2011. április 16., szombat

Lelkiismereti szempontból fontos győzelem

A matematikában bölcsészként egyébként sem hittünk, és miután a Kofola kikapott a Hazafias Népfronttól, matematikailag is biztossá vált felsőházi tagságunk körülbelül másfél órával az alapszakaszbeli utolsó meccsünk előtt. Ettől még véresen komolyan vettük a meccset, hajtással és lehetőleg győzelemmel számoltunk és nem csak azért, mert vissza akartunk vágnia a Johanna-kupán elszenvedett vereségért, hanem azért is, hogy megszakítsuk egyre hosszabb és egyre kínosabb nyeretlenségi szériánkat; de korábban kevesebb játéklehetőséget kapó társainknak is ezúttal meg akartuk adni a bizonyítás esélyét.
Remek tollú házi költőink egyike nemrégiben az Athletic Bilbaóval vont minket párhuzamba azalapján, hogy híresen-hírhedten a magyarszakosság a csapatba kerülés gyakorlatilag egyetlen feltétele, míg a spanyol csapatban hagyományosan csak baszk nemzetiségű focisták játszanak. Azóta el is hangzott új játékosaink kapcsán, hogy ők is „baszkok”, tehát játszatnak nálunk.
Bemelegítés során úgy tűnt, hogy ellenféllel nem kell számolnunk, ám néhány sötétruhás srác végül mégis úgy gondolta, hogy kiállnak ellenünk. Mivel négyen voltak mi is vállaltuk, hogy kilométerekre nyúló hosszúságú kispadunk ellenére mi is négyen kezdünk. A három-három elleni mezőnybeli gyürkőzésből, bár nagyon könnyű lett volna elsüllyedni a pozíciós harcban, eredményesen jöttünk ki: mindjárt első akcióink egyikénél Erdei ívelésére Hlavacska András ugrott fel, és bár nem érte el a labdát, ezzel is megzavarta a kapust, aki mellett a labda a hálóba jutott. És ha ez még nem lett volna elég, egy perc múlva Erdei mesterien ugratta ki Palágyit, aki a kapott passz minőségéhez méltóan lőtte ki vele a hosszú sarkot.
Pár perc késéssel aztán megérkezett ellenfelünk ötödik játékosa is, kiegészültek tehát rendes létszámra a csapatok. Valószínűleg nem ettől, de mintha valamivel visszaestünk volna, és a félidő hátralevő bő felében ellenfelünknek is voltak veszélyes akcióik, melyek közül kettő a hálónkig is elért, némelyiket Fehér hatástalanított, míg több igen veszélyes megmozdulás halt el az utolsó passzokon. Szerencsére ellenfelünk góljai között Görög is a hálóba tessékelt egy kipattanó labdát, így szünetre legalább valamekkora előnnyel vonulhattunk.
Fordulás után Tinkó előkészítése után Nyitrai, és Erdei előkészítése után Görög viszonylag gyorsan tettek róla, hogy előnyünk ismét megnyugtatóvá váljon. Mivel ellenfelünk teljesítménye vélhetően fáradtság miatt visszaesett, módunk nyílt saját játékstílusunk szebbik arcát magunkra ölteni, és helyenként igen szép sokpasszos akciókat szövögettünk, illetve mindenkinek bőséges alkalmat adtunk a bizonyításra.
Tinkó kedvéért ellenfelünk kapujának keresztlécéről egy zöldellő ágat lógattunk lefelé és prémiumot ajánlottunk föl annak, aki azt onnan lelövi. Nevezet  játékos is bátran próbálkozott, de nem sikerült onnan lelőnie sem neki, sem a többieknek. Igaz, a többieknek csak azért nem, mert Hlavacska András és Tamás is az alsó sarkokat választották, Palágyi pedig félmagas lövéssel vette be másodjára is a kaput.
Végül tehát nyolc kettőre győztünk, egyúttal azt az igen nagy bravúrt is véghezvittük, hogy hat játékosunk szerzett gólt egy meccsen. Az álmoskönyvek ebből azt a következtetést vélik levonni, hogy csapatunk általánosan jó erőkből áll, sokakra lehet számítani, és nem csak egy-két innnen-onnan összevadászott zsoldos röpíti a csapatunk szekerét.
Ezzel a meccsel az alapszakasz küzdelmei is véget értek. Ugyan a bajnokság honalpján még nem jelentek meg az eredmények, de számításaink szerint huszonhat ponttal a hetedik helyet szereztük meg az alapszakaszban, míg a felsőházba vitt tíz pontunkkal a negyedik helyről folytathatjuk a küzdelmeket. Egyben örülhetünk annak is, hogy a bajnokság kiírása miatt némely botlásunk (Kofola, Retkü) bűnbocsánatot nyert.
Kozelito Tél - Fekete Sereg 8-2
  kezdő: Fehér - Erdei, Hlavacska A., Palágyi
  csere: Görög, Hlavacska T., Nyéki, Nyitrai, Tinkó
  gól: Palágyi 2, Görög 2, Erdei, Nyitrai, Hlavacska A., Hlavacska T.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése