Némely csapattag kérése, hogy erről a mai meccsről egyáltalán semmit ne írjunk, és kényelmes is lenne. Vagy ha úgy tudósítanánk, mint állítólag az észak-koreai állami tv tette a VB-meccsekről, megvávgva, hogy úgy nézzen ki, mintha nyert volna a csapat. Csak sajnos ez a blog a köz szolgálatára esküdött fel, és igazat kell mondania.
Szóval kikaptunk a tökutolsótól, amelyik csapatatot eddig mindenki röhögve vert, akiknek ősszel mi is csere nélkül kilencet rúgtunk, és akik ebben a szezonban akkor nyertek meccset, amikor nem jött el az ellenfelük. Pedig kifogásunk nem igazán lehet, tűrhetően voltunk, az alapcsapat nagyja, egy cserével és a meccs alatt egy, de összesen két szurkolóval.
Némi próbálgatás után a vezetést is megszereztük, az ősszel még minket erősítő kapusról és kapufáról sorban visszapattogó labdát Palágyi gyömöszölte be a kapuba. És a meccs első minteg hat-nyolc percében sorozatosan jöttek a helyzetek, több kapufát rúgtunk, Erdei emelése az ami leginkább emlékezetes lehet. Ahogy a Nemzeti Sport írná, a kihagyott helyzetetk megbosszulták magukat, kaptunk két gólt rövid idő alatt. És onnantól kezdve végig mi futhattunk az eredmény után. Egyes elemzések szerint már 1-0-s előnynél hiba volt, hogy ész nélkül elkezdtünk előre menni, főleg aki. Az viszont boztosan súlyos hiba, hogy az egész meccsen kb. 30%-os passzolási pontossággal működtünk, amivel persze hogy nem lehet rendes támadásokat építeni.
A második félidőt is két bekapott góllal kezdtük, és tényleg bosszantó, hogy ha elvileg 2009 óta együtt játszó játékosaink vannak, és a kari válogatott felét mi adjuk, akkor miért követ el sorozatban óvodai szintű hibákat a csapat, miért adjuk el folyton a labdát a saját térfelünkön, miért megy bele a labdás játékos leszegett fejjel az ellenfél védőfalába amikor szimpla passzal meg lehetne oldani a helyzetet, és miért kell sorozatosan létszámhátrányban védekezni. Jelen sorok írójának örökre beégett a retinájába, hogy labdavesztés után két csatárunk statikus helyzetben marad az ellenfél hatosán, az egyik cipőfűzőt köt, a másik meg biztos zsebhokizik, vagy az időjárást kémleli, miközben az ellenfél nyugodtan és létszámfölényben indulhat meg a kapunk felé.
4-1-nél már majdnem eldőlt a meccs, de igazából mégsem, mert játékerőben, ha összeszedtük magunkat, még mindig osztálynyi különbség volt a javunkra. A tragikus hangvétel ellenére a mecs összes periódusára jellemző, hogy akkor kerültünk helyzetbe, amikor akartunk, csak értékesíteni nem sikerült ezeket. De nem értünk egyet azzal a narratívával, hogy csak a helyzetkihasználás volt a rossz, mert a helyzetkihasználásunk nem volt rosszabb mint máskor. Az inkább árulkodó, hogy a csapatot először megtekintő szakértő szurkoló szerint úgy játszottunk, mintha először látnánk egymást, fogalmunk nem volt arról, mit akar a másik, és hove kellene passzolni.
Na de szóval amikor megráztuk magunkat, akkor rögtön rúgtunk két gólt; mindkétszer az addigra felébredő Tinkóé a gólpassz érdeme, a befejezés először Görög a hatosról a léc alá, másodszor Palágyi közelről éppen átgurítva a gólvonalon.
3-4-nél reális lett volna, hogy ponttal-pontokkal menjünk haza, de nem, muszáj volt a félpályán belemenni rizikós helyzetbe, amiből persze hogy az jött ki, hogy lekontárznak minket 3-1- elleni helyzetben, és üreskapuig kipasszolják. Hát itt már eléggé megalázva éreztük magunkat, de úgy tűnik, ez az ellenfélnek még nem volt elég, még eljátszották azt, hogy a 140 centis játékosuk fejelt egy hatodik gólt is.
A produkciót elnézve tényleg jobb lett volna, ha semmit nem írunk, csak hát ez a blognak kötelessége. A Népsport senkit nem tudna úgy kiemelni, hogy "jó: ...", mert ma csak szürke, vagy látványosan rossz produkciók voltak. Talán tényleg jobb, ha gyorsan elfelejtjük.
Kozelito Tél - Martin és a mókusok 3-6
kapu: Fehér
mezőny: Erdei T., Görög, Palágyi, Porkoláb M., Tinkó
gól: Palágyi 2, Görög
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése