Tavaszi forma

Úgy tűnik belőttük a tavaszi formánkat. hajjaj. Röviden. Kicsit kevesen voltunk, de izzítottuk a vésztartalék Seltsamot, és Erdeit Tamás vállalta, hogy csak ezért a meccsért szupermen-jelmezben visszautazik Németországból, így végül a minimálisan elvárható egy cserável ki tudtunk állni.
Győzelmi reményeink is voltak, de igazából az ellenfél eléggé összeszedett volt, meg egy csere a sorcsere ellen felvetette az elfáradás rémképét. És ez is olyan meccs volt, hogy ha nem is jól, de legalább fegyelmezetten játszottunk, durva és taktikai egyéni hibkra panasz nem lehet. Annyi felvethető, hogy nem érezzük egymást, és sok a rossz passz, és esetlegesek a támadásépítéseink.
Kaptunk egy gólt az első félidőben, kis baészerencsével, mert a kipattanó pont a csatárt találta meg, annyiban a védelmünk hibája, hogy azért elég sok emberen átjöttek előtte. A meccs nagy részében viszont nem voltunk alárendelve, nekünk is voltak helyzeteink, sőt a nagyobb helyzeteink nekünk voltak. Talán három olyan helyzetről számolhatunk be, hogy valaki már csak a kapussal állt szemben. és egyikből sem lett gól. Ezzel bizony valamit tenni kéne.
És ahogy lenni szokott,a  végén kaptunk még egyet, felpasssz, a csatár átveszi és besarkazza. És ezzel vége.
Kozelito Tél - Black Ram 0-2
   kapu: Seltsam
   mezőny: Erdei T., Görög, Palágyi, Porkoláb M., Tinkó
   gól: -

Nincs cím

Az elmúlt két forduló katasztrofái és fogadkozásai után ma a Polszki ellen javíthattunk. Darabra megvoltunk, azért kinél a húsvéti sonka, kinél a locsolkodásért kapott szíverősítő betett egy kicsit. Na de rendesen felálltunk, posztokat elosztottuk, és játszottunk.
Nem is kellett sok idő, talán öt-nyolc perc, amikor megrúgtuk első gólunkat: Hlavacska beadására középen látványosan üresen Palágyi érkezett, és megfogadta, hogy a kis gól is gól és szépen lazán bepasszolta a labdát a bal alsó sarokba.
És igen, valamennyire összeszedtük magunkat a márciusi formánkhoz képest. Ha nem is zseniálisan, de fegyelmezetten, odafigyelve játszottunk, és ennek már legalább örülni lehet. Amúgy, mint élmény, jó meccs volt. Hajtás, sok futás, sok küzdelem, azonos nagyságrendet képviselő játékerejű csapatok, ja és sportszerű hozzáállás.
Mindkét félnek voltak helyzetei, ami a mi kapunk előtt volt, azt Fehér hatástalanította, ami nekünk volt, és nekünk volt több, azt sikerült mind elbénázni, illetve az ellenfél kapusa is méltatlanul jó napot fogott ki. A meccsen tehát végig enyhe fölényben játszottunk, és végig 1-0-lal mert bár többször közel jártunk a második gól megszerzéséhez.
Az utolsó két percre ellenfelünk lehozta kapusát, és megpróbáltak öt mezőnyjátékossal játszani. Ebből is nekünk származott helyzet, az egész meccset végigsprintelő Porkoláb próbált ráemelni a kapura, de a keresztléc közbeszólt. Aztán ahogy lenni szokott az utolsó percben, az utolsó labdaérintésből valahogy lövőhelyzethez jutott az ellenfél, és belőtték.
Hát, így lett döntetlen. Ezt kezeljük úgy, hogy eddig vereségeink voltak, most egy döntetlen, akkor mostantól biztos majd a győzelmek jönnek.
Kozelito Tél - Polszki 1-1
   kapu: Fehér
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Palágyi, Porkoláb M., Purosz, Tinkó
   gól: Palágyi



Akkor már hírt adunk arról, hogy ma rendezték a sokadik magyarszakos tanár-diák kupát. A diákok ezúttal fölényesen nyertek, a Kozelito bő keretéből Rédey, Szemes és Purosz is szerzett gólt. Külön öröm volt a diákok csapatkapitányát hallani, arról, hogy bár az utánunk következő, Szemes, Matus és Rédey neveivel fémjelzett ezüstgeneráció is már kezd elbúcsúzni az egyetemi élettől, de mindig vannak fiatalok, így a hagyomány tovább élhet. Ennek némileg ellentmond, hogy a tanári csapat tagjai csalódottak voltak a meccs után, ismét meglengették a visszavonulás, a kupaküzdelmek befejezésének gondolatát. Azért reméljük, egy ilyen szép sorozat nem fog véget érni. Csak halkan jegyezzük meg, a tanári csapatot legkönnyebben úgy lehetne frissíteni, ha pár fiatal, jó labdaérzékű doktorandusz állást kapna az egyetemen ...

Tovább a lenini úton

Valami nagyon elindult most tavasszal, ami tendenciaszerűen látszik a meccseinken, aztán hogy jóra vezet-e vagy rosszra, az lentebb kiderül. A múltheti megalázó vereség után nagy fogadkozások és fejtegetések zajlottak, össze is jöttünk annyian, mint a huzat, hogy onnan már csak nyerni lehet, a mentális töltet is megvolt.
Hogy a meccsen mi volt? Hát sok jó nem. Alig néhány perc utána  rendkívül taktikusan összeállított védősor máris becsődölt, az ellenfélben játszó vendégjátékos, akivel éppen megvoltak öten, valahogy tök üres labdát kapott öt méterrel a leghátsó védőnk mögött. Onnan meg már csak be kellett rúgni. Ha ez még nem lett volna elég, a félidőben még kettőt kaptunk, melyben helyezkedési hibák szintén közrejátszottak. Tizenötperc után 0-3-nál már el is dőlt a három pont sorsa. Szegény szurkolónk aki először látta a csapatot játszani, igen rossz benyomást tehettünk rá.
A második félidő hullámzóra sikerült, voltak jó szakaszaink, talán kétszer öt perc amikor domináltunk, és ami ha nem kétszer öt, hanem kétszer húsz perc akkor nyerhettünk volna. Mindemellett az eredmény hajszolása érdekében úgy kinyíltunk hátul, hogy ellenfelünknek már csak kontrázni a kellett. Lőttek is még két gólt, és igazából csak azért kettőt, mert Fehér leszedegetett néhány olyan helyzetet amikor kettő vagy három csatár vitte rá a labdát. Nekünk is voltak helyzeteink, Palágyinak több, illetve Porkoláb rúgott két alkalommal kapufát. Végül a becsületgól legalább összejött, Hlavacska csinált bohócot a kapusból körülbelül kétszer, majd letette Szőllőssynek, neki pedig csak át kellett gurítania a gólvonalon a labdát.
Na ennyit, minek részletetni, mert minden fogadkozás után a múltkorihoz hasonlóan szar volt ez is. De majd jövőre.
Kozelito Tél - Hajcsatok 1-5
   kapu: Fehér
   mezőny: Erdei G., Erdei T., Hlavacska A., Palágyi, Porkoláb M., Szőllőssy, Tinkó
   gól: Szőllőssy

Túl könnyen ment

Némely csapattag kérése, hogy erről a mai meccsről egyáltalán semmit ne írjunk, és kényelmes is lenne. Vagy ha úgy tudósítanánk, mint állítólag az észak-koreai állami tv tette a VB-meccsekről, megvávgva, hogy úgy nézzen ki, mintha nyert volna a csapat. Csak sajnos ez a blog a köz szolgálatára esküdött fel, és igazat kell mondania.
Szóval kikaptunk a tökutolsótól, amelyik csapatatot eddig mindenki röhögve vert, akiknek ősszel mi is csere nélkül kilencet rúgtunk, és akik ebben a szezonban akkor nyertek meccset, amikor nem jött el az ellenfelük. Pedig kifogásunk nem igazán lehet, tűrhetően voltunk, az alapcsapat nagyja, egy cserével és a meccs alatt egy, de összesen két szurkolóval.
Némi próbálgatás után a vezetést is megszereztük, az ősszel még minket erősítő kapusról és kapufáról sorban visszapattogó labdát Palágyi gyömöszölte be a kapuba. És a meccs első minteg hat-nyolc percében sorozatosan jöttek a helyzetek, több kapufát rúgtunk, Erdei emelése az ami leginkább emlékezetes lehet. Ahogy a Nemzeti Sport írná, a kihagyott helyzetetk megbosszulták magukat, kaptunk két gólt rövid idő alatt. És onnantól kezdve végig mi futhattunk az eredmény után. Egyes elemzések szerint már 1-0-s előnynél hiba volt, hogy ész nélkül elkezdtünk előre menni, főleg aki. Az viszont boztosan súlyos hiba, hogy az egész meccsen kb. 30%-os passzolási pontossággal működtünk, amivel persze hogy nem lehet rendes támadásokat építeni.
A második félidőt is két bekapott góllal kezdtük, és tényleg bosszantó, hogy ha elvileg 2009 óta együtt játszó játékosaink vannak, és a kari válogatott felét mi adjuk, akkor miért követ el sorozatban óvodai szintű hibákat a csapat, miért adjuk el folyton a labdát a saját térfelünkön, miért megy bele a labdás játékos leszegett fejjel az ellenfél védőfalába amikor szimpla passzal meg lehetne oldani a helyzetet, és miért kell sorozatosan létszámhátrányban védekezni. Jelen sorok írójának örökre beégett a retinájába, hogy labdavesztés után két csatárunk statikus helyzetben marad az ellenfél hatosán, az egyik cipőfűzőt köt, a másik meg biztos zsebhokizik, vagy az időjárást kémleli, miközben az ellenfél nyugodtan és létszámfölényben indulhat meg a kapunk felé.
4-1-nél már majdnem eldőlt a meccs, de igazából mégsem, mert játékerőben, ha összeszedtük magunkat, még mindig osztálynyi különbség volt a javunkra. A tragikus hangvétel ellenére a mecs összes periódusára jellemző, hogy akkor kerültünk helyzetbe, amikor akartunk, csak értékesíteni nem sikerült ezeket. De nem értünk egyet azzal a narratívával, hogy csak a helyzetkihasználás volt a rossz, mert a helyzetkihasználásunk nem volt rosszabb mint máskor. Az inkább árulkodó, hogy a csapatot először megtekintő szakértő szurkoló szerint úgy játszottunk, mintha először látnánk egymást, fogalmunk nem volt arról, mit akar a másik, és hove kellene passzolni.
Na de szóval amikor megráztuk magunkat, akkor rögtön rúgtunk két gólt; mindkétszer az addigra felébredő Tinkóé a gólpassz érdeme, a befejezés először Görög a hatosról a léc alá, másodszor Palágyi közelről éppen átgurítva a gólvonalon.
3-4-nél reális lett volna, hogy ponttal-pontokkal menjünk haza, de nem, muszáj volt a félpályán belemenni rizikós helyzetbe, amiből persze hogy az jött ki, hogy lekontárznak minket 3-1- elleni helyzetben, és üreskapuig kipasszolják. Hát itt már eléggé megalázva éreztük magunkat, de úgy tűnik, ez az ellenfélnek még nem volt elég, még eljátszották azt, hogy a 140 centis játékosuk fejelt egy hatodik gólt is.
A produkciót elnézve tényleg jobb lett volna, ha semmit nem írunk, csak hát ez a blognak kötelessége. A Népsport senkit nem tudna úgy kiemelni, hogy "jó: ...", mert ma csak szürke, vagy látványosan rossz produkciók voltak. Talán tényleg jobb, ha gyorsan elfelejtjük.
Kozelito Tél - Martin és a mókusok 3-6
   kapu: Fehér
   mezőny: Erdei T., Görög, Palágyi, Porkoláb M., Tinkó
   gól: Palágyi 2, Görög