Megint nincs cím

Az utóbbi hetekben fixre lehetett venni, hogy ki az a hét ember, aki ott ember aki megjelenik meccsen, amihez jó esetben Tinkó is csatlakozik, így taktikánk, összeállításunk meccsről-meccsre gyakorlatilag azonos, túl azon, hogy a pályán levők már a megfoganás előtt tisztában vannak egymás gondolataival.  Ezen a meccsen nevezett játékos is megjelent, és hamarosan a kezdőcsapatban találta magát, míg házi gólkirályunk, mint bevetésre váró adu ász a cserepadon kezdett.

Egy pillanat a mezőnyjátékból

Kezdetben többet birtokoltuk a labdát, annak is köszönhetően, hogy ellenfeleink átengedték nekünk a teret, és többször el is jutottunk a kapura lövésig. Ezzel leggyakrabban Hlavacska András próbálkozott, de ezúttal nem alkotott olyan maradandót, mint némely korábbi legendás bombájával. Előnybe kerülés helyett rövid idő alatt háromszor becsődölt mezőnybeli védelmünk, az így kialakult ziccerek közül az elsőt fehér még hárította, a másik kettőnél viszont már kész tények elé volt állítva.
A következőkben is képesek voltunk nagy helyzeteket kialakítani, de Erdei és Hlavacska Tamás hatalmas helyzeténél is menteni tudott ellenfelünk sérülésből visszatérő kapusa. A három csere számtalan taktikai variáció kipróbálására adott alkalmat, és némelyik összeállítás mezőnyben néha még hatékonynak is tűnt, de sajnos egyszer megint rosszul téblábolt védelmünk, aminek a harmadik bekapott gól lett a következménye; hallhatták is védőink, hogy akkor mégis mit nézzenek legyenek oly' kedvesek.
Annyi apró örömünk lehetett, hogy Hlavacska tamás még a félidő előtt meglőtte lassan szokásossá váló védő mellett meghúzós, majd hosszúba bikázós gólját, ami miatt még nem tűnt teljesen reménytelennek a mérkőzés.
A második játékrészben megpróbáltunk a  letámadással is, annyit sikerült elérni, hogy többet volt a labda az ellenfél térfelén, támadásépítésben hozott döntéseink között egyaránt szerepeltek jó, rossz és vitatott döntések (utóbbira klasszikus példa a fejre ívelt bedobás) de hiába, ha ellenfelünk kapusával nem tudtunk elbánni. Illetve hátul is volt egy kis bizonytalanságunk, ami abban nyilvánult meg, hogy amikor az ellenfél csatára üresen (!) lőhetett, a Fehéren lelassuló labdára senki sem érkezett időben, és másodpercekig figyelhette a publikum, hogy a félig már kivédett labda átvánszorog a gólvonalon (1-4). Két perccel később egy ugyanilyen lecsorgó labda okozott gondot, ismét nem érkezett közülünk senki, szerencsénkre a pirosmezes csatár a keresztlécet találta el.

Nem volt megállás, nem is volt pihenő

A hajrában nagyon nyomtunk, mert mi mást is tehettünk volna, de helyzeteinket általában nem koronázta siker. Ez alól az egyetlen kivétel, amikor Hlavacska T. lövése a rövid oldali kapufáról kipattanva a gólvonal előtt gurult végig, mígnem Palágyi a gólvonalon túlra segítette a játékszert. Ez lelkesítőleg hatott, az utolsó öt percet is jól megnyomtuk, de nemhogy kiegyenlíteni, hanem az állást tovább szépíteni sem sikerült az idővel felettébb rutinosan gazdálkodó ellenféllel szemben.
A meccset elemző szindikátus arra a következtetésre jutott, hogy mindössze a védekezéssel és a támadással adódtak gondok a mai meccsen, minden más nagyjából egészében megfelelt. Hogy ezeket a jelentéktelen problémákat mégis hogyan lehetne kiküszöbölni, arról még folynak a viták. Az viszont biztos, hogy a jövő héten nyernünk kell a Folk Boys ellen. A képlet egyszerű: Győzelemmel bejutunk a felsőházba, más eredménnyel nem.
Kozelito Tél - Stadion FC 2-4
   kezdő: Fehér - Erdei, Hlavacska A., Palágyi, Tinkó
   csere: Görög, Hlavacska T., Petykó
   gól: Hlavacska T., Palágyi