"Találjuk el a kaput" - Interjú Palágyi Lászlóval

Mint legutóbb már hírül adtuk, a legutóbbi kupán két csatárunk elérte a százgólos álomhatárt. Ezt Laci tette meg előbb, így most az ő érzéseivel és bölcsességeivel szembesülhet a nyájas olvasó.

Laci és a gól gyakorlatilag szinonimák

Kozelito Tél Blog: Mostantól szólítsalak Százados Úrnak, vagy maradjon a Laci?
Palágyi László: Nos, aki ismeri valamennyire a "politikai" nézeteimet, az sejtheti, hogy nem szimpatizálok semmiféle címzetességgel, főleg, aminek ilyen militáris bukéja van, úgyhogy maradjon csak a Laci, szerintem eléggé kifejező. Egyébként meg több százados is lehetne, akár meccsszámok alapján, és nem lenne szerencsés, ha efféle hierarchia alakulna ki a csapaton belül, így is némileg túlintézményesített a társaság!
KTB: A száz egy olyan szám, amire azt szoktuk mondani, hogy még gombócból is sok, nemhogy gólból. Mi a recept, amivel ennyi találatot érhet el egy csatár a mai válságos időkben?
P. L.: Való igaz, jó meglátás, hogy ez a szám gombócból is meglehetősen soknak számít. A fő recept, hogy az ember támadó legyen, azért védőként nem túl könnyű ilyen magasságokba emelkedni. Egyébként meg mindig arra kell törekedni, hogy ha egy mód van rá, az ember eltalálja a kaput, ezt tudom üzenni a fiataloknak ezekben a válságos időkben.
KTB: Melyik gólodra emlékszel legszívesebben?
P. L.: Ha szabad, és már miért ne lenne szabad [riporter bólogat], akkor kettőt is választanék. Az egyik még a csapat történetének elején esett, amikor a saját kapunktól indulva egy kapufáról kipattanó labdával sikerült végigrohanni a szélen, miközben az ellenfél játékosai sorra elmaradtak mellőlem, ezután pedig sikerült ki is lőni a hosszút még mielőtt az utolsó emberként rám rontó, addig kifejezetten sportszerűtlenül és nagyképűen játszó sporttárs szerelt volna.

Kétszáz gól a képen

A másik a tavalyi Téli Bajnokságban esett, amikor egy szép háromszögelés után Erdei Tomi felpörgetett labdáját sikerült még a levegőben jól eltalálni és a hálóba juttatni, amivel végképp demoralizálni tudtuk az előzőleg esélyesebbnek tartott ellenfelet. Azt talán még senkinek nem árultam el, de a gól krónikájához tartozik, hogy amikor Tomi szép ívesen fölpörgette a labdát, az első gondolatom az volt, hogy "Mi a f***ért kell ezt így cifrázni, b***?!" Aztán persze megbocsátottam. [nevet] KTB: Érzékelhető-e a rivalizálás közted és Hlavacska Tomi között abban hogy ki szerez több gólt? P. L.: Volt egy időszak a csapat történetében, amikor úgy éreztem, én vagyok a gólfelelős, és őszintén szólva nekem elég nagy teher volt ez a szerep, úgyhogy most meg vagyok könnyebbülve, hogy a teljesítményem nincs túlzó hatással az eredményességünkre. De a kérdésre válaszolva, szerintem nálunk semmiféle rivalizálás nincs, több kis- és nagypályás csapatnak voltam már tagja, de ez a közösség egyértelműen a legjobb, amiben valaha szerepeltem, és azt tartom a fő erősségünknek, hogy ez a pályán is megmutatkozik. Sokadlagos kérdés, hogy ki lövi a gólokat, ezzel talán csak egy csapattársam foglalkozik komolyan [itt a riporter szemébe néz]. Visszatérve Hlavacska Tomira, a gyorsaságon kívül mások az erényeink és a gyengeségeink, a játékban betöltött szerepünk is különbözik, úgyhogy fölösleges lenne rivalizálni. És hogy nincs is ilyen versengés, arra ékes példa, hogy 100. gólom előtt a gólpasszt ki mástól, mint Hlavacska Tomitól kaptam. Egyébként pedig nála gólerősebb játékossal én még életemben nem fociztam, úgyhogy részemről különösen botorság lenne a rivalizálás, hiszen minden valószínűség szerint alulmaradnék benne.
KTB: Mit gondolsz, mennyi idei etikus játszani a tanár-diák meccseken azt követően, hogy elhagytad a BTK-t?
P. L.: Értem a finom célzást [mosolyog]. A nyelvészkönyvtárban azért elő-előfordulok, természetesen nem tudok egészen elszakadni. De amíg esetleg vissza nem térek valamikor az ELTE-re, még egy búcsúmeccset megpróbálok kierőszakolni a vezetőségnél.