetve kapusunknak is köszönhetünk egyet-s-mást.

Középhátvédként Erdei kulcspozícióban volt, és nem sokszor vitték el mellette a labdát, de a kapunak háttal álló támadók nem tették meg nekünk azt a szívességet, hogy okvetlen cselezésbe bonyolódjanak, hanem a széleken gyakran üresen feltünedező társaikat hozták játékba, akik a játéktér legváratlanabb pontjain tűntek fel, legalábbis a mi játékosaink számára, mert a labda valahogy mindig megtalálta a soron következő pirosmezest.

Kevés arányú labdabirtoklásunk során általában egyből Palágyit kerestük a labdákkal. A nálunk általában egy-másfél fejjel magasabb ellenfelek között az íveléseknek nem sok haszna volt, de ha mégis eljutott előretolt ékünkhöz a labda, képes volt bonyodalmat okozni a védők között. Sajnos gólig nem jutott, ahogy a szokásától eltérően elöl is feltűnő Petykót és a távolról kísérletező Tinkót sem kísérte szerencse, így lőtt góljaink megrekedtek kettőnél, a beszedettek pedig meredek növekedés után kilencnél álltak meg.

Némi optimizmusra adhat okot, hogy a következő két fordulóban valamivel több esély nyílhat a pontszerzésre, főleg ha akkorra a sérültek közül is legalább némelyik felépül.

Kozelito Tél - Paksi Halászlé 2-9

  kezdő: Fehér - Petykó, Erdei, Tinkó - Palágyi

  csere: Görög

  gól: Görög 2