2014. március 8., szombat

Az első tavaszi győzelem.

A tél elmúlt, de kezdődik a tavaszi szezon, újra itt a Bölcsész Bajnokság, és mi is készen állunk arra, hogy újabb és újabb győzelmeket zsebeljünk be. Az ellenfél régi ismerősünk, a KuKás(z)ok csapata, mi pedig tartalék mezekkel, de első csapatunk keretének valamennyi labdarúgójával vártuk az idénnyitó meccset.
A kora reggeli kezdés sem zavart meg minket, egyáltalán nem álmosan, hanem harapósan játszottunk (persze a szerethetőséget sem elvetve). Alig kellett néhány perc alatt, hogy labda nélküli mozgásokkal széthúzzuk az ellenfél védelmét, Hlavacska A. pedig zseniális labdával találta meg Palágyit, aki a hatosról laposan a hálóba lőtt, majd alig egy perccel később hasonló szereposztásból egy gyors kontra végén megszereztük a második gólt is. Idegesek éppenséggel addig se voltunk, de 2-0-nál explicitté lett, hogy lehetünk nyugodtak játszunk szépen, legjobb tudásunk szerint. Ráadásul ezt még nagyjából meg is sikerült valósítanunk.
A félidőben még két Hlavacska-gólnak örülhettünk testvéries elosztásban, külön kiemelve, hogy András ezúttal nem hátulról kísérte a szögletet, hanem a hatoson belül szambázott, és onnan ért el gólt.
Közben kaptunk egy gólt, és a második félidő elején is lekontráztak minket egyszer, utólag megint keseregtünk, hogy elkerülhető gólokat kaptunk, pedig hát melyik gól nem elkerülhető... Hát talán az általunk rúgott gólok nem elkerülhetőek.
Mindenesetre ma voltak olyan szépen felépített akcióink, amelyekre büszkék lehetünk, és persze sok-sok lövés, és viszonylag tűrhető arányú helyzetkihasználás. Még nem találtuk meg a választ arra a kérdésre, hogy a november-decemberi kissé szétesős csapatjátékunk három hónap szünet alatt hogy tudott ennyit javulni.
Még az is belefért, hogy Görögnek annyi labdát adjunk, amíg egyet végre be nem lő, mert a rajta keresztül eltékozolt négy-öt támadás helyébe percenként tudtunk újakat építeni. Hlavacska Tamás a második félidőben újabb két gólt szerzett, a másodikat a semleges nézők is megtapsolták, mert a gólt megelőző csapatszintű együttmozgás, üres területek megtalálása ritkán látható erényekről tett tanúbizonyságot. De Tóth is meglőtte a maga lassan szokásossá váló felsősarkos pókhálószaggató gólját, a végén pedig Görög másodszorra is letette névjegyét.
Bizakodhatunk tehát saját teljesítményünket tekintve, de az is biztos, hogy a következő két fordulóban a rajtunk kívüli két legjobb csapat ellen minden tudásunkra szükség lesz.
Kozelito Tél - KuKás(z)ok 9-2
   kapu: Fehér
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi, Tinkó, Tóth
   gól: Hlavacska T. 3, Palágyi 2, Görög 2, Hlavacska A., Tóth

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése