Kevés az oroszlán

Szokásos keretbeli vékonyságunk ismét megmutatkozott, nem elég hogy Tinkó sérült, Hlavacska András Kínában boldogítja a népet, a meccsre elígérkező Porkoláb nem sokkal előtte megsérült, és lemondta a szereplést. Így aztán a maradék törzsgárda Szőllőssyvel kiegészülve éppen ki tudott állítani egy csapatot csere nélkül.
Nagyon kitaláltuk, mit csináljunk, hogyan álljunk fel, és hogyan mozogjunk. A szerepek leosztására azért is szükség volt, mivel mezőnybeli keretünket négy támadó és nulla védő alkotta. Végül Palágyi vállalta a védekezés javát, ami félelmetesen jó párharcnyerési mutatóinak tekintetében bölcs döntésnek bizonyult.
Az első három perc szokásos alvással telt, kétszer úgy átjátszottak minket, hogy annál jobban nem kell, a kapufa és a cézóvíz ekkor még megmentettek minket. Az első félidő hátralevő részében viszont eléggé kiengedtük oroszlánkörmeinket, a szükséghelyzet komolyságához illő energiákat mozgósítottunk, és sok nyúl helyett a kevés oroszlán módjára küzdöttünk. Ennek meg is lett az eredménye. Hlavacska Tamás megrázta magát, és rúgott két zseniális, amúgy rá jellemző gólt a szélről, Görög illetve Szőllőssy voltak az előkészítők. Ekkor kaptunk egy gólt, rendkívül szerencsétlenül a labdától már elválasztott csatárhoz visszapattant a játékszer, amit laposan a hálóba gurított. De nem törtünk össze, újra mi támadtunk, Szőllőssynek volt két nagy helyzete, az elsőt egy méterről kihagyta, a másikat mintegy tízsszer akkora távolságról már beverte. A középkezdés után az első akcióból kikaptunk, de alig néhány másodperccel később Hlavacska Tamás megint lefutotta a mezőnyt, és ismét gólt lőtt, ezzel már 4-2-re vezettünk, nem mellékesen előszört fordult elő a szezonban, hogy közülünk valaki mesterhármast szerezzen. A védekezésünk ha nem is parádés, de hősies volt, valahogy mindig volt egy-egy láb, ami közbe tudott szúrni, vagy ha nem, akkor is megúsztuk valahogy. Azt pedig, hogy kontráink továbbra is veszélyesek, azt a Palágyi-Hlavacska páros bizonyította, előbbi az oldalvonal melletti szöktetéssel, utóbbi azzal hogy szokásával ellentétesen most a rövid sarkot pókhálózta ki. A statisztikusok külön összecsaphatták tenyerüket, hiszen a találat azt is jelentette, hogy Tomi a 150. meccsén megszerezte a 200. gólját a csapatban.
A félidőben tehát 5-2-vel fordultunk, hát sajnos ez után gyakorlatilag más meccs kezdődött. A bajnokság második helyezettje ellen produkált 5-2-es félidő parádés, de annyit kivett játékosainkból, hogy azonos szinten továbbjátszani már nem lehetett. Illetve ekkor kellett volna megérkeznie a két cserének, bánjukis, akár meglepetésként.
A második félidőről sok pozitívumot nem tudunk elmondani. Csapatjátékunk szétesett, védőink nem értek föl támadni, még nagyobb baj, hogy csatáraink nem értek vissza védekezni, illetve a párharcokból is egyre rosszabbul kerültünk ki, a sprinteknél sem tudtuk tartani a ritmust. Részletezzük, hogy milyen gólokat kaptunk? Minek, annál több volt, és kevés tanulsággal szolgálnak. Mentségnek is túl könnyű felhozni, hogy csere nélkül a nagy iramú mérkőzésen végletesen elfáradtunk. Egyszerűen már nem volt aki megtartani, felhozni tudta volna a labdát. Na de akkor tényleg fogjuk rövidre. A második félidőben nyolc gólt kaptunk, ez körülbelül ugyanannyi, mint ahányszor át tudtuk vinni a labdát a félpályán. Az utolsó tíz percben ellenfelünk lehozta a kapust egy mezőnyjátékosért, amivel inkább a mi gólszerzési lehetőségeink nőttek meg, kétszer ráíveltünk az üres kapura, de nem találtuk el.
A vége így 5-10 lett. Sokmindent lehetne erről mondani, onnantól kezdve, hogy emberemlékezet óta nem kaptunk kétszámjegyű gólt. Az érem másik oldala, hogy a szezonban először rúgtunk öt gólt, hát azért az sajnálatos, hogy az utolsó fordulóban ezzel döntünk rekordot.
A bajnokság ezzel véget ért. A bajnokság értékelése is kettős, mert mondhatjuk, hogy hatodikak lettünk az A ligában, ami minden idők legjobb eredménye a csapattól, de azt is tudjuk, hogy ez kizárólag őszi teljesítményünknek köszönhető, a tavaszi szezonban tíz meccsen szerzett egy pont egészen borzalmasan katasztrófa. Hogy a csapat jövője milyen legyen, annak ügyében már folynak a tárgyalások, amelyek azonban nem nyilvánosak azon túl, hogy optimisták vagyunk, és szeretnénk a csapatot és annak jellegét fenntartani.
Házi gólkirályunk ezúttal is Hlavacska Tamás lett 16 góllal, amivel a bajnokság góllövőlistáján is előkelő (ha jól számoljuk, harmadik) helyet ért el.

Kozelito Tél - Bandó Karesz 5-10
   kapu: Fehér
   mezőny: Görög, Hlavacska T., Palágyi, Szőllőssy
   gól: Hlavacska T. 4, Szőllőssy

Erre nem jár pont

Ezen a héten is sorsdöntő meccset játszottunk a Bölcsész Bajnokságban: kiszámoltuk, hogy ha mostantól minden meccset megnyerünk, akár még az ötödik helyre is felérhetünk. A keret erre alkalmasnak tűnt, a Black Rammel pedig mostanában szoros meccseket szoktunk játszani, ezért a győzelem sem tűnt elképzelhetetlennek, legalábbis előzetesen.
Az első félidőben sokáig a mezőnyjáték dominált, kevés helyzettel, mígnem a félidő közepén esett két gól, egy-egy arányban. Emlékezzünk a szépre, a miénket Hlavacska Tamás lőtte, azonos vezetéknevű András kiugratása után. A bekapott gól pedig azért marad emlékezetes, mert ez volt Fehér 300. bekapott gólja.
A félidei döntetlen állás alapján még bármi lehetett volna, a mutatott játék alapján viszont nem nulla, hanem mínusz nyolc pontot érdemeltünk volna. Ilyen gyalázatosan rosszul 2009 decembere óta nem játszottunk. Az egész meccsen nem volt soha két egymást követő pontos passzunk. Ennek megfelelően labdabirtoklásunk alig, támadásaink ritkák és teljesen esetlegesek, szervezetlenek voltak. Egyénekre lebontani nincs értelme, hiszen a csapatszinten összerakott gyalázatos produkcióhoz minden mezőnyjátékos hozzátette a maga részét.
A Black Ram még versenyben volt a dobogós helyekért, ezért riválisaik nagy számban követték figyelemmel a meccset, és szurkoltak pontvesztésükért, azaz a mi pontszerzésünkért. Reményeik, és a mi reményeink azonban összetörtek amikor hátul 2-a-2 elleni szituációban megvertek minket és a lépéselőnybe kerülő csatár nagy erővel kapusunk feje mellé, a léc alá lőtt. Utólag azzal viccelődtünk, hogy ha kapusunknak elálló fülei lennének, az megmentette volna a csapatot.
Bármilyen hihetetlen, még ez után is lett volna esélyünk a pontmentésre, de Hlavacska A. beadása után a hosszún érkező Palágyi a háló helyett a kapufát találta el. Annyiból meg kell elégednünk a kapufával, hogy ezzel a borzalmas játékkal teljesen igazságtalan lett volna pontot szerezni. Hogy a jövőben mi lesz, és mikor tudunk egyszer már túlnőni az elmúlt hónapokra jellemző formahanyatláson azt meglátjuk.
Kozelito Tél - Black Ram 1-2
   kapu: Fehér
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi, Porkoláb M.
   gól: Hlavacska T.

Első tavaszi pontunk

A legutóbbi meccs óta eltelt hét legfontosabb eseméyne, hogy Tinkó bemutatkozhatott az Író válogatottban. Az öröm és büszkeség érzéseibe azonban, ahogy remekíróink mondanánk, egy kis üröm is keveredett, játékosunk ugyanis bokáját törte, és ebben a szezonban már nem rúghat labdába. Egyébként is létszámhiánnyal küzdő csapatunkat külön rosszul érinti, hogy legjobb formáját pont most visszanyerő, az elmúlt két meccsen három gólt szerző játékosunk sérült meg.
Ami a mai mecset illeti, keretünk vészes vékonyságot ért el, szerencsére és meglepetésre Fehér beugrott, így kapusunk és cserénk is volt, ami minden károgó és lesajnáló vélemény ellenére igenis luxus.
A Bozsik ellen általában sorsdöntő első gólt ezúttal mi szereztük: egy esélytelennél az ellenfél védője a labda mellé fejelt, így kettő az egy ellen támadhattunk, Hlavacska Tamás pedig nem cifrázta sokáig, amint lőtávolba ért, egyből kilőtte a hosszú sarkot. Sajnos ezzel az előnnyel rosszul sáfárkodtunk, egy percen belül megvolt az egyenlítés.
Más sorsdöntő esemény talán nem is volt a teljes első félidőben. Annyi mindenesetre látszott, hogy összeszedetten, fegyelmezetten játszunk, ha nem is csúcsformában, de képesek lehetünk első tavaszi győzelmünk megszerzésére.
A második félidő elején sokat tettünk a három pontért. Palágyi hosszú ívelésére Hlavacska András ugrott fel az ellenfél kapusával együtt, legendás alacsonyságát legendás ruganyosságával kárpótolta, és a kapus keze fölött a kapufa érintésével a kapuba csúsztatta a labdát. A harmadik gólunk pedig olyan volt, amit utólag igen szép csapatmunkának ítélt a tanács. Némi malíciával vegyes elismeréssel azt mondtuk, hogy mindenki azt rakta bele amihez ért: Palágyi megszerezte és biztonságba helyezte a labdát, Hlavacska Tamás az oldalvonal mellett jó passzal szöktette testvérét, András lefutotta a védőt, és a balszélről középre adott, Görög pedig mintegy két méterről a léc alá lőtt.
A következő időszak már nem volt annyira előnyös, hasonlóan rövid idő alatt kaptunk is két gólt. Előbb kiadogattak minket, és a hátsó sorból akaszott nagy gólt az ellenfél, másodjára... hát másodjára is kiadogattak minket, bár akkor az ellenfél nem szorult rá, hogy nagy gólt lőjenek, vagy egyáltalán gólt lőjenek, megtette ezt helyettük kétségbeesetten visszasprintelő hátvédünk.
Ekkor még tisztességes idő, talán teljes tíz perc volt hátra a meccsből. Mindkét csapatnak voltak lehetőségei, ezeket mi mellélövöldöztük, még az utolsó percben is adódott egy ziccer Hlavacska András előtt, ugyanúgy nyerhettünk volna 4-3-ra ahogy a múlt héten kikaptunk, de nem jött össze. A mi hálónkat pedig a kapufa mentette meg néhányszor, szintén nagyon kevéssel a vége előtt nevetséges indokért befújt szabadrúgás például mindkét kapufán csattant, mielőtt kifelé pattant volna. De ezt nem tekintjük teljesen érdemtelen szerencsének, inkább annak tudjuk be, hogy Fehér szemmel kitolta őket.
Így zárult a meccs, megszereztük első tavaszi pontunkat, a nyolcadik fordulóban egy kicsit későn ugyan, de (mint remekíróink mondják:) jobb későn mint soha, és ez így örvenedetes. A meccs képe alapján a döntetlen igazságosnak látszik. Harcosságunkra jellemző, hogy két esetben amikor az ellenfél csatára már üres kapura lőhetett, valaki visszaért, és tisztázni tudott, az első félidőben Hlavacska Tamás, a másik félidőben Porkoláb Máté volt a hős.
Kozelito Tél - Bozsik program 3-3
   kapu: Fehér
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi, Porkoláb M.
   gól: Hlavacska T., Hlavacska A., Görög

