Három a magyar igazság

Tavaszi harmadik meccsünk napjának eljöttét hétágra sütő nap és a sátortól megszabadított, szabad ég alatti pálya jelezték. Ennek örömére olyan szép számban jöttünk össze, mint régen. Fehér egy év kihagyás után tért vissza közénk, illetve igazán nem jellemzően három cserével álltunk ki, és bekövetkezett, hogy egyszer végre azon veszekedhettünk, ki játszik többet, és nem azon, hogy ki mehet le pihenni.
Ahogy lenni szokott, az első percekben aludtunk, illetve mondjuk úgy, hogy teret adtunk Fehérnek bizonyítani, hogy még nem felejtett el védeni. Jelentjük, nem felejtett el. Mintegy öt perc után aztán bemelegedtünk, és kezdtek helyzeteink lenni. Legközelebb Hlavacska András járt a gólhoz, amolyan Petykó-módra próbált gólt szerezni, sajnos azonban a kapufa második érintése után kifelé pattant a labda.
A félidő közepén rövid idő alatt felpörögtek az események. Porkoláb ugrott ki egyedül, ütközött a kapussal (=a kapus elgázolta őt), a játékvezető pedig a kapus sikítása miatt megállította a játékot, így hiába állt Palágyi szemben az üres kapuval, illetve hiába szerzett gólt már a sípszó után, az nem került fel az eredményjelzőre. Azóta is vitatott, hogy meg kell-e állítani a játékot abszolút gólhelyzetben olyan játékos sérülésének gyanúja miatt, akinek már nem lenne esélye megakadályozni a gólt. Egy perccel később aztán az ellenfél javára ítélt bedobást a játékvezető, a beadás után pedig gólt szerzett a csatár. Mivel védőink arra számítottak, hogy a bedobás téves volta miatt az ellenfél majd visszaadja a labdát, elengedték a labdát, így könnyű dolga volt a csatárnak, persze igenis felróható, hogy a saját kapunk előterében udvariaskodásra várunk. A játékvezető gólt ítélt, majd miután meggyőztük, hogy mi jöttünk volna bedobással, visszavonta azt. Finoman jelezzük, hogy a szabály betűjének értelmében ha már továbbment a játék, akkor a bedobást nem vonhatta volna vissza, a bedobástól a gólig pedig nem történt szabálytalanság. Hát így lehetett volna 1-1, mégis 0-0-ról folytattuk.
Az elmúlt hetek, vagy talán hónapok tapasztalatához képest elképesztő luxus volt a három csere, mondjuk mehetett volna olajozottabban, hogy aki fáradt az jöjjön is le. Az elmúlt hetekhez képest a játék is összeszedettebb volt, körülbelül ugyanannyi helyzetünk volt, mint ellenfelünknek. Sajnos nem sikerült elkerülni, hogy a Bozsik szerezze meg az első gólt, ellenük pedig elég gyakran ez dönt. Egy szöglet után kis odafigyeléssel vagy kis szerencsével elkerülhető gólt kaptunk, utána pedig már nekünk kellett kétségbeesetten futni az eredmény után.
Voltak helyzeteink, Palágyi és Görög egyszer szépen helyzetbe hozták egymást, ám a csatártárs mindkétszer mellé lőtt; illetve Szőllőssy próbált megélni a védők között, néha részsikerekkel. Az egyenlítés azonban nem sikerült, sőt kontrából az utolsó percben még egy gólt kaptunk.
Szerkesztőségünknek, mintha ugyan nem lenne elég baja egyébként is, az utóbbi hetekben rendszeresen szembesülnie kell a kritikával, miszerint esik a blog színvonala. Az élő szóban elhangzott érvekhez szerkesztőségünk még annyit tud írásban hozzátenni, hogy a blogbejegyzések legnagyobb része eddig is az általunk szerzett gólokról szólt, tavasszal eddig három meccsen egy gólt sikerült lőni, így írni sincs nagyon miről.
Kozelito Tél - Bozsik program 0-2
   kapu: Fehér
   mezőny: Erdei, Görög, Hlavacska A., Palágyi, Porkoláb M., Szőllőssy, Tinkó
   gól: -