Újabb fejezetek az élet kegyetlenségéről

Ezúttal nem annyira rinyálás, mint győzelmi fogadkozás előzte meg szombati meccsünket. Mezőnyben egész jól megvoltunk, a kapusposzt nehézsége is kiderült még péntek délután, és sikerült beugrót szerezni Tóth Márton személyében. Így aztán tényleg elhittük, hogy meglehet első tavaszi győzelmünk.
Még a szokásos első öt perce alvásunk sem volt meg, egyenrangú félként kezdtük, és bekapott gól nélkül túléltük a máskor oly gyalázatos első öt percet. Már éppen elhittük, hogy jók vagyunk, amikor gólt kaptunk, hosszú indítás, elalvó védő, üresen maradó csatár, látványos hiba. Szerencsére Hlavacska Tamás beadásából Tinkó gyorsan egalizált, így ismét meccsnullről folytathattuk.
Aztán kaptunk két gyors gólt, csak úgy megszokásból, bosszantó, elkerülhető hibákból. Az előbbinél megint hosszú ívelésnek alászaladt a védőnk, az utóbbinál a mi játékosunk pont feladta a labdát az ellenfél kapusának kezébe, és míg nálunk mindenki a hatoson lébecolt, addig az egyedül kiugró csatár kényelmesen besétálhatott a kapunkba. Az is igaz, hogy ennél a gólnál két labda volt a pályán, illetve mindkettő a mi hatosunkon belül, amiért a szabályok szerint meg kellett volna állítani a játékot.
Félidőben kétgólos hátrányban akár még rosszul is érezhettük volna magunkat. A második félidei játékunk azonban inkább derűre adott okot. Történetesen lőttünk két gólt: Szőllőssy Balázs előbb gólra váltotta Hlavacska Tamás beadását, majd ő maga adott gólpasszt Hlavacska Andrásnak. Összességében mindhárom gólunk szélről keresztbelőtt labdára a hosszú oldalon érkező csatár jóvoltából született. Utólag neve elhallgatását kérő csapattársunk fontosnak tartja örökérvényűen írásba folgalni, hogy a gólpassz előtti passz mindhárom esetben az ő munkája. Feljegyeztük, és amint a kanadai táblázaton megnyílik a gólpassz előtti passz rovat, rögtön jóvá is írjuk.
Egyébként a gólokon kívül is voltak bizalomra okot adó megmozdulások, akciók. Most nem folytattuk le a meccs után a jól vagy szarul játszottunk vitát, bár lehetett volna. Maradjunk annyiban, hogy mindkét csapatnak megvolt a lehetősége arra, hogy eldöntse a meccset a maga javára. Ha vitatható játékvezetői döntésekről van szó, az is említést érdemel, hogy Tóth egyszer gyanús testrésszel tisztázott a hatoson kívül, amit a játékvezető elengedett.
Aztán a kispad éppen elkezdte mondani, hogy na majd az utolsó percben kapunk egy óvódás hibákkal összehozott gólt, és azzal kapunk ki első tavaszi győzelmünk helyett, és hát sajnos ez valóra is vált. Nálunk volt a labda, amit elvesztettünk, a leghátsó emberünk megelőzte az ellenfél csatárát, de aztán megint elvesztette, és a csatár már loholhatott is kapunk felé, és ha már arr ajárt, be is lőtte.
Így aztán megint kikaptunk, tavasszal eddig hét meccsen hét vereség. Vereségszériánkat próbáljuk meg kell iróniával kezelni, jó esetben akkor senki nem hal bele.
Kozelito Tél - Túlerő 3-4
   kapu: Tóth M.
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi, Porkoláb M., Szőllőssy, Tinkó
   gól: Tinkó, Szőllőssy, Hlavacska A.